Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-30 / 304. szám

Kedd, 1980. december 30 ÉRTESÍTJÜK KEDVES ÜGYFELEINKET, hogy 1981. január 4-én leltározás miatt valamennyi üzletünk zára lesz Szegedi Patyolat Vállalat Az Autóközlekedési Tanintézet gépjármű-ügyintézői tanfolyamot indít 1981. január 12-én. A jelentkezéshez vállalati javaslat szükséges. Ügyfélfogadás: Szeged, Úttörő tér 5/B alatt (Gépipari Szakközépiskola, Menhely utca felőli bejárata). hétfő—csütörtök 8—16 óráig péntek 8—15 óráig szombat 8—12 óráig Közlemények A Szegedi Fodrász Vállalat és a Csongrád megyei Fodrász Szö­vetkezet értesíti vendégeit, hogy üzletei december 31-én 6—19 órá­ig lesznek nyitva. A Beattársastánc-tanfolyam indul a Móra Ferenc Művelődési Ház­ban (Szeged, Festő u. 6.) kez­dők és haladók részére. A tan­folyam 1981. január 10-én, szom­baton délután fél 4 órakor kez­dődik. A tanfolyam időtartama: 6 hét (heti 2 + 2 óra). Részvételi díj: 150 Ft. Táncpedagógus: dr. Visztné Kende Eta. Jelentkezni lehet a helyszínen, a tanfolyam kezdésekor. x Gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt, munkaügyi és személyzeti előadót mér­legképes könyvelői, illetve középfokú munkaügyi ké­pesítéssel felveszünk. „Sürgős 2800/12” jeligére a Sajtóházba. ADÁSVÉTEL Nagyméretű tégla 80 000 darab, kis méretű tégla 30 000 darab, kis méretű magasított 30 000 darab, 4—3—6—7 méteres sza­rufák, kb 100 darab 1 fak­os cserép, 12 000 da­rab, 50 négyzetméter par­ketta, hajópalló, deszka, 5 szárnyas, redőnyös ab­lakok, modern ajtók, nagy mennyiségben ge­rendák, beépített kan­dallók, betonoszlopok, drótkerítés, csatorna, te­­tőléc, betongerendák tál­cával, törmelék eladó. A szállítás megoldható. Sze­ged, Csongrádi sgt. vége, a töltés mellett. Lomnici u. 161—155. X Lada 1300­ n­ úlnevű ál­­lapotban eladó. Szöveg, Szerb u. 97. X Nagy teljesítményű, hő­­légbefúvós olajkazán, új típusú tolatóketrecek, 2 ezer db férőhelyes, el­adók. Érdeklődni: Sán­dor u. 41/A. 16 óra után, Bernát Gáspár. x Nagyméretű tégla, szaru­­fa, cserép, egyéb fa­anyagok, vályog kedvez­­ményesen eladó. Alföldi u. 6. Jó állapotban levő, vizs­­gáztatható K—25 Zctor eladó. Kocsis István, Csanádpalota, Vörösmarty m. 1._________________ Két darab légbefúvós, olajfűtésű kályha, újsze­rű állapotban eladó. — Cím: Tóth István, Mó­­rahalom, Móra F. u. 3. _________________________ Hegedűt, vonós hangszert vennék. Lehet hibás is. Endrődi Ferenc, Buda­pest, Hollós K. Lajos u. 4. 1039’ Gépkocsit vásárolnék 15 ezer kp. + 4 ezer havi törlesztés. „Sürgős 9173»* jeligére a Sajtóházba. Lehet gyermekszobabutor jó állapotban, olcsón el­adó. Érd.: 17 óra után. Lajka u. 8 111. em. 8. Hároméves Lada 1300-as, megkímélt állapotban el­adó. Érdeklődni: du. 2 órától, telefonon: 18-074. 130 kg-on hízók eladók. Kugzti u. 10. Jó állapotban levő GAZ 69-es eladó. Érd, Sze­ged, Földmíves u. 40., du. 5—7 óráig. 126^-N­é kg-os hízók el­adók. Algyő, Téglás u. 12. Díszes, kovácsoltvas aj­tót, kaput veszek. Aján­latot: telefon: 16-442. MZ 250 Trophy eladó, 1982-ig vizsgáztatva. Sző­­veg, Szerb u. 210. 155 x14-ec. használt Ba­rum radiál köpenyek és új Chromdioxid kazetták eladók. Északi városrész 105/A II. 4. (Agyagos ut­ca). Olympus OM—10 fény­képezőgép computeres villanóval eladó. Buda­pesten, este 667-658 vagy ..Majdnem profi 237 681” Jeligére a budapesti. Fel­­szabadulás téri Magyar Hirdetőbe. Hegedű, A—B klarnét, bőgő eladó. Jósika u. 26. Tel.: 11-247. LE írsz. Wartburg Li­mousine eladó. Tápé, Dobi I. u. 18. Érd.: 15 óra után. ALBÉRLET f­iatal házaspár, rövide­sen kettő gyermekkel, főbérlő nélküli garzont vagy 1—1,5 szobás, össz­komfortos albérletet ke­res sürgősen. „Északi vá­rosrész előnyben — 170 516»­ jeligére a Hir­detőbe. Értelmiségi fiatalember külön bejáratú, bútoro­zott albérleti szobát ke­res. „Lehetőleg újszege­den 170 510” jeligére a Hirdetőbe. Bútorozott szoba, kony­ha különálló épületben kiadó: Csap u. 78. 17 órától. Külön bejáratú szoba ki­­adó, fiúnak, Tarjánban. Érdeklődni: Északi vá­rosrész 105/A II. 4. — (Agyagos u.) 17 órától. Külön bejáratú, bútoro­zott szoba, konyha al­bérletbe kiadó. Szeged- Petőfitesep, Fürst Nán­­dor u. 46. LAKÁS Kétszázezer forint kp + OTP átvállalással lakást, házat, házrészt keresek megvételre. „Minden megoldás érdekel 9264” jeligére a Sajtóházba. 200 000 Ft készpénz + OTP-át­vállal­ással, két­szobás, összkomfortos la­kást vennék. „Sürgős — 9179»» Jeligére a Sajtó­házba. x Másfél szobás, összkom­fortos lakást vennék, 150 ezer Ft készpénz plusz OTP-át­vállal­ással. „Meg­egyezünk 9178*» jeligére a Sajtóházba. x 260 000 kp.-vel + OTP- átvállalással lakásmeg­oldást keresek, 1,5 vagy 2 szobást. „Sürgős — 170 566»’ jelülfr © a Hir­detőbe. X Makó belváros ában levő, felújított, 1 szobás, gáz­fűtéses, tanácsi lakásom hasonló s­egédire cseré­lem. „Sürgős csere — 170 559»» jeligére • Hir­detőbe. x Tarján 307. épületben 54 négyzetméteres, komfor­tos lakás készpénzért el­adó. Telefon: Budapest 669-774, 18 óra után. Szövetkezeti, négyszobás­, központi fűtésű, modern lakás eladó, kp. plusz OTP-átvállalással. Érd.: telefon: 15-245. Tarján 502. A IX. 27., délután. Szegedi lakást vennék kétszázezer készpénzzel,, plusz százötvenezer érté­kű, luxus, reprezentatív üdülőt adok. „OTP-át­­vállalás 170 570” jeligé­re a Hirdetőbe. Eladnám 1 +2-et. OTP- lakásom készpénz plusz TOTP-átvállalással. Kovács Tibor, Északi városrész, Agyagos u. 10/B V. em. 15. Nagyobb méretű. I. em., loggiás, 2 szobás, szövet­kezeti öröklakást cserél­nék másfél szobás, össz­komfortos, központi vagy gázfűtéses tanácsira. — „Tavasz 170 568” jeligé­re a Hirdetőbe. Újszegeden 2,5 szobás, összkomfortos, garázsos, kertes, társasházrész el­adó. Egressy Béni u. 22. fszt. Út, 1,5 szobás (48 m2), tanácsi lakásom nagyobb­ra cserélem. „Beköltözés előtt 170 565” jeligére a Hirdetőbe. Két darab másfél szobás, összkomfortos lakást egy nagyobbra cserélünk. Le­veleket „5. szint 9087” jeligére a Sajtóházba ké­rünk. Társasházhoz társak je­lentkezhetnek 1, 2, 3 szobás lakásokra, „Sa­roktelek 9109” jeligére a Sajtóházba. Szeged Belvárosában vagy « Belvároshoz közel 2,5—3 szobás, összkom­fortos lakást vennék. — Legfeljebb II. emeletig. Kolbász Judit, Endrőd, Dózsa u. 1/1. 3502. Másfél, kétszobás, szö­vetkezeti lakásért sze­mélygépkocsit és 400 n-ös ingatlant adnék cserébe. Ajánlatokat „Megegye­zünk 9183” jeligére a Sajtóházba. 2 + 2 fél szobás, tanácsi lakásra cserélem márci­usban átadásra kerülő, 1 + 2 fél szobás, rókusi, tanácsi lakásomat. Aján­latokat, ráfizetési igény megjelölésével. „Meg­egyezünk 9187” jeligére kérem a Sajtóházba. INGATLAN Háromszobás magánház, új melléképület, szoba, konyha eladó. Kocsit is beszámítok. • Petőfitelep, Dallos u. 6. : Újszegeden 400 n­ői épí­tési telek, komoly kerté­szeti berendezéssel, fix üvegház, fóliaházzal be­építve, sürgősen eladó. Érd.: Szeged-Szőreg, Já­cint utca 21. X Szegeden, Hattyastelep, Titeli u. 29. szám alatti, kétszobás, nagy kertes ház eladó. A Petőfiszálláson beépít­hető telek, 550 négyszög­öl és alápincézett, két­szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: Kiskunfélegyháza, Szend­­rei Júlia u. 54. Juhász István. Újszegeden, a Traktor utcai kiskertekben üres telket, esetleg kis faház­zal vennék. „Árajánlattal 9010” jeligére a Sajtó­házba. Szegedtől 20 km­-ig ki­sebb tanyát vagy hobbi­kertet keresek megvétel­re. „Árajánlat 9181” jel­igére a Sajtóházba. Hétvégi telek eladó, Ásotthalmon, csendes, nyugodt környezetben. „Kocsira elcserélem — 170 569” jeligére a Hir­detőbe. Tanya, 1 kh földdel, villannyal, csőkúttal, el­adó. Érdeklődni lehet Tanács István, Rúzsa 556. Szeged-belvárosi, 2—3 szobás házrészt vásárol­nék. Kérek ármegjelölést, OTP-tartozás- és terület­nagyság-megjelölést. Gera Nándor, Balás­ty­a, Mó­ricz u. 22. EGYÉB Zsírszódával főzött szap­pant, Patyolat mosóport cserélek hulladék zsírért. Rákóczi utca 33. X Kőművesmester minden­nemű kőművesmunkát vállal. „Precíz 89413” Jeligére a Sajtóházba. X Hófehér mosószappant, és jó minőségű mosó­port cserélünk hulladék zsírért, a Szt. Antal u. 8. szám­ alatti cserete­lepen — Alsóvároson. x Új szolgáltatás! Szőnyeg­­padlók, hagyományos szőnyegek, bútorkárpitok tisztítása magasnyomású géppel, a lakásán. Busi Sándor szőnyeg- és bú­tortisztító kisiparos, Sze­ged, Maros u. 38. Tele­top: 51-342.____________X Odesszában, gabonakuta­tónál, garázs bérbe adó. Telefon: 15-195. 19 órá­tól. X Szifonjavítás Csanádinál, Szeged, Zárda u. 8., az új Hungáriánál. Jól termő föld, paradi­csomnak kiadó: Szécsi Zoltán: Domaszék 240. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. — Tarján 522. I. 1. Csí­kosáé. Négyéves kisfiú mellé gyermekszerető gondozót keresünk. „Heti­­ öt nap 170 571” Jeligére a Hir­detőbe. Olaszul tanuló, beszélge­tő partnert keresek, aki segítene tanítani. Anya­giakban megegyezünk. — „Nem dohányzó 170 563” jeligére a Hirdetőbe. Értesítjük kedves Vásárlóinkat, hogy a SZEGED NAGYÁRUHÁZ RUHÁZATI ÉS VEGYESIPARCIKK OSZTÁLYAIT 1980. december, és 1981. január 4-én 6.00—20.00 óráig leltározás miatt zárva tartjuk ÉLELMISZEROSZTÁLYUNKAT 1980. december 31-én 6.00—18.00 óráig 1981 január 4-én 6.00—20.00 óráig tartjuk nyitva. Iparvállalat, most szerveződő külkereskedelmi tevékenységéhez szerb, olasz, spanyol, portugál, francia, finn, cseh, török, görög nyelven beszélő kereskedelmi levelezők előzetes jelentkezését várja „Perfekt 150 129” jeligére a Hirdetőbe. X A DELTA Kereskedelmi Vállalat alábbi szövegű . bélyegzője elveszett, használata érvénytelen „207. sz. Áruda DELTA Kereskedelmi Vállalat PB. gázlerakat 6609 Szentes, Nagynyomás dűlő 49/a.5" A Tápéi Háziipari Szövetkezet 1981. január hónapban­­ tanfolyamot rendez gyékényszövés, gyékénytáskák, kosarak, makramé lámpaernyők gyártásának elsajátítása érdekében. A tanfolyam ingyenes, azon bárki részt vehet. A tanfolyam időpontját a jelentkezők igénye szerint állapítjuk meg. Jelentkezni: a szövetkezet központjában lehet. Tápé, Régész tér 8. 1981. január 15-ig. Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy a síküveget viszonteladók és közvetlen felhasználók részére 1981. január 1-181 az Alföldi TÜZÉP Vállalat telepei értékesítik. Kecske­méti, szegedi és orosházi bázistelepünk viszonteladók részére a házhoz szállítást is vállalja. Amennyiben a viszonteladó más telepünkön vásárol síküveget, az üveg árából 3 % fuvartérítés ellenében az elszállítás­ról a vevő gondoskodik. Minden kedves névfelőnknek boldog új esztendőt kí­ván az Alföldi TÜZÉP Vállalat 7 1986. December 30., kedd - névnap: david A Nap kel 7 óra 32 perckor, és nyugszik 1* óra 6* perckor. A Hold kel 8 óra *4 perckor, és nyugszik 0 óra 1* perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plüss 5*7 cm (apadó). SZÁZ ÉVE született Alfred Einstein (1880— 1953) német származású kiváló amerikai zenetudós, Albert Ein­steinnek, a Nobel-díjas fizikusnak unokaöccse. Elsősorban a német és az olasz zene történetének kutatásával foglalkozott. KISSZINHÁZ Este 7 órakor: Holló és sajt — Ady 2,­bérlet, ZENÉS SZÍNHÁZ Január 2. péntek, délután 3 órakor: Bob herceg — Katona­bérlet. Január 2., péntek, este 7 óra­kor: Bob herceg — Uray—1—2- bérlet. Január 7., szerda, este 7 óra­kor: Simon Boccanegra — Ady— 1­ S-bérlet. Január 8. csütörtök, délután 8 órakor: Pomádé király új ru­hája — Hamupipőke-bérlet. Január 8. péntek, délután 3 órakor: Pomádé király új ruhája — János vitéz-bérlet. Január 11. vasárnap, délután 3 órakor: Bob herceg — Bérletszü­­net. Január 11., vasárnap, este 7 órakor: Bob herceg — Bérlet­­szünet. Január 14., szerda, este 7 óra­kor: Pillangókisasszony — Ko­­dály-bérlet. Január 18., csütörtök, este fél 8 órakor: Filharmóniai Hangver­seny. KISSZINHAZ Január 2„ péntek, délután 3 órakor: Holló és Sajt — Gárdo­nyi-bérlet. Január 3„ szombat, délelőtt fél 11 órakor: Holló és sajt - Nyug­díjas-bérlet. Január 3. szombat, este 7 óra­kor: Paraszt Hamlet — Domján­­bérlet. Január 7., szerda, este 7 óra­kor: Holló és sajt — Blaha-bérlet. Január 8., csütörtök, este fél 6 órakor: Holló és sajt — Móra-2- bérlet. Január 9. péntek, este fél 5 órakor: Paraszt Hamlet — Móra— 1-bérlet. Január 11., vasárnap, délután 3 órakor: Holló és sajt — Soós­bérlet. Január 14., szerda, este 7 óra­kor: Paraszt Hamlet — Radnóti—­l­ bérlet, MOZIK Fáklya: Egy kis indián (színes, m. b. amerikai ifjúsági film) háromnegyed negyed 6 és fél 8 órakor: Ma délelőtt 9 és 11 órakor: Rövid magyar filmmű­sor­, ad­ íaujc, Vörös Csillag: Egy kis Indián (színes, m. b. amerikai ifjúsági) délelőtt 10 órakor: Délután ne­gyed 4 órakor: Az űrből jött lovag (színes, m. b. román fan­tasztikus mesefilm). Este fél 8 órakor: Psyché és Nárcisz I—II. rész (színes magyar, sztereó hang­gal. Csak 16 éven felülieknek ! Dupla helyárral!) Szünidei ma­tiné délelőtt fél 9 és délután fél 2 órakor: A cárlány és a két dalia (szovjet). Szabadság: Egy másik férfi és egy másik nő I—II. rész (színes, m. b. amerikai-francia film. Dupla hely árral!) Délután fél 4 és fél 7 órakor. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/83-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a XX. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. ) ve­szi fel, sebészeti ügyelet ugyan­ott. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambu­lanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Ko­rányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszát krt. 37.) történik a sür­gős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt la­kosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. l. sz. alatt. Telefon: 10-100. Állatorvosi ügyelet Január 3-ig, szombat 13 órá­tól hétfő reggel 6 óráig, hét­köznap este 11 órától reggel 11 óráig, munkaszüneti napon egész nap elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: 1. és HI. kerület, Gyálarét, Kis­­kundorozsma területén: dr. Palo­tás Gyula állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 10-563. H. kerület, Algyő, Tápé terü­letén: dr. Bíró János állatorvos. Lakása: Szeged, Hóbiárt basa u. 37/A. Telefon: 15-642. Kübekháza, Szőreg, Tiszasziget, Újszentiván területén: dr. Kal­már Sándor állatorvos. Lakása: Újszeged, Marostól u. 12/A. Te­lefon: 18-200. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. fmnröi BUDAPEST 1­­9.00: Tévétorna (ism.) 9.05: Szünidei matiné (ism.) 9.25: Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.) 9.50: A schildai polgárok 3. (ism.) 10.05: Vitya, Mása és a tengerész­gyalogság — m. b. szovjet játékfilm (ism.) 11.10: Hazáért, népért, szabadsz­gért - riportműsor 16.05: Hírek 16.10: Melyiket az ötezerből? 16.25: Tévébörze 16.35: Tíz perc ifjúság 16.55: Képes Sport Teremlabda­rúgó Torna: ZTE— Debreceni MVSC, Videoton —Magyar válogatott 18.40: Ráért a szabad idejében? 8* 19.10: Tévétorna 18.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Sándor Mátyás 1. 21.00: Ebben az évben történt 22.00: A tudomány és művelődés szolgálatában 23.05: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Fiatalok estje Közben: Kb. 20.50: Tévéhíradó I. 21.10: „Hosszú Levél" — tévéfilm Kb. 22.25: Country-koncert 22.55: Egészségünkért BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénap­ 17.35: Tévénaptár 17.45: Gyermekeknek 18.15: A könyv élete 19.00: Kulturális szemle 19.15: Rajzfilm 20.00: Aktualitások 20.55: Az orrszarvú­s amerikai játékfilm BELGRÁD 2. 18.00: Zágrábi körkép 18.45: Népszerű-tudományos sorozat 19.15: Dokumentumfilm 20.00: Ünnep a jégen 20.50: Huszonnégy óra 21.10: C - dokumentumműsor 22.00: Költészet SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1­­8.00: Tévétéma (ism.) 8.05: Szünidei matiné 8.20: Nemtudomka, a költő szovjet bábfilm 8.40: A cirkusz fényei 9.05: A bűvös erdő - mesejáték két részben (ism.) 10.35: Delta (ism.) 11.15: Sándor Mátyás 4. (Ism.) 12.15: Lehet egy kérdéssel több? „(ism.) . . . KOSSUTH 8.27: Eszmék faggatása 2. 8.57: Nótacsokor 9.44: Végh György gyermek­versei 10.05: MR 10-14 10.35: Szerb Antal: Utas és holdvilág — könyvszemle 10.45: Behár György dalaiból 11.00: Dvorzsák műveiből. 11.40: Szép remények 14. 12.35: Törvénykönyv 12.50: A Rádió Dalszínháza? Csínom Palkó — Farkas Ferenc—Dékány András daljátéka 14.39: Arcképek a bolgár irodalomból 15.10: Régi zene rézfúvókra 15.28: Tini-tanik­ 16.05: Az amatőr zenei mozgalom híradó**? 17.07: Esik a *6 - Karinthy Frigyes elbeszélése 17.29: Urbán Katalin népdalokat énekel 17.45: A Szabó család 19.15: Maria Callas operafelvételeiből 20.00: Egy év a külpolitikában 20.30: Évszázadok mesterművei 20.57: Beszélgetés az urbanisztikáról 21.27: Népi zene 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Lemezmúzeum 81.81: Meditáció­­ a többiekrőlL­atíik mi vagyunk 23.01: A l/wr szerzők műveiből 0.10: Barabás Mihály táncdalaiból PETŐFI 8.05: Énekszóval, muzsikával 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.33: Zenedélelőtt 12.25: Látószög 12.33: Melódia koktél 13.30: Cini­ cán — Osvát Erzsébet meséje zenével 14.00: Kettőtől hatig ... 13.00: Hétvégi panoráma 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Volly István zenés irodalmi összeállítása 21.18: Fenntartott hely — az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára 23.15: Nóták SZERDA DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Világablak 8.56: Beszélni nehéz 9.08: A denevér — részt. 9.44: Kis magyar néprajz 9.49: Tarka mese, kis mese 10.05: Irodalmi rejtvényműsor 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Mikrofonlánc 11.20: Népi zene 12.30: Házunk tája PETŐFI 8.05: Operettfelvételek 8.20: Tíz­­ perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Tudományos könyvespolc 9.33: Fú­vószene táncritmusban 10.00: Zene délelőtt 11.30: A Szabó család 12.00: Népi zene

Next