Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-25 / 121. szám

8 Útfelújítás Elöregedett, összerepedezett úttestet építenek át a Bajcsy- Zsilinszky és a Kiss Ernő utca egy-egy rövid szakaszán. A MÁV-igazgatóság mellett már felbontották a régi alapot, s hamarosan befejezik a Kiss utcai úttükör kialakítását is. A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat végzi a felújí­tást. Mindkét utcában megfelelő teherbírású betonalapot és aszfaltszőnyeget készítenek. A parkolási nehézségek miatt előbb a most felbontott úttestet készítik el, majd felújítják a Kiss Ernő utca Lenin körút és Bajcsy-Zsilinszky utca kö­zötti szakaszát is. A szakemberek a teljes korszerűsítést a szabadtéri kezdetéig elvégzik. Felvételünkön a Szeged ét­terem melletti úttükör készítését örökítettük meg ORVOSIRÓK ÉS­­ KÉPZŐMŰVÉSZEK TALÁLKOZÓJA A Magyar Orvosi róka Képzőművészek Köre holnap, szombaton rendezi soron kö­vetkező találkozóját Kapos­várott, az MSZMP oktatási központjában (Lenin u. 14/B). Délután 5 órakor az orvos­­képzőművészek alkotásainak tárlatát nyitják meg, a ki­állítók között szerepel dr. Son­kod­i István, a SZOTE fog- és szájsebészeti kliniká­jának docense. Az irodalmi programban dr. Veress Sán­dor szülész-nőgyógyász főor­vos humoreszkje is elhang­zik. , TŰZOLTÓ VERSENY ALGYŐN A szeged-algyői üzemi tűzoltó-parancsnokság május 26-án, szombaton reggel 8 órától nyilvános tűzoltóver­senyt rendez az olajiparte­lepi tűzol­tó-laktanya terüle­tén. A versenyszámok között lesz: 100 méteres akadály­pálya-verseny, kismotorfecs­­kendő-szerelés, horoglétra­­verseny, valamint 4X100 mé­teres váltófutás. A vetélke­dőt tűzoltószer-bemutató, életmentési gyakorlat és filmvetítés követi. A gyer­mekek részére játékos for­mában olyan vetélkedőt ren­deznek, amellyel bepillantást nyerhetnek a tűzoltóság éle­tébe. MAGYAR FILMEK KRAKKÓBAN Magyar filmek is részt vesznek a május 29. és jú­nius 3. között megrendezen­dő krakkói nemzetközi rö­vidfilmfesztiválon. A ver­senyben látható lesz Halmai László „Harisnyanadrág” cí­mű animációs filmje. A produkció egy kolozsvári Grandpierre-novellát feldol­gozva azt mutatja be, hogy az öltözködés hogyan segí­ti az ember életét. Horváth Mária „Ajtó—8’­ című ab­szurd filmje bolygónk pusztulásának fenyegető ré­mét idézi. Magyar József „Neurózis” címmel készített dokumentumfilmet, amely­ben azt vizsgálja, hogy a felgyorsult életritmushoz mennyire képes az ember alkalmazkodni. „Angyalok utolsó földje” a címe Tényi István filmjének, amelyben egy hajdani bádogváros éle­tét mutatja be. DÍSZMADÁR: KIÁLLÍTÁS A MAOE szegedi csoportja díszmadár-kiállítást rendez Szegeden, a helyőrségi mű­velődési otthonban. Több ezer különleges madarat lát­hatnak az érdeklődők a Vic­tor Hugo utca 6. szám alatti klubhelyiségben és étterem­ben ma, pénteken délelőtt 10 órától este 8-ig, szombaton reggel 8-tól ugyancsak este 8-ig, illetve vasárnap 8 órá­tól délután 6 óráig. TONI BOHÓC JÁTSZÓTERE Ezzel a címmel idén har­madik alkalommal rendezi meg egész napos program­ját az Ifjúsági Ház az Észa­ki városrészben ma, pénteken és holnap, szom­baton. Az ér­deklődőket — kicsiket és nagyokat egyaránt — többek között filmvetítés, kétnapos, „monstre” vásár és még sok­féle vidám, közös játék vár­ja. Nagy Láxtó felvitele összetartó, nagy családunkban szüntelenül az őszinteségről beszé­lünk. Leszögezzük, hogy ez velünk született tulajdonság. Családunk fel­növekvő tagjainak állandóan meg­mutattuk azt az ereklyét, mely réz­műves dédapánktól maradt ránk. Az ereklye nem más, mint egy tensi, melyre a­ család jelmondata van vésve: Ne rejts-rejtegess semmit! Hogyan beszélgetünk a mi meg­hitt családunkban? Teljesen nyíltan. Gyakran teszünk őszinte megnyilatkozásokat, melyek­hez általában mindig bizonyos ma­gyarázatok is társulnak. A családfő szereti kihangsúlyoz­ni: — Bár nincs és nem is lehet tit­kunk egymás előtt, ragaszkodom hozzá, hogy titokban maradjon a fi­zetésem. Erre föltétlenül szükség van, mert ha tudnátok egyiktek­­másiktok azonnal betáblázná magá­nak, a többiek pedig irigykednének. Rögtön megindulna a sugdolódzás, ami káros hatással lenne a család érdekeire. — Sohasem érdekelt, mennyit ke­resel — jelenti ki méltóságteljesen a családfő hitvese —, de ragaszkodom hozzá, hogy ne faggass arról, hová járok pénteken és szombaton. Idő­beosztásom ezen két napja hadd ma­radjon az én titkom! — Nekem nincsen takargatniva­­lóm előttetek, gyerekek — szólal meg a nagypapa. — Tudjátok, men­­nyi a nyugdíjam, ismeritek minden lépésemet. Mégis szeretném, ha len­ne egy tűzálló vaskazettám. Ég a szégyenpírtól az arcom, ha látom, mennyire felforgatjátok az ágyamat. Őszinteség — Mit teszel majd bele? — kér­dezi a családfő. — Napóleon-aranya­kat, iratokat, értékpapírokat? — Az, amit a kazettában őrizni fogok, hadd maradjon az én titkom! — válaszolja a nagyapa. — Vannak dolgok, melyekről szeretném, ha csak akkor szereznétek tudomást, miután lehunytam a szemem. A legnagyobb fiú feláll a helyéről, és idegesen járkálni kezd fel-alá. — Az a véleményem, hogy a csa­lád feje nem tarthatja titokban a jövedelmét éppen akkor, amikor én és a feleségem minden sztorinkat félreteszünk, és másodállást is vál­lalunk. — Mire gyűjtötök, ha nem titok? — kérdezi az anyjuk. — De titok! — komorodik el a nagyobbik fiú, és visszaül a helyére. — Ha a nagyapának van aranya — szólal meg a lányunoka —, akkor adjon egy kicsit belőle a jegygyű­rűkhöz! Hiszen tudjátok, az ékszer­boltok hozott anyagból dolgoznak... — Hogyhogy, csak nem esküvőre készülsz? — kérdezi meglepetten az anyja. — Na, és ki lesz a család új tagja? — Nem mondom meg — rázza a fejét a lánya. — Ha ismernétek, nem fogadnátok be. Ezért jobb, ha nem is ismeritek. — Csak nem valami tolvaj? — kérdezi a családfő. — Apus, ne keverd az álmokat a valósággal! — kiált rá a legkisebb fiú, aki éppen most végzi az egye­temet. — Ne viselkedj ilyen kihívóan, komoly dolgokról van szó! — szidja össze a család feje. — Mellesleg, te mikor is végzel? — A tanulmányaimra vonatkozó kérdésekről nem óhajtok beszélget­ni! — húzza össze a száját határo­zottan az egyetemista. — Nem is járt egyetemre — avat­kozik közbe a családfő nagyobbik menye. — Csak azt csodálom, hon­nan veszi a pénzt erre a sok nyu­gati cuc­ra? — Nem is a hozományodból! — mordul rá a diák — Kérdezem én tőled, honnan volt a pénz a spa­nyolországi körutazáshoz. — Hol van a legkisebb menyem? — szakítja félbe beszélgetésüket a család feje. — Beteg — válaszol a felesége. — Mi baja? — Bújkál, nem mondja meg. Ez az ő titka. És ekkor a család feje komolyan haragra gerjed. — Ez már aztán semmihez sem hasonlítható! Az őszinteség jellemző családi vonásunk. Nálunk a jelszó: ne rejts-rejtegess semmit! Felszólí­tok mindenkit a tettes őszinteségre! — Mondd meg, mennyit keresel, és én is elárulom, hányadik évfo­lyamra járok — kiáltja az egyete­mista. — Látod, milyen őszinte va­gyok? És ekkor mindenki elkezd köntör­­falazni, tettesen nyíltan, tettesen őszintén. Ez is hozzátartozik a tradíciókhoz. Jordan Popov Csökken a felhőzet Várható időjárás ma estig: Időnként jelentősen, hos­­­szabb időre csökken a fel­hőzet, de — főként délután — helyi záporok, zivatarok várhatók. A nyugati, dél­nyugati szél csak kissé élén­kül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken 20 fok körül várható. Távolabbi kilátások szom­battól keddig: Melegszik az időjárás. Több órás nap­sütésre lehet számítani. El­szórtan futó záporok, zivata­rok főleg az időszak elején alakulhatnak ki. TAVASZI DÍSZBEN A MÁTRA Teljes tavaszi pompájában van a Mátra. A hatalmas kiterjedésű erdőövezet tető­től talpig lombruhát öltött. A bőséges csapadék és a fel­­melegedés hatására a lom­­bosodás a legmagasabb csú­csot, a Kékestetőt is elérte, noha — mint ez közismert — hazánkban itt feslenek legkésőbb a rügyek. Az idén, a szokásosnál későbben ér­kezett a tavasz. A szélsősé­ges időjárás ugyanis időn­ként lelassította a rügyek nyiladozását. Most viszont már teljes tavaszi díszben pompázik az egész Mátra: lombosodnak a fák, és meg­számlálhatatlan színben nyíl­nak a vadvirágok. HUMOR ÉS VARÁZSLAT Humor és varázslat cím­mel a kiskundorozsmai Pe­tőfi Sándor művelődési ház­ban Fodor Zsóka színmű­vész és Tyeplik Tibor bű­vész tart gyermekműsort ma, pénteken délután 3 órakor. Ugyanitt délután 5 órakor a kiskundorozsmai 1. és 2. szá­mú általános iskola tanulói­nak rajzaiból nyílik kiállí­tás. Előny — Szóval maga iga­­zán úgy érzi. Kerekes úr, hogy jót tesz magá­nak a dohányzás? — De mennyire dok­tor úr! Mihelyt rágyúj­tok, a feleségem rögtön elmegy otthonról. Ez nagy előny! PERMETEZIK A FASOROKAT Május 28. és június 1. között, rossz idő esetén jú­nius 4. és június 8. között az éjszakai órákban perme­tezik Szegeden az utcai fa­sorokat. A Csongrád megyei Növényvédelmi és Agroké­miai Állomás kéri a lakossá­got, hogy ez idő alatt az ut­cai ablakokat tartsák zárva, a méhészek pedig ne enged­jék ki a méheiket Csörög a telefon... Csörög a telefon... I.­. fiatalok érdeklődtek, hogy mikor lesz Ray Phil­lips és a Nashville Teens koncertje, mert a plakátokra kiírt dátumot lemosta az eső. A koncert július 3-án, vasárnap este 7 órakor kez­dődik az újszegedi szabad­téri színpadon. ... Prókai Pál garanciális szervizre vitte gépkocsiját a Tolbuhin sugárúti autójaví­tóba. Anyaghiányok miatt csak alsó- és felsőmosást kapott. Mit volt mit tenni, a szerelő maszekhoz küldte. ... Jankó Zoltán a Felső­város 235-ből: beázik a tíz­emeletes épület, melyben la­kik. Egy év óta nem javít­ják ki, ráadásul asztmás be­teg a kisfia, és pont a gyer­­mekszoba úszik a vízben, ha megnyílnak az ég csator­nái. ...Vereska András vála­szolt a gázra váró utcák la­kóinak: most folynak a ki­vitelezőkkel az egyeztető tárgyalások. Az már biztos, hogy a Budai Nagy Antal, a Szeder és a Hegedű utca lakói még az idén élvezhe­tik a könnyebb tüzelés örö­K HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Bagaméry László Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 óráig. Telefon: 12­ 847 mell, a Mester utca még nincs programozva 1984-re. ... A Komplett Ruházati Vállalattól Kincses György­­né elmondta, hogy a ruhá­zati diszkont raktáráruház, ezért nyitvatartási idejének igazodnia kell a raktárhoz. ... SZEOL-szurkolók a 12-114-ről: miért nincs elő­­meccs az NB I-es találkozók előtt? Ideje lenne az NB I- es csapat képeit árusítani, s ha lehet, képaláírással. ... Sokan keresik Dorozs­­mán a szélmalmot. Elkelne egy irányjelző tábla a Bölcs és a Trombita utca végéhez is. A Trombita utca sarkán egyébként elkeskenyedik a közút, és a sűrű bokroktól beláthatatlan a kanyar. Bal­esetveszélyes. ... Kérik többen, tegyék lehetővé, hogy hetente vagy havonta legalább egy na­pon délután 4-től 6 óráig legyen rendelés a női klini­ka ambulanciáján. ... Kocsisné Sándorfalváról üzeni Komáromi Bélánénak hogy pala- és viharszöget Salgótarjánban, a mintabolt­ból tud vásárolni. Telefon: 10-466, 11-466, Körzetszám: 32. ...Kukity János mint mondja, már szinte bejárta az egész országot, de akvá­riumához világító felszere­lést nem kap sehol. ... a 14­ 976-ról közölte Bús Róbertné, hogy már hat időpontot kapott a Szelkától, de egyszer sem jelentek meg a szerelők, hogy megjavítsák készülékét. Kiderült, anyag­hiány miatt késik a javítás. Ha tudták, hogy nincs anyag, kár volt az értesítésért. Időt és pénzt takaríthattak volna meg — és bosszúságot. ... Balázs Imre a békete­lepi iskola igazgatóhelyet­tese felhívta a figyelmün­ket, hogy a Napos úton a kiszáradt fák ágai — főleg szeles időben — veszélyezte­tik a gyalogjárdán közleke­dőket. Péntek, 1984. május 25.' Családi hétvége Ismét Családi hétvégét rendez a Juhász Gyula mű­velődési központ. Mivel a mostani rendezvénysorozat (a nyári szünet előtti utolsó foglalkozás) szerencsésen egybeesik a nemzetközi gyer­meknappal, természetes, hogy elsősorban a legfiata­­labbaknak szóló programok állnak előtérben. Ma, pénte­ken, délelőtt 10 és délután fél 5 órai kezdettel a Ken­­derkóc együttes műsora vár­ja a gyerekeket, ugyancsak délután fél 5-től a felnőt­teknek a művelődési köz­pont irodalmi körének Pa­­rasztdekameron című elő­adását tartják meg. Fél 6- tól felnőtteket és gyermekei­ket egyaránt játékos foglal­kozások várják az intéz­mény udvarában, s ugyan­ebben az időpontban mese­könyveket is árusítanak az előcsarnokban. Délután 6-tól diszkó, illetve kórustalálko­zó lesz, ez utóbbi házigaz­dája a Szakszervezetek Sze­gedi Általános Munkáskóru­sa, vendég a Vándor Sándor Kórus. Holnap, szombaton dél­előtt 10 órától Tóth Béla szegedi íróval rendeznek be­szélgetést Legeltetés a há­rom sárkány pusztáján című könyvének megjelenése al­kalmából, s délelőtt ismét könyveket vásárolhatnak az érdeklődök. A Kenderkóc együttes délelőtt fél 11-től és délután 3-tól újfent vár­ja az apróságokat, akárcsak délután 6-tól a nagyobbacs­kákat — a diszkó. Május 27-én, vasárnap délelőtt 10 órától videovetí­­tést szerveznek a gyerekek­nek, a felnőttek közül pe­dig mindazok, akiket a régi pénzek és érmék érdekel­nek, délelőtt 9-től 1-ig a BÁV budapesti éremboltjának vá­sárán hódolhatnak szenve­délyüknek. Vádemelés telefonrongálók ellen A budapesti VIII. kerületi ügyészség vádat emelt bűn­­szövetségben, üzletszerűen, nagyobb értékre dolog elle­ni erőszakkal elkövetett lo­pás bűntette miatt Talián József és öt társa ellen. A többszörösen büntetett elő­életű Talián József — a vádirat szerint — a korábbi szabadságvesztés­ bün­teté­sének végrehajtása alatt is­merkedett meg a szintén büntetett előéletű Szedla­­csek Rezsővel, aki a börtön­ben „kitanította” őt, hogyan lehet a nyilvános telefon­készülékekről a perselyt le­szerelni, így pénzhez jutni. Talián József szabadulása után először 1983. novem­ber 6-án próbálta ki Szed­­lacsek Rezső módszerét. Négy telefonkészülékről sze­relte le a pénzt tartalmazó perselyt, s így mintegy 3000 forinthoz jutott. A módszert eredményesnek találta, ezért elhatározta, hogy to­vábbi telefonkészülékeket fog feltörni. Tervébe beavat­ta Zsova Jánost, Szedlacsek Rezsőt és többi társát is. A lopással 80 220 forint, a rongálással pedig további 39 157 forint kárt okoztak. Talián József és négy társa előzetes letartóztatásban vár­­ja a bíróság ítéletét. Állami nyelvvizsgák Első alkalommal tettek ál­lami nyelvvizsgákat Debre­cenben, a Kossuth Lajos Tu­dományegyetemen. A vizs­gáztatás csütörtökön fejező­dött be. Az alapfokú nyelv­vizsgán 74-en, a középfokún pedig 231-en vettek részt. A legtöbben orosz, angol, német és francia, néhányan pedig finn nyelvből adtak számot felkészültségükről. A vizsgára jelentkezettek egy­­harmada diák, kétharmada pedig vállalatoknál, intéz­ményekben, üzemekben dol­gozó, nagyobb részt felsőfokú képesítéssel rendelkező szak­ember. A Magya Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomta a Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — index: UI&3 - ISSN­ 0133—021­9

Next