Magyar könyvbarátok Diáriuma 1939 (1-4. szám)

1939 / 2. szám - MEZEY ISTVÁN: Petőfi diadalútja Japánban

PETŐFI DIADALÚTJA JAPÁNBAN írta : MEZE­Y ISTVÁN A SZABADSÁGHARC LEVERÉSE UTÁN a magyar nép sokáig nem tudott belenyugodni abba, hogy nemzeti ügye bukásával együtt meghalt a szabadságharc dalnoka, Petőfi Sándor is. Nem hitték el, hogy a segesvári tömegsírban pihen a szabadság, az ifjúság és a nagy magyar akarat minden időkre legnagyobb lírikusa. Az abszolutizmus idején született a legenda, hogy Petőfi Sándor nem halt meg, a haza földjére betört oroszok magukkal hurcolták és valahol távol, Szibéria ólom­bányáiban raboskodik. Hatvan esztendővel azután, hogy a nagy látnok a fehéregyházi csatasíkon vérével pecsételte meg költészetét, a Petőfi­legenda valósággá vált. A világháború magyar hadifoglyai a szibériai fogolytáborokban megtalálták Petőfit, de nem mint ólombányákban sínylődő aggastyánt, hanem mint ifjú, tüzes, mindig új harcokra lelke­sítő költőóriást, ki ott, a szibériai táborokban sínylődő kései bajtársait is lelkesítette, vigasztalta és kitartásra buzdította. Mikor pedig a japáni nép segítő kezét nyújtotta a szörnyű rabságban éhhalálnak, ragálynak, a cseh légionisták gyilkának kitett magyar hadifoglyok felé, a Buddhi­szattvaként mindig megifjodó Petőfi sem maradt tovább Szibériában, hanem átkelt a tengeren a japáni szigetek felé, hogy ott új testvéreket szerezzen sokáig testvértelennek tartott nemzete számára. Azután, hogy a Szibériából megváltott magyar hadifoglyok annyi hányattatás után visszatértek a szétszaggatott, megcsonkított távoli hazába, Petőfi továbbra is künnmaradt Japánban. A szibériai táborokban a magyar hadifoglyoknak a kenyér, a fűtött szoba, a testet betakaró rongynál is jobban hiányzott­ a betű. Magyar könyv nem juthatott el hozzájuk. A magyar életakarat, a magyar lele­ményesség azonban nem hagyta el hadifoglyainkat. Ha nem volt magyar könyv, hát csináltak. Egy-két Petőfi-költeményre mindenki emlékezett. Ezeket szép sorjában lemásolták. Talán a középkori szerzetesek cellái­ban készült kódexeket írták olyan lelkesedéssel, mint ahogy ezek a ki­éhezett, rongyos, örökös rettegésben élő hadifoglyok másolták a fa­barakkokban, gyalulatlan deszkákból összetákolt asztalaikon a Petőfi­költeményeket. A gyűjtemény kézről kézre járt, táborról táborra ván­dorolt, s rab magyarok tízezrei merítettek belőle erőt és kitartást a további szenvedésekhez. 1918 augusztusában sorsdöntő változás állott be a szibériai hadi­foglyok életében. Otani tábornagy parancsnoksága alatt partra szállott Vladivosztokban a japáni expedíciós hadsereg, hogy a Bajkál-tóig meg­tisztítsa Szibériát a bolsevikiektől. A japáni hadsereg védelme alá vette a távolkeleti hadifoglyokat is, s nemcsak ruhával, élelemmel látta el őket, hanem lelki szükségleteikről is gondoskodott. Elsősorban is a meg­szálló japán csapatok tisztjei bajtársként közeledtek hozzájuk, ellentét­ben az oroszokkal, a fehérekkel és vörösökkel egyaránt, akik ember­számba sem vették őket. A japán lisztek élénk összeköttetésben álltak a magyar hadifoglyokkal, különösen érdeklődtek minden iránt, ami magyar, így kerültek elő a duplafedelű katonaládákban féltve őrzött „Petőfi-kéziratok". A költő-katona tipikusan japán jelenség, hát még

Next