Délvilág, 1991. szeptember (48. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-02 / 205. szám

48/205. 1991. szept. 2., hétfő A reggeli hírlap ára:720 Ft Erőlködik, erőlködik a nyár. De ez már nem az igazi. Hamarosan megéri. Levén asszonyozzák. Szeptember első napjaiban nincs is ezen csodálkoznivaló. Nyúlcipőt kötött július és augusztus. Különösen a szabadság napjai pörögtek gyorsan. Aki tehette, elutazott. Mások meg éppen hogy errefelé igyekeztek vakációjuk alatt. Ha csak átutazóban is, ideig-óráig sokan vendéges-kedtak megyénkben Kívánícsiak voltunk rá, hogy az idegenforgalom szakemberei milyen nyarat zártak. Makón szinte lehetetlen úgy keresztülautózni, hogy a turista, az utas ne botoljék bele a Korona Szállóba. Ezen a nyárom bizony több tízezren, ha már több százezren szelték keresztül a várost, a határ felé igyekezve. Érződött-e mindez a szálló forgalmán — tudakoltuk Mészáros Sándortól. — A tranzitutasok óriási száma egyáltalán nem befolyásolta a Korona forgalmát. Sőt az idén az egykori szocialista országok csoportjai, a csehek és az NDK-sok is elmaradtak. Úgynevezett, „egy éjszakás” vendégünk többször is akadt. Az étterem forgalmán is az átutazó vendégek lendítettek, összességében a tavalyihoz képest körülbelül 70 százalékos eredményt könyvelhetünk el. A belföldi turistacsoportok is gyérebbé váltak, talán a lengyel vendégek javítottak valamit a mérlegen. Európa egyik legszebb terének tartják a szegedi Széchenyi teret. Ilyen szempontból elképzelni sem lehet ideálisabb helyet egy étteremnek, mint éppen itt. Ennek ellenére, ha valaki gyakorta járt a Szeged étterem terasza környékén, akkor megállapíthatta, hogy bizony jócskán akadt üres asztal. Mészáros István üzletvezető makói kollégájához hasonlóan 70 százalékosra taksálja az idei vendégforgalmat a tavalyi nyárhoz viszonyítva. — A szabadtéri játékok idején volt legnagyobb forgalmunk — magyarázta. — A vendégkörön belül megnőtt a nyugatiak aránya. Ez azért alakult így, mert a volt szocialista országokból nemigen jöttek, a szegedieknek meg — úgy látszik — lapos a pénztárcájuk. Csupán akkor térnek be hozzánk, ha vendéget hoznak, és elegáns vacsorával kívánják meglepni. Ezen a nyáron le kellett mondanunk a szervezett csoportokról is. A jövő nyarat illetően: nem ringatjuk magunkat túlzott illúziókba ... Szinte hihetetlen, de sikerült találkozni elégedett idegenforgalmi szakemberrel. Szegeden, a beérkező 5-ös út mellett, a Napfény Szálloda és Üdülő Központ vezetője Vass György. — Végre lehetőség nyílt az improvizációra — lelkendezett. Mivel tudtam, hogy nem dzsesszmuzsikussal beszélgetek kénytelen voltaim megkérdezni, mit ért az idegenforgalmi rögtönzésen. — Természetesen azt — válaszolta Vass úr —, hogy a török áradat Szeged felé terelődése számtalan lehetőséget kínált számunkra, amelyekkel bűn lett volna nem élnünk. Szórólapokkal, propagandával már a hegyeshalmi és a soproni átkelőnél fogadtuk az utasokat. Időben tájékozódhattak arról, hogy Szegeden létezik a Napfény, és akár be is térhetnek hozzánk. — Na, és betértek? — Igen. A 460 ágyhely majdnem végig foglalt volt. Most, augusztus utolsó napjaiban is több miint 400 motel-, illetve szálló vendégünk volt. — És a sátrasok? — A magyar turistáknak talán se igényük, se pénzük erre. Régebben szinte letaroltak bennünket az NDK- sok, az idén jó ha százan voltak. Egyáltalán az egykori szocialista országok forgalma elenyészővé vált. Márpedig ők sátoroztak elsősorban. — Akkor az idei esztendőt a jobbak között könyvelhetik el? — Ha csupán a nyarat nézzük, akkor különösen kedvező akép. Egyébként a csúcsot a tavalyi esztendő jelentette, amikor is a változásoknak köszönhetően Romániában népvándorlás indult meg. Tizenöt éve dolgozom ,itt de hasonlót még nem láttam. De nem panaszkodhatunk. Soha rosszabb nyarat, mint az idei. V. FEKETE SÁNDOR Csak a kemping nyerő Hetvenszázalékos nyár Nyomozók a laboratóriumban Oxigén helyett altatógáz jött A földkerekség legjobb horgászai mérték össze tudásukat Szeged mellett, Maty-éren, azaz a Gróf Széchenyi István evezőspályán, szombaton, vasárnap. Ott rendezték meg ugyanis a 38. édesvízi horgász-világbajnokságot huszonnyolc ország (köztük az USA és Ausztrália) csapatainak részvételével. Szlovénia és Horvátország szintén részt vehetett a bajnokságon , de teljesítményük nem számít bele az eredménybe. A magyar csapat tagjai: Lantos János (Csongrád), Erdei Attila (Makó), Hunyady Szabolcs (Budapest), Katus Gyula (Kalocsa), és Timár Gábor (Győr). A kétnapos világbajnokság részleteiről lapunk 5. oldalán tudósítunk. ________ nyipi N. (efcsé) Meghalt egy 61 éves férfi a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem új klinikáján. A halál oka: szövődményes tüdőgyulladás. Ilyen betegségben sajnos még napjainkban is sokan hunynak el. Hiába rendelkezik az orvostudomány a legmodernebb és legerősebb antibiotikumokkal, a tüdőgyulladás továbbra is szedi az áldozatait. A 61 éves Ácsai Pál halálesete a szokványos betegség ellenére mégis vihart váltott ki. Rózsa László, a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálati tisztje vaskos dossziét tart a kezében. Látszik rajta, alapos nyomom, hivatalból tudja, az ügy rendkívül kényes, így aztán lassan, szabatosan fogalmaz. Amikor kérdem, megkeresi a jegyzőkönyvben a megfelelő szövegrészt, és abból lidéz. — Ez az az eset, amikor a vizsgálat csak lassan, araszolva haladhat — mondja Rózsa László, majd hozzáteszi: — Végül is a nyomozás legfontosabb látleleteit a szakértők állítják ki. Valószínű, hogy eltelik még egy fél esztendő is, amíg minden részletet tisztázunk, lezárhatjuk az ügyet, és átadhatjuk a bíróságnak. Azt beszélik a Tiszaparti városban, hogy gondatlanság miatt halt meg a beteg ... — Ugyan kérem, ez túlzás, és nem felelt meg a valóságnak. Az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint szóba se jöhet, hogy a doktorok mulasztottak volna. Az orvosok szabályszerűen végezték a dolgukat, Acsai Pál halála az alapbetegséggel függ össze. Egyébként a szerencsétlen eset után maga a rektor tett feljelentést, ő kérte, hogy tisztázzuk a körülményeket. Felejtse el az orvosi műhibát, de beszélhetünk olyan fatális tévedésről, ami felveti az újklinikai épület tervezőinek, vagy kivitelezőinek mulasztását Ácsai Pál halála után azonnal elkezdtük a vizsgálatot, de higgye el, nem azért halad lassan az ügy, mert valaki(Folytatás a 2. oldalon.) Iskolaév elkezdődik, éppen ma. Hogy milyen lesz? Úgy érzem, feszültségekkel teli. Nemcsak azért, mert éppen a napokban kavart meglehetősen nagy vihart az a pedagógus szakszervezeti titkáraszszony, aki végre önálló és független szellemiségével, határozottan tudott képviselni egy szakmai-ágazati érdeket, amikor az oktatásügy borítékolt csődjét részint a Világbank, részint pedig a magyar kormány nyakába varrta. Szóval, nem ezért lesz feszültségekkel teli ez az iskolaév. Hogy miért? Például, mert most sem tudni, mi a csodából kerül pénz a félelmetesen megnövekedett energiaköltségek finanszírozására. (Magyarán: ki és miből fogja fizetni az iskolák fűtésszámláit?) Nem tudni máig sem, hogy az egyetemek, főiskolák mikor fognak belerokkanni a pénzhiányba. Illetve, milyen megoldásokra fognak kényszerülni annak érdekében, hogy valahogyan mégiscsak működhessenek. Az nagyjából valószínűnek látszik, hogy az oktatás piacosítására vonatkozó elképzelések egyelőre mindenképpen fiaskót szülnek, mert egy szegénynegyedben vajh, hogyan is működhetne egy piac? Azaz, a „piacosítás” eredménye egyelőre nagy valószínűséggel mindössze a pénzhiány, a színvonalcsökkenés, és százak állásvesztése lesz. Mert a piacgazdaság kialakulása is sok éves folyamat, az oktatás részbeni piacosítása pedig mindenképpen e majdani piacgazdaság függvénye. (Lásd pl. az amerikai egyetemi szisztémát!) Ami viszont mindennapos jelenség: egyre több településen vonnak össze több tanulócsoportot, hogy spóroljanak. Egyre kevesebb a gyerek az utóbbi években, az osztálylétszámok viszont inkább nőnek. Hiába: kevesebb osztály, kevesebb pedagógust és költséget igényel. És valamin csak kell takarékoskodni, ha egyszer kevés a pénz. Mert krétára, szivacsra sem futja lassacskán. És mindez hagyján — mondhatná a szülő. Például az a két serdülő gyermekét egyedül nevelő anya, aki elképedve nézi a gyerekek beiskolázásához szükséges minimális kiadások számláit is, amelyek immár egy havi keresetére rúgnak (pedig azért még igazándiból nem is indult maszek tankönyvkiadás!). És lassan fogalma sincs, miből állja a cehhet. — Szegény anya! — mondom csöndben magamban. Mert ő még nem tudja — s ne is tőlem tudja meg —, hogy gyerekei olyan szakközépiskolába járnak, amely szakmában másfél éve végképp nem lehet elhelyezkedni. Bár lehet, tudja, de mit tegyen? Hová tegye gyerekeit, akiknek szakmát, megélhetést szeretett volna biztosítani valaha sokan mondták: az iskolaügy tükre egy társadalomnak. Mai helyzetünk ezt látszik igazolni. Mert tény, az iskolák nem állnak feladatuk magaslatán — tisztelet a kivételnek —, ám működőképességüket éppen azért kell biztosítani, hogy átalakulhassanak. Maguktól, a folyamatos társadalmi nyomás és megmérettetés eredményeként. Hogy gyerek és szülő majdan választhasson iskola és iskola között, melyik ad többet, nagyobb sanszot a boldogulásra. Ehhez viszont sok iskola, sok osztály és sokféleség kellene, amelyben lassacskán akár a piaci elemek is megjelenhetnek. Most azonban még aligha ilyen a helyzet. Vagyis, az anyagi fogyatkozás eredményeként egyelőre csak feszültségekkel számolhatunk. Növekvő feszültségekkel. Határeset Török panasz — dallam nélkül Augusztus 31., szombat. Szabadka felé — polgárháború ide-oda — hatalmas a forgalom. És hosszú a kocsisor. Olyannyira, hogy a gyorsabb haladáshoz már az igazolvány is rendkívül kevés. Nézze uram, én adhatok maguknak engedélyt, de itt tíz órát várakoznak a törökök. Ha azok elengedik, mi nem problémázunk. — mondja a jugoszláv határparancsnok. Legalább a számdék megvolt. A törökök türelmesek, órák óta, reménytelenül várnak. Pedig a hírek már arról szólnak, hogy az ultimátum lejártával hadiállapotot hirdetnek ki, és lezárják Jugoszlávia határait. De a forgalom csak nem halad. Egy holland rendszámú mikrobuszban népes família vár a továbbhaladásra. A szabadidőt kihasználandó, benzint töltenek kannákból a Volkswagenbe, majd az idő elérkeztével imádkoznak. © Effendi! Honnan érkeztek? — Törökországból — Samsunből, Hollandiából — Amszterdamból. Ez nagyon hosszú út, ráadásul hatan vannak a buszban. Hány napig jöttek? Ez azért érdekes, mert ha jól tudom, a vendégmunkásoknak körülbelül egy hónap szabadságuk van — átlagban. — Igen. Nekünk az út hat nap. A gyerekeknek szünet volt az iskolában, és mi ehhez igazodva vettük ki szabadságunkat. Bár még maradhattunk volna, de kezdődik az iskola. A hollandok mennyire segítőkészek? — Nagyon, sokkal inkább, mint a németek. A szociális ellátás összehasonlíthatatlanul jobb. De itt van például a nagyobbik fiam esete. Elmúlt tizennyolc éves, nyugodtan dolgozhatna, ám tanul. Mindezek ellenére fizetnek neki, pedig nem állt munkába. Milyen körülmények között laknak? — Saját lakásunk van, a komfort is kiváló. (Folytatás a 3. oldalon.)