Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

4 Téli program gyerekeknek Az ország 79 úttörőházá­­­ban a téli vakáció alatt kü­lönösen gazdag programmal várják a kisdobosokat, út­törőket. Reggeltől estig kul­turális, sport- és ügyességi rendezvényeket szerveztek, hogy a szünidőt élvező kis­diákoknak hasznosan, értel­mesen teljen a megnöveke­dett szabad idejük. Sok helyütt a tél adta le­hetőségeket kihasználva, a jó levegőn, a szabadban szer­veznek sí-, szánkó- vagy korcsolyaversenyeket. Fini­séhez érkezett az országos úttörő-olimpia asztalitenisz versenysorozata: december 28—30-án a kaucsuklabda 100 legügyesebb kezű bűvö­­lője méri össze ügyességét Pécsett az országos döntő­ben. A megyékben a napok­ban szervezik meg az út­törő-olimpia havas számai­nak helyi döntőit: a leg­gyorsabb szánkózók, síelők, korcsolyázók jövő év elején találkoznak majd a döntő­ben. Üdülőház Szerdán Bük­fürdőn átadták az építők a Termál Üdülő­­szövetkezet második épüle­tét. A szövetkezet 1978-ban alakult hétszáz taggal, s lét­száma azóta folyamatosan emelkedik, jelenleg kétezer körüli. Otthon, szeretettel Az udvaron jól megter­mett fehér kuvasz, fenyege­tő ugatása m­egtorpanásra készteti a látogatót. Csak a portásnő nyugtató szavára hallgat el, húzódik vissza odújába. — Dorka, ahogy a jó ház­őrzőhöz illik, minden ide­gent gyanakodva fogad. De az itthoniakat nagyon sze­reti. Mindenkit megismer, pedig 200-nál is többen va­gyunk — magyarázza Stein Vilmosné, az alsóvárosi szo­ciális otthon igazgatónője. Alig tudunk két-három mondatot váltani, mindun­talan megcsörren a telefon, percenként nyílik az ajtó. Leggyakrabban a hozzátar­tozók érdeklődnek, mikor jöhetnek a mamáért. A vá­lasz: bármikor jöhetnek, lá­togatni. Az intézet dolgozói szeretnék, ha mindenki itt­hon maradna.­­ Sokan nem is gondol­nák, szinte éjt nappallá té­ve készülünk.. Az ajándé­kok, a fenyőfák csak az es­tét várják. Óvodások, álta­lános iskolások, főiskolások lesznek a vendégeink ma. S hogy holnap, holnapután há­nyan jönnek? Egy biztos: senki nem marad egyedül. A szegediek szívügyüknek tekintik a mi otthonunkat, 75 szocialista brigáddal tart­juk a kapcsolatot. Egyetlen névnap, születésnap sem marad emlékezés nélkül, hát még a szeretet ünne­pe ... De nézzük végig a há­zat! Már látszanak a ké­szülődés nyomai. A széles folyosón fenyő­ágakkal díszített vázák, a karácsonyt idézik. Míg az emeletre érünk, ajándékok­ról beszélgetünk. Tavaly le­mezeket, könyveket vásárol­tak, két évvel ezelőtt ké­szült el a gázfűtéses rend­szer, a DÉLÉP és a DÉGÁZ szocialista brigádjainak se­gítségével. Az intézet dolgozóinak 60 százaléka törzsgárdatag. Hosszú évek alatt megszám­lálhatatlanul sok társadal­mi munkát végeztek, hogy minél otthonosabbá, csalá­diasabbá tegyék az épületet. Nehéz feladat. Talán a sze­retet ünnepén a legnehe­zebb. Egy válasz nélkül ha­gyott kérdés, egy türelmet­len mozdulat könnyeket fa­kaszthat, nehezen gyógyuló sebeket téphet fel. Mert a lakók is készülnek az ün­nepre. Fekete Kálmánná egy éve fekvőbeteg. Combnyak­törése nehezen gyógyul. A karácsonyt egész életében munkával ünnepelte. A „nagyságos asszonyokra” fő­zött, utána a „maszek kony­háján”, majd a Hágiban, a Hungáriában ... Eszébe jut a vármegyeháza előtti egy­kori cselédpiac is, 16 éve­sen szegődött el... •— Szépek az itteni kará­csonyok. Jólesik a figyel­messég, aranyosak a nővé­rek. Az ünnepi ebéd — én csak tudom — kitűnő. Lát­ja, ezt is megértem, öreg­ségemre nekem főznek, hús­levest, sült pulykát, foszlós kalácsot. Nagy Ida 1953-ban került Szegedre. A Petőfi Sándor sugárúti óvodában tizenegy évig óvónősködött. Szülei szegény tanítók voltak, 1918-ban még karácsonyfára sem telt. Akkor 9 éves volt, de minden percére emlék­szik a tordai ünnepnek. A gazdag szomszédtól kaptak egy törött fenyőágat, a mó­dosabb tanítványoktól pár szem szaloncukrot. Aján­dék? Az, valahogy, mindig hiányzott. — A beteg nővéremmel kerültünk az otthonba. Apám után rövidesen őt is elvesztettem, de itteni meg­hitt ünnepeink könnyítenek fájdalmamon. Úgy várom a karácsonyfát, mint ahogy annak idején, 18-ban. Gon­doskodást, szeretetet kapok, amivel magam sem fukar­kodtam egész életemben. M. E Gyermekműsor napköziseknek Fodor Zsóka, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, de­cember 27-én, vasárnap és 29-én, kedden gyermekmű­sort ad napköziseknek, a Ju­hász Gyula Művelődési Köz­pontban. Az előadások mind­két alkalommal délelőtt 10 órakor kezdődnek. Tisztelet Az angyalok feltűnően ki­mentek a divatból. Kará­csonyi lapokon röpködnek még, de a mesékben már nemigen bukkannak fel. Árulják őket, mint dísztár­gyat, de ebben a minősé­gükben is alulmaradtak a csúf manókkal, nyelvöltöge­­tő krampuszokkal, brekikkel, mulatságos, szakállas ször­nyekkel szemben. Nem ver­senyképesek. Aminthogy azok a szárny nélküli, hús­vér emberek, akik a jóság jelképétől eltanulták a se­gítés, az adakozás,­ a békes­ség érzésének tudományát, ritkábban kerülnek reflek­torfénybe, mint az ember­­krampuszok. Nem az „an­gyali léleknek” titulált (és ezzel máris kissé lenézett) jótékonykodókra gondolok. A cselekvő angyalok előtt tisztelgek tiszta szívből. Nem mindig könnyű őket felismerni. Pontosabban: békeidőben, nyugalomban, kiegyensúlyozott társadal­mi körülmények között — nehéz. A második világhá­ború, a főváros ostromának sötétjében olyan nyilvánva­ló volt, hogy egyik-másik honfitársunkban angyal la­kik, mintha glória világított volna a feje fölött. Már azon az első estén, amikor a karácsonyi gvert vagyú ir­táskor megszólaltak az ágyúk, megismerkedtem egy kalaposné-angyallal, aki ide­gen létére felcsapott oltal­­mazómnak, ennivalót adott és fekhelyet egy szabászasz­talon, a ház legbiztonságo­sabb zugában. Találkoztam egyenruhás angyallal is, aki­nek lőnie kellett, volna rám, amikor észrevette, hogy megpróbálok átjutni az ut­cánkat átszelő frontvonalon, ehelyett berántott­a egy kapu alá, legorombított, majd zordan hazáig kísért, mint­ha foglya lettem volna, hi­szen a németek nem ismer­tek tréfát a kijárási tila­lom megszegőivel szemben. Minden vész megtenni a maga felismerhető angyala­it. 1978 karácsonyán Viet­namban jártam. Láttam a hanoi katedrálisban éjféli misére összesereglett, ha há­taira emlékező, a béke meg­őrzéséért fohászkodó töme­get, sok-sok asszonyt, idős férfit, az embersűrűben szendergő gyereket Csak később találkoztam. szép utazásunk során a vietnami háborúk észrevétlenül gló­­riás jóembereivel. Azokkal, akik nem a harcokban tűn­tek ki. Csak mosollyal fo­­gadták gyerekükké az árvá­kat, füvekből főztek gyógy­szert, ruhájukból téptek kötést a sebesültnek ott arrór nem volt frontkórház vagy segélyhely. Velük, akik sosem ismert ételeket talál­tak ki az éhezőknek, és felcsaptak tanítónak ok­levél nélkül, mert megértették, milyen adomány a tudás. De hol lelhető fel a jó ember békében? Hol keres­hetjük ma­­ Magyarorszá­gon? Az életmentőt kitüntetik, az intézeti gyereket patro­náló szocialista brigádról megható cikkek jelennek meg, s a televízió külön műsort szentel azoknak, akik a legtöbbet tették a rokkantak évében a testi fo­gyatékosságban szenvedő­kért. De ha csak ennyi an­gyal járkálna köztünk, ak­kor az ördögfiókák éppúgy elözönlötték volna életün­ket, mint a kerti törpék a vásárokat. Tévedés ne essék. Ördög­nek se csak azt a leleple­zett, saját zsebére dolgozó üzletkötőt, tolvajt, korrupt tisztségviselőt, lakásűzést, r­varkecolót, garázdát, autós cserbenhagyót látom,­ aki néha szinte saját gazságá­ban tetszelegve néz rám a Kék fény adásakor a képer­nyőről, akiről szellemes hímekkel felruházott cikke­ket közölnek a lapok. A lát­hatatlan angyal ellentéte a nehezen­ felismerhető go­nosz. A felettes, aki abban leli örömét, hogy még ak­kor is találjon néhány meg­alázó szót, amikor beosztott­ját megjutalmazza. (Én intéztem el, nem volt kön­­­nyű, remélem, utólag kiér­demli, nehogy a fejébe szálljon a dicsőség stb.) Az ördögök akárcsak a mesék­ben előszeretettel vetik magukat a gyengékre, a kiszolgáltatottakra, a gyere­kekre. Közvetlen környeze­temben például egy csinos, fiatal krampusz lakik. Szemre, gyerek­asszonyka. És éjszakánként, amikor cse­csemője felsír, pokoli sza­vak kíséretében püföli a há­romhónapos emberkét, akit első pillanattól gyűlöl, ami­óta könnyelműen a világra hozta. Ugyanezt a nőt há­rom ismeretlen ördögit ker­gette meg nemrég. „csak egy kicsit elszórakozunk veled!” — felkiáltással. Angyalainkat nem ismer­jük. Miközben a krampusz­­lány a csecsemőt veri, egy idős­­ szomszédasszony (na­gyothalló, bicegő) becsönget hozzá, könyörög, fenyegető­zik rá mintha feljelentést tett volna, noha nem tett. Amikor a fiatalasszonyt csi­bészek kergetik, elébük top­pan egy tréningruhás, atlé­tatermetű angyal, és néhány szava után az ördögfiak már nem akarnak egy ki­csit elszórakozni a könnyű­nek ismert nőcskével. Nem nevezhetem néven azt a szí­nésznőt, aki eljátszik egy főszerepet a főiskolások vizsga­filmjében, s nem ve­szi fel a honoráriumot. Le­gyen a pénz egy színészhall­­gatóé, akinek szüksége van rá. Nem nevezhetem néven azt a fiatalasszonyt sem, akit olyan betegség sújtott szülés után, hogy tudja: né­hány év múlva már moz­gásképtelen lesz De mi min­dent tehet addig! Két diplo­májához egy harmadikat szerezve, népművészeti kö­röket szervez, sántikálva utazik ide-oda a megyében, ahol él, és sugárzik az örömtől, hiszen amit meg­tanult,­ s most megtanít, folytatja létezésének értel­mét a Földön. Az angyal-emberek ke­vésbé divatosak. A jóság fogalma gyakran a bugyuta­­ság szinonimájaként hang­zik fel az okosok beszéli­getésében. Én pedig hittel hiszem­, hogy szükségünk van­ rájuk hogy nem a Szecsuanba le­szállt istenek dolga meglel­ni a jó embert, s mi meg­t­ehetjük azt is, amire Brecht istenei képtelenek ■ megadhatjuk nekik az illő tiszteletet. MÁRIÁSSY JUDIT az angyaloknak! jegesedés vizek veszélye A hirtelen lehűlés hatásá­ra megkezdődött a jegesedés a vizeken. .Várható, hogy so­kan fogják felkeresni a ta­vakat, folyókat korcsolyázás, fakutyázás, jégvitorlázás stb. céljából. Gyakran előfordul az is, hogy a munkába in­dulók, a járókelők a távolsá­got úgy rövidítik le, hogy az útjukba eső víz jegén ha­lnának át A körültekintés hiánya, a közlekedés szabá­lyainak megszegése számos esetben vezetett balesethez, tragédiához. Ezért a Belügy­minisztérium felhívja ■ a la­kosság — elsősorban a fia­talok és a kisgyermekes szü­lők — figyelmét, hogy előze­tes tájékozódás nélkül ne lépjenek, illetve gyermekei­ket kíséret nélkül ne enged­jék a szabad vizek jegére. Az állóvizek jege akkor te­kinthető biztonságosnak, ha annak vastagsága legalább 10 centiméter. Csütörtök, TIT8T. december 24 Fele-fele, Pola-pola Szeged és Újvidék a képernyőn Szeged és Újvidék színhá­zi kapcsolatai régi keletűek, a két társulat évek óta leg­alább oly rendszerességgel találkozik egymással, mint mondjuk a kecskeméti és a zombori. Nem kisebb a két város irodalmi folyóiratának kötődése sem egymáshoz. Érthető hát, hogy Szeged legfiatalabb művészeti mű­helye, a televízió stúdió is hamar barátokra tett szert a jugoszláviai szomszéd­városban”. E barátságból már a közös munka első gyümölcse is beérett. * A „névjegy”, amelyet a szegedi tévések bemutatko­zás gyanánt átnyújtottak a közönségnek és a jugoszláviai kollégáknak, egy teljes, har­minc perces film volt az öt nyelven sugárzó vajdasági televízióról, így azután, ami­kor legközelebb az előkészí­tő tárgyalások céljából föl­keresték a Péterváradi erőd közelében, a Dunára néző ,,Televízió Novi Sad” stúdi­ót, akkor már jórészt ismer­ték az újvidéki kollégák munkamódszereit, stílusát, szerkesztési elgondolásait, így a közösen létrehozan­dó műsor alapelveit — mind ami a művészi, mind pedig ami a „gazdasági, pénzügyi együttműködést illeti — gyorsan és viták nélkül si­került rögzíteni. És miután közkeletű tény hogy a zene, a tánc, az ének „nemzetközi művészet”, a választás egy olyan szórakoztató show lét­rehozására esett, amely egyenrangú élvezetet kínál mind a szerb-horvát, mind a magyar nézők számára. Más­képpen fogalmazva azt a műsort, amelynek felét Új­vidéken, a másik felét Sze­geden forgatták, minden vál­toztatás nélkül sugározzák decemberben Magyarorszá­gon és a jugoszláv televíziós hálózatban. * A terv tehát gyorsan kör­vonalazódott, még a nyár elején. A közös szórakoztató produkció baráti kézfogás legyen a két stúdió között, amolyan televíziós módra. És tartalmazza mindazokat a könnyű, de tartalmas zenés, táncos, énekes műsorszámo­kat, amelyek a két város kulturális életét jellemzik. Ez volt az első elv. A má­sodik pedig a „mértéktar­tásé” — ami mindenekelőtt a megvalósítás költségére vonatkozott.­­Hiszen sem a szegedi, sem az újvidéki stú­dió nincsen berendezkedve szemkápráztató külsőségek létrehozására. Ily módon te­hát sem a táncosnők percen­ként cserélt kosztüméinek csillogása, sem a gomolygó gőzfelhő vibrálása, sem az agyafúrt díszletek fény­szín­játéka nem tudja majd „feldobni” a műsort — hi­szen mindezeket ki kell hagyni a számításból. Ma­rad tehát a mértéktartóan dekorált kiállítás — amellyel szemben a jól összeváloga­tott, ízlésesen megjelenített, pergő műsorszámok kínál­ják a siker biztosítékát. Hogy miként, azt persze majd meglátjuk. * S, ha már ennyit szóltunk a szándékról szót kellene ejteni arról is­ mit láthat­nak majd az első Szeged— Újvidék kooprodukciós mű­sorban. A két stúdió forgatócso­portja ellátogatott ,,egy­más” városaiba, és rövid, hangulatos filmet készített: miként látják az utcákat, a kirakatokat, az embereket­? Az újvidékiek meghívták vendégségbe Szűcs Juditot, viszonzásképpen pedig a Ju­­goszlávia-szerte ismert san­zonénekes Györgye Balase­­vity lépett föl Szegeden. A határon túlról látható majd balettszóló, magyar csárdás, szerb tamburazenekar és a beatzene kedvelők számára két népszerű együttes, a Laboratoria Zvuka (Hangla­bor) és a Mernie Sejd Vaj­­táé. A szegedi könnyűzene­i éle­tet dr. Hulin együttes és a Molnár Dixieland képviseli. A színházi látványosságot a Maya operett Vízirevű képé­ben a balettkar. A táncot a deszki szerb nemzetiségi együttes és a Volán társas­táncklub. És végül egy kö­zös produkció­­ a közös­ben: Szegeden Gregor Jó­zsef,­­ Újvidéken pedig Bu­sats Júlia énekli, természetesen egyszerre, Mozart Varázsfu­volájának ism­­ert duettjét magyarul, illetve szerb nyel­ven. A műsor közös címe: „Fe­le-fele”. Természetesen a magyar feliraton, mert ugyanez szerb-horvátul an­­­nyit tesz, mint „Pola-pola” Lehet, kicsit száraz cím egy könnyű, szórakoztató, színes műsorhoz. Viszont kifejezi­­ a lényeget, a kölcsönösséget és barátságot, amely az alko­­tókban munkálkodott . A szegedi ég az újvidéki televíziós stúdiók első közös produkciója december 2«-án délután megy az első csator­nán. Árri, aki türelmetlen, előző napon láthatja már, mert 25-én este nyolc órakor az újvidéki televízió is levetíti. PAVI­OVITS MIKLÓS Tanácsülés Kisteleken Kistelek nagyközség taná­csa tegnap, szerdán tartotta idei utolsó ülését. A testület először felmérte a jövő évi gazdálkodás lehetőségeit, meghatározta a költségvetést és a fejlesztési alapot. Kis­teleken több mint 30 millió forintot költhetnek az intéz­mények fenntartására, egészségügyre, kultúrára, la­kásépítésre, utak bővítésé­re ... A költségvetés összege 25 millió, a fejlesztésé pe­dig 5,7 millió forint. A tegnapi tanácsülésen többen hangsúlyozták, to­vábbra is fontos cél a taka­rékosság. Ezenkívül a testü­let számít a lakosság társa­dalmi munkájára, mert be­bizonyosodott, hogy a hely­beliek összefogása a község­­fejlesztés kiegészítő. forrása! Azt szeretnék, ha 1982-ben a társadalmi munka értéke meghaladná a 9 millió fo­rintot. A tervek szerint cse­kély tanácsi támogatás mel­lett a lakosság saját erejéből 1,6 kilométer hosszú utat és 4 kilométer gázvezetéket épít. A nagyközség vonzása egy­re jobban növekszik, a kör­nyező tanyavilágból sokan költöznek be Kistelekre. Ezért állandóan fontos kér­dés a lakásépítés. Magán­erőből évente 40—50 csalá­­di ház készül, így 1982-ben is ennyi várható, de jövőre 36 célcsoportos lakás alapo­zását is elkezdik. Előrelát­hatólag az állami lakásokba három év múlva költözhet­nek be. A beruházásoknál még meg kell említeni, hogy a­ köztisztaság érdekében bő­vítik a szeméttelepet és­ a jobb oktatási körülmények megteremtése miatt egy _ 4 tantermes általános iskolát építenek. Az alapozáshoz jö­vőre kezdenek hozzá, és­ az új alma matert 1984 szep­temberében vehetik birto­kukba a gyerekek. Hagyomány, hogy év vé­gén a tanácsülésen ünnepé­lyesen kitüntetik azokat, akik a közéletben együ­­lem­­re méltó munkát végeztek és sokat tettek a nagyközség fejlesztéséért. A Kistelekért Emlékérmet az idén dr.­An­­talffy György országgyűlési képviselőnek és Keresztes János gimnáziumi igazgató­nak ítélték oda A kitünte­­tést Ott József tanácselnök adta át. A testület elfogadta a ta­nács jövő évi munkatervét, tanácsrendeleteket vizsgált felül, majd végül előterjesz­tésre került sor.

Next