Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

Szombat, 1984. június 9 r SZÁZTIZ­ENÖT «VE ■»tÜercett Rich­ard Frieden th&l né­met író. A hitleri NNémetoF&zAg­­b*n­ínásait betiltották­. 1938-ban Angliába emigrált,­­ a BBC munkatársa, valamint a Neue Rundschau londoni szerkesztő­­ségének vezetője volt. 1947-ben­ angol állampolgárságot szerzett. Händel, Goethe. Leonardo da Vinci életét és munkásságát be­mutató portréi a jelentősek; ezekben művészalakjainak em­beri arcát igyekszik megragadni. ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Eladott menyas­­­szony — Ady 1—2. bérlet. KI­SSZÍNH­ÁZ Délután 3 órakor és este 7 órakor: Jó estét nyár... Mik­száth, illetve Somlay L bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után 2. fél 6 és fél 9 órakor : Pisz­kos tizenkettő 1—2. (színes, m. b. amerikai. III. dupla helyár!). Kertmozi: este 9 órakor: Amit tudni akarsz a szexről (színes, m. b. amerikai. III. helyár: Csak 18 éven felülieknek!). Fáklya: délután háromnegyed 3 negyed 6 és 8 órakor: Piszkos tizenkettő 1—2. (színes, m. b. amerikai, III. dupla helyár!). Matiné: délelőtt fél t1­ ker: Krisztina születésnapja (színes, magyar). November 7.: este 7 órakor: Jézus Krisztus szupersztár (szi­rtes, zenés amerikai, kiemelt helyár). Postás: délután 5 órakor: 2. sz­űz bázis (angol). Dugonics: délután fél 4 és fél 6 órakor: Kémek a lokálban (francia—olasz, ifi éven felüliek­nek, ül. helyár). Északi szabadidő központ­ (Ko­dály téri általános iskola): dél­előtt 10 ómkor: Fekete kalóz (olasz). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szen­vedett sze­mélyeket Szegeden a IL Kórház (Tolbuhin sgt. 1-7.) veszi fel. se­bészeti és urológiai felvételi ügyeletet is a IL Kórház tart. VÁROSI ORVOSI ÜGYELET Vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt . szám alatt. Tel.: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin kft. 20. szám alatti körzeti gyer­­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET : Mindennap este 10 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7-től h­étfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 1 óráig. Telefon: 11­ 000. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged megyei város közigaz­gatási területén ügyeletes június 9-én, szombat reggel 6 órától hétfő reggel 11 óráig dr. Komá­romi János állatorvos.­ Lakása: Újszeged, Fürj u. 3S. Telefon: 18-0*8. Szőreg: Tiszasziget, Újszent­­iván, Kübekháza, Deszik, Klára­­falva területén Ügyeletes: június 9-én, szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: dr. Gyuris Tibor állatorvos. Lakása: Újsze­ged Blaha L. u. 9. Telefon: 17-369. Az állatorvos kiszállításáról a hívő fél köteles gondoskodni. BUDAPEST 2. 13.30: Képújság 13.35: Iskola­tévé 14.00: Telesport 18.55: Siófoki Bányász— Rába ETO — labdarúgó MNK-s mérkőzés döntő 20.50: Terry Colider műsora — NSZK zenés film (ism.) 21.30: Tévéhíradó 2. 21.50: A modern művészet kalandja — sorozat 10. (isim.) 22.45: Képújság BELGRÁD L 17.30: Hét tv-nap 18.00: Hírek 18.05: Tv-naptár 18.15: Kis koncert 18.30: A kultúra köréből 19.15: Rajzfilm­ (Zg.) 19.30: Tv-napló 20.00: A maratoni futók tiszteletkört futnak — jugoszláv játékfilm 21.40: Reklám 21.45: Tv-napló 22.00: Hét végén BELGRÁD 2. 16.30: A bőr alatt — finn játékfilm 18.00: Dráma (ism.) 19.00: Népi muzsika 19.30: Tévénapló 20.00: Könnyűzene 20.30: Tárca 21.16: Hírek 2L.20: Sportszom­bat 21.45: Filmsorozat 22.40: Színházi szalon ÚJVIDÉK 17.30: Hét tévénap 18.00 : Tévéhíradó szerb-horvátul 18.15: Minihangverseny 18.30: Azonban — dokumentum­­film 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévéhíradó magyarul KOSSUTH 8.30: Családi tükör 8.00: Mit — hol — mikor — hogyan? 9.16: Színes népi muzsika 10.06: Ismét — a Járárból 12.30: Déli zeneparádé 13.25: Orvosi tanácsok 13.30: Falufóru­m 14.05: A hét embere 14.16: Népzenei példatár 14.25: Magyarán szólva 14.40: Mindennapi irodalmunk 15.10: Új Zenei Újság 10.00: 168 óra 17.30: Komoly zened .,lemezlovag" 18.45: Népdalelőadók hangalbuma 19.30: Népszerű szimfonikus zene 20.01: Mesterek és tanítványok 21.01: Örökzöld dallamok 22.13: Európa hangversen­ytermeiből 23.34: Bruno Pnevedi operafelvételei­ből 8.10: Melódiakoktél PETŐFI 111: Nóták (sä.) 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) 8.30: Dél-amerikai melódiák (&7~) 8.56: Kék Sza­­­g — Egy vitorlásve­­seny története 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.51: Hős Nazar országlása és bukása avagy a botcsinálta népkirály (sej Örmény mesejáték M.OO: Babérkoszorú — Irodalmi paródiák 14.36: Moszkvából érkezett 16.06: Dzsessz Finnországból (».) 16.47: A Rádió Dalszínháza — often ha­eh: Eljegyzés lásdpaf enyhéi Egyfelvonásos »daljáték .s (sz.) * 10.35: slágerek mindenkinek 17.30: Kiváncsiak klubja 18.35: Közkívánatra 19.15: Újdonságainkból (sz.) 19.55: Közvetítés a Siófok— Rába ETO MNK Köntörű* 20.50: Bécsi melódiák Budapesten 21.20: Finn—magyar útjárótár 22.00: Slágermúzeum (sz.) 23.15: A 13. Debreceni Dzsessz- napok felvételeiből (sz.) 3. MŰSOR 7.00: A Magyar Rádió román és szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szolnokról 8.17: Orgonamuzsika (sz.) 9.00: Zenekari operarészletek (sz.) 9.49: A kamarazene kedvelőinek (sz.) 10.25: Slágerlista (sz.) 11.05: Hangfelvételek felsőfokon (sz.) 13.07: Lemezbörze helyett (sz.) 14.00: Kívánságműsor szombaton (sz.) 16.00: Komoly zenei újdonságainkból (sz.) 1­7.15: A Modern rézfúvósegyüttes játszik (sz.) 17.30: Top-Top parádé (sz.) 18.00: Kritikusok fóruma 18.10: Népzene sztereóban (sz.) 18.40: Rejtett kincsek 18.55: Tóth Árpád versei 19.05: Beethoven összes zon­go­raszon a.ta­j­a 2. (sz.) 19.40: ..Fehér ragyogás” Finn költők versei 20.00: Verdi: A lombardok — Négyfelvonásos opera (sz­) 22.24: A pasas — Manfred Bieler novellája 23.00: Kórusmuzsika (sz.) VASÁRNAP DÉLELŐTT KOSSUTH 7.23: ,,Vadat és halat, s mi jó falat..." 8.05: Öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Első személyben. Ben­ke Valériával, az MSZMP Politikai Bizottásgának tagjával, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizott­ságának elnökével beszél­get Rapcsányi László 10.00: MR-matiné — Bulgáriából 11.60: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül 12.35: Édes anyanyelvünk PETŐFI 6.00 Népszerű muzsika — koránkelőknek (sz.) 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsdka 8.06: Pötyös Panni bűvös telefonja — Szeges Mária mesejátéka 8.S0: Veled — Válogatás Illyés Gyula mű­fordításaiból 9.06: Mit hallunk? 9.30: Válogatott felvételek 10.35: Népzene Finnországból 10.50: 15 éves a Rádió Ka­barészinháza­­n. 12. W: Jó ebédhez szól a nóta 1984. JÚNIUS 9., SZOMBAT — NÉVNAP: FÉLIX A Nap kel 4 óra 47 perckor, és nyugszik 20 óra 40 perckor. A Hold kel 15 óra 49 perckor, és nyugszik 2 óra 55 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 402 cm (apadó). 20.00: A maratoni futók tiszteletkört szaladnak — jugoszláv filmkomédia 21.40: 50 éves a HÍD VASÁRNAP DÉLELŐTT BUDAPEST 1.­8.05: Tévétorna (islm.) 8.10: Óvodások film­műsora 8.30: Verebecske vakációja — csehszlovák film 9.45:­­Aranytallér fesztivál n. 10.20: Hírek 10.95: Hungar Hotels Kupa Magyarország— Jugoszlávia kézilabda-mérkőzés 11.45: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót! Zenebuták BUDAPEST 1. 8.10: Tévétorna (ism.) 8.15: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora (ism.) 8.35: Iskolatévé 9.15: Perpetuum^ mobile (ism.) 9.50: Aranytallér fesztivál L 10.20: Egy szélhámos karierje — lengyel íilmsorozat 5. (ism.) 11.10: Keresztkérdés (ism.) 11.40: Képújság 15.05: Még egyszer gyerekeknek! (hsm.) 15.45: Zene-bona (ism.) 16.25: Hírek 16.20: Ember az Atlantiszról Amerika*: kalandos sa­ ft sorozat 3. 17.25: Edit es Sanyi — Portré film 17.40: Műsoron a saáthátógép ■— Angol ísmepet terjesztő filmsorozat 10. 18.00: Képújság 18.03: MA­FILM-magazin 18.15: Objektív 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Vers­e mindenkinek Jékely Zoltán: Futballisták 20.05: Szeszélyes évszakok 21.1ő: Egy este Charles Azna*vourral Angol zenés film 22.15: Nana — Francia tévéfilmsorozat 2. 22.10: Tv-híradó 3. (SA.) Rózsamúzeum A meldorfi (NSZK) Dith­marscher Landesmuseum­ban az elmúlt évszázadok rózsafajtáinak egyedülálló gyűjteményéből „rózsaud­vart” létesítettek. E rózsa­fa­jtákról korábban úgy tud­ták, hogy már teljesen ki­pusztultak. Kerítések mellől, csalán- és szederbozótból, te­­metősövényekből szedték össze, majd azonosították és elültették őket a meldorfi kertben. E régi fajták közül igen értékesek a Rosa Galli­­ca, a Rosa Damascena és a Rosa Alba. Előkerült a hí­res Rosa Centifoüa Maior is­, amelyet a 17. században Hol­landiában termesztettek: e fajta is látható a gyűjte­­ményben. Nevezetessége, hogy az 1700-as években csa­ládi címereken és ezüst evő­eszközökön jelent meg: szét­­színe és illata miatt 150 évig Nyugat-Európa leghíresebb rózsái közé tartozott. 9 Gyémántporos olaj A tribológia a súrlódás­sal, a kenés, a zsírozás ha­tásának és a mozgó gépal­katrészek kopásának, el­használódásának vizsgálatá­val foglalkozó tudomány. Kutatói már több olyan fel­fedezést tettek, amelyek nem kis meglepetést kel­tettek szakkörökben. Ilyen­nek számít az az új angol találmány is, amely azt ja­vasolja, hogy adalékanyag­ként bórnitrid- vagy bór­­kar­bid-port, illetve gyémánt­­port keverjenek a motor­olajokhoz. Ezáltal ugyanis mérhetően csökken a moto­rok mozgó alkatrészeinek energiát­ felemésztő súrlódá­sa, illetve az egymással súrlódó gépelemek kopása. E feltétel teljesülésének csupán az a nyitja, hogy az adalékként használt kemény anyagszemcséknek rendkívül kicsiknek kell lenniük: át­mérőjük nem haladhatja meg a két ezred millimé­tert! E parányi anyagszem­csék ugyanis könnyen gör­­dülő-forgó „csapágy golyó­ként” viselkednek a sima felületek között. Mindez eléggé meglepően hangzik, tudván, hogy az említett anyagok mind p­örzsölő-kop­­tató hatású porok. Ám a kí­sérleti eredmények a felta­lálót igazolják. A gyémánt­­poradalékos gépkocsi ,példá­­­ul minden liter benzinnel i másfélszer annyi távolságot tett meg, mint az ellenőrző­­ gépkocsi. De még­­ egy olyan gépkocsival is kb. 20 száza­lékos üzemanyag-megtakarí­­­­tást értek el, amely a kísér­letet megelőzően már 120 ezer kilométert futott, de a teszteléshez gyémántporos olajjal töltötték fel a mo­torblokkját. Tűz Kisteleken Tűz ütött ki kedden éjsza­ka Kisteleken, a 480. számú tanya egyik, 40x15 mé­te­res alapterületű melléképületé­ben, ahol 5500 libát nevel­tek. A lángok következtében elpusztult 1500 egyhetes kis­liba, a többit kevés veszte­séggel sikerült kimenteni. Az épület is csaknem teljes egészében leégett, a benne tárolt táptakarmányból 50 mázsa mennyiség megsem­misült A kár mintegy 280 ezer forint. A vizsgálat eddigi megál­lapításai szerint a tüzet vagy a kémény nélküli, szabályta­lanul használt fűtőberende­­zés (fűrészporos kályhák), vagy pedig az előírásoknak nem megfelelően létesített és használt villamos világító berendezés okozta. A vizs­gálatot folytatják. Az elmúlt időszakban ke­letkezett hasonló jellegű tűzesetek megelőzése érde­kében a Csongrád megyei Tűzoltó Parancsnokság ez­úton is felhívja a háztáji gazdaságok, kisállat- és ba­romfitenyésztők figyelmét, a tűzrendészeti előírások be­tartására. Szeged a hazai lapokban 1964)123. Három évtizzed a mwnkó­mű­­velődés szolgálatában / Simay Norbert = Könyvtáros. — 4. sa. : ill. — Beszélgetés Páva Ferenc­cel, a Szegedi Ken­der­fonógyár kön­yvtá­rának­ vezetőjével. A lefelé megyegető ember: Móra Ferenc 66«i. fényben / W. E. Észak-Magyarorság. — máj. h­. : ÜL — Szerző: Wailánger Endre. Gázüzem ÜUé*en (Képi f En­yé­di Zoltán felvételei )- Népenava. — máj. 23. — Fényképek. „Meztelen” sejtek fúzió­ja 7 Biotech ft­ológi­ai miatekmaágálwir­tel élőlények­ között / Pál­­gy­ai István = Magyar Hírlap. — máj. 31. — Ferenczy Lajos és munka­társainak­ kutatója a JATE mete­­robiológiai term­ékén. Radnóti Miklós szegedi albér­leti szobájában (Kép) . 1934 « Körtém. — 5. sz.. — Fénykép. Az iparoktatás a»a* éve Szege­den / Hofgesat­g Peter — Szak­mánk é­s ne­velés. — 5. sz. Az A­HZ koppartje s­iegeden: „Kiátkozott aane’* / fc A. « Esti Hír­lap. — jun­ L — jún. 2. Világklasszisok randevúznak a hét végén a szegedi kajak-kenu pályán — Népsport. — jún. L « ÜL Jó estét nyár, jó emét­ere­lém / K. M. «­ Film, Steinhif, Muzsika. — júni. 2. : UL — Kritika a Viss­arrház előadásáról. Két zenés játék felújítása .• A Mélyvís Zalaegersao^en és a Jó estet nyár, jó estet szerelem S se leden . Barta András * Ma­gyar Nemzet. — jún. 2. — Kri­tika. Harsmackiterve «refirtsmon túl 7 Kajak-kenu ■=■ Népsport. — jún. 2. — A nemzetközi versenyről. „Van haladás ... a jóban is” 7 Új székháziban a százéves So­mogyi-könyvtár I Fenekes Judit, Kom­lós Péter — Nők Lapja. — jún. 2. : ilL Szegedi Nemzeti Szűndöz­­i Kar, hogy ... / Molnár Gab­riella­­= Esti Hírlap. — jún. 4. — (Vendégjátékok Buda­pes­teiT). — Kritika John Ford tragédiájának előadásáról. A Játékokra készül Saegad : PÓXSDUi padok — pogány­oknak : „István­ már nem kapható — ..szakovai”-ősbemutatón : Kiállí­­tások, koncertek, versen­­yek ! (»ebes) *» Hétfőd Hírek. — Jafi, 4. — Saeraő: Sebes Erzsébet. Rudnay Gyula ESlSZIEEI r Rejtvényünk Rudnay Gyula Kossuth­díjas kiváló művész hat festményének, címét rejti magában. VÍZSZINTES: 1. Rudnay 1917-ben ké­szült festménye. 9. Az 1917-ben festett mű, a Magyar Nemzeti Galériában látható. 14. Mohamedán vallástudós». 15. Körbe-körbe jár. 16. Érett gyümölcsből csurog. 17. Apró vasáru. 19. Természetes gyógyvíz. 20. Hír­­szolgálati iroda. 21. Regi tonik tiszti rang. 23 Vércsoport. 24. Súlyarány röviden., 23. Tromf. 26. Házhely. 28. A Dráva mellék­vize. 30. Kőből, vagy fából faragott idom­­talan alak. bálvány. 31. A ..Bánk bán egyik alakja. 32. Játékfigura-öltözék. 34. Női becenév. 35. Tetőfedő anyag. 36. Fran­cia fizikus, csillagász (D. F., 1966 1353). 38. Hármas korona. 40. Pihentetett föl­d. 41. Egyforma betűk. 43. Sportlap névjele. 45. Rába győri sportegyesület. 46. Vörös- rita,vívnak a szabadságharc után írt Gör­­gey-ellenes, verse. 47. Zümmögés. 48. Moz­dony része! 50. Kozákok választott kapi­tánya. 52. Rovartolás. 53. Mivel. 55. Mint a 30. számú sor. 56. Kossuth Lajos szülő­helye. 57. Homo sapiens. 59. Kiejtett betű. 60. Fényűt. 61. Mennyboltja. 62. Zeniekez­­det. 63. Megelégeli. 65. Pingál. 67. Argon. 68. Örömet keltő. 70. Somlyó­­ Zoltán verse. 72. A legidősebb tag. 73. Rudnay ezt a ke­­­­tt et 1925-ben festette. FÜGGŐLEGES: 1. 1918-ból keltezett festmény. 2. Tűzbe dobja. 3. Tiltás. 4. Fo­ •­ívó az NSZK-ban. 5. Blazfajta. 6. Csüng. 7. Silbak. 8. Érdekvédelmi szervezet. 9. Előírt gyógyrend. 10. A jelzett időtől kezd­ve. 11. Fordított névelő. 12. Továbbító. 13. Az orgona játszóeszköze. 15 a. Te meg én. UL Kaliber 22. Alomba rip&all. 24* torok viselete. 25. Porció. 27. .. idso. 28. Via ___ John Knittel regénye 29. Francia kommunista költő és író volt. 30. Fafajta. 32. ... Szabó Dávid, költő, fordító (1739— 1819). 33. Férfiak. 35. Egyes állatok lábán levő szaruképződmény. 37. Egymás után adó. 39. Rövidítés évszámok előtt.­ 40. Ki nem állhat. 42. 1930-ban festett mű. 44. A Honvédelmi Bizottmány tagja 1843-ban. 46. A Szerelem istene a római mitológiá­ban­­—1. 47. A hangok művészetté. 49. Mennyiség rövidített jele. 51. Az NSZK kancellárja volt. 52. Olasz folyó. 53. 1930- ban készült festmény. 54. Teréz idegen változata. 56. Vízzel tisztít. 58. Hirtelen meghúz. 60. Gázfőző. 64. Német férfinév. 65. A magasba. 66 Üdítő ital. 69. Véső egynemű betűi 71. Egyforma betűk. BEKÜLDENDŐ: a hat festmény címe. E. B. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtt megjelent rejtvény helyes megfejtése: ANDERSEN — FOR­MÁJUK — A **ESEK OLYANOK, MINT NÉMELY DERÉK EMBER: AHOGY VÉ­NÜLNEK. ÚGY SZÉPÜLNEK. S BI­ZONY EZT JÓLESIK LÁTNI! A megfejtők közül sorsolással 50 forint értékű könyvjutalmat, nyertek és szemé­lyesen vehetik át a Móra Ferenc Könyves­boltban (Kárász utca): Somogyvári Gyu­­láné. Szeged. Petőfi Sándor sugárút 1 A. Csiszár Sándorné. Szeged Lugas utca 7 A. Csetényi István­né. Szeged. Palánk 8. A megfejtéseket postai levelezőlapon kérjük beküldeni. Beküldési határidő a megjelenéstől szá­mított hat nap. Címünk: 6740 Szeged, Ta­­nú^köztársaság útja 1 A.

Next