Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)

1945-04-15 / 1. szám

юемокхжсш3 MI A DEMOKRÁCIA? írja Balla Antal A társadalmi és a politikai helyzet az 1919-i békekötések óta világszerte válságos, v. Ebből az egyetemes válságból robbantak ki a különböző demokráciaellenes rendszerek, mint a belső, a társadalmi és gazdasági meghasonlás szüleményei. A diktátorok azt hirdették, hogy a demokrácia elavult, s a „fiatal népekhez“ már nem illő életforma: át kell térni az állami abszolutizmusra; egy ember —­ diktátor, vezér — szeméyesítse meg a közhatalmat, a­ki mindent tehet, amit az új állami közösség érdekében jónak lát. Most, amikor a diktatórikus rendszerek (a fasizmus, a nácizmus, a spanyol falangiz­­mus) végnapjaikat élik, helyénvalónak lát­szik tisztáznunk az ellentétes elv, a demokrá­cia — a népuralmi rendszer — lényegét és céljait s érintenünk azt a kérdést, mik azok a szellemi, erkölcsi és anyagi javak, amelye­ket egyedül a demokrácia nyújthat. A demokrácia röviden azt hirdeti, hogy » az egészséges társadalmi közösségben a nép az úr, sorsát ő maga intézi, vagy közvetle­nül, vagy képviselő útján, a nép maga hoz törvényt és maga kormányozza önmagát. A világtörténeti új kor reggelén támadt fel a demokrácia gondolata, s részben vallásos, részben természetjogi alapon bontakozott ki a XV II. és XVIII. században. Az angol pu­ritánok ugyanazt hirdették vallási és bib­liai alapon, amit a természet­jogi iskola böl­csei hirdettek, akik viszont a józan észiből vezették f­e­l a népek fejlődéseinek törvényeit. Mindkét irány egyet hirdetett: azt, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember nem rabszolga, a tömegek nem ember­nyájak s nem lehetnek kitéve az uralkodók és az államhatalom kénye-kedvéne­k. A demokratikus mozgalom hatalmas érzelmi hullámokat s roppant in­dulatokat vert fel, miközben két nyugati nagy nemzet, az angol és a francia lefejezte egy-egy királyát, hogy a demokráciát meg­valósítsa. S általában kialakult Nyugat­­európa-szerte az a felfogás, hogy a nép a zsarnokuralkodót felelősségre vonhatja, sőt meg is ölheti. A demokratikus kormányzat a történet folyamán sokféle formát öltött és népek meg társadalmaik szerint változott Minden társa­dalomnak mások a hagyományai és a száza­dok folyamán kialakult életformái. De a de­mokrácia belső lényege mindenütt, minden időben azonos: ez pedig az egyes embernek az a joga, hogy beleszólhasson saját sorsá­nak intézésébe. A demokrácia — írja Kant — „az ember felszabadítása abból az alantas állapotból, hogy saját eszét ne használhassa“. Alaptétele minden demokráciának John Locke angol filozófus dogmája: a többségi akarat. Egyikük sincs kinyilatkoztatott igazságok, vagy megcáfolhatatlan politkai bölcsességek birtokában, tehát nyugodjunk bele a többség akaratába. Az ember elidegeníthetetlen joga, hogy ne engedelmeskedjék olyan közhatalomnak, melynek megteremtésében részt nem vett, mely nem az ő akaratának eredménye. Szent Ágoston híres tétele: a Vox populi, vox Dei *— a nép szava Isten szava. Ezt Calvin, a presbiteri egyházkormányzati forma megte­remtője szószerinti értelmezésében vette át. Ezért a demokratikus országokban a közvé­lemény, s az a bizonyos, alig meghatároz­ható kötelék az úr, melyet az angol politikai írók „public mind“-na­k neveznek. Ez a köz­vélemény mindig ösztönösen megérzi, hogy a fontos közkérdésekben mi a teendő. . Az orosz, angol, amerikai nép nem folytatna ilyen elszánt hősies harcot a náci Németország ellen, ha Sztálin, Churchill és Roosevelt politikájával nem azonosítaná önmagát. Hogyan valósult meg a demokrácia az elmúlt században, hogyan hamisították azt meg a különböző hűbéres eredetű csökevények és a kapitalizmus vi­sz­­szaélései — az más kérdés. Magyarországon a demokrácia elmélet, eszmény maradt; alig valósult meg valami Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Petőfi demokráciájából. Politikai fejlődésünk 1867 óta megakadt; — még 1910-ben is az 1848-iki (sőt azóta még szűkí­tett) választójog szerint választottunk. A­ magyar hivatalnok-értelmiség erősen dikta­­túrás hajlamú. Valószínűleg azért, mert a diktatúra felelőtlenséget biztosít. A magyar parasztság és munkásság viszont demokra­tikus érzületű s megérett arra, hogy saját sorsát intézze. Petőfi álma majdnem 100 év­vel később valósult meg, azért, mert tovább élt a múlt, mert a holtak szelleme kormány­zott Magyarországon 1867. után. Mit jelent a demokrácia? Erkölcsi magat­­sa­bbra emelkedést. Jelenti az egyéni felelős­ség kifejlődését. A náci­ tömegek szörnyű kegyetlenkedése és erkölcsi elzüllése főleg annak tulajdonítható, hogy a totalitásos rendszer teljesen megszüntette az egyéni fe­lelősséget. A demokrácia magasabbrendű életforma. A fasiszta rendszerek, melyeket elsősorban a züllött, rossz értelmiség támo­gatott — nálunk Magyarországon is — le­­alacsonyítota, rabszolgává zül­lesztette az embert. „Führer, parancsolj, mi engedelmes­kedünk!“ — ezt kiabálták Hitler fülébe Ber­lin utcáin a fellovalt náci­ tömegek. Amikor az ember a tudósításokban olvasta, meg­alázva érezte magát emberi méltóságában. A diktatúrás rendszerek elpocsékolták­­a közjavakat, a legmélyebbre leszállították az életszínvonalat, végre bele­vitték a népeket minden idők legpusztítóbb háborújába. Ez a háború, amely most végé­hez közeledik, a demokrácia és a diktatúrák catalaunumi harca volt. A népek életét titokzatos törvényeik moz­gatják, egy tény azon­ban elvitathatatlan: az, hogy józan, egészséges népek az önkény­uralmat sokáig nem tűrik. Végeredményben a nép az úr, még a totalitásos rendszerek­ben is. „Habár felül a gálya, S alul a víz­nek árja, Azért a víz az úr“ — zengte Pe­tőfi. A művelt népek kiolthatatlan vágya , elévülhetetlen törekvése a szabadság. A má­sodik világháború meghozta a demokrácia nagy és végleges győzelmét a fasizmusok pogány gondolata felett, a népek szám­ára pedig meghozta azt a tanulságot, hogy soha többé egy emberre ne bízzák jövőjüket és sorsukat, ne engedjék át másnak saját cse­lekvő énjüket. Diktátorok és csatlósaik megkapják büntetésüket, sírjuk a bűnözők jeltelen sírja le­sz és szemfedőjük a megkín­zott népek átka. „Nemcsak demokráciára, hanem biztosított demokráciára van szükség“ mondotta Szabó Dezső, halála előtt . Pest-Budán még dörögtek az ágyúk, nyilas és német martalócok tömegesen gyilkolták a védtelen embereket, amikor a felszabadulás előtti órákban meghalt Szabó Dezső, a nemzet nagy tanítója. * József-körút 311a. III. 4. Az utóbbi években itt élt, itt dolgozott és itt lakott Szabó Dezső. Legelőször ennek a háznak a lakóit keressük fel, hogy érdeklődjünk nagy írónk utolsó napjai, utolsó órái felől. A ház óvóhelyén, ahol élete utolsó heteit töltötte, legtöbbet özvegy Polzovich Já­nosáé és dr. Polzovich Iván társaságában volt. Sok érdekes adatot kaptunk tőlük . Az óvóhelyi élet kezdete előtt Szabó Dezsőt nem igen ismertük — mondják Polzovichék —, nem nagyon érintkezett a ház lakóival. Közelebbi ismeretségünk múlt év áprilisában kezdődött, és halála előtti hetekben mélyült el igazán. A Szentestén mindnyájan leköltöztünk az óvóhelyre, közöttünk Szabó Dezső is, áld nem hozott magával mást, mint egy köny­­nyű, fonott karszéket és plédet. Az első éjszakát szinte szótlanul, mozdulatlanul együltében töltötte s reggel vacogva, dideregve ébredt. Mi a ház többi lakóival összefogtunk és egy heverőszéken fekvő­helyet készítettünk számára. A pinceélet első napjaiban még feljáro­­gatott a házban lévő „Urbán“-féle ven­déglőbe érkezni, később azonban a nyilas és német pribékek ezt a vendéglőt is ki­fosztották. Mi iparkodtunk, a ház többi lakóival együtt, a teljesen magára hagya­­tott Szabó Dezsőnek egy-két jó falatot juttatni, de ő csak a húst és a burgonyát szerette, ez pedig, sajnos, akkor már nem volt. Testi állapota az ostrom alatt na­gyon leromlott, mintegy tíz-tizenöt kilót fogyott, és ha egészen őszinték akarunk lenni, elmondhatjuk, hogy a „Mester“ 111.000 pengővel a zsebében­ éhenhalt. A pinceélettel egyébként úgy ahogy megbarátkozott, beszédes lett, tréfálko­zott, vitatkozott, sőt nem egyszer szokat­lanul víg és jókedvű is volt. Sokat beszélt szüleiről, különösen sokat emlegette édes­apját, akit karakán magyarnak nevezge­­tett. Gömbös — a tragédia elindítója Egyszer szó volt politikáról is. A néme­tekről alkotott közismert véleményét gyakran hangoztatta. A nemzet tragédiá­ját a Gömbös-féle politika kezdetében látta. Egy alkalommal a Sztójay- és Szálasi­­politikáról is szó volt. Szálasit és egész társaságát, pribékjeivel együtt, minősít­ НМшеъ a Ш дшЖюЫМан!

Next