Magyar könyvbarátok Diáriuma 1939 (1-4. szám)
1939 / 2. szám - MEZEY ISTVÁN: Petőfi diadalútja Japánban
az ifjú hős, ki feleségét és kisfiát bizonytalanságban hagyva, a harctérre siet hazája védelmére! Valóságos „busidó"-eszmény! Csoda-e, ha a japánok érdeklődését azon nyomban felcsigázta mindaz, amit Petőfiről hallottak. Mikor pedig azt is megtudták, hogy Petőfi éppen az oroszok ellen vívott harcban esett el, egyszeriben nemcsak az életét akarták megismerni, hanem a költészetét is. Hevenyészett fordítások készültek Petőfi legismertebb költeményeiből, gyakran német, angol, vagy éppen orosz közvetítéssel. Valóságos Petőfi-kultusz fejlődött ki a táborokban. Magam voltam a fültanúja, amikor egy japáni altiszt a tábortűz mellett a János vitéz meséjével szórakoztatta társait. Okubo lovassági főhadnagy egy háromnapos felderítő út után kimerülten, éhesen azzal toppant be egy szép napon a barakkunkba, hogy le akarja fordítani a Szeptember végén két utolsó versszakát is: Nipponban maradt feleségének szeretné elküldeni születésnapjára „Siberiya omiyage-mono"-al (szibériai emlékül). A tankákra emlékeztető rövid leíró költeményekből egyet-kettőt gondos tusrajzzal selymen örökítettek meg a katonák s ma bizonyára a japán katonacsaládok legféltettebb kakemonói (japáni tekercsképei) közé tartoznak ezek a Szibériában feljegyzett dalok, így indult el Petőfi Sándor diadalmas útjára Japánba. Valószínűleg a Szibériát járt japáni tisztek hívták fel Aibara Susumu figyelmét Petőfi költészetére, így születtek meg az első műfordítások s láttak gyors egymásutánban napvilágot a japáni napilapok és folyóiratok hasábjain. Aibara Susumu a világháború után Japánban megindult magyarbarát megmozdulások egyik legelső úttörője volt. Többek között egy teljes japáni Petőfi-kötet kiadását is tervbe vette, ezt a tervét azonban, sajnos, már nem valósíthatta meg, mert 1931. december 28-án egészen fiatalon elköltözött az élők sorából. Petőfi költeményeit addigelé csak idegennyelvű közvetítéssel ismerhette meg a japáni közönség. Szükség volt már egy olyan fordításra, mely közvetlenül a magyar szövegből ülteti át japáni nyelvre Petőfi remekeit. A Római-mozgalom révén összeköttetésbe került a japán Petőfi-rajongókkal egy fiatal magyar evangélikus lelkész, Pap Ferenc. Ez a derék hazánkfia magánszorgalomból tökéletesen elsajátította a japáni nyelvet. Akinek eljövetelére a Petőfi-rajongók vártak, őbenne megtalálhatták. A Római-mozgalomnak az a célja, hogy Japánban is felcserélje a jelenleg használatos kanzi (kínai) felírást a latinbetűs írással. Több folyóirat jelenik már meg Tokióban és az ország nagyobb vidéki városaiban latin betűkkel. Ezek egyike, a Kotobano-Hikari (A szó világossága) című ifjúsági havi folyóirat közölte először Petőfi Szeptember végén (Kugwatu-no sue), Erdőben (Mori ni) és Ki a szabadba (Soto el) című költeményeit Pap Ferenc fordításában. E fordítások a Távol-Kelet 1936. évi májusi számában is megjelentek. A Szeptember végén Japánban is a legnépszerűbb költeménye Petőfinek. Petőfi lelkes japáni híveinek száma évről évre szaporodik, úgyannyira, hogy 1936. január 14-én már külön egyesületbe is tömörültek: megalakították a Japáni Petőfi Társaságot (Dai-Nippon Petőfi Kyókai). A társaság elnökévé Nabesima Naokazu őrgrófot, a tokiói Magyar-Japán Társaság alelnökét választották meg. Nabesima őrgróf, ez a keleti „literary gentleman" egész életét a magyar ügy szolgálatába állította. Kiállításokat, előadásokat rendez. Mint lelkes zenebarát, ő hívta fel honfi-