Diárium 1947 (1-4. szám)

1947 / 2. szám - Romok a Krisztinában

A FÖLD NEM ÉRTÜNK SZÜLETETT. Most megértem, hogy nincs halál. Budán, a Bástyaaljban már A rom felett bodza virul. (Ó, élet illatszirma hullj! Édes és sárga por, szitálj!) Budán, a Várban nincs király, Nem laknak arra gazdagok. A sok palota mind halott, De él a fű és él a rét. Vad indák kúsznak szerteszét, Kövek felett árad a nap! Ó, nincs sok ilyen pillanat, Amikor rádöbben az ész, Hogy olyan mindegy az egész ... Tán nem is értünk van a föld! ... Aki épített, mindig ölt, Sokszor, ki rombolt, épített. Mert jönnek új, szomjas szívek, Akiknek kell a fény, a fa. A ház, körénk vont éjtszaka, Testvért riasztó, zárt szemű. Kazimierz Przerwa-TetmajerStefan George FŰZFÁK Felsírtak a szomorúfűz Rozsdaszínű levelei, Távoli sötét tengerig Értek panaszos hangjai. Megkérdezték a tengerek: Mitől oly nagy keservetek? Nincs talán arra fényes nap, Nem elég nedves földetek? „Van nekünk fényes napunk is, Felhő hoz esőt, Az fáj csak, hogy melyben növünk, Véráztatta föld." Fordította: Ábrányiné Mirek Dóra * A második világháború alatt meghalt kitűnő lengyel költő. És itt most ömlik a derű: Kis, kék virág tűzhely helyén, Bodza kémények tetején, Vakablak szélén pipitér, Pipacs bomlik, tenyérnyi vér, Pincékbe zúgva tör a fény. A kövi ember mily szegény! Örök tenyérből hullt homok. Támadtak bástyás városok, A porszem már vihart kavart. De Isten sokszor mást akart, Ő az időben épített. Most újra küldött fát, füvet, S elrontott szörnyű falakat. Állok omlott bástyák alatt, Az élő fény szíven talál. E holt városban nincs halál. M. Juhász Margit: A nyári rét kiszikkad gyilkos lángban. Parti ösvényt tiporva lóherén az Arcom folyó zavart tükrében láttam Haragvó pirba mosták rőt habok. Dúlt éjt követnek nyűgös hajnalok: Fojtó karámmá szűkült drága kertünk Korai hóval mérgeződtek vén fák S reménytelen dalú pacsirtánk eltűnt. Te lágyan ringva jöttél messze tájról S ezer színedben tiszta derű lobban. Gyümölcsöt szedni tanitsz vidám ágról Elűzöl árnyat s kúszó rémeket... S ó mégsem látná senki fényedet — Örök hálám ha nem zengném e versben: Hogy úgy ragyogtál nap tüzénél jobban És estéimben csillagoknál szebben. Fordította Szabó Ede HÁLAADÁS

Next