Dunántúl, 1915. október (5. évfolyam, 226-252. szám)

1915-10-06 / 230. szám

2. oldal, automobilt is hozott magával. Egy órával megérkezése után meglátogatta Moszkopul­­losz görög tábornokot, a harmadik görög had­test parancsnokát és hosszasan tanácskozott vele. Hír szerint megbeszélték az angol és francia csapatok partraszállásának részlete­it és azokat a körülményeket, hogy miként lehetne ezeket a csapatokat a leggyorsabban elszállítani a szerb-bolgár határra. A tanács­kozás után Hamilton tábornok bejárta és tü­zetesen szemügyre vette Szaloniki környékét. Időközben partraszállottak az első fran­cia csapatok Szalonikiban. A Balkán események London, október 5. Görög csapatok S­z­a­l­o­n­i­k­i—M­o­­nasztir vasútvonalat Kena­­­ig. Sza­lon­i­k­i—­Harküb Geogolinét meg­szállották. Lugano, október 5. V­en­i­z­elo­sz a kamarában közölte, hogy Görögország a szerb kormányt meg­kérte, hogy a szerb-görög egyezményt pub­likálhassa. Kijelentette, hogy Görögország köteles küzdeni minden Bulgáriával szövetséges állam ellen, mely Szerbiát megtámadja. Szófia, október 5. Az orosz ultimátumhoz, amelyhez Anglia, Franciaország is csatlakozott tegnap délután 5 órakor nyújtották át, Olaszország nem csatlakozott. Szófia, október 5. Szófiában a hangulat izzó. Itália, Fran­ciaország, Szerbia és Montenegró követei ki­kérték útleveleiket és elutaztak. Az angol követ még a helyén maradt, hogy Bulgáriá­val az antant végső javaslatait közöljék. A dardanellai akció félbeszakadt Szófia, október 5. Biztos hírek szerint az antant meg­kezdte Gallipolitól csapatainak visszavoná­sát, amiből a Dardanella akció abbahagyá­sára következtetnek. Románia kölcsöne P­á­r­i­s, október 5. Havas-ügynökség jelenti: Románia Londonban új kölcsönt kötött, melyhez a hivatalos körök hozzájárulását már megnyerte. Bürokratizmus. — október 5. Hiába, soha el nem fog már pusztulni ez a nyelvkínzó, rossz, idegen fogalom. Bor­zalom fogja el a magyar nyelvet, amikor ki kell vágni hibátlanul ezt a francia tőből görö­gösen képezett, latinos hangzású német szót. — és mégis ki kell mondanunk, vergődve, bosszankodva, kacagva, akárhányszor, csak azért, mert nevén kel neveznünk egy idegen­ből ránk származott hibát, egy tragikomikus furcsaságot, valamit, ami magyartalan is, lel­ketlen is, mégis megvan s mégis úgy fest, mintha az életünket intézné. Jó, hogy ilyen rutul idegen szóval kell jeleznünk a magyar copfot, az aktákon nevel­kedett szellemet, amely már oly messze esik a természettől, s az élet nedveitől, mint a szá­raz papír az élő, lélegző faháncstól, amely­hez valamikor köze volt. A bürokrata dogmája ez: hivatalokat azért adott az Úristen, hogy hivatalnokok le­gyenek a világon. Előtte egy érdek van: a hi­vatali érdek s az ő egyszerűsége: az akta­­szerűség. Az az aktaszerűség, amely ezer meg ezer gátat, akadályt, szálkát, riadalmat okoz a folyó életnek, amely pedig azért teremtett a maga számára hivatalokat, hogy akadály­­talanabbul, dúsabban hömpölyöghessen előre. Minden hivatalnak meg­van a maga termé­szetes célja, rendeltetése, mindegyik arra való, hogy egy csomó feladatot, elintézésre váró kérdést, az­által, hogy megoldja, elsö­pörjön az élet útjából, hogy az emberek nyu­­godtabban, rendesebben, igazságosabban, él­hessenek, végső sorban, hogy több piros arc legyen, mint sápadt. Ám a bürokrata,, a papír­­szemű hivatalnok, nem az élet rendjét keresi, az ösztönei sokkal inkább elszáradtak, sem­hogy az élet egészségteljes lehelletét meg­érezné. ő nem kiváncsi az élet rendjére, csak egyre kiváncsi: az ügyrendre. Ennek fana­tikusa­n szépen, lassan, sorrend szerint, vi­gyázva a logikára és az aktaszerűségre, előbb-utóbb elintéz — elintéz ... nem minden kérdést, — csak­ minden aktát. Közben tán­colhatnak a kérelmezők idegei s verhet a családfentartók szive a türelmetlenségtől és félelemtől, — fő, hogy az ügyrend be legyen tartva s az ügyviteli szabályokon sérelem ne essék. Mert ha van az életben valami szépség, a bürokrata számára mennyei gyönyör, ha az összes szabályok tökéletes gépezetévé vált, amely mindig hibátlanul forog s ily módon hi­vatali egyensúlya s automatikus előléptetése örökre biztosítva van. Ő maga pergamen­­szintivé válik, de legalább arról is gondos­kodik, hoinz­ a többi piros arcok se nagyon szaporodjanak­, mert ő a fekete és sárga szí­neket kedveli, a tinta feketéjét s az elszáradt papír és elszáradt remények sárgáját. A bürokrata az, aki nemcsak az élő gondolkodásról s a természetes gondolat­me­netekről szokik le, hanem a hivatalos nyelve­zet folytonos csikorogtatása közben leszo­kik az élő, édes, erős és hajlékony magyar nyelvről is. Szerencse, hogy a humort is bőven ter­mi az a megkövesedett gondolkozás, az élet termőföldjének ez a kietlen északi sarka, a jég és faro­kona, amelyen néha úgy el lehet mu­latni, mint a kövér hasú pingvinek összesu­­gás-bujásán,­ aggodalmas toporásán és fe­csegésén, amely feltűnően hasonlít kövér ká­­vénénikék, emberek társaséletéhez , s még­sem emberi élet. Ki ne kacagott volna már a kapitányon, aki bürokratikus logikával ordít a gyakor­latozó glédára: melyik marha emelte ott fel egyszerre mind a két lábát? Si non e verő, e ben trovato, — ha nem is így történt, így jellemző. A kezünkbe akadt az a főkapitánysági rendelet, amely az újonnan szükségessé vált úti igazolványok kiállítására vonatkozólag ad utasításokat. A „szem“ című rovat alatt ol­vassuk: műszem, jobb, bal, mindkettő. A pe­dáns bürokrata, aki a szöveget megszerkesz­tette, íme, a hivatalos logika gyönyörű egye­nes vonalában gondolt olyan utazókra is, aki­ket az jellemez, hogy mindkét szemük mü­szem ; nem az, hogy vakok, vagy hogy valaki vezeti őket, hanem: mindkét szemük müszem. Ugyanez a bürokrata az ismertetőjelek közt magyar szavakkal ezt írja: ujja van hat jobb, bal kezén. Az egyszerű magyar ész arra is gondolhat itt, hogy valakinek hat jobb keze van, arra is, hogy hat jobb ujja van a bal ke­zén, csak arra nem, amire, gépies témaszerű­­séggel a csikorgó nyelvű fogalmazó gondolt. Súlyos időket élünk, nem akarunk nagy dolgokból kis vicceket csinálni, de nem tehe­tünk róla, szabadon kell eresztenünk ismét a régi sóhajt, miért nem gondolkozunk, cse­lekszünk és beszélünk végre minden vonalon magyar szívvel, magyar ésszel, a mi gazdag, világos magyar nyelvünkön? Miért kell minduntalan kiejtenünk ezt a nyűgös idegen szót, ha görcsbe szorul is a nyelvünk: bürok­ratizmus! h. A. _______________„DUNÁNTÚL“ ________ Szerda. Október 6. Felhők között. _ Mint honvédfőreáliskolai növendék va­kációban a dunai zátonyon halászlére gyűl­tünk össze. Elemi iskolás koromban még csak homokpad volt a tanyánk, azonban nyolc esztendő alatt egész kis fűzfa erdő tá­madt rajta, mely tüzelővel szolgált és pom­pás árnyékkal kedveskedett. Huszonötkilós harcsa került négy bog­rácsba, s igy többféle lé készült. Nagyon erős, erős és csak szegedi paprikával meg­fűszerezett rószaszinü gyönge. Én a három­ból kevertem össze magamnak a negyedik fajtát és kivettem a másfél arasztos kövér pofásrészt. Ebéd előtt megfürödtünk, utána valóságos farkasokként láttunk hozzá a har­csa bekebelezéséhez. Még azon éjtszaka láz­ba estem a túlkövér falattól, s mert még a félévi vizsgát is elmulasztottam folytonos be­tegeskedésem miatt, búcsút kellett monda­nom a katonai pályának. Édes­atyám tejkorára kárhoztatott. Kaptam azon melegében, ahogy fejték. Ittam felforralva, kanalaztam aludtej formában, és úgy megutáltam két hét alatt, hogy még a te­hénre se tudtam nézni máskép, csak vasvilla szemekkel. Megesett ekkép, hogy két napig egyhuzamban csak friss vízzel töltekeztem. Úgy lesoványodtam ebben a diétában, hogy agárkiállításon biztosan nekem adják az első díjat. Ám mégis ez a szigorú böjt mentette meg az életemet. Húsvét után alapos karls­­badi kúrát tartottam, püskösdkor egész sült csibe meg se kottyant. Erősödtem, egészsé­ges színemet visszanyertem, s bizton bíztam, hogy az intézetbe is visszafogadnak. Kiütött a világháború, s én azonnal je­lentkeztem szolgálatra. Beosztottak káplári minőségben a zöldhajtókás lágerokhoz és Ga­líciába küldtek. Dankl hadseregében csinál­tuk meg azt a rajtaütést, amilyen nem sok esett meg Hannibál óta. Keleti Poroszország megszabadításában nagyon szép­ részünk­ volt. Olyan lendülettel támadtunk ott a jobb­­szárnyon, hogy az oroszok kénytelenek vol­tak meggyöngíteni a centrumukat és ezzel a Hindenburg apónak odakinálták a kedvező­ rést, melyen serege benyomult és a megle­pett muszkákat a mazuri tavakba fojtotta. Azonban a gőzhenger, bár erősen megsérülve, tovább gurult s nekünk ki kellett térnünk előle. Erőltetett menetelések, hetekig tartó szakadatlan harcok után az ötszörös túlerőt nm tudtuk föltartóztatni, kemény küzdelmek mellett visszahúzódtunk a Kárpátokig. A muszkák utánunk özönlöttek. Galíciát Krako vidékének kivételével Oroszországba kebe­lezték. Repülőink naponkint hozták a hírt, hogy az északi ellenséghez folytonosan ér­keznek az erősítések s Gácsországban­­úgy berendezkedett, mint aki holtig ott maradt A legfőbb hadvezetőségünk szünet nélkül dol­gozott. Nekünk volt pihenőnapunk, de a ve­zérkar éjjel-nappal törte a fejét az után és módon, hogyan mérhetne döntő csapást az elbizakodott moszkovitizmusra. Kémeink megfogyatkoztak, a felénél több került ""hurokra. A­ megbízható híreket egyre ritkábban kaptuk. Repülőinknek kellett vállalniuk a kémlelés kockázatos sze­repét. Sok rettenthetetlen tisztünk szédült alá

Next