Dunakanyar, 1992 (28. évfolyam, 1-3. szám)
1992 / 3. szám
információkat, oda vonzza a látogatókat és csak másodlagosan foglalkozna a tágabb térség propagálásával. Lényegesnek tartotta, hogy ez az iroda így nemcsak nonprofit tevékenységgel, hanem jelentős gazdasági tevékenységgel is foglalkozhatna, így lehetővé válik, hogy a város idegenforgalmi objektumai támogassák az iroda fenntartását, ezáltal ez kevesebb terhet ró a városi költségvetésre. Az idegenforgalmi alapból történő egyszeri támogatásra nem tartanak igényt, de az idegenforgalomban érdekeltek helyi támogatására igen, és remélhetőleg a Munkaügyi Központtal csaknem azonos feltételekkel tudnak majd szerződést kötni, mint amely az Országos Idegenforgalmi Hivatal által támogatott szervezethez csatlakozókat megilleti. A váci idegenforgalmi tájékoztató iroda helyisége elkészült — jelentette be Moys Csaba, Vác város alpolgármestere. A szerződéstervezetet a város önkormányzata — gyakorlatilag kisebb módosításokat javasolva — elfogadta. Jelenleg az iroda tárgyi berendezéseinek beszerzése és az elvárásoknak megfelelő munkaerő alkalmazása okoz gondot csupán — legnagyobb nehézséget a nyelvtudás hiánya jelenti. Nógrád megye önkormányzatának alelnöke, Sára János elmondta, hogy az intézőbizottságtól kapott információk alapján tudott Nógrád megye pályázatot beadni az Országos Idegenforgalmi Hivatalhoz idegenforgalmi tájékoztató iroda támogatását igényelve. A Nógrád megyei Idegenforgalmi Iroda Szécsény városában fog működni október hónaptól kezdve. Javasolta, hogy amennyiben a titkárság ezekkel az irodákkal munkakapcsolatot épít ki, akkor ebből, noha területileg nem tartozik a Dunakanyar üdülőkörzethez, a szécsényi iroda se maradjon ki. Ezt azért tartotta lényegesnek, mivel a megye területeinek egy része a kiemelt üdülőkörzethez tartozik. Örvendetesnek tartotta az Országos Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezését, s a települési önkormányzatok eltérő állásfoglalásait is természetesnek minősítette Fábián Lajos, az intézőbizottság főtitkára. A sokszínűség nem hátrányos és Szentendre számára sem jelenti az „az ajtó becsukását”, mivel a további együttműködés feltételei adottak, a lehetőség továbbra is nyitva áll. Nógrád megye kérését — a szécsényi tájékoztató irodával történő kapcsolattartást — maga részéről támogatta, s a későbbiek során figyelembe kívánja venni — mondta. A svájci segélyprogram keretében Magyarországon tartózkodó dr. Aldo Debene — aki részt vett az intézőbizottság májusi ülésén — a jövő évben ismét Magyarországon lesz, s felveszi a kapcsolatot azoknak a településeknek a polgármestereivel, ahol idegenforgalmi tájékoztatási irodákat hoztak létre. Reményét fejezte ki, hogy a svájci segélyprogram realizálódása során a szentenciák mellett konkrét támogatásra, gépi eszközpark kialakítására is mód kínálkozik. Erre ígéret van, s természetes, hogy erre igényt is formálunk. — hangzott el. Dr. Sághy Vilmos, az intézőbizottság elnöke az elhangzottak figyelembevétele mellett a tájékoztató elfogadását javasolta. Megjegyezni kívánta, hogy az idegenforgalmi hivatalokat annak idején költségvetési szervekként hozták létre, hasonló feladatkörökkel, mint a mostani idegenforgalmi tájékoztató irodákat. A költségvetési források csökkenésekor ezek ún. folyószámlás költségvetési szervekké alakultak, amelyeknek bevételek szerzése is feladatukká vált, s azokat vissza kellett forgatniuk az alapfeladatok ellátása érdekében. Az idegenforgalmi tájékoztató irodáknál hasonló út valósulhat meg, mivel ha elkezdenek gazdálkodni, akkor azoknak az érdekeivel szembesülhetnek, akiket szolgálniuk kellene. A történet vége az, hogy ezek a hivatalok gazdálkodó szervekké váltak. Egy gazdálkodó szerv nonprofit feladatokat nem lát el. Gyakorlatilag most ez a néhány évtizeddel ezelőtt realizált elképzelés ismétlődik meg — hangsúlyozta. Idegenforgalmi tájékoztató irodák főbb adatai ——Település Főbb adatok----Esztergom Vác Visegrád Iroda címe: 2500 Bajcsy-Zsilinszky u. 15. 2600 Dr. Csányi krt. 45. egyeztetés alatt Alapterülete: 40m2 60m2— Tervezett műszaki színvonal: telefon, telefax, számítógépes nyilvántartás telefon, telefax, sokszorosítógép, számítógépes nyilvántartás, biztonsági berendezés telefon, telefax, számítógépes nyilvántartás, írógép Készültségi állapot: Beruházás nincs elkezdve Helyiség 100%-ban kész, hiányzik: berendezés, technikai eszközök — Kialakítás tervezett költsége: 3 millió forint 3,2 millió forint— Tervezett létszám: 4 fő 5 fő 4 fő Működési kiadások tervezett finanszírozói: Polgármesteri hivatal, foglalkoztatási alap Polgármesteri hivatal, Pest Megyei Önkormányzat Polgármesteri hivatal, Pest Megyei Önkormányzat, saját bevételek Alaptevékenység mellett felvállalt feladatok: testvérvárosi kapcsolatok, fordítás és tolmácsolás a polgármesteri hivatal számára városi idegenforgalmi szolgáltatások, kiadványok szerkesztése, testvérvárosi kapcsolatok, idegenforgalmi rendezvények programkiajánlás, vállalkozók bevonása, később valutaváltás Nyitás tervezett időpontja: 1992. december 15. 1992. októbere után— 44 • DUNAKANYAR