Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-20 / 143. szám
8 Parkcsinosítás OLAJÉS GÁZKITÖRÉS A Kőolaj- és Földgáz Bányászati Vállalat Balatonmagyaród és Zalakomár térségében levő kutatási területén, hétfőn hajnalban bekövetkezett olaj- és gázkitörést kedd estig nem sikerült elfojtani, bár az esetet követő néhány órán belül megindult a mentés. A 18- as számú kúton, kiképzés közben 130 bar erővel, mintegy 1800 méter mélységből tört fel olajjal vegyesen a gáz, s száz méter magas sugárban, szökőkútként lövellt. A fúrási és kitörésvédelmi szakemberek a helyzet értékelése után nyomban hozzáfogtak az elfojtás előkészítéséhez. Megállapították, hogy a kútfejre új kitörésgátló berendezést kell szerelni. Eltávolították a fúróasztalon levő berendezéseket és eszközöket, s kedden délelőtt megkezdődtek az új, három és fél tonna súlyú kitörésgátló elhelyezésének előkészületei. Az elfojtást szolgáló kitörésgátló elhelyezése kedden, az esti órákig nem sikerült. A mentési munkákat szerdán reggel folytatják. PÓTFELVÉTEL STATISZTÁKNAK Nagy érdeklődéssel zajlott le múlt hét végén a szabadtéri játékok statisztaválogatója. Időközben kiderült, az István, a király és a Hunyadi próbái ütköznek, ezért további néma szereplőket keresnek. Erkel operájához június 22-én, pénteken délután 5 órától válogatnak idősebb férfiakat, az István, a királyhoz pedig július 6-án, ugyanebben az időpontban kellenek 20—30 év közötti férfiak, a Dóm téren. MOZGÁSKORLÁTOZOTTAKNAK Ma, szerdán délután 5 órától A kék lagúna című amerikai filmet tekinthetik meg az érdeklődők a mozgáskorlátozottak Petőfi Sándor sugárút 75. szám alatti klubjában. Felújítják a Szent György téri szolnokutat. A régi díszkút elöregedett falát vasbetonnal erősítették és műkövel burkolják a városgazdálkodók (felső képünk). Találtak munkát a kertészek is a téren, akik virágpalántákat ültettek, így tették valóban színessé a parkot Somogyi Károlyné felvétele A toronyban kilencet kondul a harang, az asszony ebben a percben löp ki a gimnázium mellől, megáll egy pillanatra aztán elindul derékszögben a partfalhoz. Nem bírta otthon az estét. Altató kell majd ahhoz, hogy kiszakadjon az éber életből, egész nap dolgozott, fölborzolódtak az idegei, a lakás üres, az ember képének foltja nem fakult még ki a falon, érzi a dohány szagát is, pedig éppen egy éve, hogy külön élnek. És ő negyvenéves, uram teremtem! Negyvenéves, és egyedül él, nincs még kutyája, macskája sem. ma mintha megszólaltak volna körülötte a tapétás falak valami visszatoppant a múltból, nem határozottan kiformálódott érzés volt, csak nyugtalan hullámzás, félelem az évektől a magánytól, az álmoktól, amelyek egész nap elrontják a hangulatát. Pedig azt mondják: fiatal vagyok még. Milyen fiatalság ez kiégetten, vágyak nélkül! A partfal beton peremére könyököl, szemben a vízzel, szemben, a fák között jól látja Újszeged fényeit, átsiklanak a folyón, balra a gyár szikrái terülnek a sötét víztükrön. Igen ez most jólesik. Illatos a levegő. Talán csak a víz szaga, de lehet, hogy valamilyen virágillat gördül fölötte, az örök mozgás fölött. Igen, ezt Vivaldinál érezte fél órával ezelőtt az üres lakásában. Ebben a pillanatban a férfi a klinikák felől közeledik. Az ő idegei is fáradtak, egész nap tárgyalás, tanácskozás, négy fekete, sok cigaretta, nyomasztó mondatok, amelyeknek valamibe bele kellett volna kapaszkodniuk, de a levegőben Parton maradtak semmit se vittek előre, semmit se hátra, csak szavak voltak, felelősség, megfontoltság nélkül. Ezekre gondol most. a második asszony külföldre utazott egy turistacsoporttal. ő nem mehetett, most takarítatlan a lakás, ürességszaga van mindennek ilyenkor nem lehet otthon maradni, a rádió, a televízió nem szórakoztatja. Amado könyve, amit olvas, izgalmas mocsarakba vezeti, kénytelen volt letenni. Eszébe se jutott, hogy itt most az asszonnyal találkozhat. Mikor is látta? Két hónapja, három hónapja? Nem emlékszik rá pontosan. Most itt, a sárga fényekben, a hársak alatt eszébe se jut. Fölnéz a klinika ablakaira, aztán a sötét, fénycsíkos vízre, egy férfi jön vele szembe kutyát vezet és dudorászgat valami könnyű dallamot. Egészen közel van már az asszonyhoz, amikor fölismeri. A gondolatai sebesen váltanak, el kell mennie mellette, mintha meg se látná, de az ördögbe is. tizenkét évig éltek együtt, nem lehet az éveket egyszerre félredobni, talán köszönni kellene, és hirtelen sietni hadd lássa, hogy nem érdekli már semmi a múltból. De megáll. Négy méternyire az asszonytól, nekidől háttal a védőfal éles peremének, és köszön. A másik pillanatban megbánja, eszébe jut hirtelen, hogy valamikor sokat sétáltak ezen a parton, az asszony Újszegeden élt, sokszor kereste innen a parti házat, az ablakot, de mindent eltakartak előle a nyárfák csak télen látott át, amikor levetkőztek a lombok. Az asszonyt meglepte a köszönés, ösztönösen fogadta, és nem mozdult könyöklő helyzetéből. — Egyedül? — kérdezte suta hangon a férfi. Nem felelt. Láthatja, hogy egyedül van. A kutyás ember visszafelé jön, az állat körme nercee az aszfalton. Nagyon hangosan hallja most ezt a férfi. — Valamikor sokszor jártunk ezen a parton — szólal meg fokozódó zavarában. — Talán erről a partról indultunk a szárazföld felé — toldja meg laza elhatározással. — Nem jutottunk messzire — mondta erre az asszony. — Nem sikerült átkelni a vízen. — Szép gondolat. — Nem jó hajóra szálltunk. Sőt nem is szálltunk. Itt maradtunk a parton. Kivetett halak. — Költői gondolat. Azért szép, hogy nem gyűlöljük egymást. — Embernek embert nem illik gyűlölnie. — Hát igen . 11 Ebben a hát igenben csomósodott össze minden. Nincs értelme többet beszélni, költői hasonlatokat keresni. Kettőjük között ott volt az élet nagy folyója, egyik az egyik, másik a másik parton. — Jó éjt — emelkedik föl az asszony, és elindul vissza, a gimnázium felé. — Jó éjt — felel a férfi, és tovább lépeget a híd irányába. Ormos Gerő Derült idő Várható időjárás ma estig: Általában derült idő lesz, eső nélkül. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25 fok körül lesz. KÖRUSVEZETŐK TANFOLYAMA Szegeden, a Csongrád megyei Tanács Oktatási és Továbbképzési Intézetében kezdődött meg tegnap, kedden a kórusvezetők nyári tanfolyama. A péntekig tartó programban a karvezetés elméleti és gyakorlati kérdéseivel ismerkednek a résztvevők dr. Mihálka György tanszékvezető főiskolai tanár vezetésével. Holnap, csütörtökön Strausz Kálmán tart előadást a barokk kórusmuzsika tartalmi, formai és vezényléstechnikai kérdéseiről. Halálos baleset Érd belterületén, a vasúti átjáróban egy expresszvonat halálra gázolta a kerékpárját toló Kóka Sándor 8 éves tanuló, érdi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyermek a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyta. BALATON A tópart környezetének védelme, tisztán tartása, szépítése érdekében a Veszprém megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala, az idén is meghirdette a hagyományos „A tiszta, virágos Balatonért” mozgalmat. Az északi part legszebb, a legjobban ápolt településének tanácsa vándorserleget és 50 ezer forint, közcélra felhasználható jutalmat kap. Semmi baj Az ökölvívó megkéri a lány kezét. — Nézd ... tudom, hogy nem vagyok valami jóképű fickó ... — Annyi baj legyen — mondja a lány. — Úgyis mindig edzőtáborban vagy. ÓRIAS CSIPERKE Óriás csiperkékre bukkant gombaszedés közben a kozárdi Gyikosréten Kelemen József ecsegi lakos. Az egyik kalapja negyven centiméter átmérőjű, a másiké harminc, a kettő együtt két kilogramm súlyú. Csörög a telefon... Csörög a telefon... - egy javaslattal kezdte Nagy László (51-379). A meleg vizet szolgáltató cégnek azt ajánlja, hogy adjanak ki tájékoztatót, tegyék közzé, milyen hőfokú vizet szolgáltatnak a nap bizonyos időszakaiban. Azt tapasztalják, hogy kora délután csak 16—18 fokos a meleg víz, de ők órákig folyatják, hátha melegebb lesz. Ez viszont pazarlás. Alighanem igaza van. .... a Kereszttöltés utca 24/B alatti lakók panasza is komoly. Évek óta gond van a szennyvízlevezető csővel, s a kiömlő bűzös folyadék elönti az alagsort és a földszintet. Az IKV dolgozói javítgatják olykor, de eredménytelenül. Jelenleg 3 hete folyik, elöntve a gyerekkocsi-megőrzőt, a kerékpártárolót. Bizony ez nem csupán kellemetlen, hanem a melegben fertőzésveszélyes is. ... nem tudott szólni, hogy elütötték, mert kuka volt. Most meg nincs kuka. Szóltak már hónapokkal ezelőtt a Teleki utca 13. számú ház lakói az IKV-nak, pótolják a szeméttároló tartályt, de mind ez ideig csak az éjszakai „csempészutak” maradnak. Szemetesvödörrel a kézben. ... újból tudatja egy tarjáni lakó (51-922), hogy a „Csörög” népszerű budáskutyájának rengeteg társa E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Gazdagh István Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 14 óráig. Telefon: 12 847 akadt. Ott kóborolnak a Csillag tér környékén. A gyerekes anyák különösen féltik kicsinyeiket, hiszen a kutyákat senki nem vitte el a kötelező oltásra. Miért nem „gyűjtik be” ezeket az ebeket? — kérdi, mi is csatlakozunk kérdéséhez. '... utcáink és tereink szépségével kapcsolatban többen is csöngettek. Pósa Katalin szóvá tette, hogy a Várkert melletti homokozóból elvitték a homokot, de nem hoztak helyette másikat, hanem kőtörmelékekkel teli a medence. Balesetveszélyes is. Tóth János kifogásolja, hogy a Szamos utcában a sövényeket igen csúnyán nyírták meg, olyan, mint a hullámzó Balaton. Dr. H. P. pedig azt hiányolja, ugyancsak a tarjáni városrészből, hogy környékükön le sem nyírták a sövényt, s a füves területek is nagyon elvadultak, gondozatlanok. Szépíteni illenék az amúgy is „falanszter” kinézetű lakónegyedet. . 1. és sok kisebb gondot továbbítanak Mórahalomtól Fodortelepig. A mórahalmiak gondja (most a növényvédelmi főszezonban), hogy zárva van a háztartási és vegyiáruk üzlete. H. J. fodortelepi lakos arra panaszkodik több utcabeli idős lakó nevében, hogy a házak előtti meggyfákat nem kímélik a gyerekek, törik-zúzzak, és viszik szatyor számra a gyümölcsöt. A 16 660- ról panaszolják, hogy színes tévéjüket a szerviz képtelen rendbe hozni, pedig már 6 ezer forintjuk bánja, egy hete viszont a hívásukra sem reagál a Gelka. A 17-754-ről egy bánatos asszony panaszolta, hogy gyönyörű kaktuszát ellopták a lépcsőházból. Aki a virágot . .. rossz ember is lehet? Úgy látszik, igen. Dávid Nándorné dorozsmai lakos és Maty-éri csatorna környéki lakók a szúnyoghadakkal viaskodnak. Kérik, permetezzenek arra is. ... s arról tudósítanak az irigyői 67-227-ről, hogy a legutóbbi vasárnapon már megint nem kapták meg kedvenc napilapjukat, a Délmagyart az előfizetők. ... az Északi városrészben, a 105. épület előtt egy kis fenyőfán méhcsalád telepedett meg, a lakók kérik, aki tud segítsen a szakszerű eltávolításukban. Szerda, 1984. június 20.' Szakmai tanulmányi verseny A Művelődési Minisztérium közzétette az 1983/84. tanévi Országos Szakmai Tanulmányi Verseny eredményeit. A szegedi szakközépiskolák tanulói az idei évben is szép teljesítményt nyújtottak. A következők jutottak a tíz legjobb közé: Könyvvitelből: első helyezett Balogh László, a Kőrösy József Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola tanulója. Szaktanár: Vassné Joó Ágnes. Erdészeti versenyben: második helyezett Biró Imre, a Kiss Ferenc Erdészeti és Mezőgazdasági Szakközépiskola diákja. Szaktanárok: Eszes Ferenc, dr. Vass Zoltán. Építőipari szakon a magasépítési versenyben: 4. helyen végzett Pölös István, a Vedres István Építőipari Szakközépiskolából. Szaktanárok : Stammer Árpád, Hajós Sándor. Közlekedésgépszerelő versenyben: 7. helyezett Szabó András, a Bebrits Lajos Szakközépiskola tanulója. 10. helyezést ért el Mihály István, ugyancsak a Bebrits Lajos Szakközépiskolából. Mindkettő szaktanára: Garrai József és Mustos Tamás. Könnyűipari versenyben: 8. helyet szerzett Csikós György, a Textilipari Szakközépiskola tanulója. Szaktanár: Perényi Mihály, s szintén a Textilipari Szakközépiskola növendéke Fejes Etelka, aki a 9. helyet szerezte meg. Szaktanára: Pécsi László. Június 21 — 30. Zenei tábor Csongrádon Csütörtöktől a hónap végéig immár tizenhatodik nyáron rendezi meg a Jeunesses Musicales, a megyei tanács, Csongrád város tanácsa és zeneiskolája a csongrádi zenei tábort, a megye hangszeres zenéi oktatóinak és főleg tanulóinak, a csongrádi zeneiskolában. A tábor célja változatlan: zenei tanulmányaikban segíteni a különböző szintű zenei intézményekben tanuló tehetséges és szorgalmas fiatalokat. A képzést ismert művésztanárok vezetik. Hegedű szakon Káté László, a budapesti zeneakadémia tanára, az Operaház koncertmestere, Szecsődi Ferenc, az akadémia szegedi tagozatának tanára; gordonka szakon a pozsonyi Joseph Podhoransky; zongorán Delley József és Somos Johanna, a szegedi akadémiai tagozat tanárai: trombitán Török István, a budapesti Bartók szakközépiskola tanára. A táborban fölkészülnek a jövő évi országos tanulmányi versenyekre, továbbképzési lehetőség nyílik a pedagógusoknak, s a programok során koncerteket, kulturális és sportrendezvényeket is terveznek. Új country-együttes Aki még nem tudná: meghalt a Bonanza, éljen a country-zene! Noha Szeged népszerű countryegyüttese, a Bonanza felbomlott, máris itt vannak a — rögtön szép sikereket elérő — utódok: a tavasszal alakult meg a Riverside elnevezésű, „country blues ragtime” zenekar. Vezetőjük Moldován László (gitár), a tagok: Cseh Attila (bendzsó), Bárdfalvi Gábor (basszusgitár) és Filep Lajos (sciffle board — ütőhangszer). A Riverside Kecskeméten megnyerte az egyetemi-főiskolai kulturális napok zenei kategóriáját, majd az amatőr együttesek Pop- Dzsessz-Rock fesztiváljának elődöntőjét, a napokban az Ifjúsági Házban rendezett területi versenyen arany fokozatot szereztek, s így jogot nyertek arra, hogy ők képviseljék Csongrád megyét a szeptemberi országos döntőn, a Budai Ifjúsági Parkban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja • Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság alja 10. Sajtóház.740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint.• index: ü 0-3 - ISSNj 0133-02$ *