Demokrácia, 1946. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1946-01-06 / 1. szám

2 Qam&asta „KÖNNYŰ KIS ÜGY..." Következő szövegű, nagyméretű, keretes hirdetés jelent meg az elmúlt napokban az egyik délutáni lapban: Sok pénzt kereshet Illyes, intelligent ügynök könnyű kis ügy lebonyolításával. Megbeszélés helyére sürgönyileg hívok, ezért pontos címeket kérek a kiadóba „Nekem becseszolgálat“ jeligére. Hosszabb időt töltöttünk a hirdetés olvasgatásával és sillabizálásával, majd elmerengve bámultunk magunk elé a levegőbe. Bevalljuk: nem értettük. Sok pénzt kereshet — mondotta a hirdetés — és a sok pénzre nap-jainkban, sajnos, mindenki rászorult. Ügyesnek és egy kis jóakarattal még intelligensnek is éreztük magunkat és az ügynöki munkát sem láttuk túlságosan felelősségteljes feladatnak. Ám mit kezdhettünk volna a hirdetés további biztatásával, amely „könnyű kis ügy“ lebonyolítására hívta fel az agilis jelentkezőket. „Könnyű kis ügy“ — kacsingatott felénk röhögve a hirdetés szövege és mögötte kétes üzletek szennye bűzlött. „Könnyű kis ügy, napjainkban a valuta — dollár, font, Napóleon és társai —, könnyű kis ügy a feketézés, a cigaretta-panama, az árurejtegetés és láncolás, a könnyű kis ügy mindaz, ami tilos, azaz a társadalomra káros és erkölcstelen üzleti manipuláció. Vájjon mi is lehetett pontosan az a szolgálat, amelyet a hirdető „nekem becses“ jeligével hirdetett? Hány végszövezet, hány kiló lisztet, hány méter vásznat, hány kiló cipőtalpat kellett elrejtenie az „ügyes, intelligens“ jelentkezőnek? Milyen áru cserélt titokban gazdát, miyen nemzeti vagyon szivárgott földalatti utakon külföldre, milyen panama burjánzott fel vidáman a decemberi napsütésben? Milyen „könnyű kis ügy"-ből keletkeztek további súlyos következmények? A névtelen hirdetőt nem éri el a törvény keze. Magát a lapot sem érheti gáncs a feladati és megfizetett hirdetés szövege miatt. Mégis kérdjük: milyen módon lehetne itt rendet teremtenie fb. m-1 Új Magyar Írások Fedor Agnes Sárga nárcisz c. alatt megjelent verseskötete, amely egy marék verset tartalmaz a költőnő 1939— 45 között írott verseiből, sok értékes és még több megrendítő költeményt ölel fel, amelyek közül az Ostrom alatt c. verse megrázó erejével komoly élmény az olvasó srámára. ♦ Rizler Gyula ...A magyar nagyipari munkásság kialakulása 1867—1911” c. művében az ipari munkásság harcias küzdelmeiről és nemzetformáló tevékenységéről ír őszinte beszámolót. * Puskin „Két kis drámája” c. könyvében Gáspár Endre mesterien tolmácsolja a nagy orosz költő Mozart is Salieri is Don Juan kővendége c. értékes két egyfelvonásosát. * John Steinbeck a norvégek hősi ellenállási mozgalmának állít maradandó emléket „Sement a hod" című regényében. Mindenórából, minden betűjéből a változtathatatlan sorsszerűség csendül felénk. Szalay Lajos művészi rajzai megkapóak, Vas István fordítása azonban pontosabb is lehetne. * Joseph C. Grew a háború előtti években Tokió amerikai nagykövete volt. Most megjelent művében, a „Tokiói jelentés''Ъкп pontos és hű képetkapunk arról, hogyan sodorták be a háborúba tervszerű céltudatossággal a japán nép felelőtlen vezetői a „felkelő nap országa“ népét. ♦ Pierre Briston a „Bolond évek színháza“ című munkájában pontos mérleget átat fel arról, hogyan töltötték be Európa színházai történelemalakító szerepüket a két háború közt eltelt korban. * Bolgár Elek „Szovjetgazdaság és szovjetkultúra“ c. munkájában a Szovjetunió tervgazdaságáról és a Szovjetunió kulturális életéről közöl érdekes és eddig ismeretlen adatokat. Tanulmánya a Szovjetúnió és Magyarország között kibontakozó baráti kapcsolatok szolgálatában áll. * F. J. Jaroslav a dialektikus materializmusról írt könyvében, amely „Értelmiség és Marxizmus” cím alatt jelent meg, iparkodik eloszlatni azokat a félreértéseket, amelyeket a fasiszta filozófusok és közgadászok idéztek fel ebben a kérdésben. Hámori Zoltán HETVEN ESZTENDEJE, 1876 január elsején alakult meg a Petőfi Társaság „A Petőfi-kultusz terjesztésére és a magyar szépirodalom művelésére.“ A barát és nagy kortárs, Jókai Mór volt első elnöke és 1904-ig töltötte be e tisztet. A „Petőfi-kultusz terjesztésére és a magyar szépirodalom művelésére“ talált: sohasem volt nagyobb szükség, mint most és Petőfi sohasem valt előbb, mint ma. A Társaság, amely nevét viseli, évtizedeken keresztül a legélesebb ellentéte volt annak, amit Petőfi jelentett. Petőfi volt a forradalom, a Petőfi Társaság — a konzervativizmus. Kis irodalmi klikk, amelybe nem mindig a tehetség jogán nyílt meg az út, hanem sokkal többször uram-bátyám alapon. És a Társaság nem szolgálta igazán sem a Petőfi-kultuszt, sem a magyar szépirodalom művelését. Mi van most a Társasággal? A felszabadulás óta semmit sem hallottunk az irodalmi egyesületről. Megvan, csak nem működik. Ideje lenne feltámasztani. De — Petőfi szellemében. AZ USA tavasszal nagy nemzetközi világkereskedelmi konferenciát tervez, amely az eddigi tervek szerint Washingtonban lesz. Ez a konferencia arra hivatott, hogy évekre, vagy talán évtizedekre megszabja a világkereskedelem arcát és az egyes áramok között máris megkezdődtek az előzetes megbeszélések, hogy minél felkészültebben vonulhassanak fel a nagyfontosságú megbeszélésre. A legfürgébb Anglia, amely elsősorban a birodalom tagállamait hívta meg külön kis megbeszélésre, ezzel egyidejűleg azonban tárgyalásokat kezdett a brit világbirodalmon kívül eső államokkal is, elsősorban Argentínával, amellyel gazdaságilag sokkal könnyebb közös nevezőre kerülni, mint politikailag. Ami a Washingtoni konferenciából bennünket közelebbről érdekel: a dél-keleteurópai államokat is bele kívánják vonni a világkereskedelem vérkeringésébe. Washingtonban kerülnek majd megtárgyalásra azok a tervek , miképpen lehet a háborúban legtöbbet sújtott európai államokon segíteni nyersanyaggal, készárukkal , hosszúlejáratú hitel mellett. Egy kicsit az UNRRA Szerepéből is vállalt a washingtoni konferencia, éppen ezért fokozott érdeklődéssel tekintünk az összejövetel határozatai felé. ADÓPLAKAT jelent meg a főváros utcáin, amely hosszú és meglehetősen körmönfont mondatokban magyarázza, hogy az adózónak ezentúl magának kell kiszámítania a fizetendő adó összegét, s az ehhez csatlakozó különböző pótlékokat. Szegény pesti lakos áll a plakát előtt és olvassa. Olvassa elejétől végig, aztán a végétől az elejéig, s még mindig nem érti. Hála istennek, sok mindenben megváltoztunk és megjavultunk, a hivatalos fogalmazványok stílusa azonban — úgy látszik —, a régi maradt. A plakát zavaros fogalmazása, a komplikált feladat, amit az adófizetőre ró a kérdezősködések és félreértések áradatát indítja meg. Nem lehetne végre már leegyszerűsíteni az egész adókérdést és a sokfelé ágazó adókat egységesíteni? Ugyanekkor pedig az adózónak is világosan megmondani: a jövedelmed öt-tíz vagy tizenöt vagy x százalékát fizeted be adóra. A plakát ilyenformán egyetlen mondatból állana és — mindenki megértené. Talán az a baj, hogy túlságosan egyszerű lenne? AZ INDIAI Burganj-ban — olvassuk egy angol lapban *— meghalt Maji Ghulam Mohamed, aki azért került be a világsajtóba, mert — százhuszonhét évet élt. Olyan kor, amellyel előtte — legalább is az utóbbi időben —, nagyon kevesen dicsekedhettek. A derék Maji Ghulam Mohamed, mint olvassuk, egyáltalán nem élt különösebben mértékletes életet, bár hindu volt, nem vetette meg sem a húst, sem az erős pálinkákat. Fogai ugyan már régen kihulltak, de műfogsora kitűnően funkcionált. És egyébként sem panaszkodhatott, mert tíz házasságából harminckét gyerek született, akik közül a legidősebb nyolcvanöt, legfiatalabb négy esztendős. Ez utóbbit elkönyvelhetnk úgy is, mint biológiai csodát, és bizonyítását a régi magyar mondásnak: öreg ember nem vén emberi Maji Ghulam Mohamed a gyermekeit még csak vendégül láthatta, attól azonban megfosztotta a sors, hogy egyszerre üdvözölhesse egész családját, mert leszármazottait még száztizenhét unoka és negyvenegy dédunoka szaporította és ilyen nagyszámú vendégsereg befogadására nem volt alkalmas a burganji kis ház, amelyben élt és meghalt. Százhuszonhét éves korában. 4“ BUNKERBAZÁR — olvassuk a cégtáblát az Oktogon-téren levő egyik nyilvános óvóhelyen és lenn a föld alatt, ahová egy évvel ezelőtt még riadtan rohantak az emberek, amikor elbedült a légisziréna, most derűs gyermekjátékokat árusítanak és apró csecsebecséket vásárolhat az ember. A Fényszóró két ízben is foglalkozott már az óvóhelyek hasznosításának kérdésével. Nyár elején egyik olvasónk levelét közöltük, ebben az az ötlet merült fel, hogy egyes óvóhelyeket rendezzenek be zuhanyozóknak. Később, ősz felé másik ötlet merült fel, ez azt ajánlotta, hogy tároljanak élelmiszert, elsősorban zöldséget és burgonyát az egykori óvóhelyeken. Ötletek helyett egy élelmes ember most mindjárt cselekedett, s minthogy a mai viszonyok mellett szabályos üzlethelyiséghez nehéz jutni, gondolt merészet és eredetit és levonult az óvóhelyre, megteremtette a főváros első földalatti boltját. Ahogy mi Pestet ismerjük, rövidesen követőkre talál. * A NA BŐRŰ ALATT meglehetősen informálatlanul álltunk még a semleges országokkal szemben is Most érkeznek csak hírek — még mindig csak elvétve — amelyekből kiderül, hogy a háborús években a semleges államokban sem volt fenékig tejfel az élet. Svájcban például igen kiterjedt jegyrendszert vezettek be, nemcsak élelmiszerekre, hanem textil neműekre is. Amit megtudunk abból a hírből, amely közli, hogy a kis köztársaságban négy esztendő után megszüntették a textiljegyeket. A svájci polgár kalaptól harisnyáig mindent csak jegyre vehetett, igaz viszont, hogy az okos adagolással sikerült elérni, hogy mindenki hozzájutott minden ruhaneműhöz, amire szüksége volt. És elfogadható, megfizethető áron. Ugyanez volt a helyzet Svédországban is, ahol szintén az elmúlt Hetekben szüntették meg a ruhajegyeket, tekintettel arra, hogy az ország most nagyobb mernyiségű nyersanyagot, gyapjút, harisnyát, fonalat és szövetet hozott be. Úgy látszik, lassan-lassan béke lesz már a semleges államokban is... * MAGYAR MŰVÉSZFOTÓK a címe annak a mai viszonyok között feltűnően pompás kiállítású albumnak, amelyben a legjobb magyar amatőrfényképészek látványosságszerű képei sorakoznak fel. A magyar fényképezőművészek már a békeévekben is nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendettek a nemzetközi világban és nem egy jött haza elsőséget jelentő díjjal egy-egy külföldi kiállításról. Ez a kötet, amelyet a Magyar Művészfényképezők Országos Szövetsége megbízásából Rankovszky Tamás állított öszsze, minden eddigi megnyilatkozásnál egységesebben és imponálóbban vonultatja fel a magyar művészfényképezőket és bizonyítja a festett magyar fényképkultúrát. A gyönyörű album közös magyaramerikai kiadásban jelent meg, s így mindenesetre meglesz a nemzetközi visszhangja is. De még ennél is többet várunk attól a tervtől, amelyet lelkes fényképező-művészeink most készítenek elő ugyancsak külföldi kiadásra. Ragyogó fényképsorozatban vonultatják fel a múlt Budapestjét, a Dunát átszelő karcsú hidakat, a Margitsziget tündérvilágát, a Vár romantikus hangulatát és a magyar főváros annyi más jellegzetes szépségét. Azt, ami Budapest volt... És azután jönnek majd a fényképek, a fényképezőlencse valóban objektív vádjai: mivé tették Budapestet... És kiegészíti ezt a szembeállítást a Budapest újjáépítésére vonatkozó kép- és tervsorozat. Budapest múltja, jelene, jövője — beszélő képekben. ♦ EGY LUXEMBURGI KISVÁROS temetőjében, ahol az inváziós hadműveletek amerikai hősi halottal pihennek, helyezték nyugovóra néhány nappal ezelőtt G. Patton tábornokot, az amerikai 3, majd a 15. hadsereg parancsnokát, a második világháború egyik legzseniálisabb hadvezérét. Az afrikai partraszállás alkalmával bukkant fel először neve a hadijelentésekben: Patton volt az irányítója a Casablanca környékén kialakult rendkívül heves páncéloscsatáknak. Később az olasz hadszíntéren tevékenykedett, majd ott volt a normandiai partraszállásnál is és sok győzelmes csata után a legnehezebb terepen, az Ardennesck-ben is Patton páncélosai törték meg a németek ellenállását. Hatvan éves kora ellenére is páratlanul szívós, fáradtságot nem ismerő katona volt. Amikor egy-egy páncéloskocsi elakadt, maga is kiugrott és katonáival együtt igyekezett kiszabadítani. Egyszer, még az olaszországi harcok idején, nagy botrány kerekedett körülötte, mert hirtelen haragjában nyakon legyintett egy katonát. Általában kemény, szókimondó, szigorú, de nagyszerű katona vett. Az amerikai hadsereg legjobb lovasai és céllövői között tartották számon. A formaságokra nem sokat adott, egyéni hangú hadi,jelentései sok derültséget keltettek, de sokszor meg is mosták érte a fejét. Híres volt az az esete, amelyet a «Fényszóró» annak idején megírtparancsot kapott, hogy Triert kerülje meg, mert a város elfoglalásához négy divízió szükséges, mire Patton a következő egyéni hangú jelentéssel válaszolt a főhadiszállásnak: — Sürgős utasítást kérek, mit csináljak? Tri ert ugyanis közben hét divízióval elfoglaltam... A második világháború nagyszerű «fenegyereke» most megpihent... Autóbaleset közben súlyos gerincsérülés érte. Napokon keresztül élet-halál között lebegett és amikor már úgy látszott, hogy megmentik az életnek, sőt már azt tervezték, hogy külön repülőgépen Amerikába szállniuk — lüdögrji’In’ás lépett fel, ami pár nap alatt végzett vele. A FIDIBUSZ, amely nagyapáink vagy dédapáink korában olyan nélkülözhetetlen tartozéka volt a dohányzószobának, újra megjelent az életünkben. Az egyik kávéházban találkoztunk a vékony rétegekre összehajtogatott papírdarabbal, s amikor a kávéház cigarettázni óhajtó vendége tüzet kért, a pincér a fidibusztartóvá kinevezett vizespohárból kivett egy papírszentet, bedugta a kályhába, lángra lobbantotta és így vitte a tüzet a vendégnek. Érthető ez a szellemes megoldás, mert egy szál gyufa húsz—hatvan, vagy még több pengő, aszerint, hogy jegyre veszi az ember a gyufát, vagy pedig feketén. És gondoljuk meg, néhány vendég kér füzet naponként egy pesti kávéházban. De megoldotuk a problémát — nem hiába a XX században, a technika századában élünk. Egyik újítás a másik után . . Már hajóhídon járunk Pestről Budára, konflison utazunk s legújabban. íme, fidibuszról gyújtunk cigarettára. . .A MÜNCHENI BIROSÁG ítélete alapján 1924. április elsején kezdtem meg várfogságom kitöltését a Lech melletti Landsberg fogdájába is.» Ha jól emlékezünk, ezekkel a szavakkal kezdődik a világ egyik legtöbbet emlegetett könyve, a Mein Kampf. A nácizmus uralomrajutása után a landsbergi várbörtönbe úgy zarándokoltak a barnaingesek, mint a mohamedánok Mekkába.. Nézegették és mutogatták a helyet, ahol Hitler fogságban ült és a fogság napjaiban a Mein Kampf-ot diktálta kedvencének, Rudolf Hessnek. A landsbergi várbörtön, amely most USA megszállás alatt van — mint a Time egyik novemberi számában olvassuk —, érdekes változáson ment keresztül, a megszálló hatóságok intézkedésére ugyanis átalakították a háború utáni Németország első — kóser mészárszékévé... A svájci levél Néhány napja valami különös, forrongó nyugtalanság ég bennem. Nem találom a helyemet, költöző madarai érezhetik magukat így közvetlenül a hosszú útra indulás előtt. Mereven és ellenségesen figyelem a körülöttem lévő dolgokat és embereket, türelmetlen vagyok, ideges. Amikor este magam maradok, térképet borítok az asztalra, lázasan kutatok, keresgélek, hegyeket, völgyeket, tengereket utazok be pillanatok alatt. Óh, tudom a nyugtalanság okát, tudom biztosan. Egy héttel ezelőtt levelet kaptam Svájcból, barátom írta, aki esztendőkkel ezelőtt kijutott Zürichbe. Egy nagy hotel szobafőnöke, hosszasan és részletesen ír az életéről. Jól fűtött, kellemes szobájáról, bőséges, kiadós étkezéseiről, a szőke Susanneről, akit három hónappal ezelőtt vett feleségül. Kis kocsijáról, amellyel időnként útrakel és bekalandozza Svájcot. A Lac Lématt partján reggelizik, onnan Küsnachtba száguld, Lausanne, Ouchy, Davos, Engelberg, Hertenstein... a Vierwaldstatter-tó mellől a napfölkeltében gyönyörködik, Interlaken, Montreaux. Mindenütt fény és gondtalanság. A hotelek pálmakertjében jazz zakatolt előételnek négyféle halat szolgálnak fel, az emberek elegánsak, az irodalomról beszélgetnek, az új színdarabokról. Zsír, cukor, tüzelő — nem, mindez nem probléma, éppoly természetes velejárója az életnek, mint a levegő, a víz vagy a nappalok és éjszakák váltakozása. Az élet könnyű s problémát legföljebb féltékenység, szerelem vagy más efféle játékos dolog okozhat, de ennivaló és cipőtalpalás azután, semmiesetre sem. Itt hordom ezt a levelet a jobb belső zsebemben, izgat és idegesít. Olyan, mint valami különös, megrázó figyelmeztetés: Így is élnek, ilyen étet is van s talán nem is elérhetetlen. Néhány ezer kilométer választ el tőle s van mód rá, hogy legyőzd a nehézségeket. Talán meg tudsz küzdeni az akadályokkal, ha e pillanattól kezdve minden energiádat a nagy ügy szolgálatába állítod,talán fölülhetsz a ringó pálmankocsira, száguldhatsz az égnek törő hegyek között, ahol talán rád is vár egy fűtött kellemes szoba, egy kis autó és országutak, amelyek nyitva állnak előtted. A pálmakertek muzsikája neked is ugyanolyan andalítóan zokog és a nap ugyanúgy bukkan föl a Vierwaldstalter-tó mögött, ha te állasz a partján. Nyúlj ki a csodák után, rohanj, küzködj, verejtékezz, akarj eljutni oda. Lakásod hideg, jó ételt ritkán eszel, könyvre nem telik. Mire vársz? így beszél hozzám hangtalanul a svájci lesés és bennem furcsán reszket az indulat, űzötten járkálok az utcákon, mint aki kiutat keresgél. Házak, ablakok, járdák, kirakatok néznek rám. S milyen beszédes a nézésük! Az egyik utca így beszél: Emlékszel? Itt kísért az édesanyád először az iskolába. Fogta a kezedet, te mentél mellette kíváncsian, félénken, tele aggodalommal. Hová lett az édesanyád? Elköltözött mellőled a temetőbe, de élni fog benne élen, örökké! A másik utca: Emlékszel, békás? Gimnazista voltál, itt osontál egy lány után... A Dunapart: Órákhosszat álltál itt, merően nézted a Dunát. Mi fájt akkor? Házak, kapuk, járdák, apró mozaikok: az életem. S mennyire ártatlanok mindabban, ami történt. Ugyanazzal a féltéssel kísérik lépteimet, tárulnak föl előttem szeretettel, mint egy anyai kar ölelése. Csak éppen tele sebekkel, megviselten és segítésre várón. Elsuhanni, elszökni mellőle, mint egy betegágy mellől, gyáván és részvétlenül... Messziről figyelni, mi történik vele? Az utcával, amelyen először mentem iskolába, messze szökni a temetőtől, ahol az anyám alszik békésen, azzal a földöntúli csöndességgel, amellyel utoljára láttam... Idegen köveket taposni, ismeretlen utcák titkait kutatni? A forrongás lassan nyugszik bennem. Előveszem a svájci levelet, mégegyszer átfutok a sorokon. Azután lassú mozdulatokkal ezer darabra tépem. Kinyitom az ablakot, tavakat, hegyeket, hoteleket, meleg szobát és négyféle előételt szórok szét az esős utca fölött. Buda felől kis szél kerekedik és ismerősen üdvözöl. Halász Péter METEOR CSILLÁR VI.. Poumaniczky-u. 57. Vili.. József-körút 44 Mindent megtalál a Független Kisgazdapárt 1940. évi KÉPES NAPTÁRÁBAN Kiadja a párt Propagandaosztálya (Semmelweis-u. 1. I. e.n.) Alapára kb. 10.—