Dunántúl, 1952 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1952 / 1. szám

ET VÁLLALJUK A mi feladatunk sem lehet kevesebb a központi folyóiratokénál. A békeharc jegyében fokozzuk a pártszerűséget, növeljük munkánk eszmei és művészi színvonalát. De ezen túl még, részben sajátos feladataink is vannak, meg kell keresnünk a Dunántúl kilenc megyéjében azt, ami orszá­gosan tipikus és azt, ami helyi, egyéni jelenség. Nem arra gondolunk, hogy különcködéssel keressük a „dunántúli ízt“, távol állunk ettől, sőt küzdünk a „pannonizmus“ reakciós szelleme ellen, de arra gondolunk, hogy a legdöntőbb problémáinkat felismerjük. Négy dunántúli megye határos az imperialisták legelőretoltabb ügynök­ségével, a Tito és bandatársai járma alatt nyögő Jugoszláviával. A határ­menti megyék dolgozói éberen őrködnek, hogy egyetlen átdobott kém se teljesíthesse gazdája parancsát. Nekünk is a néppel együtt kell őrködnünk. Dunántúlon sokféle nemzetiség él. A múltban mesterségesen szított torzsalkodásban, most őszinte, testvéri egyetértésben. Nekünk is meg kell mutatnunk és tovább kell segítenünk ezt a változást. Csak két példát említettünk a dunántúli írókra­ váró sokrétű munkából Nem kétséges, hogy rengeteg és szép feladat áll előttünk, bizonyos az is, hogy ma még nem tudnánk valamennyit megoldani. Éppen ezért folyó­iratunk feladatának tekinti maguknak az íróknak a nevelését is és új tehet­ségek felfedezését, iíj erők sorompóba állítását. Folyóiratunk jellege, elsősorban műsormelléklete azt bizonyítja, hogy minden erőnkből szeretnénk segíteni a kulturális tömegmozgalmat. Ha ez sikerül, akkor kettős eredményt érünk el, mert a műsoranyagon kívül az irodalmi anyagot is eljuttattuk azoknak, akiknek szántuk,­­ a dolgozók­nak. Ehhez azonban minden dunántúli megyében a párt, tanács és tömeg­szervezetek segítségére van szükségünk. Ugyanakkor, amikor egyes megyék­ben már széles körben megkezdték az agitációt és szervezést, azzal a céllal, hogy folyóiratunkat az üzemi, falusi és iskolai kultúrcsoportok, az irodalom iránt egyre inkább érdeklődő dolgozók kezébe adják, ugyanakkor vannak még olyan megyék is, ahol nem ismerték fel, hogy nem kirakatok mögé és fiókok mélyére küldjük a DUNÁNTÚL-t, de harcolni, segíteni indítjuk útnak. Vállaljuk feladatainkat, mert megtanultuk Rákosi elvtárstól, hogy „Mi­nél jobban teljesítjük dolgozó népünk javára hazafias kötelességünket, annál jobban szolgáljuk az emberi haladás nagy ügyét és egyben annál hívebb katonái vagyunk a proletárnemzetköziség, a béke legyőzhetetlen táborának.“

Next