Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
/ \ Rovatunk címében szerepel, hogy a kedves olvasót társszerzőnkké fogadjuk. Értjük ezen azt is, kollégánkká fogadva megízleltetjük a nyilvánosság elé lépés örömét, de azt is, hogy aki vállalja a nagyérdemű publikum tapsát, el kell viselnie — de, ha nem viseli, akkor is megkaphatja — a rosszalló füttykoncertet is. A nyomtatott sorok egyformán mérettetnek meg az újságot olvasók százféle, ezerféle szempont szerint működő mérlegén — akárki is írta azokat. Címezzük mindezt fáradhatatlan örökös kültagunknak, a magyar sajtóban „őshonos” levelezőnknek, dr. Veress Sándornak, akinek — enyhén szólva „sajátos” szemszögből írt — levelét azzal a nem titkolt szándékkal tettük közzé a múlt héten, hogy egyszer ő is érezze, amikor nemcsak szegfűcsokrokat dobál a nagyérdemű. A „begyűjtött termésből” rövidesen csinos bokrétát köt munkatársunk, addig is jól megvagyunk Veress doktorral, íme az első levél. társszerzőnk az olvasó Erről panaszkodik ugyanis seregnyi lakó nevében a Juharfás utca 10/B alatt lakó Molnár Bálint, a 69/10- es lakóbizottság elnöke. Mint leveléből kiderül, a környéket ellátó központi antennát már tavaly megrongálta a vihar, és azóta rendszeresen ideig-óráig tart a javítók ..áldása”. Most a legutóbbi orkán, úgy tűnik, végképp megpecsételte a sorsát, mert azóta „szellem van, kép nincs”, legföljebb valami olyasmi. A lakók, de a nagyobb közösséget képviselő szövetkezet is — olvasónk tudomása szerint — többször fordult kéréssel a Gelka antennaszerelő részlegéhez. Nem hisszük, hogy abból akarnak megélni, hogy nem dolgoznak, gyanítjuk, igen sok a munkájuk. Az viszont tény, hogy a Juharfás utcaiaknak eddig nem volt szerencséjük a központi antennával. Azóta kedvenc olvasmányuk: ,,Elfújta a szél.” postaláda Két könyv — egy cím Az első könyv: a Magyar Nemzet ez évi február 21-i számában olvasom Ungvári Tamás A tizedik ember című írását, mely Graham Greene A tizedik ember című kisregényét méltatja. Túszokat szednek a megszállók egy francia városkában. A börtönben harmincan vannak. Egy német tiszt közli velük: másnap hármat kivégeznek közülük. Ki legyen a három tizedik ember, akire a sorshúzás esik? Az egyik harmadik vagyonát ajánlja fel annak, aki helyette elmegy meghalni. Egy fiatalember vállalja a halált, hogy az életben maradó vagyonával családjának jólétet szerezzen. A könyv érdekesen végződik, lehet, hogy magyar nyelven is meg fog jelenni. A második könyv: Olvasom a Délmagyarország ez évi február 21-i számában Domonkos László méltatását Horváth Dezső A tizedik ember című, a Szépirodalmi Kiadónál 1985-ben megjelent könyvéről. Ebben a könyvben a tanyán élő magyar emberekért — a tizedik emberért folyik a hadakozás. Tudniillik nálunk — minden tizedik ember tanyán él. Két könyv, két távoli tájról, ugyanazon címmel. Véletlen egybeesés. De micsoda különbség van a két könyv — tartalma, mondanivalója között! Flaubert-nek igaza van, miszerint: a stílus maga az ember. De hány ember van, és hány stílus? — teszi fel a kérdést dr. Veress Sándor. Tisztelet az eladónak A pult két oldalán állók dunk el.” S most következnem mindig, sőt, többnyire nem kutya-macska barátságban élnek egymással, hiszen mindenféle — kisebb-nagyobb — kilengésektől eltekintve mindketten tudják, egymás nélkül egyikük sem tudna létezni. Miután Postaládánkban gyakorta esik szó a túloldalon dolgozók munkájának kifogásolható eseteiről, jóleső érzéssel olvassuk azokat a leveleket, amelyek arra figyelmeztetnek, a boltos köpeny alatt is emberi, sőt, jóemberi szív dobog. Gyimesi Istvánné sorai azt a kötelező magatartásra felhívó táblát juttatja eszünkbe, amely szerint magunkra vessünk, ha a kasszánál nem nyitottuk ki eléggé a szemünket. „A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogazékt a levél: „Néhány héttel ezelőtt elmentem vásárolni, Rúzsán* a benzinkút melletti, téesz üzemeltetésű kis élelmiszerboltba, s hogy-hogy nem, a visszajáró pénzt ott felejtettem. Soha eszembe nem jutott volna, ha, egy hét múlva a boltban a kedves kis eladónő azzal nem fogad, hogy tartogat számomra valamit. Egy borítékból elővette az ottfelejtett visszajáró pénzt. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem, és milyen jól esett tudnom, hogy vannak még ilyen becsületes emberek is. Mert hiszen nyugodtan eltehette volna, sőt még ha emlékeztem volna is az esetre, letagadhatja, elvégre az a bizonyos tábla feljogosítja...” Gázcsap, vihar után Tavaly húsvétkor S. M. olvasónk leírása szerint felrobbant konyhájukban a gáztűzhely. Az ok, hogy elromlott a gázcsap, amelyet azóta megjavított a SZESZ gázszerelő részlege. A javítás után járó kártérítést a biztosító meg is fizette. Ez eddig rendben is volna, csakhogy nemrégiben gázszivárgást észleltek a lakók, s a kihívott gázszerelők megállapították, hogy a SZESZ szakemberei által beépített csap nem megfelelő. A további balesetek elkerülése végett lezárták a sütőt. Hogy javítás nélkül hagyták el a lakást, azért volt, mert — mint mondták, a korábbi javító céggel kell helyrehozatni a hibát. Olvasónk el is ment, a hibabejelentőnél azonban elutasították, mondván, ahhoz a gáztűzhelytípushoz nincs csapjuk. Ráadásul „megnyugtatták” a panaszost, hogy nem ő az egyedüli, akinek ilyen gondja van Szegeden. Szegény gáztűzhely! Árva lett, nincs apja. Pontosabb lett volna, ha azt írjuk, a híres Wajdafilm címére utalva, hogy tájkép csata után, gondolván a közelmúlt hatalmas károkat okozó viharára, ám még közelebb járnánk az igazsághoz az azt mondanánk: szellemkép vihar után. Hiányzó könyvek Dr. Tóth András nagy izgalommal várta a mezőgazdasági könyvhónapot, ami keserűséggel vette tudomásul, hogy — szerinte — alapvető könyvek hiányoznak a kertészkedőknek szánt könyvtárból. Egész pontosan a kezdő kertészkedők könyvespolca érdekében emelt szót. Mint írja, a megjelentek többsége kevés olvasó számára íródott (bár ezzel lehetne vitatkozni), és azt hiányolja, hogy a zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermesztéssel foglalkozó régi, jól bevált olcsó szakkönyvek nem kerültek polcra sem Szegeden, sem a fővárosban. Válaszol az illetékes Február 15-én megjelent Panasz és kérdés című írásunkra válaszolta a Szeged városi tanács szolgáltató üzeme Sztronyánszki Bélának: „Parkolóóra-ellenőrünk eljárása jogos volt, amikor fizetésre szólította fel a kérdezőt. A parkolóórákon ugyanis egyértelműen fel van tüntetve, hogy „minimális parkolási idő 60 perc”, melyet 4x1 forintos érme bedobásával lehet megváltani. Ugyancsak ezt tartalmazza az órás parkolóhelyeken jól látható módon kihelyezett útbaigazító tábla is, melynek 4. pontja így szól: A várakozás minden megkezdett órája díjfizetés szempontjából egész órának számít. A kérdéses esetben a tisztelt olvasó így az ellenőr jóvoltából még 1 forint kedvezményben is részesült, mivel az órában levő negyedóra mellé csak félóra megváltását kérte az ellenőr.” Összeállította: Igriczi Zsigmond Pillák A fiú közölni akart valamit, de gondolatait nem tudta kifejezni. Ült az állomáson és hallgatott. Emberek vették körül. Emberek, akiket sohasem látott, akik idegenek voltak számára, akik közönyösen elhaladtak mellette tudomást sem véve róla. Gondolkodott és beszélni akart. Mindegy, hogy kinek. Kereste az arcokban azt az embert, aki, úgy érezte , megérti őt és segít rajta. A padra 16—17 éves fiatalok ültek le. A fiúk és lányok vidáman nevetgéltek, ricsajoztak. Az arra járók elégedetlenül csóválták meg fejüket... A vidám társaságban egyetlen lány nem nevetett a többiekkel, ő a hallgatag fiút nézte. A fiú is őt. Szomorúak voltak mindketten ... olvastak egymás szeméből. Beszédes szeme volt a fiúnak ... hatalmas kék szem, hosszú, fekete pillákkal. A lány szőke haja a vállára hullott, néha egyetlen mozdulattal megigazította. Ilyenkor elkapta szemét a fiúról. A fiú szeme megrebbent, félelmet lehetett kiolvasni belőle. Már egészen elfeledkeztek környezetükről, nem vettek tudomást az állomásról, a fékezhetetlen embertömegről. A fiú szemével sorra vette a lány vonásait, szeme megpihent a homlokán, szemöldökén, szemén, arcán, állán. A lány szemében kérdés csillant. A fiú felállt és elindult a lány felé. Lassan, de határozott léptekkel. Félúton tétován megállt, aztán folytatta útját. Egymás szemét nézték ... Ekkor valaki a fiú vállára tette a kezét. A fiú megfordult... arca eltorzult, kezével mutogatni kezdett. A felnőtt férfi úgyszintén. A lány figyelte őket, nem értette, mit mutogatnak egymásnak, de megértette, miért... Jelbeszéd. A lány ráébredt a valóságra. Felállt, a két ember felé indult. A fiú elé állt, szemével befejezte a megkezdett „beszélgetést”, elhúzta a száját, megfordult, és sietős léptekkel elment. A fiú tétován megindult utána, aztán pár lépés után megállt, és az ellenkező irányban elhagyta a várót... Erdős Edit A szovjet atomerőművek jelenleg 21 ezer megawatt teljesítménnyel állítják elő az országban termelt összes villamos energia 9 százalékát. A nukleáris energiával működő 13 erőműben harmincöt blokk termeli az áramot, és évente 140 milliárd kilowattóra villamos energiával látja el az országot. Az atomenergia ily módon 70—75 millió tonna hagyományos tüzelőanyagot pótol. Az új beruházások révén további hatezer megawattal növelik az atomerőművek teljesítményét. Jelenleg 22 atomerőmű épül Atomenergiával a Szovjetunióban, s a következő ötéves tervben várhatóan kétszer annyit költenek nukleáris erőművek létesítésére, mint korábban. A jól bevált, hagyományos reaktorok mellett a Szovjetunióban — a tőkés országokban is megfigyelhető irányzatnak megfelelően — nagy figyelmet fordítanak az új „generációra”, az úgynevezett szaporítóreaktorokra. A gyors- vagy szaporítóreaktorokban erősen dúsított urán vagy plutónium a fűtőanyag. De miközben ezek — hőt termelve — energiaellátásra már alkalmatlan izotópokká alakulnak át, a reaktorok aktív zónáját körülvevő tórium—232 szintén hasadóképes urán—223-má alakul át, tehát az ilyen reaktor a hőtermelésen kívül újabb hasadóanyagot is előállít, sőt többet, mint amennyit fogyaszt, Így azután érthető, hogy például egy 1000 MW- os szaporítóreaktor uránigénye századrésze a hagyományos reaktorénak! Péntek, 1985. március 1 • 1985. MÁRCIUS 1., PÉNTEK• NÉVNAP: ALBIN 19.30: Tv-napló 20.00: Komoly zene 20.45: Tegnap, ma, holnap 21.00: Találkozások — dok.adás 21.50: Játékfilm ÚJVIDÉK I 17.00: Tv-híradó magyarul és szerb-horvátul 17.45: Gyermekeknek 18.15: Tv-híradó szlovák nyelven 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2., magyarul 20.00: Gengszterkrónika — tvfilmsorozat 21.00: Szórakoztató, zenés műsor 21.45: Tv-híradó 2., szerbhorvátul SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST 19.00: Aki mer, az nyer! — matematikai vetélkedő 9.30: Csak gyerekeknek! 10.00: Hagymácska zenés mesejáték — (ism.) 11.05: Képújság A Nap kel 6 óra 25 perckor, és nyugszik 17 óra 29 perckor. A Hold kel 10 óra 44 perckor, és nyugszik 2 óra 43 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 148 cm (áradó). HATVANÉVES Simó Jenő (sz. 1935) irodalomtörténész, színházi és filmkritikus, a Színház és Filmművészeti Főiskola tanára, rektora. SZÁZ ÉVE született Vadász Elemér (1885— 1970) kétszeres Kossuth-díjas geológus, akadémikus, egyetemi tanár, a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke. A szén- és bauxitkutatásban elért nagyszerű eredményeit két maradandó értékű monográfiában foglalta össze. SZÁZ ÉVE született Pethő Sándor (1885— 1940) publicista, történész. 1938- ban Hegedűs Gyulával a Magyar Nemzet alapítója és főszerkesztője. HATVANÉVES Benedek Árpád (sz. 1925) Jászaidíjas és SZOT-díjas színházi rendező, érdemes művész, a József Attila Színház főrendezője. ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: West Side Story — Kodály-bérlet. KISSZÍNI Az Este 7 órakor: A hab — Egressy Béni 1. bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor: Házibuli (színes, m. b. francia, III. helyárral), negyed 4 órakor: Vuk (színes magyar rajzfilm), fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Erotikus képregény (színes japán, 18 éven felülieknek, II. helyárral). Fáklya: háromnegyed 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Házibuli (színes, m. b. francia, III. helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este hét órától reggel hét óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. I. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7- től hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11 000. BUDAPEST 18.00: Tv-torna — (ism.) 8.05: ITV 16.25: Hírek 16.30: Nyolclábú ragadozók — lengyel kisfilm — (ism.) 16.50: Szélhámosok parádéja — A Jaguár 1936. — lengyel tv-film 17.40: Képújság 17.45: Száz híres festmény 18.00: Kalendárium 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Valerija Pervanszkaja: Anna és Anton — tvfilm 21.20: Sylvie Vartan Lajos Vegasban 22.00: Tv-híradó 3. 22.10: Himnusz BUDAPEST 2. 18.15: Képújság 18.20: Don Quijote — 21. 18.50: Az energia kalandja — francia rajzfilmsorozat 19.00: Keresztkérdés 19.30: Mozart: C-dúr (Dissonanzen) vonósnégyes 20.00: Péntek esti randevú 21.00: Tv-híradó 2. 2.1.15: Fortunata és Jacinta — 8. BELGRAD 1. 8.57: Tv-naptár 9.00: Miért, miért? 9.15: A város növekszik 9.30: Angol nyelv 10.00: Olvasmányotokból 10.30: Hírek 10.35: Művelődés 12.30: Hírek 16.20: Videooldalak 16.30: Angol nyelv — (ism.) 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Hírek 17.35: Tv-naptár 17.45: A mama, a papa meg én — tv-sorozat gyermekeknek 18.15: Művelődés 18.45: Humoristák klubja 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Genszterkrónika — filmsorozat 21.00: szórakoztató adás 21.45: Tv-napló 22.00: Kulturális mozaik BELGRÁD 2. 18.05: Hírek 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Tudomány KOSSUTH 8.20: Mi lesz veled, paprika? — (ism.) 8.50: Versenyművek 9.33: Óvodások műsora 10.05: Fodor József versei 10.10: Monteverdi operáiból 11.00: Gondolat — a rádió irodalmi lapja 11.45: Katonadalok 12.30: Ki nyer ma? — Mezőtúron 12.45: Kritikusok fóruma 12.55: A zene is összeköt 15.30: Régi híres orosz-szovjet énekesek — Medea Fignyer 16.05: Éjszakai dolgozatjavítás — Lux Alfréd rádiójátéka 17.00: Iskolakerülők 17.25: Daloló, muzsikáló tájak: Bodrogköz 17.45: Díjnyertes zeneművek a rádióban — IV/ 2. 19.15: Embermesék 20.15: Új lemezeinkből — Vivaldi: A négy évszak 20.59: Kovács Kati és Sztevanovity Zorán énekel 21.30: Boyler és mosógép — riport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Késő esti töprengések a gazdaságról 23.00: A Bartók-roftósnégyes felvételeiből 0.10: A Mertens rézfúvósegyüttes játszik PETŐFI 8.03: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Magyar zeneszerzők fúvósműveiből 12.25: Édes anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Péntektől péntekig 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak 20.00: Nótakedvelőknek 21.05: Kritikusan 21.49: Könnyűzene 22.00: Rádiószínház — Amerikai cigaretta 23.20: Lakatos Mihály népi zenekara játszik 24.00: — 4.30: Éjféltől hajnaliig 3. MŰSOR 9.08: Iskolarádió 9.38: új lemezeinkből — Vivaldii A négy évszak 10.22: Dzsesszarchivum — Shelly Manne felvételeiből 11.00: Romantikus muzsika 12.27: A víg özvegy — részletek 13.05: Az irodalomtudomány műhelyei — a Magyar Tudományos Akadémia 13.40: Szimfonikus zene 15.05: Fiatal magyar popegyüttesek felvételeiből 16.00: Figaro házassága — részletek 17.00: Nyilalkék — (ism.) 17.30: Egész évben Bach — a Magyar Rádió hangversenysorozata — 13. Kb. 18.50: Gregorián-dallamok 19.05: Illyés Gyula: Emlékkönyv — Könyvszemle — (ism.) , 19.15: Ormándy Jenő vezényli a Philadelphiai Szimfonikus Zenekart 20.08: Alban Berg műveiből — 3. Közben: 21.12: Mi foglalkoztatja a demográfust? Közben: 22.27: Fodor József versei SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.20: Családi tükör 9.00: Színes népi muzsika 10.05: Ismét — a javából 12.30: Déli zeneparádé PETŐFI 8.11: Népszerű muzsika, világhírű előadók 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Zenés irodalmi magazinműsor 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Jó ebédhez szól a nóta