Domanovszky Sándor et al. (szerk.): Az új Magyarország - Magyar művelődéstörténet 5. (Budapest, 1942)
Miskolczy Gyula: A modern államszervezés kora
A VILÁGHÁBORÚ előestéjén 97 nak támogatása mellett nem lett volna-e célszerű előkészíteni a magyar államiságot arra az esetre is, ha a Habsburgok birodalmának katasztrófája bekövetkezik, avagy vájjon érdemes volt-e csökönyösen őrködni a nemzeti vágyaknak nem megfelelő kiegyezés minden eleme felett, ezen az alapon befolyásolni Ausztria belpolitikai fejlődését s kritika nélkül ragaszkodni a hagyományos külpolitikai tájékozódáshoz? Ez a kérdés-komplexus pedig már elvezet a nemzetiségi kérdés reformjához és némi demokratikus átalakulás szükségének érzetéhez. Életbevágó kérdések voltak ezek, amelyekkel a szabadelvű párt nem foglalkozott; a függetlenségi pártnak és szövetségeseinek nem azt kellene szemükre vetni, hogy megpróbáltak megközelíteni egyes problémákat, hanem hogy bátorság, európai műveltség, s főleg őszinteség hiányával cselekedtek. Igaz, hogy a legtöbb életkérdés megoldására nem is volt már idő. Mindenesetre hamis út volt a hadseregnek az igényeit teljes mértékben ki nem elégíteni, közjogi összeütközésekkel rontani a monarchia helyzetét a külfölddel szemben, magában a birodalomban pedig leszállítani Magyarország tekintélyét. A koalíció — mint minden koalíciós kormány— kénytelen volt felemás politikát folytatni. Szeretett volna az önálló nemzeti bank megalkotásával nemzeti vívmányt elérni, de vezető embereinek a kezét kötötte az uralkodóval kötött paktum, amely 1917-ig, a monarchia kereskedelmi szerződéseinek lejártáig, kikötötte a fennálló közösség megtartását. A katonai kérdések felvetéséről hallani sem akart sem az uralkodó, sem a trónörökös, aki ép hadsereggel készült a magyar államiság támadására. Üdvös újítást jelentett a munkabiztosítási javaslat kidolgozása, de nem elégítette ki sem a függetlenségi pártot, sem politikai fegyverbarátait, a marxizmus tömegeit — az utca igazi urait — s a polgári radikálisoknak a század eleje óta kiépülő frontját, amely jórészt a városi zsidóságból toborozta híveit s a francia egyházellenes szabadkőműves elveket ültette át a magyar talajba. Ezen idegen földön nőtt, gyökértelen gondolatrendszerek terjedése újabb szomorú jele volt a magyar népi-nemzeti gondolatvilág kiszikkadásának. A függetlenségi párt ideológiájának egy nagy társadalompolitikai tett felelt volna meg, a választójog reformja. Andrássy Gyula gróf kidolgozta pluralisztikus választójog-tervezetét, érdekes és finom kísérletet a halaszthatatlan demokratikus haladás és a nemzeti érdekek összeegyeztetésére, de a radikálisok, a szocialisták és a nemzetiségek, sőt a negyvennyolcasok radikális szárnya is, élesen visszautasították a reakcionáriusnak nyilvánított javaslatot. Jellemző a korra, hogy mozgató gondolatai a hadsereg nyelvhasználata és az önálló nemzeti bank zsákutcájában mozogtak, bár az utóbbi „vívmányt“ csak a függetlenségi párt kevésbbé tehetséges vezetői erőszakolták.