Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

2 Külpolitikai REFLEKTOR Nem élenjáró esemény a nemzetközi életben a küszö­bön álló amerikai törvény­hozási választás, azonban az USA-kormányzat előzetes kortespropagandája jelentős kihatással van a külpolitika számos vonatkozására. Imperialista nagyhatalom­ról van szó, és az Egyesült Államok törvényhozói nem a hazai gondok megoldásá­tól várják elsősorban a vá­lasztási sikert, hanem a kül­ső erőpolitikától, a belső pártgyőzelmet. Az USA megrontotta a nemzetközi légkört Megszoktuk, hogy Nixon mindig időzít — a saját ér­dekében. Az ötpontos viet­nami „békejavaslata” nem a háború tényleges beszünteté­sét célozta, hanem szervesen beletartozott abba a kam­pányba, amelynek nyilván­való célja a republikánus párt esélyeinek növelése, a november 3-i választások előtt. A realitástól — képle­tesen mondva — tizenhat­ezer kilométerre van a Fe­hér Ház egyébként vissza­utasított terve. Xuan Thuy, a VDK dele­gációjának vezetője a Nixon­­exszéd legtipikusabb kortes­­részét tette az értelem mik­roszkópia alá a legutóbbi pá­rizsi Vietnam-konferencián: a hadifoglyok kérdését. Han­goztatta, hogy a hadifoglyok­kal emberségesen bánnak, de hazaengedni a háború befe­jezése után szokták őket. A háborút pedig annak kell be­fejeznie, aki azt elkezdte. Nemcsak Indokínával kap­csolatban, de Washington minden utóbbi külpolitikai megyy­iivánuT Sea túlságosan­ is imperialista ízű volt. Az ENSZ-közgyűlés múlt héten megnyílt jubileumi üléssza­kán már le is csapódott az USA ,,korteshad­járatának” sötét felhőzete. Néhány hét­tel ezelőtt még úgy látszott, hogy a szovjet békepolitika nagy eredménye, a­zonnal kötött szerződés, valamint a közel-keleti tűzszünet kedve­­ző légkörében New York fon­tos csúcstalálkozó színhelye lehet. Sajnos, Washington több súlyos lépéssel ezt meg­akadályozta. Egyrészt az ál­lítólagos egyiptomi rakétaál­­lásokra hivatkozva lehetővé tette Izraelnek, hogy elsza­botálja Jarring E­NSZ-közve­­títő fontos miescióját. Más­részt nehézségeket, támaszt Nyugat-Berlinnel kapcsolat­ban és igyekszik elérni, hogy Bonn ezt a témát politikai feltételnek használja fel, et­től tegye függővé a moszk­vai szerződés ratifikálását. Ezenkívül Washington a té­nyek és a TASZSZ hivatalos cáfolata ellenére azzal vá­dolta a Szovjetuniót, hogy a kubai Cienfuesos kikötőben rakéta-tengeralattjáró bázist létesít. (Az utóbbi napokban hiva­talos amerikai szóvivők is kénytelenek voltak beis­merni, hogy szovjetellenes hisztériával tévhitben tartot­ták a közvéleményt.) A Közel-Kelet témája az ENSZ-ben Nyilvánvalóan ezért nem jöhetett létre szovjet—ameri­kai kormányfői találkozó a jubileumi ülésszakon. A ti­­zennnyolc államfő harminc kormányfő és számos kül­ügyminiszter jelenléte azon­ban így is fontos eseménnyé avatja a jubileumi közgyű­lés ünnepi szakaszát. A Magyar Népköztársaság képviselőjének, Péter János külügyminiszterünknek múlt heti felszólalása két ok mi­att keltett­ különös érdeklő­dést: a szocialista országok részéről ez volt az első át­fogó mérleg a jelenlegi vi­lághelyzetről és az ENSZ szerepéről, továbbá az első olyan felszólalás, amely nem csupán érintette az Indokí­nai háború és a közel-keleti háborús feszültség probléma­körét, hanem a felek állás­pontjának ismeretében mér­tékadó utalásokat is tartal­mazott e két legveszélyesebb feszültséggóc feloldásának konkrét lehetőségeire és mó­dozataira. Mah­mud Riad, az EAK külügyminisztere kifejtette: bár Egyiptom hajlandó a tűz­szünet meghosszabbítására is, valójában az amerikai ter­vezet inkább hátráltatja a békés megoldás előremene­­telét. Viszont a szovjet ja­vaslatok a közel-keleti hely­zet józan elemzése alapján abból indulnak ki, hogy a Közel-Kelet minden államá­nak joga van a biztonságos és önálló nemzeti létre — tehát Izraelnek is —, azon­ban az izraeli megszállás felszámolása, a hadiállapot megszüntetése,­a térség álla­mai közötti béke megvalósí­tása és a Palesztina­ arab népek jogainak elismerése nélkül nincs tartós rendezés. A szovjet béketerv az izraeli csapatok kivonását két sza­kaszban javasolta, s a ha­tárok megállapítása után de­­militarizált övezetet hozná­nak létre. A realitás hasznos példái A szovjet javaslatokat pub­likálták az ENSZ delegátu­sai között, s a New York-i üvegpalotában élénk diplo­máciai erőfeszítésekre kerül sor. Bár a múlt heti Riad— Rogers találkozó nem hozott eredményt, Cromsko és Ro­gers első megbeszélése után a megfigyelők kutatják, va­jon lehetséges-e mégis a Jar­­ring-misszió életre keltése. Mindez alighanem csak Gro­miko október 22-re, Illetve Nixon elnök október 23-ra előirányzott közgyűlési fel­szólalásai után derül majd ki. Az előjelek, sajnos, nem azt mutatják, hogy Nixon hajlandó lenne a valódi re­alitás útjára lépni. Pedig ékes példát vehetne a múlt héten sikeresen befejeződött szovjet—francia tárgyalások­ból, a Brandt-kabinnet pozitív irányzatából, vagy éppenség­gel egy másik, múlt heti ese­ményből: a Kínai Népköz­társaság t« Kanada diplomá­ciai kapcsolatának f­elvételé­ből. Markovits Tibor Gromiko—Rogers megbeszélés Négy órán át tartott, s helyi idő szerint röviddel éjfél előtt fejeződött be Gro­miko szovjet és Rogers ame­rikai külügyminiszter pén­tek esti munkavacsorája a New York-i szovjet ENSZ- misszió épületében. Az este folyamán Gromiko és Rogers egyórás négyszemközti be­szélgetésre vonult vissza. A napirend nélküli, kötet­len beszélgetés során a szokásoknak megfelelően a vendég, vagyis az amerikai külügyminiszter kezdemé­nyezte a témák felvetését. A legtöbb időt a közel-keleti helyzetnek szentelték, de a megbeszélés során foglalkoz­tak a Berlinben folyó négy­hatalmi tárgyalások és a szovjet—amerikai SALT- megbeszélések novemberben esedékes folytatásának téma­körével is. McCloskey amerikai kül­ügyi szóvivő szerint a meg­beszélések „tárgyilagos, nem barátságtalan és igen élénk” légkörben zajlottak le. A munkavacsorán amerikai részről jelen volt Gerard Smith, a SALT-megbeszélé­­seken részvevő amerikai de­legáció vezetője, Joseph Sis­co közel-keleti ügyekkel megbízott kül­ügyi államtit­kár, Martin Hillenbrand európai ügyekkel megbízott külügyi államtitkár, Kenneth Bush bonni amerikai nagy­követ, Samuel Depalma, a nemzetközi szervezetekkel foglalkozó külügyi állam­titkár és Charles Yost, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője. A szovjet vendéglátók között ott volt Anatolij Dobrinyin washing­toni nagykövet, s helyettese, J. Voroncov, Pjotr Abraszi­­mov berlini nagykövet, Ja­­kov Malik, a Szovjetunió ál­landó ENSZ-képviselője és helyettese, Lev Mengyeleje­­vics. Hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott a megbeszélések érdemi tartalmáról, de ame­rikai részről nem hivatalo­san „csalódásukat” fejezték ki amiatt, hogy — mint su­galmazzák — a szovjet kül­ügyminiszter „határozottan visszaveri” minden kísérle­tiét, amely az Egyesült Ál­lamok közel-keleti politiká­ja, s a Berlinnel kapcsolatos álláspontja iránti „megértés­re” próbálta rábírni a Szov­jetuniót. Hétfőn este Rogers kül­ügyminiszter látja vendégül munkavacsorán szovjet kol­legáját a Waldorf-Astoria szállóban. Megnyílt a BYT ülésszaka • Ú­j Delhi (TASZSZ) Új Delhiben megnyílt a Béke-Világtanács elnökségé­nek ülésszaka, amelyen csaknem ötven ország, több mint száz küldöttje, vala­mint az ázsiai és az afrikai nemzeti felszabadító mozgal­mak számos képviselője vesz részt. Krisna Menen parlamenti képviselőnek, az Indiai Or­szágos Béketanács elnökének megnyitó szavai után Rames Csandra a Béke-Világtanács főtitkára beszámolójában megállapította, hogy az 1970- es esztendőben jelentősen bővült és erősödött a nem­zetközi békemozgalom befo­lyása és ereje. — A jelenlegi nemzetközi helyzetben — húzta alá Ro­mes Csandra — a Béke-Vi­lágtanács előtt álló feladatok rendkívül jelentősek. Az élet azt mutatja, hogy a béke­mozgalom ma már a nem­zetközi élet olyan kompo­nense, amelyet az imperia­lizmus és a háború elleni küzdelemben nem lehet töb­bé figyelmen kívül hagyni. Az OKP Calabriáról • Róma (MTI) Az OKP vezetősége szom­baton foglalkozott a Reggio di Calabria-i helyzettel Megállapította: a kialakult viszonyok „veszélyekkel ter­hesek a déli tartományok és az egész ország demokráciá­ja szempontjából”. A pártvezetőség három fő pontban foglalta össze a ten­nivalókat: 1. Letartóztatni és felelősségre vonni azokat, akik tudatosan és előre megfontolt szándékkal szít­ják a törvénysértéseket, fa­siszta provokációkat. 2. Szembeszállni a tartományi autonómia csorbítására tett kísérletekkel. 3. Minden erővel törekedni kell a tar­tományi problémák megol­dására, Calabria gazdasági és szociális fejlesztésére. VASÁRNAP, 1070. OKTÓBER 18. AESZ-küldöttség körútja % London (Reuter) Ha fegyvert szállít Dél- Afrikának, előfordulhat, hogy Nagy-Britanniát ki­zárják az általa alapított nemzetközösségből, — jelen­tette be egy londoni sajtóér­tekezleten Kenneth Kaunda zambiai elnök, illetve Kofi Bussa ghanai miniszterelnök. A két afrikai vezető az Afrikai Egységszervezet megbízásából jár el a nyu­gat-európai kormányoknál, támogatást kérve a Dél-Af­­rikába irányuló fegyverszál­lítások megakadályozásához. Kauada és Busia megelőző­leg már járt Rómában, Bonnban, Londonban, külön­­külön tanácskozott Edward Houth-szal, a konzervatív kormány elnökével. Az AESZ­ kü­ldöttsége Londonból New Yorkba majd Párizsba utazik. Befejeződött a Fegyverbarátság­­hadgyakorlat (Folytatás az 1. oldalról.) térségre vonult. Ekkor lépett a mikrofonhoz Walter Ulb­richt, aki rövid beszédben méltatta a gyakorlat jelentő­ségét, üdvözölte annak rész­vevőit, és további sikereket kívánt a katonáknak a ki­képzésben és személyes éle­tükben. Ezután Walter Ulbricht ér­tékes ajándékot adott át több katonának példamutató kiképzési eredményeik, vala­mint a gyakorlaton nyújtott kiemelkedő teljesítményük jutalmaként. A Magyar Nép­hadsereg katonái közül ju­talmat kapott Váradi Ferenc alezredes, Csordás Lajos törzsőrmester. Vajda Gábor törzsőrmester. Szanyi Imre szakaszvezető. Varga Attila honvéd és Tölgyes János honvéd. Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszterünk is elismerő sza­vakkal illette a jutalmazot­­takat. Harcok - tévedésből. adása szerint szombaton újabb, heves harcok rob­bantak ki a kormánycsapa­tok és a palesztinai ellen­állók között. A rádió úgy tudja, hogy a hadsereg 12 harckocsija tüzérségi támo­gatás mellett még a kora reggeli órákban megrohamo­zott négy, a gerillák ellenőr­zése alatt levő települést a szíriai határ mentén fekvő­ Torra közelében. A harcok még délután is tartottak. A Bahi Ladgham tunéziai miniszterelnök vezette arab­közi békéltető és felügyeleti bizottság egyik tagja szerint a lövöldözés egyszerű tévedés következtében robbant ki. A k­irályi hadsereg harckocsi­jai „rutinjellegű” felvonulá­suk közben közel kerültek a településekhez és a gerillák — abban a hiedelemben, hogy támadás készül ellenük — tüzet nyitottak. • Amman (AP, UPI) A „Központi Bizottság hangja” elnevezésű gerilla­rádió Bejrútban lehallgatott A felvétel a l­KUtóbbi amm­ani ,,hosszútávús egyezmény aláírá­sakor készült: Husszein király és Ja­sszer Arafat között Bah­ Ladgham tunéziai miniszterelnök Gerencsér Miklós 31. Szűrőben volt a zsibbadás, helyét visszahódí­totta a fájdalom folyékony tüze. Németh László János végre a tenyerére mert pillantani, de gyorsan el is kapta a tekintetét, mert a látvány­tól meglegyintette az ájulás! nem a kezét látta, hanem egy felfújt fekete gumikesztyűt. — Vallani fogok, ha azzal segíthetek a tár­saimon .... — Remek! — csillant meg a főhadnagy sze­me. ■— Velem aztán igazán lehet­ beszélni. Még azt is elintézem, hogy az akasztóm­ helyett a frontra kerülj. Szívesen harcolnál a hazáért? — Megpróbáltam harcolni, amíg lehetett. — Hagyjuk a gyerekes hencegést. Adunk egy széket, leülsz közénk, mint Jóbarát, aztán elme­sélsz mindent, amire kíváncsiak vagyunk. Leülni — ennél megváltóbb jóság nem érhet­te volna Németh László Jánost. Egész testében remegett a gyengeségtől, omlani kívánt, ráha­­gyatkozni az enyhítő gravitációra. — Köszönöm ... inkább állva maradok ... — Jól meggondoltad? Nem muszáj elsietni. Vedd csak meg egyszer fontolóra. — Megmondtam — szólt nem várt daccal a fogoly. — Ha nálam akarják kezdeni a felgom­­bolyítást, akkor a fonal vége nem én vagyok. Enyhe gond­terheltség suhant át Demeter fő­hadnagy arcán. Az asztalra tenyerelt, föltápász­­kodott, szinte vánszorogva lépdelt Németh László Jánoshoz. Mint egy műértő, olyan elegáns mozdulattal emelte meg a költő agyonvert ke­zét. — Milyen gyönyörű párnázott ujjaid vannak. — Közömbös megállapítását zengő hahotával fogadták a nyilasok. A főhadnagy közben már nyílt is a korbácsért. — Na, édesem, akkor tartsd magasabbra a szikárabb kacsodat. Úgy. Közben számold a szikrákat, akkor nagyobb lesz az élvezet. És a drótkorbács kínt osztó suhogása kezdő­dött elölről. A fogoly rövid idő alatt megtanulta, hogy fel­szólítás, engedély nélkül semmit nem tehet. Ahány önálló mozdulat, annyi szidalom, vagy ütés. Ettől tartott Bogdanov István, aki megadó görnyedéssel állt a folyosón, szemben a tízes szoba ajtajával. Hátba taszította géppisztolya csövével a csendőrfoglár. — Nyiss már bel összevert keze nehéz, és érzéketlen volt, mint a tégladarab. Könyökét még csak-csak be tud­ta hajlítani, de attól lefelé nem engedelmeske­dett akaratának a karja. Ólommá dermedt uj­jai idegen tárgyként ágaztak szét püffedt kézfejétől. Tenyerét nagy nehezen a kilincsre tá­masztotta, másik kezével ránehezedett­, így sike­rült kinyitnia az ajtót. Bent egy egész csapat csendőr várta, köztük a farkaskutyás Faragó. — Hallotta Valaki a köszönését? — pillantott körbe kérdőn Demeter. Érdeklődésére a többiek is összenéztek tettetett kíváncsisággal. — Mars ki, gyere be újra! Az ajtót becsukták mögötte, elölről kezdhette kálváriáját a kilinccsel. Visszatérve, a feielemtől sápadtan suttogta: — Jó napot kívánok... Demeter főhadnagy egyetlen szemöldök-rándí­­tására Bede Antal zászlós izgékonyan a fogoly előtt termett és gyors pofont mért az arcára. — Így kell köszönni?! Takarodj vissza, ismé­teld meg! Megint a fájdalmas vesződség a kilinccsel, sarkában pedig a csendőrfoglár. Bogdanov Ist­ván már a kihallgatás kezdetét is elviselhetet­lennek érezte, hiába küzdött a rettegés ellen, félelme kétségbeejtővé hatalmasodott önuralma felett. — Kitartás — suttogta tétován és nem mert fölvillantani. Ökölcsapás zuhant az állára. Fájdalmat jó­formán nem is érzett, csak valami sötét káoszba hanyatlott, semmivé olvadt össze a fekete sem­mivel. Feneketlen mélységbe hullott, majd vízbe csobbant az arca — tudomásul vette, hogy fel­locsolták. Jó volt az ájulás, nem tudott semmi­ről, a most ismét ott ágaskodtak körülötte a csendőrök, benne pedig megint ott ágaskodott a kibírhatatlan félelem. — Hogy mered te a hungarista mozgalom kö­szöntését a szádra venni?! — leckéztette Fara­gó. — Ráadásul hitványabb vagy, mint egy tü­­dőbujos. Szinte utálom magam, hogy egy ilyen pipogya alakot ütöttem le. Igaz, hogy birkóztál? Bogdanov még bólintani is alig tudott fájda­lomtól lüktető fejével. — Itt most majd megtanulod, hogy milyen az igazi sport. Porhanyósra csépelem a pofádat, ha véletlenül elrontod a kedvem. Megjött végre az eszed?! Dr. Demeter Zoltán csendőr főhadnagy erre olyan ájtatos képet vágott, mint egy áldozópap. — Sokkal halkabban is szót értünk mi Bog­danov úrral. Társai közül feltétlenül ő a leg­okosabb. Higgye el, Bogdanov úr, diplomás em­ber létemre nagyon visszataszítónak tartom a verekedést. Csömörrel fanyalodok rá, mert az élet könyörtelen. Adjon választ néhány kérdé­semre és kitüntető bánásmódban fogom részesí­teni. (Folytatjuk.)

Next