Délvilág - Csongrád Megyei Hírlap, 1993. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-01 / 26. szám
• Megalakult a Roma Közösségek Koordinációs Központja Királygyalázás Szegeden Szombaton egy valódi király járt Szegeden. Farkas János, a szlovák és a cseh roma kongresszus elnöke, az ottani cigányság megválasztott királya (a közeljövőben szentelik föl a vatikáni püspöki kar által) kísérőivel részt vett a Roma Közösségek Koordinációs Központjának alakuló ülésén, amelyet elsősorban azért hoztak létre, hogy a csúcsszervezetekben működő, kiválasztott cigányokkal ellentétben fölvállalja és tömörítse a vidéki cigányszervezeteket, képviselje érdekeiket, tájékoztassa a tagságot az őt érintő kérdésekről, jogaikról, a létüket évtizedekre meghatározó törvényekről, mint amilyen a hamarosan megvitatásra kerülő kisebbségi törvény. Az elkövetkező választásokig a cigányok alaposan szeretnének fölkészülni, hogy minél több képviselőjük kerüljön be a Parlamentbe, a helyi önkormányzatokba, és ne forduljon elő többet, hogy a hatalomért harcoló pártok, meg a roma csúcsszervezetek kiválasztottjai olcsó trükkökkel és könynyelmű ígéretekkel manipulálják ezt az etnikumot. A találkozóra a 38 meghívott vidéki cigányszervezetből 23 jelzett vissza, a fórumra viszont már csak 9 tudott eljönni, az alapszabály-tervezetet pedig mindössze 7 vitatta meg és fogadta el. Az egész találkozóra árnyékot vetett Fátyol Mihály, a fővárosi székhelyű Cigányok Ifjúsági Szövetsége hívatlan ügyvezető igazgatójának fölszólalása, aki a jó ízlés alapvető szabályait fölrúgva, sértegetni kezdte a szlovák romakirályt, megkérdőjelezve legitimitását. Heves vita kerekedett, majd Fátyol úr megkövette a királyt, később pedig távozott az összejövetelről. A jelenlevők az ülés végén erélyesen elhatárolták magukat Fátyol Mihály minősíthetetlen kijelentéseitől, goromba kirohanásától. A cigányság mai társadalmi státusa kapcsán kerekedett vitában több felszólaló is rámutatott arra, hogy a roma szervezeteknek össze kell fogniuk, mert a megosztottság, a torzsalkodás tulajdonképpen a hatalomnak kedvez, amely azáltal, hogy mesterséges ellenségeskedést szít közöttük, marginalizálni kívánja a lakosság 8 százalékát kitevő etnikum tagjait. Azért jött létre ez az alulról építkező önszervezési forma, hogy egy információs iroda fölállításával és egy információs hálózat kiépítésével, működtetésével a cigányszervezetek vidéki tagságát is bekapcsolják a társadalmi és politikai élet vérkeringésébe. A választási kampányra készülve, tervben van egy menedzseri irod létrehozása is. A Roma Közösségek Koordinációs Központjának elnökévé Rádai Józsefet, alelnökévé Károlyi Sándort választotta meg a tagság, az elmúlt év cigánypolitikusának járó, akkor alapított díjat pedig Zsigó Jenő szociológus érdemelte ki. T. T. Farkas János, a király. ( Fotó: Schmidt Andrea) Gerő fegyelmezett pártkatona volt, megelégedett a szürke eminenciás pozíciójával. Amikor azonban '56 tavaszi szelei fújdogáltak, az olvadás nem azt juttatta eszébe, hogy mindjárt elsodorja őt is az áradat. Rákosi megingásának jeleiből saját idejének elérkeztét fejtette ki. Gerő álmai nem hazudtak. 1956 nyarára világossá vált, hogy a felháborodott tömegek, párton kívül és belül, nem fogják beérni azzal, ha néhány verőlegény mellé koncul odadobják nekik Farkas Mihályt. Ők a rendszer fejét követelik, vagyis Rákosit. Csak az a probléma, nem olyan egyszerű odadobni a tömegeknek egy ilyen fejet, akkor, amikor már nagyon akarják. Hátha evés közben megnő az étvágyuk, és akkor már semmivel sem lehet lecsillapítani. Ilyen töprengések között várta az MDP hatalmi elitje a kínos kérdés megoldását. Az már világos volt, hogy a döntést Moszkvából várják. Andropov nagyköveten keresztül ezt meg is üzenték. Amikor már tovább nem lehetett elodázni a döntést, július 13-án délelőtt katonai repülővel Budapestre érkezik az SZKP teljhatalmú megbízottja, Anasztáz Mikojan is. Az örökké tréfás kedvű Hruscsov magyar újságíróknak egyszer úgy mutatta be a karakteres örmény származású szovjet politikust mint aki az 1956-os ellenforradalom egyik kirobbantója volt. A forradalom krónikásai Rákosi eltávolítóját látják benne, Méray például plasztikusan leírja, hogyan ront be a feltartóztathatatlan szovjet hírnök a fejvesztetten vitatkozó magyar pártvezetőkhöz, hogyan állítja le egy közbevetett kérdéssel Rákosit, aki éppen a letartóztatandók négyszázas listáját kívánja beterjeszteni. A bolsevik etikettben járatos elvtársak azonnal megérzik a moszkvai szél fordulását, Rákosira támadnak, aki az ilyenkor előírt koreográfia szerint előhúzza korábban megírt lemondási kérelmét, amelyhez még az orvosi bizonyítványt is mellékelte. A gyakorlatban, Mikojan beszámolója szerint, mindez kicsit másképp megy végbe. Mikojan a nagyobb grémium összeülése előtt Rákosival, Gerővel és Hegedűssel tárgyal Vég István KV-titkár jelenlétében. A hallottak nem nyugtatják meg. Amikor a kíméletlenségéről közismert Rákosit arról faggatja: „miért nem alkalmaznak repressziót és letartóztatásokat az ellenséges elemek főkolomposaival szemben”, a rezignált diktátor elutasítja az erőszakot. Szerinte „a helyzet annyira bonyolulttá vált és a feszültség annyira felerősödtt, hogy a letartóztatások nem segítenének: ha egyeseket letartóztatnak, mások jelennek meg, ha ezeket letartóztatják, megjelennek a következők, és nem lesz soha vége.” Mikojannak egy pillanatig sem jut eszébe, hogy Rákosin erőt vett volna a humanizmus. Ez már a gyöngeség, vagyis a bukás jele. Megbízása szerint felveti: „nem volna-e jobb a jelen körülmények között, a párt érdekében, ha Rákosi elvtárs maga lemondana, hogy elősegítse a pártnak a vezetés megtartását, valamint az ellenzéki és ellenséges elemek szétzúzását.” A várt üzenet elhangzott. Mikojan konstatálhatja, hogy „Gerő, Hegedűs és Vég elvtárs szemmel láthatóan megörült a kérdés ilyen feltevésének, valósággal fellélegeztek.” Rákosi sem tehet mást, pártszerűen bólint. Mikojan elismerőleg tudatja: „Rákosi elvtárs az előzetes tanácskozáson is, a Politikai Bizottság ülésén is helyesen viselkedett...” Nincs más hátra, mint előre, meg kell találni az utódot. Mikojan jelentésében eléggé nagyvonalúan kezeli a részleteket. A jelenlévő Andropov azonban még eléggé karrierje elején áll ahhoz, hogy bármilyen felületességet megengedhessen magának. Tőle tudjuk tehát a kártyajáték első licitjét. Mikojan indít. „Mikojan elvtárs azt mondta, mert ne tennék meg Hegedűs elvtársat első titkárnak, Szalai elvtársat pedig a Minisztertanács elnökének.” Hegedűs András, aki később szociológusként igazolta kvalitásait, még fiatalnak, ígéretesnek tartotta magát ahhoz, hogy elvállalja a martalék szerepét. Egyelőre csak másodhegedűs szeretne lenni. „Hegedűs elvtárs kijelentette, hogy számára nehéz helyzetet jelentene, őt biztosan nem fogadják el a régi párttagok. Számára ezért jobb, ha a Minisztertanácsban marad.” Hegedűs színt is vall, ekkor már Gerő mellett kötelezte el magát, őt javasolja. Gerő ekkor mutatja be a Komintern-intrika magasiskoláját. Ha elfogadja a jelölést, Mikojan nemet mondhat, és akkor tárgytalan az egész. Ráadásul Mikojannak hatásos érvei lehetnének. Gerő ugyanúgy sáros a korábbi törvénytelenségekben, mint a leváltandó, azonkívül ő sem tesz eleget annak a többször hangoztatott moszkvai kívánságnak, hogy „magyar nemzetiségű” vezetőkre van szükség. Gerő tehát nem mondhat igent. „Gerő elvtárs elzárkózott saját jelölése elől, az alábbi okokra hivatkozva: először is ő zsidó, és sokkal helyesebb és politikailag szükségesebb lenne, hogy magyar legyen az első titkár; másodszor ő beteg ember; harmadszor azok, akik Rákosit támadják, az ő távozása után Gerőt fogják célba venni, és neki nagyon nehéz lesz ezen a poszton a pártban békét teremteni. Vég elvtárs megjegyzésére, hogy Rákosi ellenfelei Gerőt csaknem oly mértékben felelősnek tartják, mint Rákosit az 1953-ig történt dolgokért, Gerő olyan megjegyzést tett, hogy ez nem teljesen helytálló: nem szabad ebben az ügyben Rákosit és Gerőt összehasonlítani. Ráadásul még az ügyek felülvizsgálatát és a rehabilitációt ő, Gerő kezdte, amikor 1953-ban belügyminiszter lett.” Rákosinak persze működnek kiváló reflexei, és veszélyt szimatol. Ő olyannak szeretné átadni posztját, akitől könnyen visszaveheti, amikor elcsitultak a hullámok. Nagy Imrét is túlélte, Gerő viszont nehéz ellenfél lenne hatalmi pozícióban. Tehát ő Kádárt javasolja. Gerő természetesen nem követi el azt a hibát, hogy frontot nyit Kádár ellen is. Azonnal saját ötleteként folytatja a Kádár melletti agitációt, persze a maga módján: „...a jelenlegi körülmények között a legjobb Kádár jelölése lenne, bár az ő korábbi tevékenységében akadnak olyan tények, melyek negatívan jellemzik őt a párt életének válságos pillanataiban. Kétségtelen azonban, hogy becsületes kommunista, tapasztalt vezető munkás volt a pártban az illegalitás idején és a győzelem után, és komoly befolyása van a régi párttagok között...” Hegedűs azonban megijed. Ő Gerőhöz csatlakozott, Kádár riválist látna benne, és megszabadulna tőle. Nyíltan ő sem támad Kádárra, de kitűnő megoldást javasol: „Kádár elvtárs gyenge lesz a KV vezetésére. A legjobb Gerő elvtársat megtenni első titkárnak, másodtitkárnak pedig Kádár elvtársat...” Hegedűs javaslata azonban látszólag senkinek sem tetszik. „Hegedűs elvtársnak ezt a javaslatát Gerő, Rákosi és Vég elvtársak nem támogatták. Megállapodtak, hogy erről a kérdésről a Politikai Bizottságban tovább kell tárgyalni.” Mikojan megnyugszik. Ha Gerő nem vállalja az elsőtitkári posztot, megerőszakolni nem lehet. Leül Kádárral is tárgyalni, aki jó benyomást tesz rá. Erről Andropov így tájékoztatja a moszkvaiakat: „Beszélgetésünk végén Kádár félig tréfásan azt mondta: »Nálunk sokan mondják, hogy a szovjet elvtársak gyakran avatkoznak be Magyarország ügyeibe, és az mindig balul üt ki. Miért ne avatkoznánnak be most a helyzetbe, hátha ezúttal jól üt ki.« Mikojan elvtárs nevetéssel válaszolt.” Az nevet azonban, aki legutoljára nevet. Anasztáz Mikojan, aki a hruscsovi csapatban is kivívta magának a legravaszabb bolsevik címet, egyébként is büszkén említette meg néhányszor fehér asztal mellett, hogy egy örmény túljár tíz zsidó eszén, most elkövette azt a könnyelműséget, hogy hangsúlyozva a magyar párt önállóságát, nem volt jelen az új elsőtitkár megválasztásánál, így aztán bombaként érte Gerő elsőtitkárként jelölése. A ravasz taktikus arra is vigyázott, Mikojan ne veszhessen össze vele, ezért a PB-ülés után nem jött el Rákosival és Hegedűssel beszámolni a történtekről, csak üzente, ha kételyek vannak vele szemben, akkor visszalép. Mikojan persze pontosan tudta, hogy egy nyílt szovjet letiltás abból a Politikai Bizottságból azonnal kiszivárogna, így fogcsikorgatva bólintott, és keserűen összegezte a tanulságot: „Ebből arra a következtetésre jutok, hogy Gerő elvtárs álláspontja a velem folytatott előzetes beszélgetésben és a Politikai Bizottság ülésén, távollétemben, taktikai lépés volt. Nyilván lelke mélyén mindvégig a saját jelölése mellett volt, úgy azonban, hogy az ne keresztezze a mi szándékunkat.” A megválasztás a Központi Vezetőségben már formális aktusnak bizonyult, legfeljebb Mikojan dühönghetett az ezúttal nem kedvére való pártfegyelmen: „Jellemző, hogy két nap alatt több mint húsz KV- tag fejtette ki véleményét Gerőről, és valamennyien jellembeli fogyatékosságait hangsúlyozták: nem tűri a kritikát, türelmetlen az elvtársakkal szemben, egyesek még alá is húzták, hogy a munkások köréből kiemelt tisztségviselőkkel szemben nyers és goromba...” Aztán megválasztották egyhangúlag. Ami nem is csoda. A fent említett tulajdonságokat jó pár éve igazi vezetői erényekként vették tudomásul a KV tagjai. , RIGÓ BÉLA Egy örmény túljár tíz zsidó eszén is, csak nem Budapesten Anasztáz Mikojant a dokumentumok szerint letaktikázzák iméért A szerencsés fiatalok kedvéért bocsássuk előre, hogy a cím a „Gerő a hídverő” jelszóként is alkalmazott historikus jelzőre kacsint. Gerő elvtárs, a nagy második volt a szabályt erősítő kivétel. Neki engedtetett meg, hogy Rákosi Mátyás sugárzó napjának holdjaként összehozzon egy valahogyan már mérhető személyi kultuszt magának. A nagy riválisnál semmivel sem jobb örök második igen hiú ember volt. Egyik rokona elmesélte, hogy családi ünnepen kedves mosollyal nyugtázta, amikor illemtudó nagynénikék a fehér asztal mellett buzgón kegyelmesurazták. Elképzelhető tehát, milyen fájó sebet ütött rajta, amikor a véres pártintrikákból győztesen kikerülvén, éppen fellépni készült Kun Béla trónjára, és erre nyakára ültetik a börtönből kihozatott Rákosit. 2 Jövedelempótló munkanélkülieknek Változik február 1-jétől a munkanélküli-ellátásból kikerülők segélyezési rendszere. Mint a Népjóléti Minisztériumban elmondták, a szociális törvény szerint nem is segélynek, hanem jövedelempótló támogatásnak nevezik ezt az ellátást. Eddig önkormányzati közreműködéssel a munkaügyi központoktól kapták meg a segélyt a rászorulók, ezentúl - a februári hónap után, tehát március elején - már az önkormányzatok folyósítják a pénzt. A korábbi 4000 forintos fix segélyösszeg is változik. A mindenkori minimális öregségi nyugdíj 80 százaléka, tehát a jelenlegi 6000 forintot alapul véve 4800 forint lehet az ellátás maximális összege. Amennyiben viszont a rászoruló valamilyen jövedelemmel rendelkezik, akkor ezzel az összeggel csökkentik a 4800 forintot. A támogatásra való jogosultságot továbbra is a család jövedelmi viszonyaihoz kötik. A rászorulónak akkor állapítható meg ilyen támogatás, ha a család egy főre jutó jövedelme nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 80 százalékát, azaz jelenleg a 4800 forintot. Mindezt viszont csak a jogosultság feltételeként veszik figyelembe, a ténylegesen folyósítandó összeg megállapításánál már az említett módon azt számítják ki az önkormányzatnál, hogy az egyén esetleges jövedeleme és jelenleg a 4800 forint között mennyi a különbség. Ezt az összeget állapítják meg részére jövedelempótló támogatásként. A törvény előírásai szerint az új támogatási összegek megállapítására - az érdekeltek nagy száma miatt - két hónap áll rendelkezésre. Ezért főként nagyobb városokban előfordulhat, hogy az új összeg megállapításáig, még egy ideig a korábbi 4000 forintos segélyt folyósítják az érdekeltek egy részének. Decemberben például 42 ezer volt azok száma, akik kikerültek a munkanélküli ellátásból, illetve részükre segélyt állapítottak meg. Álkulcsos tolvaj Makón Gumiköpenyek. A Hód-Sped Rt. Makói úti raktárából ismeretlen tettes, alkalmi lopással, 5 db 1100x20-as méretű gumiköpenyt tulajdonított el. A szállítási vállalat kára 96 ezer forint. A kertészet juhászaté. A hódmezővásárhelyi Kertész Kft. tanyai juhászati telepéről ismeretlen tettesek eltulajdonítottak 12 db 6 méteres fenyő szarufát. A kft. felszámolási biztosa jelentette az esetet a rendőrségnek, s azt, hogy a kár mintegy 22 ezer forint. Ki járt a temetőben? A makói temetkezési vállalat feljelentése nyomán keresik azon ismeretlen személyt, aki álkulcscsal behatolt a Verebes utcai református temető raktárába, s onnan különböző kellékeket tulajdonított el. Névre szólóan. A hódmezővásárhelyi illetőségű Sz. L. Klauzál utcai lakos feljelentette K. L. Deszk, Zala utcai lakost azzal a váddal, hogy január 26-án lakásából, alkalmi lopással eltulajdonított 13 ezer forintot. HÉTFŐ, 1993. FEBRUÁR 1.