Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
4 Téli program gyerekeknek Az ország 79 úttörőházában a téli vakáció alatt különösen gazdag programmal várják a kisdobosokat, úttörőket. Reggeltől estig kulturális, sport- és ügyességi rendezvényeket szerveztek, hogy a szünidőt élvező kisdiákoknak hasznosan, értelmesen teljen a megnövekedett szabad idejük. Sok helyütt a tél adta lehetőségeket kihasználva, a jó levegőn, a szabadban szerveznek sí-, szánkó- vagy korcsolyaversenyeket. Finiséhez érkezett az országos úttörő-olimpia asztalitenisz versenysorozata: december 28—30-án a kaucsuklabda 100 legügyesebb kezű bűvölője méri össze ügyességét Pécsett az országos döntőben. A megyékben a napokban szervezik meg az úttörő-olimpia havas számainak helyi döntőit: a leggyorsabb szánkózók, síelők, korcsolyázók jövő év elején találkoznak majd a döntőben. Üdülőház Szerdán Bükfürdőn átadták az építők a Termál Üdülőszövetkezet második épületét. A szövetkezet 1978-ban alakult hétszáz taggal, s létszáma azóta folyamatosan emelkedik, jelenleg kétezer körüli. Otthon, szeretettel Az udvaron jól megtermett fehér kuvasz, fenyegető ugatása megtorpanásra készteti a látogatót. Csak a portásnő nyugtató szavára hallgat el, húzódik vissza odújába. — Dorka, ahogy a jó házőrzőhöz illik, minden idegent gyanakodva fogad. De az itthoniakat nagyon szereti. Mindenkit megismer, pedig 200-nál is többen vagyunk — magyarázza Stein Vilmosné, az alsóvárosi szociális otthon igazgatónője. Alig tudunk két-három mondatot váltani, minduntalan megcsörren a telefon, percenként nyílik az ajtó. Leggyakrabban a hozzátartozók érdeklődnek, mikor jöhetnek a mamáért. A válasz: bármikor jöhetnek, látogatni. Az intézet dolgozói szeretnék, ha mindenki itthon maradna. Sokan nem is gondolnák, szinte éjt nappallá téve készülünk.. Az ajándékok, a fenyőfák csak az estét várják. Óvodások, általános iskolások, főiskolások lesznek a vendégeink ma. S hogy holnap, holnapután hányan jönnek? Egy biztos: senki nem marad egyedül. A szegediek szívügyüknek tekintik a mi otthonunkat, 75 szocialista brigáddal tartjuk a kapcsolatot. Egyetlen névnap, születésnap sem marad emlékezés nélkül, hát még a szeretet ünnepe ... De nézzük végig a házat! Már látszanak a készülődés nyomai. A széles folyosón fenyőágakkal díszített vázák, a karácsonyt idézik. Míg az emeletre érünk, ajándékokról beszélgetünk. Tavaly lemezeket, könyveket vásároltak, két évvel ezelőtt készült el a gázfűtéses rendszer, a DÉLÉP és a DÉGÁZ szocialista brigádjainak segítségével. Az intézet dolgozóinak 60 százaléka törzsgárdatag. Hosszú évek alatt megszámlálhatatlanul sok társadalmi munkát végeztek, hogy minél otthonosabbá, családiasabbá tegyék az épületet. Nehéz feladat. Talán a szeretet ünnepén a legnehezebb. Egy válasz nélkül hagyott kérdés, egy türelmetlen mozdulat könnyeket fakaszthat, nehezen gyógyuló sebeket téphet fel. Mert a lakók is készülnek az ünnepre. Fekete Kálmánná egy éve fekvőbeteg. Combnyaktörése nehezen gyógyul. A karácsonyt egész életében munkával ünnepelte. A „nagyságos asszonyokra” főzött, utána a „maszek konyháján”, majd a Hágiban, a Hungáriában ... Eszébe jut a vármegyeháza előtti egykori cselédpiac is, 16 évesen szegődött el... •— Szépek az itteni karácsonyok. Jólesik a figyelmesség, aranyosak a nővérek. Az ünnepi ebéd — én csak tudom — kitűnő. Látja, ezt is megértem, öregségemre nekem főznek, húslevest, sült pulykát, foszlós kalácsot. Nagy Ida 1953-ban került Szegedre. A Petőfi Sándor sugárúti óvodában tizenegy évig óvónősködött. Szülei szegény tanítók voltak, 1918-ban még karácsonyfára sem telt. Akkor 9 éves volt, de minden percére emlékszik a tordai ünnepnek. A gazdag szomszédtól kaptak egy törött fenyőágat, a módosabb tanítványoktól pár szem szaloncukrot. Ajándék? Az, valahogy, mindig hiányzott. — A beteg nővéremmel kerültünk az otthonba. Apám után rövidesen őt is elvesztettem, de itteni meghitt ünnepeink könnyítenek fájdalmamon. Úgy várom a karácsonyfát, mint ahogy annak idején, 18-ban. Gondoskodást, szeretetet kapok, amivel magam sem fukarkodtam egész életemben. M. E Gyermekműsor napköziseknek Fodor Zsóka, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, december 27-én, vasárnap és 29-én, kedden gyermekműsort ad napköziseknek, a Juhász Gyula Művelődési Központban. Az előadások mindkét alkalommal délelőtt 10 órakor kezdődnek. Tisztelet Az angyalok feltűnően kimentek a divatból. Karácsonyi lapokon röpködnek még, de a mesékben már nemigen bukkannak fel. Árulják őket, mint dísztárgyat, de ebben a minőségükben is alulmaradtak a csúf manókkal, nyelvöltögető krampuszokkal, brekikkel, mulatságos, szakállas szörnyekkel szemben. Nem versenyképesek. Aminthogy azok a szárny nélküli, húsvér emberek, akik a jóság jelképétől eltanulták a segítés, az adakozás, a békesség érzésének tudományát, ritkábban kerülnek reflektorfénybe, mint az emberkrampuszok. Nem az „angyali léleknek” titulált (és ezzel máris kissé lenézett) jótékonykodókra gondolok. A cselekvő angyalok előtt tisztelgek tiszta szívből. Nem mindig könnyű őket felismerni. Pontosabban: békeidőben, nyugalomban, kiegyensúlyozott társadalmi körülmények között — nehéz. A második világháború, a főváros ostromának sötétjében olyan nyilvánvaló volt, hogy egyik-másik honfitársunkban angyal lakik, mintha glória világított volna a feje fölött. Már azon az első estén, amikor a karácsonyi gvert vagyú irtáskor megszólaltak az ágyúk, megismerkedtem egy kalaposné-angyallal, aki idegen létére felcsapott oltalmazómnak, ennivalót adott és fekhelyet egy szabászasztalon, a ház legbiztonságosabb zugában. Találkoztam egyenruhás angyallal is, akinek lőnie kellett, volna rám, amikor észrevette, hogy megpróbálok átjutni az utcánkat átszelő frontvonalon, ehelyett berántotta egy kapu alá, legorombított, majd zordan hazáig kísért, mintha foglya lettem volna, hiszen a németek nem ismertek tréfát a kijárási tilalom megszegőivel szemben. Minden vész megtenni a maga felismerhető angyalait. 1978 karácsonyán Vietnamban jártam. Láttam a hanoi katedrálisban éjféli misére összesereglett, ha hátaira emlékező, a béke megőrzéséért fohászkodó tömeget, sok-sok asszonyt, idős férfit, az embersűrűben szendergő gyereket Csak később találkoztam. szép utazásunk során a vietnami háborúk észrevétlenül glóriás jóembereivel. Azokkal, akik nem a harcokban tűntek ki. Csak mosollyal fogadták gyerekükké az árvákat, füvekből főztek gyógyszert, ruhájukból téptek kötést a sebesültnek ott arrór nem volt frontkórház vagy segélyhely. Velük, akik sosem ismert ételeket találtak ki az éhezőknek, és felcsaptak tanítónak oklevél nélkül, mert megértették, milyen adomány a tudás. De hol lelhető fel a jó ember békében? Hol kereshetjük ma Magyarországon? Az életmentőt kitüntetik, az intézeti gyereket patronáló szocialista brigádról megható cikkek jelennek meg, s a televízió külön műsort szentel azoknak, akik a legtöbbet tették a rokkantak évében a testi fogyatékosságban szenvedőkért. De ha csak ennyi angyal járkálna köztünk, akkor az ördögfiókák éppúgy elözönlötték volna életünket, mint a kerti törpék a vásárokat. Tévedés ne essék. Ördögnek se csak azt a leleplezett, saját zsebére dolgozó üzletkötőt, tolvajt, korrupt tisztségviselőt, lakásűzést, rvarkecolót, garázdát, autós cserbenhagyót látom, aki néha szinte saját gazságában tetszelegve néz rám a Kék fény adásakor a képernyőről, akiről szellemes hímekkel felruházott cikkeket közölnek a lapok. A láthatatlan angyal ellentéte a nehezen felismerhető gonosz. A felettes, aki abban leli örömét, hogy még akkor is találjon néhány megalázó szót, amikor beosztottját megjutalmazza. (Én intéztem el, nem volt könnyű, remélem, utólag kiérdemli, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség stb.) Az ördögök akárcsak a mesékben előszeretettel vetik magukat a gyengékre, a kiszolgáltatottakra, a gyerekekre. Közvetlen környezetemben például egy csinos, fiatal krampusz lakik. Szemre, gyerekasszonyka. És éjszakánként, amikor csecsemője felsír, pokoli szavak kíséretében püföli a háromhónapos emberkét, akit első pillanattól gyűlöl, amióta könnyelműen a világra hozta. Ugyanezt a nőt három ismeretlen ördögit kergette meg nemrég. „csak egy kicsit elszórakozunk veled!” — felkiáltással. Angyalainkat nem ismerjük. Miközben a krampuszlány a csecsemőt veri, egy idős szomszédasszony (nagyothalló, bicegő) becsönget hozzá, könyörög, fenyegetőzik rá mintha feljelentést tett volna, noha nem tett. Amikor a fiatalasszonyt csibészek kergetik, elébük toppan egy tréningruhás, atlétatermetű angyal, és néhány szava után az ördögfiak már nem akarnak egy kicsit elszórakozni a könnyűnek ismert nőcskével. Nem nevezhetem néven azt a színésznőt, aki eljátszik egy főszerepet a főiskolások vizsgafilmjében, s nem veszi fel a honoráriumot. Legyen a pénz egy színészhallgatóé, akinek szüksége van rá. Nem nevezhetem néven azt a fiatalasszonyt sem, akit olyan betegség sújtott szülés után, hogy tudja: néhány év múlva már mozgásképtelen lesz De mi mindent tehet addig! Két diplomájához egy harmadikat szerezve, népművészeti köröket szervez, sántikálva utazik ide-oda a megyében, ahol él, és sugárzik az örömtől, hiszen amit megtanult, s most megtanít, folytatja létezésének értelmét a Földön. Az angyal-emberek kevésbé divatosak. A jóság fogalma gyakran a bugyutaság szinonimájaként hangzik fel az okosok beszéligetésében. Én pedig hittel hiszem, hogy szükségünk van rájuk hogy nem a Szecsuanba leszállt istenek dolga meglelni a jó embert, s mi megtehetjük azt is, amire Brecht istenei képtelenek ■ megadhatjuk nekik az illő tiszteletet. MÁRIÁSSY JUDIT az angyaloknak! jegesedés vizek veszélye A hirtelen lehűlés hatására megkezdődött a jegesedés a vizeken. .Várható, hogy sokan fogják felkeresni a tavakat, folyókat korcsolyázás, fakutyázás, jégvitorlázás stb. céljából. Gyakran előfordul az is, hogy a munkába indulók, a járókelők a távolságot úgy rövidítik le, hogy az útjukba eső víz jegén halnának át A körültekintés hiánya, a közlekedés szabályainak megszegése számos esetben vezetett balesethez, tragédiához. Ezért a Belügyminisztérium felhívja ■ a lakosság — elsősorban a fiatalok és a kisgyermekes szülők — figyelmét, hogy előzetes tájékozódás nélkül ne lépjenek, illetve gyermekeiket kíséret nélkül ne engedjék a szabad vizek jegére. Az állóvizek jege akkor tekinthető biztonságosnak, ha annak vastagsága legalább 10 centiméter. Csütörtök, TIT8T. december 24 Fele-fele, Pola-pola Szeged és Újvidék a képernyőn Szeged és Újvidék színházi kapcsolatai régi keletűek, a két társulat évek óta legalább oly rendszerességgel találkozik egymással, mint mondjuk a kecskeméti és a zombori. Nem kisebb a két város irodalmi folyóiratának kötődése sem egymáshoz. Érthető hát, hogy Szeged legfiatalabb művészeti műhelye, a televízió stúdió is hamar barátokra tett szert a jugoszláviai szomszédvárosban”. E barátságból már a közös munka első gyümölcse is beérett. * A „névjegy”, amelyet a szegedi tévések bemutatkozás gyanánt átnyújtottak a közönségnek és a jugoszláviai kollégáknak, egy teljes, harminc perces film volt az öt nyelven sugárzó vajdasági televízióról, így azután, amikor legközelebb az előkészítő tárgyalások céljából fölkeresték a Péterváradi erőd közelében, a Dunára néző ,,Televízió Novi Sad” stúdiót, akkor már jórészt ismerték az újvidéki kollégák munkamódszereit, stílusát, szerkesztési elgondolásait, így a közösen létrehozandó műsor alapelveit — mind ami a művészi, mind pedig ami a „gazdasági, pénzügyi együttműködést illeti — gyorsan és viták nélkül sikerült rögzíteni. És miután közkeletű tény hogy a zene, a tánc, az ének „nemzetközi művészet”, a választás egy olyan szórakoztató show létrehozására esett, amely egyenrangú élvezetet kínál mind a szerb-horvát, mind a magyar nézők számára. Másképpen fogalmazva azt a műsort, amelynek felét Újvidéken, a másik felét Szegeden forgatták, minden változtatás nélkül sugározzák decemberben Magyarországon és a jugoszláv televíziós hálózatban. * A terv tehát gyorsan körvonalazódott, még a nyár elején. A közös szórakoztató produkció baráti kézfogás legyen a két stúdió között, amolyan televíziós módra. És tartalmazza mindazokat a könnyű, de tartalmas zenés, táncos, énekes műsorszámokat, amelyek a két város kulturális életét jellemzik. Ez volt az első elv. A második pedig a „mértéktartásé” — ami mindenekelőtt a megvalósítás költségére vonatkozott.Hiszen sem a szegedi, sem az újvidéki stúdió nincsen berendezkedve szemkápráztató külsőségek létrehozására. Ily módon tehát sem a táncosnők percenként cserélt kosztüméinek csillogása, sem a gomolygó gőzfelhő vibrálása, sem az agyafúrt díszletek fényszínjátéka nem tudja majd „feldobni” a műsort — hiszen mindezeket ki kell hagyni a számításból. Marad tehát a mértéktartóan dekorált kiállítás — amellyel szemben a jól összeválogatott, ízlésesen megjelenített, pergő műsorszámok kínálják a siker biztosítékát. Hogy miként, azt persze majd meglátjuk. * S, ha már ennyit szóltunk a szándékról szót kellene ejteni arról is mit láthatnak majd az első Szeged— Újvidék kooprodukciós műsorban. A két stúdió forgatócsoportja ellátogatott ,,egymás” városaiba, és rövid, hangulatos filmet készített: miként látják az utcákat, a kirakatokat, az embereket? Az újvidékiek meghívták vendégségbe Szűcs Juditot, viszonzásképpen pedig a Jugoszlávia-szerte ismert sanzonénekes Györgye Balasevity lépett föl Szegeden. A határon túlról látható majd balettszóló, magyar csárdás, szerb tamburazenekar és a beatzene kedvelők számára két népszerű együttes, a Laboratoria Zvuka (Hanglabor) és a Mernie Sejd Vajtáé. A szegedi könnyűzenei életet dr. Hulin együttes és a Molnár Dixieland képviseli. A színházi látványosságot a Maya operett Vízirevű képében a balettkar. A táncot a deszki szerb nemzetiségi együttes és a Volán társastáncklub. És végül egy közös produkció a közösben: Szegeden Gregor József, Újvidéken pedig Busats Júlia énekli, természetesen egyszerre, Mozart Varázsfuvolájának ismert duettjét magyarul, illetve szerb nyelven. A műsor közös címe: „Fele-fele”. Természetesen a magyar feliraton, mert ugyanez szerb-horvátul annyit tesz, mint „Pola-pola” Lehet, kicsit száraz cím egy könnyű, szórakoztató, színes műsorhoz. Viszont kifejezi a lényeget, a kölcsönösséget és barátságot, amely az alkotókban munkálkodott . A szegedi ég az újvidéki televíziós stúdiók első közös produkciója december 2«-án délután megy az első csatornán. Árri, aki türelmetlen, előző napon láthatja már, mert 25-én este nyolc órakor az újvidéki televízió is levetíti. PAVIOVITS MIKLÓS Tanácsülés Kisteleken Kistelek nagyközség tanácsa tegnap, szerdán tartotta idei utolsó ülését. A testület először felmérte a jövő évi gazdálkodás lehetőségeit, meghatározta a költségvetést és a fejlesztési alapot. Kisteleken több mint 30 millió forintot költhetnek az intézmények fenntartására, egészségügyre, kultúrára, lakásépítésre, utak bővítésére ... A költségvetés összege 25 millió, a fejlesztésé pedig 5,7 millió forint. A tegnapi tanácsülésen többen hangsúlyozták, továbbra is fontos cél a takarékosság. Ezenkívül a testület számít a lakosság társadalmi munkájára, mert bebizonyosodott, hogy a helybeliek összefogása a községfejlesztés kiegészítő. forrása! Azt szeretnék, ha 1982-ben a társadalmi munka értéke meghaladná a 9 millió forintot. A tervek szerint csekély tanácsi támogatás mellett a lakosság saját erejéből 1,6 kilométer hosszú utat és 4 kilométer gázvezetéket épít. A nagyközség vonzása egyre jobban növekszik, a környező tanyavilágból sokan költöznek be Kistelekre. Ezért állandóan fontos kérdés a lakásépítés. Magánerőből évente 40—50 családi ház készül, így 1982-ben is ennyi várható, de jövőre 36 célcsoportos lakás alapozását is elkezdik. Előreláthatólag az állami lakásokba három év múlva költözhetnek be. A beruházásoknál még meg kell említeni, hogy a köztisztaság érdekében bővítik a szeméttelepet és a jobb oktatási körülmények megteremtése miatt egy _ 4 tantermes általános iskolát építenek. Az alapozáshoz jövőre kezdenek hozzá, és az új alma matert 1984 szeptemberében vehetik birtokukba a gyerekek. Hagyomány, hogy év végén a tanácsülésen ünnepélyesen kitüntetik azokat, akik a közéletben együlemre méltó munkát végeztek és sokat tettek a nagyközség fejlesztéséért. A Kistelekért Emlékérmet az idén dr.Antalffy György országgyűlési képviselőnek és Keresztes János gimnáziumi igazgatónak ítélték oda A kitüntetést Ott József tanácselnök adta át. A testület elfogadta a tanács jövő évi munkatervét, tanácsrendeleteket vizsgált felül, majd végül előterjesztésre került sor.