Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-13 / 37. szám
4 LEVELEZŐ Utcanevek - Parkolási díj - Köszönet Sokan tesznek mostanában javaslatot utcáink nevének megváltoztatására. Bíró Jánosnak, a Rózsa Ferenc sugárúttal kapcsolatos megjegyzéseit érdemesnek tartjuk közreadni, sőt azt a véleményét is, amelyben Erzsébet királyné szobrának helyét kifogásolja. „Lapjukban nemrégiben megjelent egy javaslat, amely szerint a Rózsa Ferenc sugárút nevét meg kell változtatni. Ezzel a javaslattal egyetértek — de csak részben. Véleményem szerint ennek a sugárútnak az eredeti — Fő fasor — nevét valóban vissza kell adni, de olyan mértékben, ahogyan eredetileg is volt, nevezetesen az úgynevezett fehér kaputól (így nevezte a nép azt a fehérre festett léckaput, amely a Fő fasort a hídfőnél lezárta a víztoronyig, ameddig a platánsor tart. (Vő.: Péter László: Szeged utcanevei, 310. old. ut. bek.). A Rózsa Ferenc sugárút elnevezés egy olyan, logikailag szorosan összefüggő utcaegyüttest rombolt szét, amely — véleményem szerint — Szegeden egyedülálló. Ez az utcaegyüttes: Fő fasor. Jobb fasor. Bal fasor. Közép fasor. A Fő fasor név megszüntetésével a Jobb fasor. Bal fasor elnevezés szerintem elvesztette logikai értelmét. A Rózsa Ferenc sugárút a víztoronytól kifelé haladva eszerint fennmaradna. Javaslatom elfogadása esetén egy 1880 óta fennálló, hagyományos utcanév kerülne ismét méltó helyére. Ami pedig a szobor ügyét illeti, néhány éve lapjukban megjelent egy olyan vélekedés, jobban mondva kijelentés, mely szerint Erzsébet királyné szobra méltó helyen áll. Azóta sem tudom felfogni, hogyan lehetett méltó helynek nevezni egy szem elől elrejtett zugolyt a szegedi vár mellett. A szerk.) Nem emlékszem pontosan, de úgy vélem, nem szerkesztőségi, hanem egy kívülálló, megkérdezett valaki véleményét írták meg. Úgy gondolom, közismert Erzsébet királyné történelmi szerepe és a magyar nép iránti szeretete, ezért ezzel a kérdéssel nem óhajtok foglalkozni. Azzal azonban igen, hogy jelenlegi helyéről méltóbb helyre kell áttelepíteni. Utalván arra, hogy az újszegedi liget eredeti neve Erzsébet liget (vö. Péter László: Szeged utcanevei, 165. o.), valamint arra, hogy Újszeged szobrokban igen szegény, javaslom a szobor áthelyezését az Erzsébet ligetbe, közelebbről a Vigadóval szembeni részre, ahol három fa alatt elhelyezett, írott terméskő örökítette meg annak idején a királyné nevét. (Talán helyén van még a kő). Mellesleg jegyzem meg, hogy Péter László idézett művében Erzsébet királyné-ligetről tudósít. Nem vonom kétségbe az írásba foglalt elnevezés hitelességét, viszont azt tudom, hogy Szeged népe kora gyermekkoromtól (az pedig régen volt, 80 éves múltam) Erzsébet-ligetként emlegette, ritkábban Népkertnek mondtuk, vagy csak Ligetnek. Ez volt a legáltalánosabb. Például ilyen formában. Gyerünk a Ligetbe zenét hallgatni." A parkolási díjak nagymértékű emelése ellen tiltakozik levélben több szegedi autós. Egyik cikkünk késztette írásra levelezőinket, akik sajnos, „elfelejtették" nevüket aláírni. Megjegyzéseik viszont közérdekűek, ezért teszünk kivételt levelük közlésével. „A Délmagyarország február 2-i számában, a lap első oldalán Várakozóhelyek címmel kedélyes tudósítás olvasható arról, hogy a városi tanács március 1-jével a jelenlegi 10 Ft/ó parkolási díj 20 Ft/ó ra, a jelenlegi 1000 Ft/éves bérlet 6000 Ft/évre változik. Itt az emelés értéke szinte arcátlan s ehhez az újság tudósítójának nincs kommentárja, csak kedélyeskedik. A parkolással kapcsolatos tanácsi költségek nem emelkednek. A parkolóban nyugdíjas bácsik dolgoznak, viszonylag alacsony bérekkel. A tudósításból az is kitűnik, hogy a jövőben szinte az egész Belváros fizetőparkoló lesz. Szerintem a tervezett intézkedés sem nem törvényes, sem nem etikus. Az autósok átlagosan 30 Ft/liter árat fizetnek a benzinért, amiből literenként körülbelül 23 forint tiszta költségvetési nyereség, ami éves viszonylatban hatalmas összeg és gyakorlatban azt jelenti, hogy az autós közel ötszörösét fizeti az államnak a benzinért. A tanács illetékesei miért nem tanúsítanak mérsékletet, hiszen alig egy éve emelték a 4 Ft/ó parkolási díjat 10 Ft/ó-ra? Miért bólogatnak a tanácstagok, miért nem emel szót a helyi sajtó, különösen a Délmagyarország, de az autóklub is mélyen hallgat. Miért? A „kedélyesnek” nevezett tudósítás szerzője szükségesnek tartja megjegyezni, hogy írásban kifejezetten drágának — tehát az eddigihez képest túlzottan magasnak — nevezte az új árakat, felháborodást jósolt az autósok körében, s egyáltalán: szót emelt a parkolási költségek ilyetén növekedése ellen. A névtelen levél íróját pedig még csak arról szeretné felvilágosítani, hogy cikkét monogramjával szignózta — véleményét tehát nevével vállalta, nem úgy, mint bírálója — s mivel nem titok, hogy társadalmi megbízatásként az autóklub Csongrád megyei ügyvezető elnökségének tagja, így autóstársait is képviselte: Pálfy Katalin. Bajban ismerszik meg a barát. Nos, Varga Richárd (Szeged, Pécskai u. 5.) elmondhatja, nem csalódott a társaiban. Köszönőleveléből idézünk. „1989. augusztus végén motorbalesetet szenvedtem a jugoszláv tengerparton. Splitben ápoltak, ahol a bal lábamat amputálták. Közvetlen kollégáim meglátogattak és kétségbeejtő helyzetemet feloldották a puszta megjelenésükkel. A Tisza Volán helyi járatú üzeménél autóbusz-vezető vagyok, így a tarjáni decentrum dolgozóinak az én helyettesítésem mellett nem kis áldozatába került a látogatásomra induló kolléga pótlása. Munkatársaim önkéntesen egy-egy napi bérüket ajánlották fel, melyet 1989. december 23-án kaptam kézhez. Anyagi támogatásukkal tudtam átvészelni az elmúlt 5-6 hónapot. Sikerült lábra állnom, ma már ismét tudok járni. Segítőkészségük értékét még inkább növeli, hogy a hivatalok (külügy, egészségügy, társadalombiztosítás) részéről nem minden esetben tapasztaltam hasonló segítőkészséget. Nem vagyok a szavak embere, mégis szeretnék kollégáimnak nyilvánosan köszönetet mondani." szAz ÉVE született Braun Soma (1890—1942) tanár, szociológus, a szociáldemokrata munkásmozgalom teoretikusa Tanulmányai a Szocializmusban, cikkei a Népszavában jelentek meg. Ő írta az első társadalomrajzot Veres Péter szülőfalujáról, Balmazújvárosról. HETVENÉVES Újfalussy József (sz. 1920) Erkel- és Kossuth-díjas zeneesztéta, a Zeneművészeti Főiskola rektora, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke HETVENÉVES Luzsia Lajos (sz. 1920) Munkácsy-díjas festőművész, érdemes művész. Festészetének jellemző tárgya a hegyvidéki táj. Nemrég jelent meg .Ifjúságom Érsekújvár ! címmel önéletrajza. NAGYSZÍNHÁZ 19 órakor Rigoletto (Bartók bérlet) KISSZÍNHÁZ 19 órakor Én és a kisöcsém (Bérletszünet) MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor őrület (színes, mb. francia—amerkai bűnügyi film, IV. helyár!), délután 1. fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A szerelem tengere (színes, m. b. amerikai film, V helyár!) Fáklya: fél 3 órakor Süsü: a sárkány (színes, magyar bábfilm.) háromnegyed 5 és 7 órakor Imagine (amerikai film John Lennon életéről IV helyár!). Belvárosi (volt Szabadság mozi): 3. negyed 6 és fél 8 órakor: őrület (színes, m. b. francia—amerikai bűnügyi film. IV. helyár!). Kamaraterem (Belvárosi mozi) 3 órakor: Timur és csapata (színes, szovjet film ) negyed 6 és fél 8 órakor: Monsieur híre (francia film, IV helyár!). Balázs Béla Filmtéka: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor: Örökmozgó — Szegedi Filmmúzeum Kiskőrössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor A forgatókönyv fantomja (színes, m b amerikai film. Csak 16 éven felülieknek!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI: Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) urológiai felvételi ügye** a II Kórház tart. A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. 1 sz alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET: Ma 19 órától holnap reggel 7 óráig az Újszegedi Gyermekkórház (Odesszai krt 37 , telefon 22-655) FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld S. u. 1 -3. Telefon: 14-642. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfőn 14 és 17 óra, csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1. szám alatt, telefon: 13-740 s. o. s. lelkisegély-szolgálat Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon: 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8—16 óráig. leve BUDAPESTI. 825 Képújság : 30 Galgóczi Erzsébet Használt koporsó — Tévéfilm — (1979.) — (ism) 9 40 Szeress gyengéden — (ism.) — Angol zenés film 10.10 Panoráma — Világpolitika percről percre — (ism.) 10.55: Mozgató — Torna mozgáskorlátozottaknak 11.00 Képújság 16 20 Képújság 16.30: Pannon krónika — A pécsi körzeti stúdió híradóműsora — Dél-dunántúli t.rek, információk, események 16 40 Nachrchfen — Hírek német nyelven — A pécsi körzeti studió műsora 16 45: Nas ekran — A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja 17 15: A nevünk Düvóegyüttes 1990. február 13., kedd Pályázati felhívás A Szegedi Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a peremterületi élelmiszer-kiskereskedelmi ellátás javítása érdekében elsősorban kisvállalkozások részére, de az állami és szövetkezeti kör részére is szektorsemleges pályázatot hirdet a következő feltételekkel: I. Új élelmiszer-kiskereskedelmi egység, üzlet létesítése esetén 300 000 Ft kamatmentes kölcsönt nyújt, amely a cél érdekében szabadon felhasználható. A kölcsönnyújtás feltétele a megnyitástól számított folyamatos működési kötelezettség, a törlesztőrészlet lejártáig. A kedvezményes kölcsön visszafizetése 5 év alatt, kamatmentesen, negyedéves egyenlő törlesztő részletekben történik. Előnyben részesülnek Szeged város nagykörúton kívüli területei közül a következő ■ peremterületeken megvalósuló vállalkozások: Baktó Mihálytelek, Ságváritelep, Tápé új városrésze, Móraváros, Kiskundorozsma új városrésze, Újszeged családi házas körzete, Alsóváros, Szőreg. A kamatmentes kölcsön összege az új üzlet építéséhez, vagy átalakításához kiadott építési engedély kézhezvétele, és bemutatása, az új üzlet megnyitásához szükséges helyiség vásárlására, vagy bérlete esetén az adásvételi vagy bérleti szerződés bemutatása után azonnal egy összegben igénybe vehető. Az új üzlet működését az üzemelési feltételek biztosításával a pályázat elnyerésétől számított maximum 1 éven belül biztosítani kell. Az üzlet megnyitása során fellépő többletköltségek nem érvényesíthetők. A törlesztőrészlet első befizetési kötelezettsége az üzlet megnyitásától számított 2 év eltelte utáni első negyedév kezdő napján válik esedékessé. A feltételek nem teljesítése a kölcsön összegének — a mindenkori átlagos bankkamatokkal növelt mértékben — azonnal, egy összegben való visszafizetési kötelezettségét vonja maga után. A végrehajtó bizottság a benyújtott legjobb 3 pályázatot támogatja összesen 900 000 Ft összegben. II. Meglévő peremterületi élelmiszer-kiskereskedelmi egység működési és higiéniás feltételeinek, felszereltségének javítása — hűtőpult, korszerű elektromos mérleg, gépesítés, korszerű raktározási feltételek — javítása érdekében 100 000 Ft vissza nem térítendő juttatást nyújt. A Végrehajtó Bizottság a benyújtott legjobb 6 pályázatot támogatja összesen 600 000 Ft összegben. A pályázóknak tételesen fel kell sorolniuk a felhasználás helyét, módját, célját. A pályázat elnyerésétől a támogatás felhasználásától számított 3 évig az élelmiszer-kiskereskedelmi egység nem szüntethető meg. A pályázati feltételek nem teljesítése esetén a kedvezményezett a támogatás teljes összegét a mindenkori átlagos bankkamatokkal növelt értékben köteles azonnal, egy összegben visszafizetni. A pályázókkal történő szerződés megkötése a Szeged Megyei Városi Tanács V. B. terv- és munkaügyi osztályának, a kereskedelmi és termelési osztálynak és a pénzügyi osztálynak együttes közreműködésével történik. Ugyanezen szakigazgatási szervek kötelesek, illetve jogosultak a feltételek teljesítésének ellenőrzésére. A pályázatokat a végrehajtó bizottság által megbízott minősítő bizottság — melynek tagjai a termelési és ellátási bizottság képviseletében 3 fő, a Kisosz Csongrád Megyei szervezetétől mint érdekképviseleti szervtől 1 fő, a kereskedelmi és termelési osztálytól 1 fő — előzetesen minősíti. A pályázatokat benyújtani és a további részletek felől érdeklődni a Szeged Megyei Városi Tanács V. B. kereskedelmi és termelési osztályánál 6745 Szeged, Széchenyi tér 9. sz. alatt lehet. A pályázatok benyújtási határideje: A megjelenéstől számított 30 napon belül. A végrehajtó bizottság döntését 1990. áprilisi ülésén hozza meg, amelyről minden pályázót hivatalosan értesít. SZEGED MEGYEI VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA (x) &1 Mi? Hol? Mikor? 1990. FEBRUÁR 13., KEDD — NÉVNAP: ELLA, LINDA A Nap kel 6 óra 54 perckor, és nyugszik 17 óra 03 perckor. A Hold kel 21 óra 25 perckor, és nyugszik 07 óra 59 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 164 cm (apadó) 17.45: 1905 19 20: 19 30 20 00: 20 05 20:15: 21:00: 17 00 17:15: 17.45 1800: 18.25: 1846 1900 20 27: 20.30: E i zene 17 25 RTV Közönségszolgálat 17.30: Számadás — Gazdasági negyedóra Serock Holmes és doktor Watson kalandjai — Szovjet tévéfilmsorozat — VII/7. rész: — Az Agra kincse Esti mese? — Frakk — Ej Magyar rajzfilm Reklám Híradó Reklám Választási műsor — Nemzedékek pártja — Fiatal Demokraták Szövetsége A klinika - NSZK tévéfilmsorozat - XI/8. rész: A végakarat Választási műsor — Magyar Veteránok Pártja — Magyar Néppárt 21.10 Reklám 21.15: Stúdió '90 — A Televízió kulturális hetilapja 22 00 A Petőfi- kaland — A Stúdió `90 különkiadása 22.20: Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Kudlik” Júliával és Dombóvári Gáborral Képújság Tv 2 - Bet Tv 2 — Benne Riportok — Időjárás — Zene — Teledoktor — Orvosi tanácsok — Szénmonoxid mérgezés Mozaik — Telefonos játék Telesport Gyerekeknek! — Atomhangya — Amerikai rajzfilmsorozat — 1 A Hangya-dombi banda — 2. Nem lehet tudni, mit választ a pudli — 3 Lássuk a medvét! TV 2 Álmában sem hinné — Szovjet film — (1981.) Tv 2 Fejezetek az első világháborúból — Amerikai dokumentumfilm-sorozat — XXVI/3. rész: — Partraszállás Gallipolinál — (FF) 20 54 TV 2 21 00: Híradó 2. 21 20 Tv 2 21.30 Napzárta 22.15: Magnificat — Kanadai film 23.05: Szimultán Kb 23.50: Tv 2 KÜLFÖLDI TELEVÍZIÓK MŰSORAIBÓL ÚJVIDÉK 16.15: Hírek. 16.25: Ismétlés. 17.00: Híradó. 17.20: Aranyeső — 2.17.45:Testnevelés. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Híradó. 20.00: Csupasz élet . 2. 20.50: Lottó. 21.00: FEST-bemutató. 22 50: Aranytambura - zenés műsor. 23.20: Híradó 2. BELGRÁDI. 7.00: Reggeli műsor. 8.30: Gyermekeknek. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatévé. 12.40: A kis patkány — rajzfilm. 14.05: Iskolatévé. 16.45: Hírek. 17.00: Híradó 1. 17.20: Beszélgetések a nyelvről. 18.20: Rajzfilm. 18.30: Ismeretterjesztés. 19.15: Jó éjszakát gyerekek.19.30: Híradó. 20.00: Lottó. 20.05: Stúdióbeszélgetés. 21.35: Híradó 3. 21.55: Nyitott könyv. 22.30: Téli esték Gagramban - szovjet zenés filmkomédia. 24.00: Éjjel Is. nappal Is. 2.15: Hírek. BELGRÁD 2. 14.45: Éjjel is. nappal Is, ismétlés. 17.00: Híradó. 17.15: Rajzfilm. 17.30: Körzeti és belgrádi műsor. 19.00: Alkotók. 20.00: Csupasz élet . 2. 20.50: Huszonnégy óra. 21.00: Vérszomj — angol játékfilm. 22.25: Szórakoztató mozaik. 23.25: Művelődés, SUPER 16.00: Forró drót — show. 17.00: Élő telefonos kívánságműsor. 18.30: Kékés, magazin. 19.30: Időlánc. 20.00: Ultra sport 00.10: Hírak. 00 20: Egyveleg. RTL PLUS 16.00: Titkos énem — sorozat. 16.30: Családsorozat. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Esreda - krimisorozat. 19.15: Knight Rider - akciósorozat. 20.15: Két égi bárány - olasz film. 22.05: Explozív. 23.00: Esély a szerelemre. 23.40: Ide a kis playboyokat! — amerikai vígjáték. SAT1. 16.05: Bonanza — weaternsorozat. 17.10: Szomszédok. 17.50: Cannon — krimisorozat. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Mississippi — krimisorozat. 21.00: A Nap királyai — amerikai kalandfilm. 23.05: A profik — krimisorozata. TV 5 17.15: Esély a daloknak. 17.45: Főzőcske. 18.00: Számok és betűk. 18.35: Pihenőidő. 19.00: Természetfilm-sorozat. 00.00: Jelenidő — dók. műsor. 21.00: Sportmagazin. 22.30: Teó ég, kedd van. 00.00: Kerevet. PETŐFI 8.05: Rivaldafényben - Az Andrews Sisters énekegyüttes. 9.05: Társalgó. 10.05: Operettkedvelőknek. 11.05: Kapaszkodó. 11.41: Ki kopog? 12.10: Asztali muzsika. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Hozott anyagból — ... avagy így rádiózunk mi. 15.05: Csúcsforgalom (Elő). 17.05: Kataposta. 17.30: Kamaszpanasz. 18.30: Popregiszter. 19.05: Táncházi muzsika. 19.30: Daráló — Folytatásos ifjúsági történet. 20.00: Mi történt? 21.05: A vasút története. 21.15: Rólunk van szó! 21.20: „Nóta-só". 22.20: Ponyván — Válogatás a XIX. század magyar ponyvairodalmából - 4. rész. 23.10: Sporthiradó. 23.20: A dzsessz története — 80/60. rész. BARTÓK 9.15: Zenekari muzsika. 10.30: Délutén hatkor. 11.00: Romantikus muzsika. 12.05: Rossini operáiból. 13.00: Pogányok - Herczeg Ferenc regénye. 14.00: Magyar zeneszerzők. 15.02: A Dzvezdai Kreutzcher Schütz-motettákat énekel. 15.31: Zenei Tükör. 16.05: Zenetörténeti értéktár. 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (Élő). 18.05: Két Vivaldi-concerto. 18.30: Na maternjsm jeziku — A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.05: In der Muttersprache — A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35: A Rádió Dalszínháza. 20.42: Prágai Tavasz 1989 - IV/1. rész. 22.02: Donald McIntyre Wagner operáiból énekel. 22.31: A magyarországi cigányok népzenéje 1. rész. 22.56: A Rádiószinház bemutatója — Kiséretcsárdás. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1990. február 14., szerda 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia, útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hirek, tudósítások a Dél-Allóidról — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hirek, lapszemle (Kossuth). Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: — Csongrád megye növényvédelmi helyzete. — A „Szegedért" alapítvány díjkiosztója. — Hívjuk a hallgatót. (Szerkesztő: Megyeri Valéria). 16.00-18.00: RÁDIÓ SZEGED. A Magyar Rádió Szegedi Körzeti Stúdiójának szolgáltató műsora. ................... ............... ■ » ® 5 Rádió KOSSUTH 6.20: Pártok választási műsora. 7.20: Pártok választási műsora. 8.05: Hangszemle. 8.20: Tér-idő. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben (Élő). 11.05: Postabontás. 12.30: Pártok választási műsora. 12.50: Világhirlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.35: Operettfinálék. 14.55: Egy pohár szeretetrel. 15.00: A Rádiószinház bemutatója — Labirintus. 15.51: Maurer: Négy darab rézfúvós ötösre. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20. ..Ég szülte földet, föld szülte táját..” — Az emberélet születéstől halálig 4. rész Isten tenyerén. 17.00: Lámpa — Pákolicz István versei. 17.05: A véges végtelen. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Pártok választási műsora 19.20: Sportvilág. 1940: Két altató. 19.50: Beszélni nehéz. 20.00: Osztódással szaporodnak. 20.30: Születésnapi beszélgetés Újfalussy Józseffel. 21.00: Nyugat-keleti átjáró. 22.00: Hírvilág. 22.30: A Linda Connors Haydnszimfóniát játszik. 23.26: Barangolás régi hanglemezek között