Demokrácia, 1946. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1946-07-07 / 27. szám

A szociológia Amerika érdeklődésének előterében Az új amerikai könyvtár kiállítási anyagát kiviszik a gyárüzemekbe Az amerikai misszió gazdag és érdekes könyvtárat állított fel Budapesten, hogy Amerika elérhetetlen távoli földjére ezen a szellemi ablakon tekinthessenek be mind a tudományos élet érdekeltjei, mind a nagyközönség. Egyelőre 1200 könyv és 2000 újság és magazin várja a mérlegutcai könyvtárban az amerikai élet kutatóit. Mit is akar ez a könyvtár? Erről a következőket mondja Bányász Sarolta, a Gresham-palotabeli amerikai könyvtár vezetője. — Európában ez a hetedik könyvtár. Bécs, Bukarest, Belgrád, Szófia, Athén, Prága után most Budapesten állt az új amerikai könyv a közönség elé. Főként tudományos, orvostudomány, kémia, fizika, igen nagy részben a szociológia anyagát ölelik fel könyveink. Nem unatkozó asszonyok részére kívántunk könyvtárat adni, hanem az új fejlődéstől a háború által elzárt kutatóknak és továbbtanulóknak. Könyvtár a házépítésről — Amerikát ma legelsősorban a szociológia érdekli. Azok a társadalmi megmozdulások, amelyek a háború alatti és utáni időket jellemzik. A háborús világ átszervezése a béke számára. Ennek a keretében egyik legfontosabb amerikai probléma a házépítés. A kérdésnek könyvtárt betöltő irodaíra is van. Az új fejlődés iránya: nem akarnak új Nervyorkokat, a modern embert ki akarják szabadítani a nagyváros kőbörtönéből. A könyvtár további kiépítése felől érdeklődünk. — Az alap — mondja Bányász Sarolta — egészen amerikaias. A háborús információs irodát nem zárták be. Kiépítették a béke napjaira kultúrszervvé. A washingtoni központ nagy anyagi erőkkel rendelkezik. A közeljövőben újabb 1500 dollárért vásárolunk könyveket. Most már olyan műveket, amelyeket a magyar közönség hiányol és kér. Nagy pamflettanyagot is kapunk Amerikából. Közöttük sokat magyar nyelven. Koncert és filmbemutató — A könyvtár szerves kultúrmunka központja kíván lenni. Minden héten egy-egy amerikai dokument-filmelőadást rendezünk. Délutánonként egy órán át a közönség átlal választott amerikai hanglemezeket játsszuk, egy órát pedig mi „koncertezünk”. 1500 hanglemezünk van, a zene titánjait, a mai amerikai zeneszerzőket, a jazzt és a néger songokat is felölelő zeneanyag. Magazinokat és lemezeket kölcsön is adunk. A hanglemezeknél azonban az a baj, hogy azok jórészben 33 és fél centiméter átmérőjű, 63—68 perc játszási időtartamú, mammutlemezek. Érdeklődik a közönség az új könytár iránt? — tudakoljuk. — A könyvtáraink megújítását sehol sem kísérte akkora érdeklődés, mint Budapesten. A legmeggyőzőbb jelek: 12—14 éves gyermekek jönnek fel és felnőttes komolysággal itt fejlesztik angol tudásukat. Sok az ifjúmunkás látogatónk is. Nem exkluzív rétegek számára nyitottuk meg a könyvtárat. Az amerikai nép állíttatta a magyar népnek. Állandó kiállításokat tervezünk nagy képanyaggal s ezeket kivisszük az üzemekbe is ... A könyvtár termei közben megteltek. Felhangzik az első lemez is. Amerikai népdal melódiái zengenek itt a messzi Duna partján. A Missziszipiről énekel a nagy folyam nagy népe, a másik nagy folyam kis, most lábbadozó népének. dóvá lett 1260 magyar telivér ? Mi marad meg az állami birtokok elhurcolt tenyészállatanyagából ? Állami gazdaságaink körül nincs minden rendben. Most, hogy a földbirtokreform megszüntette a nagybirtokokat és uradalmakat, a fokozott feladat ezekre az állami birtokokra hárul. Állattenyésztésünk jövője, vetőmagnemesítésünk felbecsülhetetlen fontossága mind azon múlik, hogy mennyire áll feladata tetőpontján, az egyetlen nagybirtokos: az állam. A földművelésügyi minisztérium 78 állami birtokon, 65.000 kát. holdon gazdálkodik. Ezek vezetése mintaszerű. De ahhoz, hogy az új kisbirtokosok tenyészállat- és vetőmagszükségletét kielégíthessék, félmillió holdnyi állami birtokra volna szükség. Mert különben odajutunk, mint már ma is, amikor a 400.000 hold állami földön gazdálkodó Jugoszlávia segít ki és tett ajánlatot a magyar gazdáknak, a nélkülözhetetlenül fontos vetőmag szállítására. Egyesíteni kell a kultuszminisztérium, népjólét, honvéd-kincstár, belügy, pénzügy stb. kezelésében levő birtokokat és megteremteni az új állattenyésztő, kertgazdálkodó, vetőmagnemesítő népi gazdasági kultúra Magyarországát. Természetesen alapjaiban szakítani Aki most, hegedűvonóval a kezében, oly bűvölő hangon szól hozzánk, messziről jött, nagyon messziről. Meg is nézzük alaposan, mint a messze tájról érkezett emberi szokás: milyen az arca, a haja, a szeme, a ruhája, a beszéde? Keze-lába mint a miénk, szabályosan fésült haja, aranyos szőke, patyolatfehér az arca, középtermetű a tudós antropológus azt mondaná: nyugateurópai típus. Semmi különöset sem látunk rajta, meg se fordulnánk utána az utca során, még a ruhája szabása is csak olyan, mint akármelyikünké. Sörénye nem lobog démonikus zilált fürtökben, szeme sem tapad ránk kígyóbűvölő pillantással. Komoly ez az arc, de nem komor, szerényen mosolygó, mint egy illedelmes, jó kisdiáké. Íme: ilyen az ember, aki messziről jött, amint mondják, tengerentúlról. De az én ösztönöm azt súgja, hogy sokkal-sokkal messzebb tájakról érkezett, a humánumnak, az emberségnek abból a messzeségéből, ahol tiszták az agyvelők, felhőtlenek a szemek, a szív emberségesen érez, s az ember sohasem más, mint ember. Onnan jött, ahonnan két évvel ezelőtt gonosz kezek számkivetettek bennüket, hogy igaza legyen a poétának: Isten midőn, látta, mit teremtett: az embert, de félig Istent, félig állatot, elborzadott a zordon mű felett és bánatában észlelt és öreg.“ Az első napnyugati világnagyság, akit annyi év után szemtől-szembe látunk. Senki sem hívta, mert kinek is jutott volna eszébe, hogy hívni merje, mikor a mi szánandó szegénységünktől nem telik oly fejedelmi füzelségre, mit ő megszokott. Magától jött, mint nagylelkű hívatlan vendég, mert eszébe jutott a fiaitól elárult és rombadöntött magyar föld, amely Bartók Bélát adta a világnak. Ő kopogtatott az Az ajtón, hogy ide akar jönni a Bartók Béla megromlott állapotú hazájába, honnan ez a zseni hét esztendővel ezelőtt keserű szívvel ment el, miként Shakespeare nemes Kentje, hogy „öreg lábakkal új hazát" keressen, ahol nem szégyen embernek lenni. De visszavágyott ide és visszasóvárog a messze idegen sírból is. Jehudi Menuhin az ő sóvárgását zendíli meg a vonójának varázsával, Bartók Béla követel, aki azért jött, hogy eljátssza nekünk Bartók ismeretlen szonátáját, az idegenben termett, és oly fájóan, egészen, megmásíthatatlanul a magyar muzsikál. Nem pénzért muzsikál, hanem a nyomorú sorsa jutott magyar művészek javára, hogy megsegítse őket és mindannyiunk javára, hogy sugallatos művészetének varázsával vigasztalja elgyötört életünket. Egy másik világjáró művész, akit éppen úgy csengő aranyak oszlopaival fizettek, így járt közénk egykor, sötét napokban, zord időkben, hol az árvíz sújtottjait, hol más magyar nyomorúság kárvallottjait segíteni. Csakhogy ez a művész magyar volt, a doborjáni föld szülötte. A „hangok nagy tanárja", „bánat altatója“, „szív háborgatója", aki olyan „velőket rázó húrokon“ szólt hozzánk, nem volt idegen, mint Jehudi Menuhin és mégis idegenkedve fordultak el tőle bizonyos körök, egymás után maradtak el jótékonycélú hangversenyei, mert nem kapott se termet, se zenekart. Hiába vallotta meg Liszt Ferenc gyönyörű konfessziókban magyarságát — nem akarták elhinni neki, hogy magyar. Amikor meghalt, Tisza Kálmán miniszterel- írta: Balassa Imre nek az országgyűlésen ellenezte, hogy hamvait hazahozzák és a miniszterelnök hű mamelukhada le is szavazta Liszt Ferencet. Most, hatvan esztendő után, mikor néhány szerény, de lelkes ember halála évfordulóján szeretné hazahozni haló porait a messze német földről, hivatalos zenei tekintélyek keményen ellenzik ezt . Írásban éppen úgy, miként élőszóval akként vélekednek, hogy Liszt Ferenc hamvainak hazatérése „nem időszerű" és megfellebbezhetetlen auktoritásuk súlyával jelentik ki, hogy a „szó sem lehet róla.“ Egy sírhelyi föld nem jut neki az újra felosztod magyar földből. Hagyományos magyar nagyúri gavallériával lökik oda Liszt Ferencet az örök harácsolónak, a németnek, aki már amúgyis elpörölte tőlünk, minden dicsőségével együtt. Hogy miért jutott eszembe most, éppen most Liszt Ferenc szomorú és oly beszédes példája? Nem vélemül, hanem mert nagyon is ide kívánkozik. A bartóki üzenetet hozó művész sokmillió embertestvére vallotta ezen a földön, hogy magyar. Magyar módra éreztek, gondolkodtak és cselekedtek. De sohasem hitték el nekik, hogy magyarok. A legszebb szándékaikat utasították vissza a magyar közösség küszöbéről meggyanúsították, elbocsátották, száműzték és kiközösítették őket, közelmúltban pedig közel egymilliót pusztítottak el közülük, miután előbb az emberi méltóság minden maradékától megfosztották őket. Jehudi Menuhin hegedűjének varázslatos hangjánál, szavának eszményi tisztaságánál, minden művészeténél jobban hat rám az embersége. Az ő hegedűjátékából a sokáig elnémított vox humana szól hozzánk: az Ember hangja. Az örök muzsika, melynek szerzője Isten, megrendítője pedig, mióta e földi tereken jár, az ember. De jöttek átokverte korszakok, mikor elnémították ezt a hangot. Mi, magyarok, a közelmúltban már-már azt hihettük: örökre elnémult e hang a földön, mely egy időre a történelem legsötétebb gonosztevőinek zsákmánya lett. Ez a szerény szőke ifjú hegedűje húrjain a kor legnemesebb magyar humanistájának végső üzenetével s megrázó testamentumával jobb idők hírhozója s az emberiesség diadalának boldog hirdetője. A nagy humánum zeng hegedűjének eszményi muzsikájából! Mily sötét ostobaság, amivel hódítottak bennünket s titkon hódítanak máig is tudatlan milliókat: a faj mítosza. Ez az ifjú hegedűs — idegen. A fajbiológia szerint bizonnyal az. És idejön, ajándékot hoz nekünk: nyomort enyhít, fizikai és lelki nyomort. Idejön a maga akaratából, hogy az ő állítólag „idegen“ szellemiségén át szóljon hozzánk a leggyökeresebben magyar zseni szava — hozzánk, magyarokhoz. A magyar művészeket segíti, hogy küldetésüket, mely ma ezerszeresen és végzetszerűen fontos, minden magyar javára folytathassák. A magyar lelkeket vigasztalja, a magyar világnak hozza el Bartók végrendeletét. Jön segíteni, vigasztalni és jön — magyarságot hirdetni! Személyéből részvét, jóság, vigasz és emberi szolidaritás sugárzik fölemelően felénk. Akik hallgatjuk, görnyedt vállú magyar jegenyék, kik megroskadtunk a förgetegben, nem idegent hallgatunk. Idegenjeink és magyarságukat áruló legalja-magyarok elűzték erről a földről nemcsak Bartók Bélát, hanem azt a szellemiséget és emberséget is, melyet ő jelentett számunkra. Mikor élmény Vörösmarty sötét szavai jutottak eszünkbe: „neki a föld még sírnak is kemény, nincsen reményi Nincsen remény...“ Kalibán veszett üvöltése, bestiális vonítása töltötte be itt a levegőt, el kellett hát némulnia — az ember szavának. Az ember valóban fájt a földnek, miként a költő mondta száz esztendővel ezelőtt, „ez őrült sár, ez istenarcír lény“. De a földet Isten az ember számára teremtette és Yehudi Menuhin hegedűjének hangja az ember legnagyobb útravalóját, az optimizmust adja vissza nekünk: reményt, hogy ez a föld ismét az ember hazája lesz! Nem idegen az, akit hallgatunk most, nem igaz, hogy más fajhoz tartozik. Szolidaritás hozta ide, de nem egy kis fajta törzsi összetartása, hanem az az együttérzés, amely a tiszta szellemeket az egész emberiséggel kapcsolja össze. Mi mindannyian ahhoz a fajhoz tartozunk, amelyből Yehudi Menuhin származik: az emberiséghez. Beethoven az ő zenei végrendeletében, a IX. szimfóniában így énekel: „Leid umschlungen Millionen , az örömódában átölelve az egész emberiséget. Mi, frázis és zsoldnélküli magyarok, meg fogjuk értetni az emberiség első számú közellenségének, a butaságnak honi nagyköveteivel, hogy ez a föld sohasem tartozik többé más világhoz, mint az emberek világához, mi pedig nem tartozunk más fajhoz, mint az emberiséghez és itt más hang nem hangzik többé, mint :— az Ember, hangja! Ember hangja enénik MŰSORMELLÉKLETÜNKET papírhiány miatt átmenetileg nem tudjuk csatolni lapunkhoz. A papírnehézségek enyhülésével ismét adni fogjuk népszerű mellékletünket, kell azokkal a dísztenyészetekkel, amelyek — mint a lótenyésztés terén is — a gyakorlati élettel ellenkező vonalat követtek. A főúri kedvtelések kielégítését szolgáló méneskor, négyesfogatokat, ugró lovakat nevelt a híres mezőhegyesi Nóniusokból. Ezek a szemre szép díszállatok három mázsa terhelésre voltak beállítva s az úri Magyarország főúri és dzsentri igényeit szolgálták. Hogymennyire nem a gyakorlati életnek való lótenyésztés folyt Magyarországon az mutatja, hogy amikor a méneskari vezetők Nyugatra menekültek, ölre mentek a Mezőhegyesen található egyetlen pár hidegvérű lóért, amelyek egyedül voltak alkalmasak komoly húzásra. Az állami birtokok demokratikus szellemű vezetősége egy kézbe akarja vonni a hazai lótenyésztést, dacára, hogy újabb méneskari kísérletezések bukkantak fel, a lótenyésztés szakszerűtlen megosztására. A Bábolnán volt arabs lipicai és a Kisbéren talált félvér lovakat most Bödönházán összpontosították. A dísz-Nóniusok helyett kis Nóniusokat nevelnek, amelyeknek munkabírásuknál fogva fontos szerepet szánnak a kisemberek gazdaságában. Háborús főbűnös mentésén tulajdonos Nagyon hosszú időbe telik, amíg a magyar lótenyésztés kiheveri a nyilas-német rablógazdálkodást. Tavaly még 1200 darab felmérünk volt meg, a Nyugatra hajszolt állatok közül Bergstettenben. Most legutóbb tért haza onnan a hadsereg egyik századosa és az ő jelentése szerint ott már csak 200 telivérünk van. Amikor egyesek ilyen hallatatlan veszteségnek tették ki a magyar lótenyésztést, tiltakozni kell azon terv ellen, hogy a kormányhatóságilag kijelölt 59 egyezményes ménes listáján háborús főbűnös ménestulajdonosok is szerepeljenek, mint akiknek szétkölcsönzött lovait újra összeszedik és visszajuttatják. Szedjék össze ezeket a lovakat, de adják át a tenyésztés szempontjából megnyugtató kézbe, az állami birtokoknak. II tenyészállat ármádiák roncsai Csak a legkomolyabb állami tervgazdálkodás oldhatja meg állattenyésztésünk mai válságát. A kisemberek csak nevelhetnek, a külföldi tenyészállatok behozatalát ne várjuk az új gazdáktól, az államnak e téren nem szabad szűkkeblűnek mutatkoznia. Földjeink megművelése, ha piacunk javítása állami intervenciót igényel. Eddig a régi gazdag tenyészállományból néhány száz lovon kívül mindössze 200 tehenet, 20 bivalyt, 1500 juhanyát és 300 darab törzskönyvezett sertést sikerült az állami birtokokon összeszedni. (ki) „Háromszáz évig is elélhet , a mai ember“ Magyar tudós a táplálkozási visszahatásokról, a vitaminhiány leküzdéséről és az emberek élettartamát rövidítő társadalmi viszonyokról A táplálkozási nehézségek, amelyeket az újkori német vandalizmus zúdított ránk, valamennyiünkben felébreszti a kérdést: mennyiben ártanak az átmeneti nélkülözések az emberi szervezetnek? Hogy tisztán lássunk, a kérdés nemzetközi viszonylatban is elismert szakértőjéhez fordultunk. Dr. Beznák Aladár egyetemi tanárt, a Pázmány Péter Tudományegyetem, 1770-ben alapított Élettani Intézetének igazgatóját kérdeztük meg, hogy a mostani nagyon hiányos táplálkozás okoz-e a mai nemzedék egészségügyi állapotában helyrehozhatatlan károkat? — Ez a nemzedék élete végéig szenvedni fogja a rossz táplálkozás okozta elváltozásokat — mondotta a professzor. — Mennél fiatalabb volt a szervezet, amelyet rosszul tápláltak, annál mélyrehatóbbak a változások. A vitaminhiányok részben kiküszöbölhetők A megfelelő táplálkozásra való visszatérés mit javít a szervezet által szenvedett károkon? — kérdezzük. — Valamennyire igyekszik a szervezet javítani a helyzeten — kaptuk a választ. — Az eredményt két csoportra oszthatjuk. A csontfejlődés befejezte előtt beállott bizonyos károk, A-, D-, E-vitaminhiány és különösen a mészhiány okozta növekedési és csontelalaktalanodási zavarok csak kevéssé javulnak. Mások, pl C- és B-vitaminhiányok mintha maradéktalanul megjavulnának. — A súlyos következménnyel kiállott rossz táplálkozási időszak megrövidíti-e az átlagos emberi élettartamot? — Nagy állattömegeken végzett statisztikailag ellenőrzött vizsgálatok bebizonyították, hogy a B-avitamin nózisok nem rövidítik meg az élettartamot. Ami a zsírban oldódó A-, D-, E-vitaminokat illeti, ezekre nézve a kérdés — tudomásom szerint — megnyugtatóan még nincs eldöntve. A hosszú életnek a Bogomolets orosz professzor és mások kutatásai nyomán felvetődött lehetőségei felől, érdeklődünk Beznák profeszszornál s feltesszük a kérdést: — Van-e kilátás arra, hogy az átlagos emberi élettartamot meg lehet hoszszabbítani? — Ennél a kérdésnél — hangzott a válasz — különbséget kell tennünk élettartam és élettartam-kilátás között. Az élettartam a különböző fajok jellemző és szigorúan öröklődő tulajdonsága. Hogy az emberi fajnak mi az öröklődő biológiai élettartam csúcsértéke, nem tudjuk. A biológusok többsége 100 évet gondol, de vannak, akik ennek háromszorosát is lehetőnek tartják. Az élettartam-kilátás azt jelenti, hogy egy adott életkorú embernek még hány évre van valószínűleg lehetősége. Ez jórészt a társadalom közegészségügyi viszonyaitól függ. A legutóbbi hetven év alatt az élettartam-kilátást hatalmasan lehetett fokozni. Ennek oka a járványok leküzdése volt. Éppen ezért inkább a fiatalkorúak élettartamkilátása javult, mert a felnőttek a járványokkal szemben általában ellenállóbbak. Azokat a társadalmi viszonyokat, amelyek a felnőttek élettartam-kilátását rontják — foglalkozási ártalmak, stb. — még nem sikerült kiküszöbölni. Új kenyérkísérletek Utolsó zárókérdásként aziránt érdeklődtünk, milyen kutatásokat végzett az Élettani Intézet, a táplálkozási problémák terén. — Megállapítottuk — mondotta az igazgató — a különböző olajok és zsírok értékét a táplálkozásban. Legutóbbi időkben Nagy Ferencnek, még mint újjáépítési miniszternek felkérésére, kidolgoztuk a kukoricás kenyér tápértékének javítását. Megállapítottuk, hogy ha az ilyen kenyérhez kivont napraforgómag lisztjét keverjük, a tiszta kukoricakenyérnél sokkal ízletesebb és ami fontos, élettanilag szinte kifogástalan kenyeret kapunk. Nagyon jelentősnek látszik az a megfigyelésünk is, hogy a napraforgó liszt részben azért is ilyen jó, mert sok mészsót visz be a táplálkozásba. A magyar ember kosztja pedig éppen ebben a legszegényebb. Táplálkozás, életkor, kenyér. Az egybefonódó, a legvirtuálisabb problémák mostani megvilágítása után, hisszük nagy és fontos feladatok várnak még, Élettani Intézetünkre. Abban a jobb jövőben, amelyben az életkor problémáját nem homályosítják el a kielégíthetetlen táplálkozás sötét adatai.