Délvilág, 1992. január (49. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-13 / 10. szám
TFO, 2. JANUÁR 13. . Kétségtelen tény, hogy az így szinte kifürkészhetetlen ttkai mindig is izgatták a smunkált „szürkeállománnyal” rendelkező kutatók intáziáját. Érdekes módon, az 900-as évek közepétől ugrászerűen megnőtt az érdeklődés neurobiológia iránt, valósínűen amiatt, hogy a moleuláris biológia forradalma urán kidolgozott új módszerek skalmazásával egy új korszak idulhatott el az agykutatsban. Számokkal dobálózni lehet itványos is, de unalmas is. ngem a látványosság nem anz, az unalom viszont taszít, anél fogva kerülöm, mostonban belebotlottam egy italmas számba, és ezt mutaj leírnom. Joó Ferenc ondja a Szegedi Biológiaiözpontban, hogy egy-egy égtudományi konferenciának 11-15 ezer (!) résztvevője akott lenni Amerikában, és inden évben tartanak ilyet, el,ém is áll azonnal a hitemség: hogyan lehet ennyi überrel konferenciázni? Ugyan lehet ennyi ember azétt észrevenni, hogy ez így az a kiemelkedő koponya ott van? Úgy látszik, najobb a tapasztalatuk konfenciák szervezésében, mint künk, és úgy látszik, észre is ■szik, aki észreveendő, künben legalább háromnegyede se menne. A mi számunkra anban most az a fontos ebből hatalmas számból, hogy a lág egyik legjobban művelt alterülete a tudomány színes szélén a neurobiológia. Meg , hogy ebbe a szegediek is kapcsolódtak. Jó egynéhány éve rágódom sta, közönséges laikusként, ennyire bonyolult valami az iberi agy. Az már gyermekromban is közhelyszámba ment, hogy a legmagasabban érvezett élő anyag, de ezt az írást azóta se cáfolta megki. Mivel azonban közhelyámba ment, olyan nagyon is törődtünk vele. Amikor anban tulajdon fejemet is iglékelték, mert az egyik gkamra legfenekén lévő aposztalék-átjárót elzárta , zölddió nagyságú daganat én mégis megmaradtam, bár gondoltam bele igazán, hát gyógyulásunk ugyan adig a létezhető legnagyobb oda, de nekem alkalmam ílt arra is, hogy mások szercsétlen-szerencsés sorsába belelássak. Az én zölddióm áldásos képződmények sora sorolható csupán, vannak van betegek is, akiknek liszlabda nagyságú dagaot vesznek ki a fejükből, sőt tél nagyobb darabokat is irtanak. Az én eszem szerint mndenféle „kiirtás” rémséges rekedet, a kifejezést először be nem oltott ebekre vonatkatva hallottam, és csakkal később az embergyárszatban alkalmazva. Megadtam, amikor hallottam: lágyító szándékú kiirtás is ketséges. Most azonban mint az a lényeg, hogy egyjobb terület kiirtásával egy ime igen lényeges irányítópont is kiesik az agyból. Azeg mégis megmarad, sőt :a sokszor képes újra gtanulni egész sor dolgot, tszi barátomnak többek közt az olvasási központját is ították, ennélfogva vénülő ével újra tanulgatja az ásást. Ezerszer nehezebb ,, mint apró korában volt, nem adja föl. • Mi azt kérdezzük aermészettől: mi adja azdegrendszer hihetetlen adaptációs képességét? Hogyan tudják az agy egyes őrületei átvenni a kiesett központok működését? Olyan ez, mint a behorpasztott labda, amikor kirúgódik. Az alapmechanizmusok érdekelnek bennünket. Joó Ferenc szavai ezek, aki egyrészt az elektromikroszkópos csoport vezetője, másrészt viszont az idegi alkalmazkodóképesség titkait kutatja csoportjával, molekuláris szinten. Azt például, hogy milyen tényezők segítik vagy gátolják a szinapszisok (idegi összekötő helyek) kialakulását. Az idegsejtek nyúlványait sokan hasonlították már gyökerekhez, és a gyökérről tudjuk: arra ágazik legszívesebben, ahonnan vízre számíthat. Hasonló szisztémával dolgozik az idegsejt is, arra engedi „csápjait”, ahonnan a legtöbb trofikus (tápláló) anyagot kapja. Idegrendszerünk rendkívüli plaszticitásának okai valahol itt keresendők. Ahonnan kivesznek egy darabot, oda benőhetnek a környező idegsejtek nyúlványai, és eltanulják amazok feladatait is. • Milyen új fölismerésekre jutottak? - A szinapszisképződés tényezőit vizsgálva, számos általános fölfedezést tehettünk. Azt talán mindenki tudja, hogy az idegrendszernek két alapvető funkciója van: az ingerlés és a gátlás. Akkor működik jól az idegrendszer, ha a kettő tökéletes egyensúlyban van. Olyan ez, mint az autón a gáz és a fék. Ha nyomom a gázt, de nincsen fék, hatalmas katasztrófa lehet belőle. Ha viszont csak fék van, de nincsen gáz, meg se mozdul a kocsi. Ha az ingerlés javára tolódik el az egyensúly, akkor az ingerületátvivő anyag, a glutaminsav nevű aminosav fokozott ingerületi állapotban, lényegében fölszabadulva, idegsejtpusztító hatást is ki tud fejteni. Azok az idegsejtek, amelyek egy pályán belül túl vannak ingerelve, károsodhatnak, sőt el is halhatnak. • Nagy csattanás, fának ment az autó! - Igen, ha az előbbi hasonlatnál maradunk. Szerencsénkre az idegrendszer maga gondoskodik róla, hogy mindig bekapcsolódjon a gátló rendszer, és helyre billenjen az egyensúly. Úgy is mondhatnánk, hogy a gátlás a sejtvédő mechanizmusokat tudja aktiválni, működésbe hozni. Itt tettük meg a magunk hozzájárulását a neurobiológiához, ugyanis sikerült kimutatnunk, hogy a gátlás alkalmával felszabaduló gamma-aminovajsav nemcsak a gátlást idézi elő, hanem fontos szerepet tölt be az idegi kapcsolatok fönntartásában, illetve azok folyamatos újraképződésében is. • Újraképződésében? Eddig úgy tudtam, a legmagasabban szervezett élő anyagnak az a nagy hátránya, hogy sejtjei nem képződnek újra. Ami elveszett, az elveszett. Vagy ez csak az idegsejtekre vonatkozik, a nyúlványokra nem? Bár a rádióban nemrég hallottam, a japánok azt állítják, a Béres-cseppeknek regeneráló hatásuk is van. A Béres-cseppek hatásával mi nem foglalkozunk, ne várjon tőlem se megerősítést, se cáfolatot, de valamit hozzá tudok fűzni magam is. Az egyik hatalmas olasz gyógyszergyár azt kutatja például, mi lehet az oka az időskori felejtésnek. Annak például, hogy elindul hazulról az öregember, és egyszer csak nem talál haza. • Hogyan lehet ezt vizsgálni? Emberen tilos kísérleteket végezni. Állatkísérletekkel. Van egy hatalmas kád, megtöltve vízzel. A négy égtáj irányában különböző tárgyak találhatók: egy ingaóra, egy pálma, egy festmény például. Az egyik tárgy irányában, a víz alatt, kicsike pihenőpad található. Ha a patkány nem lel rá, kénytelen évickélni végkimerülésig. Csakhogy a fiatal patkány igen hamar rátalál, mégpedig úgy, hogy körülnéz, betájolja magát, és annak a tárgynak az irányába úszik, amelyhez legközelebb van a zsámoly. Fiatal korában tehát megtanítják tájékozódni és hagyják öregedni. A másfél-kétéves patkány már nagyon idős, azt tapasztalták, egyszer csak elfelejti, melyik tárgyhoz kell igazodnia. Nem kínozzák természetesen, ha két percen belül nem talál rá a víz alatti zsámolyra, kiveszik. Rájöttek: a felejtés oka a hipokampusz nevű agyrészben lévő idegvégződések (úgynevezett moharostok) csökkent értékű működése, de arra is, hogy ellensúlyozni is lehet a memóriakiesést. Ha egy természetes anyaggal, a foszfatidil-szerinnel etetik az idős állatokat, javul a memóriájuk, és ugyanabban a tesztben visszatér térbeli tájékozódó képességük. • Mi okozza tehát a felejtést? Mint kiderült, az idős állat vérplazmájában a cinktartalom mindössze fele annak, amennyi a fiatalokéban van. A foszfatidil szerin a cink felszívódását javítja, ha pedig a cink átjut az agyi ereken, feltöltődnek az idegvégződések cinkraktárai, és helyrebillen az emlékezet. • A Béres-cseppektől indultunk! Egy kis kerülővel oda is jutottunk vissza, bár ismételten hangsúlyozom: mi ezzel nem foglalkozunk. Ha a Bérescseppről kiderülne, hogy javítja az agy táplálására szolgáló anyagok bélből való felszívódását, máris fontos feladatot teljesítene. Egyébként az olasz kutatók a cinkkel kapcsolatos eredményeiket a bostoni sejtbiológiai kongresszuson ismertették, amint hallottuk, nagy sikerrel. Vadonatúj aspektus! Ki gondolt volna a cinkre? Igaz, a Cavintonról se tudjuk még most se pontosan, hogyan hat, mégis jó gyógyszer. Az agyat táplálni kell, mint a csecsemőt, mert nem képes magát fönntartani. Hatalmas az oxigénigénye, a cukoréhsége és lám, cinkre is szüksége van. • Mi lett a foszfatidilszerinnel? Gyógyszer lesz belőle, a klinikai kísérleteknél tartanak. • És az önök felfedezésével, a gátló hatású gamma-aminovajsavval? — Tisztáztuk, milyen molekuláris mechanizmusok, receptorok révén hozza létre hatását, és ennek a fölismerésnek az alapkutatási eredményeken túlmutató klinikai és gyógyszerkészítési következménye is lehet. Például az epilepszia új elven alapuló gyógyszerelésében. • A Diphedan és a Stazepine ismerős ebben a műfajban. — Mindkettő úgy hat, hogy szinte rátenyerel az idegrendszerre. Az előbbi hasonlatra visszatérve: a gázpedál hatását rontja. Nem engedi, hogy felpörögjön a motor. A mi tapasztalatunk azonban az, hogy a fék működésbe hozásával eredményesebben meg lehet teremteni az egyensúlyt. Ha a gátlást erősítjük, meg tudjuk fogni a túlingerlékenység állapotába sodort idegsejtek rohamát. • Izgalmas ígéret, főleg, ha tudjuk, a Diphedanfélék mennyire csökkentik a szervezet fehérvérsejtjeinek a számát. Mikor lesz felfedezésükből új, hatásos gyógyszer? - Tudni kell, a gammaaminovajsavval nemcsak a mi laboratóriumunkban folyik kutatás, a témát világszerte művelik. Ezekre az eredményekre természetesen a gyógyszeripar is reagált, és ma már vegyészmérnökök százai, sőt talán ezrei is dolgoznak új molekulák tervezésén és szintézisén. A fölbecsülhetetlenül sok molekula közül azonban csak néhányból lesz gyógyszer, mivel egynek-egynek az előállítási ára a szükséges toxikológiai és klinikai kipróbálások során felmerülő költségeket is beleszámítva - 100-200 millió dollárt is meghaladhat. Ilyen mértékű költségek fedezésére se a mi kutatóintézetünknek - egész évi üzemköltségünk 100 millió, de forintban! -, de sajnos még a hazai gyógyszeriparnak sincs meg a lehetősége. Talán egy sikeres nyugati, esetleg távol-keleti tőkét is mozgósító privatizáció lesz itt is a megoldás. Ettől remélhető egyedül, hogy a hazai gyógyszergyárak felébredjenek Csipkerózska-szerű tetszhalálukból, és saját további profitjaik érdekében egyre jobban támaszkodjanak az alapkutatások által szolgáltatott, új, tudományos felfedezésekre. Ezek hasznosításától várható el igazán a nagy hagyományokkal rendelkező, és igen eredményesen dolgozó nemzetközi konkurenciához történő felzárkózás, és majd a piacra kerülés. Talán ennek a nemes kihívásnak is eleget tehet a reményt keltő perspektívákkal kecsegtető Agykutatás Évtizede-program. Az agykutatás évtizede Joó Ferenc professzorral beszélget Horváth Dezső Talán szégyen, de csak nemrégen hallottam a hírt, hogy az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa (az amerikai képviselőház) Bush elnök javaslatára az 1990-es évtizedet a „Decade of the Brain”-nek (az agykutatás évtizedének) nyilvánította. Ez a megtisztelő minősítés nyilvánvalóan kiemelt kutatási támogatást is jelent; ezzel egyidejűleg az adófizető polgárok részéről is fokozott elvárások nyilvánulnak meg. Nagy örömünkre szolgálhat, hogy ehhez a nagyszabású vállalkozáshoz hazai kutatóink is csatlakozhatnak. Enyedi Zoltán felvételei