Dunántúl, 1949 (1. évfolyam, 1. szám)

1949-01-01 / 1. szám

INDULÁSRA A pécsi és dunántúli írók az elmúlt néhány esztendő alatt másodszor jelentkeznek négy-öt hónapos hallgatás után az olvasók előtt. Első ízben a közeledő háború szakította meg az írók tevé­kenységét, másodszor anyagi nehézségek és szellemi vívódások eredményezték a Sorsunk megjelenésének megszakadását. A fel­­szabadulás utáni folyóirat a „népi, szocialista és magyar“ ország­nak megteremtését kívánta elősegíteni az irodalom és a művészet eszközeivel. A jószándék mellett azonban egyre inkább elsikkadt a lényeg, a Sorsunk szerkesztésében nem tudott kellően érvénye­sülni az új szellem, a választékosságra való törekvés elzárta az utat a társadalmi események embereket és lelkeket formáló erejétől. A Sorsunk felszabadulás utáni programja mindinkább csupán szé­pen hangzó elvi kinyilatkoztatás maradt, a gyakorlati megvalósítás nélkül. A háború és a felszabadulás a folyóirat életében némi vál­tozást jelentett ugyan, azonban néhány szám után ugyanazon az úton haladt a Sorsunk, amelyet 1941-ben alapítói megszabtak szá­mára. Reakciós volt ez az út? Semmiesetre sem. Ez a vidéki folyó­irat volt az, amelyik megszólaltatta a kommunista Nagy Istvánt és számos baloldali írót. És ehhez kétségtelenül bátorság kellett, hiszen a reakciós kultuszkormányzat szubvencióit kellett igénybe venniök. Nagy István mellett azonban megtalálhatjuk Erdélyi Jó­zsef, Kodolányi János és Sinka István írásait is a Sorsunk régi számaiban. Ez a kiegyenlítésre való törekvés a felszabadulás után is döntő szerkesztői elv maradt, így vált öncélúvá a Sorsunk. Átvette ugyan az új jelszavak egy részét, mindezt azonban a jól átgondolt bölcseség diktálta, semmiesetre sem a társadalmi átala­kulás felfrissítő ereje. Az új kultúrtörekvések átvételének mérté­két így szabta meg a folyóirat irodalompolitikájának „koalíciós“ jellege és felemás, határozatlan, mértéktartó és konzervatív tenden­cia járta át a Sorsunk hasábjait. Ezért vált végül is alkalmatlanná az új idők új gondolatai kivetítésére. Nem véletlen, hogy a Sorsunk megszűnésének ideje a politi­kai és gazdasági események meggyorsulása, a dolgozók erőviszo­nyainak nagymértékű eltolódásának időszakára esik. Nem kor­mányzati kényszer, vagy „gleichschaltolásra“ irányuló törekvés idézte elő a folyóirat halálát. Bebizonyosodott, hogy a nyolc esz­tendővel ezelőtt megkezdett úton csak megrekedni lehet, nem pe­dig előbbre jutni. A régi olvasóközönség jórésze mást kívánt.

Next