Demokrácia, 1945. április-december (4. évfolyam, 1-38. szám)
1945-04-15 / 1. szám
юемокхжсш3 MI A DEMOKRÁCIA? írja Balla Antal A társadalmi és a politikai helyzet az 1919-i békekötések óta világszerte válságos, v. Ebből az egyetemes válságból robbantak ki a különböző demokráciaellenes rendszerek, mint a belső, a társadalmi és gazdasági meghasonlás szüleményei. A diktátorok azt hirdették, hogy a demokrácia elavult, s a „fiatal népekhez“ már nem illő életforma: át kell térni az állami abszolutizmusra; egy ember — diktátor, vezér — szeméyesítse meg a közhatalmat, aki mindent tehet, amit az új állami közösség érdekében jónak lát. Most, amikor a diktatórikus rendszerek (a fasizmus, a nácizmus, a spanyol falangizmus) végnapjaikat élik, helyénvalónak látszik tisztáznunk az ellentétes elv, a demokrácia — a népuralmi rendszer — lényegét és céljait s érintenünk azt a kérdést, mik azok a szellemi, erkölcsi és anyagi javak, amelyeket egyedül a demokrácia nyújthat. A demokrácia röviden azt hirdeti, hogy » az egészséges társadalmi közösségben a nép az úr, sorsát ő maga intézi, vagy közvetlenül, vagy képviselő útján, a nép maga hoz törvényt és maga kormányozza önmagát. A világtörténeti új kor reggelén támadt fel a demokrácia gondolata, s részben vallásos, részben természetjogi alapon bontakozott ki a XV II. és XVIII. században. Az angol puritánok ugyanazt hirdették vallási és bibliai alapon, amit a természetjogi iskola bölcsei hirdettek, akik viszont a józan észiből vezették fel a népek fejlődéseinek törvényeit. Mindkét irány egyet hirdetett: azt, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember nem rabszolga, a tömegek nem embernyájak s nem lehetnek kitéve az uralkodók és az államhatalom kénye-kedvének. A demokratikus mozgalom hatalmas érzelmi hullámokat s roppant indulatokat vert fel, miközben két nyugati nagy nemzet, az angol és a francia lefejezte egy-egy királyát, hogy a demokráciát megvalósítsa. S általában kialakult Nyugateurópa-szerte az a felfogás, hogy a nép a zsarnokuralkodót felelősségre vonhatja, sőt meg is ölheti. A demokratikus kormányzat a történet folyamán sokféle formát öltött és népek meg társadalmaik szerint változott Minden társadalomnak mások a hagyományai és a századok folyamán kialakult életformái. De a demokrácia belső lényege mindenütt, minden időben azonos: ez pedig az egyes embernek az a joga, hogy beleszólhasson saját sorsának intézésébe. A demokrácia — írja Kant — „az ember felszabadítása abból az alantas állapotból, hogy saját eszét ne használhassa“. Alaptétele minden demokráciának John Locke angol filozófus dogmája: a többségi akarat. Egyikük sincs kinyilatkoztatott igazságok, vagy megcáfolhatatlan politkai bölcsességek birtokában, tehát nyugodjunk bele a többség akaratába. Az ember elidegeníthetetlen joga, hogy ne engedelmeskedjék olyan közhatalomnak, melynek megteremtésében részt nem vett, mely nem az ő akaratának eredménye. Szent Ágoston híres tétele: a Vox populi, vox Dei *— a nép szava Isten szava. Ezt Calvin, a presbiteri egyházkormányzati forma megteremtője szószerinti értelmezésében vette át. Ezért a demokratikus országokban a közvélemény, s az a bizonyos, alig meghatározható kötelék az úr, melyet az angol politikai írók „public mind“-nak neveznek. Ez a közvélemény mindig ösztönösen megérzi, hogy a fontos közkérdésekben mi a teendő. . Az orosz, angol, amerikai nép nem folytatna ilyen elszánt hősies harcot a náci Németország ellen, ha Sztálin, Churchill és Roosevelt politikájával nem azonosítaná önmagát. Hogyan valósult meg a demokrácia az elmúlt században, hogyan hamisították azt meg a különböző hűbéres eredetű csökevények és a kapitalizmus viszszaélései — az más kérdés. Magyarországon a demokrácia elmélet, eszmény maradt; alig valósult meg valami Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Petőfi demokráciájából. Politikai fejlődésünk 1867 óta megakadt; — még 1910-ben is az 1848-iki (sőt azóta még szűkített) választójog szerint választottunk. A magyar hivatalnok-értelmiség erősen diktatúrás hajlamú. Valószínűleg azért, mert a diktatúra felelőtlenséget biztosít. A magyar parasztság és munkásság viszont demokratikus érzületű s megérett arra, hogy saját sorsát intézze. Petőfi álma majdnem 100 évvel később valósult meg, azért, mert tovább élt a múlt, mert a holtak szelleme kormányzott Magyarországon 1867. után. Mit jelent a demokrácia? Erkölcsi magatsabbra emelkedést. Jelenti az egyéni felelősség kifejlődését. A náci tömegek szörnyű kegyetlenkedése és erkölcsi elzüllése főleg annak tulajdonítható, hogy a totalitásos rendszer teljesen megszüntette az egyéni felelősséget. A demokrácia magasabbrendű életforma. A fasiszta rendszerek, melyeket elsősorban a züllött, rossz értelmiség támogatott — nálunk Magyarországon is — lealacsonyítota, rabszolgává züllesztette az embert. „Führer, parancsolj, mi engedelmeskedünk!“ — ezt kiabálták Hitler fülébe Berlin utcáin a fellovalt náci tömegek. Amikor az ember a tudósításokban olvasta, megalázva érezte magát emberi méltóságában. A diktatúrás rendszerek elpocsékoltáka közjavakat, a legmélyebbre leszállították az életszínvonalat, végre belevitték a népeket minden idők legpusztítóbb háborújába. Ez a háború, amely most végéhez közeledik, a demokrácia és a diktatúrák catalaunumi harca volt. A népek életét titokzatos törvényeik mozgatják, egy tény azonban elvitathatatlan: az, hogy józan, egészséges népek az önkényuralmat sokáig nem tűrik. Végeredményben a nép az úr, még a totalitásos rendszerekben is. „Habár felül a gálya, S alul a víznek árja, Azért a víz az úr“ — zengte Petőfi. A művelt népek kiolthatatlan vágya , elévülhetetlen törekvése a szabadság. A második világháború meghozta a demokrácia nagy és végleges győzelmét a fasizmusok pogány gondolata felett, a népek számára pedig meghozta azt a tanulságot, hogy soha többé egy emberre ne bízzák jövőjüket és sorsukat, ne engedjék át másnak saját cselekvő énjüket. Diktátorok és csatlósaik megkapják büntetésüket, sírjuk a bűnözők jeltelen sírja lesz és szemfedőjük a megkínzott népek átka. „Nemcsak demokráciára, hanem biztosított demokráciára van szükség“ mondotta Szabó Dezső, halála előtt . Pest-Budán még dörögtek az ágyúk, nyilas és német martalócok tömegesen gyilkolták a védtelen embereket, amikor a felszabadulás előtti órákban meghalt Szabó Dezső, a nemzet nagy tanítója. * József-körút 311a. III. 4. Az utóbbi években itt élt, itt dolgozott és itt lakott Szabó Dezső. Legelőször ennek a háznak a lakóit keressük fel, hogy érdeklődjünk nagy írónk utolsó napjai, utolsó órái felől. A ház óvóhelyén, ahol élete utolsó heteit töltötte, legtöbbet özvegy Polzovich Jánosáé és dr. Polzovich Iván társaságában volt. Sok érdekes adatot kaptunk tőlük . Az óvóhelyi élet kezdete előtt Szabó Dezsőt nem igen ismertük — mondják Polzovichék —, nem nagyon érintkezett a ház lakóival. Közelebbi ismeretségünk múlt év áprilisában kezdődött, és halála előtti hetekben mélyült el igazán. A Szentestén mindnyájan leköltöztünk az óvóhelyre, közöttünk Szabó Dezső is, áld nem hozott magával mást, mint egy könynyű, fonott karszéket és plédet. Az első éjszakát szinte szótlanul, mozdulatlanul együltében töltötte s reggel vacogva, dideregve ébredt. Mi a ház többi lakóival összefogtunk és egy heverőszéken fekvőhelyet készítettünk számára. A pinceélet első napjaiban még feljárogatott a házban lévő „Urbán“-féle vendéglőbe érkezni, később azonban a nyilas és német pribékek ezt a vendéglőt is kifosztották. Mi iparkodtunk, a ház többi lakóival együtt, a teljesen magára hagyatott Szabó Dezsőnek egy-két jó falatot juttatni, de ő csak a húst és a burgonyát szerette, ez pedig, sajnos, akkor már nem volt. Testi állapota az ostrom alatt nagyon leromlott, mintegy tíz-tizenöt kilót fogyott, és ha egészen őszinték akarunk lenni, elmondhatjuk, hogy a „Mester“ 111.000 pengővel a zsebében éhenhalt. A pinceélettel egyébként úgy ahogy megbarátkozott, beszédes lett, tréfálkozott, vitatkozott, sőt nem egyszer szokatlanul víg és jókedvű is volt. Sokat beszélt szüleiről, különösen sokat emlegette édesapját, akit karakán magyarnak nevezgetett. Gömbös — a tragédia elindítója Egyszer szó volt politikáról is. A németekről alkotott közismert véleményét gyakran hangoztatta. A nemzet tragédiáját a Gömbös-féle politika kezdetében látta. Egy alkalommal a Sztójay- és Szálasipolitikáról is szó volt. Szálasit és egész társaságát, pribékjeivel együtt, minősít НМшеъ a Ш дшЖюЫМан!