Délmagyarország, 1973. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-21 / 221. szám
Tisza menti vízmű Bács-Kiskun megyében végleg megoldják a Tisza menti települések ivóvízellátási gondjait. Megkezdték a Tisza menti regionális vízmű építését, összesen 22 kilométer hosszú vízvezetéket fektetnek le. Az új közmű a tervek szerint már jövőre elkészül és három nagyközség: Tiszakécske, Tiszaalpár. Lakitelek lakosságát, valamint a hozzájuk tartozó, újonnan épült hétvégi üdülőhelyeket látja majd el ivóvízzel. munkáslakás Átadás Ünnepélyes keretek között adták át Szegeden a KSZV vállalati fejlesztési alapjából finanszírozott első munkáslakást. A boldog tulajdonos Mészáros Jánosné, a Szegedi Kenderfonógyár kétgyermekes fiatal szövőnője, aki tíz esztendei törlesztésre 52 ezer 800 forint kamatmentes kölcsönt, kapott a vállalattól. NAGYKUN MÚZEUM Nyitásra kész a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum, amelynek állandó néprajzi kiállításán az alföldi táj hagyományait őrző dokumentumokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. Szolnok megye hetedik múzeumát október 4-én, a múzeumi hónap nyitányaként adják át. Itt rendezik meg október 20-án az országos néprajzi találkozót. HADTUDOMÁNYI VÁNDORGYŰLÉS Csütörtökön a szolnoki Kilián György repülő műszaki főiskolán hadtudományi vándorgyűlés kezdődött. Az első napon a hadtörténelem ismeretterjesztési szerepével és feladataival foglalkoztak. Pénteken, a vándorgyűlés második napján többek között a szocializmus erőinek stratégiai helyzetét vitatják meg. IPARJOGVÉDELEM Több mint 5000 hazai és külföldi szakember részvételével nemzetközi iparjogvédelmi konferencia kezdődik hétfőn Budapesten, a Duna- Intercontinental Szállóban. Praktikum VIRIT : A PIPACS A Mecsek vidékén a több mint ötven napja tartó meleg hatására szokatlan gazdagságban nyíltak ki másodszor is az erdők-mezők vadvirágai. A hegyháti völgyekben több helyütt ismét virí a pipacs és a búzavirág. Az utak mentén itt is, ott is megjelentek az akácfákon a tavaszt idéző hófehér virágfürtök- ÚJTIPUSÚ BORONA A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár szombathelyi gyárában megkezdték egy új típusú tárcsás borona sorozatgyártását. A nagy teljesítményű munkagép 150 milliméter mélységig hatol a talajba, 7,6 méter szélességben dolgozik, s nagyon jól beleillik a CPU kukorica program gépsorába Ilyen munkaszélességű gépe eddig még nem hoztak forgalomba hazánkban. ÖSSZEGEZÉS LÉGIKATASZTRÓFÁKRÓL 1972-ben kétszeresére emelkedett a légikatasztrófák halálos áldozatainak száma az előző évekhez képest — állapította meg dr. John Shuckburg, a Brit Polgári Repülésügyi Hivatal munkatársa a müncheni nemzetközi légi és űrhajózási orvoskongresszuson. A tavaly bekövetkezett 68 légikatasztrófa következtében összesen 2188 személy vesztette életét, míg 1971-ben 48 repülőszerencsétlenség következtében csak 1222. 1966—1971. között az áldozatok száma viszonylag azonos szinten maradt. Orvosnál Az orvos, miután megvizsgálta a gyermeket, félbeszakítja az anyát: — Helyes asszonyom, helyes, az én diagnózisom tökéletesen megegyezik az önével, de nagyon kérem, engedje meg, legalább, hogy a receptet én írjam meg! ÍTÉLETIDŐ Tízre emelkedett az olaszországi ítéletidő halálos áldozatainak száma. A tűzoltók egy észak-olaszországi település közelében két asszony holttestére bukkantak; valószínűleg az esőzést követő áradásban vesztették életüket. Modern lakásba illő bútorok Az Avas Bútorgyár nem most , hogy a munka roexportál, fő célja a lakoslyamatosabb, gyorsabb leság szolgálata, a választék gyeng új szerelőcsarnokot bővítése. Tervezéskor a ma- építenek, der lakásméreteket veszik Szükség van minden újabb figyelembe. A Borsod-szék- garnitúrát a bútorral várfénysor rekeszeibe sokkolják a vevők. Ha egy szekmi fér, az Ámort könyv és fény vagy asztal elkészül, bár szekrénnyel szerelték fel, már szállítják a borsodi üz Az Olimpia extra méretű, retekbe, a fővárosba, régi, nagy lakásokba való, az Otthon Áruház kérésére készítették. A Juventus lakószobát 1974-től nagy sorozatban gyártják, elsősorban az új lakótelepekre költöző fiatal házasoknak. Az olcsóbb ifjúsági garnitúra világos színű, könnyen tiszti hajó. Az Avas-bútorok sodrófából, világos jávorból készülnek. A miskolci kisüzemben Remélem, még nem ettem meg a kenyerem javát, korai lenne megírni emlékirataimat, ez az írás is csak azért készült, hogy könnyítsek a lelkemen. Ezek a bűnök súlyosak, csúfak, már-már égbe kiáltanak. Eddigi életem során két ember veretett meg helyettem, miattam. Juhász Karesz gyerekkori cimborámra kerítésből tört bottal vertek vagy huszonötöt, Cirinkovics Lajos nyomdai gépszedőnek pedig ököllel vertek az állára, az orrára, a szeme alá, a füle tövére, a gyomrára, meg ki tudja még hová, ki tudja, mennyit. Juhász Karesz miattam történt megverése tízéves koromban történt, egy füllesztő nyári délután." Abban az évben először főztünk gyenge kukoricát, amit igen-igen kedveltem akkoriban. Duhaj örömömben egy jókora csutkát be is röpítettem a gépészek udvarába, fejbe is sújtottam vele az irtózatosan kövér gépésznél, aki ruhákat teregetett éppen. Erre úgy felsikoltott a szegény asszony, hogy én rémülten lapultam a kerítés tövéhez, mert azt hittem, menten összecsődül a környék. De mit tesz a sors! Gyanútlanul baktatott arra Juhász Karesz, a jó cimbora. A gépész meg a fia szegény Kareszt pillanatokon belül lekapta a tíz körméről, s a már említett vesszővel páholni kezdték a dereka alatt. Mire észbe kaptam, Karesz kapott vagy Bűneim tíz vesszőcsapást, s mivel már jócskán benne voltak a dologban, nem láttam értelmét, hogy magamra vállaljam tettem következményét. Hanem délután loptam két zsebkockacukrot, s az egészet, az elsőtől az utolsó szemig a mártír Karesz barátomnak adtam. Csibinkovics Lajos gépszedő pedig cirka tíz esztendő múlva veretett meg helyettem. Akkor már nem a gyenge kukoricát, hanem a tintát fogyasztottam, s írtam egy híres búcsújáró faluról egy nem egészen dicsőítő riportot. Persze, nem tudtam, hogy ott Cirinkovicsnak rokonsága él, s hogy Cirinkovics Lajos búcsúnapján a rokonságnál tiszteletét teszi. De elment a jámbor, kicsit szórakozni, kicsit poharazni. Poharazgatás közben egy tagbaszakadt legény megkérdezte az én druszámtól, hogy mi a foglalkozása. — Nyomdász vagyok — düllesztette ki a mellét Cirinkovics. — Nyomdász? — kérdezte zordan a legény. — Akkor maga szerkesztette ki a mi falunkat. — Én ... — hebegte Cirinkovics. De a legény belefojtotta a szót. — Maguknál jelent meg. . — De nem én írtam ... — Az nekünk mindegy — mondta a legény. — Maga tette bele. Mert hiába írják azt a cikket, ha maga nem teszi bele... S a legény ököllel rontott Cirinkovicsra. Majd a többiek is ököllel rontottak szegény Cirinkovicsra. A fél falu ököllel rontott rá. Állítólag még a távoli rokonok is ütötték. Végül a kertek alatt menekült ki az állomásra, mint olykor a futballbíró. Hát, Cirinkovicsot hogyan rehabilitáltam? A véletlen segítségével. Nem sokkal később írtam egy verset, ami igen-igen tetszett nekem akkoriban. A verset közlés végett odaadtam a szerkesztőnek, a szerkesztő, bár nem tetszett neki annyira, mint nekem, nyomdába adta, egyénem Cirinkovics kezébe, ő pedig, a nyomdai szabályoknak megfelelően, a hasáb élére szedte a nevét, azután pedig kiszedte a verset. Úgy hozta a véletlen, hogy a vers korrigálatlanul tördeltetett az,, oldalba, fölötte nem az én nevem volt, hanem Cirinkovicsé. Persze, azonnal nyakon csíptem a nyomda ördögét, de hirtelen észbe kaptam, hagytam, s nem szóltam róla senkinek. Úgy jelent meg a vers, akkori legkedvesebb versem, mintha Cirinkovics írta volna. Neki ajándékoztam, mint Juhász Karesznek a két zseb kockacukrot. De csuda tudja: Cirinkovics egyáltalán nem örült az ajándékomnak. S. fi. Felhős, esős idő Várható időjárás péntek estig: Időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan kisebb esőkkel. A hajnali órákban párásság, helyenként ködképződés. Mérsékelt, napközben megélénkülő déli szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 18—23 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Túlnyomóan felhős idő, sokfelé újabb eső. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 9—14 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 17—23 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 70 százalékán várható. GYÁRKORSZERŰSÍTÉS Mintegy 140 millió forint ráfordítással befejeződött a Magyar Selyemipari Vállalat tolnai fonógyárában a gépi berendezések korszerűsítése, gyárából Tolnára csoportos. Egyrészt a vállalat többi gyárából Tolnára csoportosították át a fonalterjedelmesítő gépeket, másrészt Angliából, Franciaországból és az NSZK-ból vásárolt gépeket szereltek fel a külföldi cégek szakembereinek közreműködésével. VIBRÁCIÓS ADAGOLÓK Az év utolsó negyedétől a Keszthelyi Vas- és Fémipari Ktsz az osztrák Ife céggel kooperálva gyártja majd az építőiparban és bányászatban szinte nélkülözhetetlen munkagépet, a vibrációs adagolót. A megállapodás értelmében az Ife cég komplett hajtóműveket szállít hazánkba, Keszthelyen pedig a hajtóművek vázszerkezetét gyártják osztrák tervek alapján. Ugyancsak hazánkban szerelik össze a vibrációs adagológépek több fajtáját. RABLÓTÁMADÁS Ismeretlen tettesek automata fegyverekből tüzelve hajtottak végre támadást a hét elején egy Dacca közelében levő piacon. Hét személy életét vesztette. Feltételezések szerint az akciót politikai okokból követték el; az áldozatok között diákvezetők is voltak. Hat kötetben Magyarország A Medicina Könyvkiadó Panoráma szerkesztősége a tegnapi sajtótájékoztatón új útikönyvsorozatot indított útjára. A hosszúkás, jól kezelhető, zsebben könnyen elhelyezhető, kemény kötésű, nem vaskos kötetek tömör tartalmukért kapták a „mini" nevet. Először egész országot ismertető hat kötetelenik meg — még az idén — belföldi turistáknak, majd 1974-ben következnek a külföldi nagyvárosok, ezek közül első a Velencét bemutató útikönyv lesz. MEGHALT GÖMÖRI PÁL Csütörtökön, 68 éves korában elhunyt dr. Gömöri Pál Kossuth-díjas akadémikus, egyetemi tanár. Az elhunytat a Magyar Tudományos Akadémia, az Egészségügyi Minisztérium és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. ESZPERANTÓ NYELVTANFOLYAMOK Három eszperantó nyelvtanfolyam indul Szegeden. 25-én, kedden este 6 órától a nyugdíjasok kultúrotthonában lehet jelentkezni a Béke Eszperantó Csoport kezdő tanfolyamára, amelyet üzemek dolgozóinak és nyugdíjasoknak szerveznek. Ugyanebben az időpontban az Ifjúsági Házban lehet jelentkezni egyetemi, főiskolai hallgatóknak és középiskolás diákoknak kezdő tanfolyamra, amelyet a Baghy Gyula eszperantó csoport indít. A Zamenhof Eszperantó Csoport a Tolbuhin sugárút 14. szám alatti helyiségben tartja társalgási kezdő és haladó nyelvtanfolyamait, október 1-től. Ezekre a foglalkozások ideje alatt, minden hétfő este 6 órától lehet jelentkezni. ÚJ ÖNTÖZŐCSATORNA KAZAHSZTÁNBAN Kazahsztánban folynak az Irtisz—Karaganda csatorna építési munkálatai. Ezen az új csatornán át az Irtisz vizének egy részét a Szovjetunió egyik legnagyobb kohászati központjába, Dzsezkazganba vezetik. A csatorna vonalán több víztárolót létesítenek, amelyikből sok tízezer hektár aszályos földet öntöznek majd. A köztársaság területén jelenleg több mint egymillió hektáron öntöznek. ELEFÁNT, MINT VASÚTI SEGÉDMUNKÁS Calcuttától nem messze levő Haura állomáson „betanított munkásként” dolgozik egy Pardzs nevű indiai elefánt. Közreműködik a szerelvények összeállításában. Pardzs fiatalon, az elefántok serdülőkorában került a vasúthoz, és kezdetben igénytelenebb munkát végzett: gerendákat rakott föl vasúti kocsikra. Most már a vagonokat tologatja a szerelvények összeállításánál. Munkáját megbecsülik. Az eddigi élelemporciójának a kétszeresét kapja. \ % PÉNTEK, 1973. SZEPTEMBER 2L A laskagombáról Egyre többet lehet hallani, olvasni, sőt a piacokon látni egy új, a megszokott formától merőben eltérő gombát, a laskagombát. Az emberek tanácstalanok, vásárolni nem is igen merik, pedig ízletességében, tápláló értékében a csiperke gombával azonos. Elkészítése gyors és egyszerű, s jelenleg 77-féle gombaétel ismeretes. ínyencek ki is próbálhatják. Ismerkedjünk meg ezzel a különleges gombával. A késői laskagomba (Pleurotus ostreatus) fántermő, tönk nélküli, féloldalas kalapú, ehető fajta. A kalap 5—35 centiméter széles, domború, vagy lehet kissé tölcséres, lapos, kajla, és féloldalas is. Színe szürke, barna, fekete, kék, sárgásbarna, vagy fehéres. A lemezek fehérek, vagy szürkésfehérek. Különféle lombos fák, bokrok tövén, tuskóján, törzsén ősztől tavaszig terem. Jellegzetesen csoportos növésű, a termőtestek egymás fölött helyezkednek el. ízletes gomba. Táplálóértékén érdemes elgondolkozni. A laskagomba, mint élelemanyag az állati és növényi tápanyagaink között ál. Nem asszimilál, tehát keményítő nem található benne. A gomba az az egyedüli tápanyagforrás, amely zsírokat, szénhidrátokat is tartalmaz, ugyanakkor fehérjetartalma az állati fehérjékkel mennyiségileg és minőségileg egyenértékű. Található benne még lecitin, mely az idegrendszer felépítésénél nélkülözhetetlen, A-, B 1-, és D-vitamin, glutaminsav, mely étvágygerjesztő. Ezért, ha elkészítésében a magyar konyha ismert fogásait alkalmazzuk, kitűrr ételt készíthetünk belőle. Egy vendég részére 20—25 dekagramm gomba bőséges adagot jelent. Egy kilogramm és 5 tagú család bőséges és ínyenc étele lehet. Radics Ferenc kertészmérnök Közlemény (x) Nyugdíjas találkozó! A MÁV Gépjavító Üzem műhelybizottsága az üzem gazdaság vezetésével 1973. szept. 14-én a Szeged-Állomás ebédlő helyiségében nyugdíjas találkozót rendezett, ahol 48 nyugdíjas hozzátartozóival kellemes délutánt töltött el. A nyugdíjasokat megvendégelték, akik jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy nyugdíjba vonulásuk után is gondolnak rájuk, az aktív dolgozókkal szívélyesen elbeszélgettek és érdeklődtek az üzem fejlődésének színvonaláról. DÉLMAGYARORSZÁG V Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével naponta, hétköznapokon, vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István.— Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. — Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zs. o. 28. — Index: 29 053 — Előfizetésiíj egy hónapra 20 forint