Dunántúl, 1920. október (10. évfolyam, 198-224. szám)

1920-10-27 / 220. szám

2. oldal — A magyar állami nyugdíjasok és öz­vegyek segélye. A legutóbbi minisztertanács elhatározta, hogy a polgári állami nyugdíja­ik és nyugbéresek, valamint az özvegyek és árvák részére havi drági­sági segélyt en­gedélyez. A drágasági segélyt azoknál, akik­nek a nyugdíjuk, illetve özvegyi nyugdíjuk az évi 2400 koronát meg nem haladja, ha­­vonkint 1100 korona, 3200 koronáig havi 200 korona, 4000 koronáig havi 250 korona, 5000 koronáig 300 korona, 6000 koronáig 350 ko­rona, 8000 koronáig 400 korona, ha pedig a nyugdíj évi összege 8000 koronánál több, akkor a havi drágasági segély 450 korona. A miniszteri tanács ezenkívül elhatározta, hogy ezentúl a polgári állami nyugdíjasok is részesülnek családi pótlékban. *— Vasúti összeütközés Kétegyházán, Gyuláról jelentik: Nagy vasúti szerencsét­lenség • történt szombaton délután a két­­egyházai vasúti állomáson. A budapesti sze­mélyvonatot egy óriási góliát-mozdony nagy gyorsasággal hozta be az állomásra és a rohanásban túlment a megállási határ­jelzőn és nekiszaladt az elágazásnál a Bat­­tonya felől jövő vonatnak, amely kiutasított menekülőkkel volt tele. A góliát-mozdony a szembejövő mozdonyt kettészelte, a ko­csik emelet magasságban egymásra torlód­tak és összetörtek. Több kocsiban a bútorok és edények szilánkokra zúzódtak, a mene­külteknek és a személyvonat utasainak azonban csodálatos módon semmi bajuk sem történt. Az államvasutak kára igen nagy. — Gyilkos merénylet az utcán. Bécsben a Joseph­stadtban Novotny Lipót mér­nököt, a kereskedelmi, ipari és építkezési államhivatal miniszteri tanácsosát, a Landes­­jericht­strasse 3. számú ház előtt egy em­­ber, aki rálesett, jobb halántékába irányzott -evolverlövéssel megölte. A tettest elfogták, flaser Brúnónak hívják. Elbocsájtott hi­vatalnoka a kereskedelmi államhivatalnak. Tettét azzal okolta meg, hogy a miniszteri tanácsos állandóan üldözte őt. Az államhi­vatal hivatalnokai ezt az állítást valótlan­­nak mondják, mert ellenkezőleg, Novotny mindig Glaser érdekében járt el. — Egy márkapár öngyilkossága. Tragikus kettős öngyilkosság történt Budapesten. Lu­ca é­s Róbert bankigazgatónak Károly ne­vű fia, aki ugyancsak bankigazgató, még hétfőn este Hajós­ utcai lakásán morfiummal megmérgezte magát és mire a mentők megérkeztek, már halott volt. Ma délelőtt az öngyilkos direktor szüleinek Bálvány­­utcai lakásán megjelent Küsszel Zola 18 éves úrileány, aki jegyben járt az öngyil­kossá lett ifjúval. A menyasszony szül­­einek budai lakásáról jött és arra kérte a szerencsétlen vőlegény szüleit, hogy éjsza­kára adjanak neki szállást, mert nem akar Budára hazamenni. Ma délelőtt azután re­volverlövés dördült el a lakásban: az ifjú menyasszony vőlegényének elvesztése fe­­ett érzett bánatában szívenlőtte magát. — Internálások Budapesten. A főkapi­­ányság Faragó Gyula fanagykereskedőt­öbbször megismételt visszaélései miatt in­­ernálta. A belügyminiszter döntéséig a fo­­­ncházban őrzik. A hetedik kerületi elüljá­­óság előterjesztést tett a rendőrségen, hogy B­u­r­g­e­r Mór és Friedmann Jakab, az sóerdősori Rákóczi-szálló és kávéház tu­­onosai ellen az internálási eljárást indu­­­l meg. A Rákóczi-szálló utóda a hírhedt ld-koszoru szállónak és erkölcsrendészeti ok miatt megvonták tulajdonosaitól az­parigazolványt. A kerületi kapitányság Bur­áért és Friedmann Jakabot bekisértette a csoncházba, ahol mindkettőt fogva tartják a belügyminiszter döntéséig. Egyúttal érte­­stették a lakáshivatalt arról, hogy a szálló­enekü­ltek számára elrekvirálható. Két cigánymuzsikus kivégzése. A szvidéki törvényszék statáriális bírósága Kcskeméthy Gyula táblabíró elnökletével fálra ítélte Radits József és Radits Já­­l cigányzenészeket, akik a múlt héten­agymaroson éjjel Magyar Gyula rákospa­­i lakost főbe ütötték és kirabolták. Az élőtanács nem ajánlotta őket kegyelemre, két rablót ma délután a gyűjtőfogház ud­­arán Gold Károly hóhér két társával ki­­égette. — Női- és leányka kabátok, kész ruhák ,s kosztümök kaphatók L­ő­w­y cégnél, Fe­­enciek­ utca 1. szám. — A szuboticai jogakadémiát feloszlat­ák. Pribicse­vics Szvetozár beográdi özoktatásügyi miniszter rendeletet adott­­, amely szerint a szuboticai jogakadémiát, szuboticai lakásínségre való tekintettel eloszlatja és azt a Vojvodina más városá­­n helyezi el.­­ A pécsi hatósági munkaközvetítőt a árosi cselédközvetítővel kapcsolatban a­árosház épületébe helyezték át a Percel­­­a és városházköz sarkán levő helyiség­­e. A munkaadók és munkakeresők igé­­eikkel oda forduljanak. — Alágyujtani való papírt 10 kgr.-ként 10 koronáért házhoz szállít a Dunántúl ki­­adóhivatala. Telefon 222. — Az összes bécsi magyar és német uj­­ságok és folyóiratok állandóan kaphatók a zéchényi-téri újságárusnál. Külföldi (fran­­ia, angol stb.) lapok, folyóiratok, divatla­­pk és könyvek megrendelhetők a Hirlap­­erjesztő Vállalatnál Pécs, Apáca­ utca 9. sz. I. emelet. — Keresnek egy eltüntet. Messinger Mihály a családjával még ez év junius vé­­gén Vinkovcéról Budapestre költözött. Ut­­özben azonban valahol elmaradt, úgy, hogy család nélküle ért Budapestre. Messingerné Budapestre érve azonnal megkereste a pécsi­endőrkapitányi hivatalt és férje hollétéről­rdeklődött, mert azt hiszi, hogy június 28-án smaradt férje Pécsett tartózkodik. A meg­­eresés most érkezett meg Pécsre. — A gázolaj szükséglet bejelentése. A­áros tanácsa felhívja a pécsi motortulajdon­osokat, hogy gázolaj (benzol) szükségle­tet a­ gazdasági hivatalban 3 nap alatt me­­ntsék be. Színház * A piros ruhás hölgy. Ma este lesz a bemutató előadása Jean Gilbert gyönyörű zenéjű nagy operettjének, melyet Berlinben több mint kétszázszor játszották óriási si­ker mellett. A piros ruhás hölgy bemutató­jára már hetek óta szorgalmasan készül a társulat s így minden tekintetben jó előadás­ban lesz részünk. A nők közül Buday Ilonka, Vizváry Elza, Kényes Manci, Asztalos Má­ria és Komlósné játszanak vezető szerepe­ket, míg a férfiak közül Remete, Borbély Sándor, László Imre és Komlós­ Vilmos ve­zetnek. Nagyszerű lesz a Kósa nővérek tánca is, akik a második és harmadik felvo­násban is fellépnek. A piros­ ruhás hölgy előadásai iránt igen nagy az érdeklődés. A kitűnő operettet Remete Géza nagy am­,­bicióval rendezi. Szerdán: Piros ruhás hölgy. Itt először. (C. bérlet.) Csütörtökön: Piros ruhás hölgy. (A. bérlet.) Pénteken: Piros ruhás hölgy. (B. bérlet.) Szombaton: Piros ruhás hölgy. (C. bérlet.) DUNÁNTÚL A háztartási alkalmazottak biztosítása tárgyában a pécsi kér­ Munkásbiztosító Pénztár felhívja mindazon munkaadókat, akik még biztosítási kötelezettségüknek ele­get nem tettek, hogy szerdán és csütörtökön az elmulasztott biztosítást annál is inkább eszközöljék, mert a mulasztás a legszigo­rúbb megtorlást fogja maga után vonni. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hi­vatalban a mai napon a következő halálese­teket jelentették be: Demján Róza rk. 7 hó­napos, Kanizs­ai Cecilia Anna rk. 1 napos, Pál Mihály rk. 48 éves földmives napszá­mos, Weiser Ferenc rk. 12 hónapos. Október 27-28 -29.: 4 szerda, csütörtök, péntek APOLLO Barré Cirkusz idegfeszítő cirkusztörténet 7 felvonásban. ▼ 2 órás műsor: 5, 7 és 9 órai kez­dettel.­­ Hirdetéseket az összes kül- és belföldi (Ba­ranya, Bácska, Bánát, Jugoszláv stb.) lapok részére felvesz. Szhmnika hírlapterjesztés és hirdetési expeditura Pécs, Apáca­ utca 9. szám. A Blöckner­ hirdetési vállalat, Zágráb, Bécs és Budapest képviselete. 4629 kiadó: SZÍNHÁZI HETI MŰSOR: KÖZGAZD­S­AG (A budapesti magánforgalom) vasárnapi: Államvasút 5350, Déli 1920, Közúti 1580, Magyar hitel 1860, Phóbusz 700. A valuta­piac is szilárd. ________________ Szerkesztői üzenetek .. .1. A szerkesztőség részére semmiféle küldemény sem érkezett.________________ Kiadóhivatal! Üzenetek Ősz az idő, Vidék: Egyedül álló és­ lelki­­ismeretes, Második otthon,­­ 19, Szép re­mény, Intelligens, Édes otthon, Gondos, Re­mény, Elhagyatva, Nyugodt otthon, Gyáros és Billa jeligére levél van a kiadóban. Felelős szerkesztő: LINDER ERNŐ Kiadja a DUNÁNTÚL NYOMDA R. T. Bútorokat,e­zeket veszek SCHREIBER ANTAL bútor és régi­ség kereskedő. Deák­ utca 19. sz Telefon 769. 1091 Egy teljesen új békebeli fekete férfiöltöny ,és egy fekete frakk, egy szép bársony szalon­­garnitúra, egy­­Sanitas- gőzfürdő, egy Fried­­lander vaskályha, egy vánkos, lábdunyha. — Megtekinthető naponta d. u. 2—6-ig. Mátyás Flórián u. 15. Keresek megvételre egy jó karban levő tizedes mérleget, amely 250 kgr.-i"g mér és egy lisztes ládát, egy 2—3 fiókos "kis pultot. Cim­ a kiadóhiva­talban: 4635 GAZDASÁGI HÁZ a szigeti városrészen, 4 szoba, 2 konyha, istálló, sertéses, tágas pince, nagy udvar, a hold kert sok gyü­mölcsfákkal 170.000 koronáért eladó. Bővebb értesítést ad: Jankovics József ing.­­forg. ügyn., Kaszárnya­ u.­­25. 4643 Belvárosban jókarban levő FÖLDSZINTES HÁZ, két 3 szoba, két 2 szoba és egy 1 szoba konyhából és mellékhelyiségekből álló lakásokkal, nagy boltozott pincével 250.000 K. Egy 2 szobás lakás hamarosan átvehető. Bővebb értesítés ad: Janko­­vics József ing. forg. ügyn., Kaszárnya­utca 25. • 4644 TÖBB kisebb-nagyobb házak, családi há­zak 60­ 000 koronától 800.000 koronáig, hamarosan átvehető lakásokkal, üzlet­helyiségek a főbb útvonalakon, külön­féle ipari célokra alkalmas házak és te­lepek. Vendéglők, beszálló vendéglők bérbe vagy örökáron eladók. Bővebb ér­tesítést ad: Jankovics József ing. forg. ügyn., Kaszárnya­ utca 25. 4645 500 HOLDAS BIRTOK (Baranyában) hoz­zátartozó gazdasági épületekkel, teljes felszereléssel, vagy felszerelés nélkül eladó. Bővebb értesítést ad: Jankovics József ing. forg. ügyn., Kaszárnya­ utca 25. szám. 4647 Pécs közelében bérbe adó egy jó falusi VENDÉGLŐ, mely áll a korcsmahelyi­ségből, két más üzlethelyiségből, szántó­földekkel. Bérlet tartama, megegyezés szerint. Bővebb felvilágosítást ad: Jan­­kovics József ing forg. ügyn., Pécs, Ka­szárnya­ u. 25. 4648 Mivel a poháráru most oly drága azért be­rendeztem villanyerőre egy — üvegcsis­ordót — Főkép a vendéglősöket és kávéháztulajdo­nosokat figyelmeztetem, hogy sok pénzt takaríthatnak meg, ha kicsorbult fiaskó vagy poharuk van, hogy azt olcsón és gyorsan levágom és egyenesre lecsiszolom vagy bármely fiaskókból poharakat készí­tek vagy bármely üvegárut vagy porcel­­lánárut tetszés szerint lecsiszolok. Ugyanott fiktaüveg nagyban és kicsinyben kapható. Elvállal mindennemű üvegezést. PECSING FRIGYES üvegesmester, * Zsol­­nay Vilmos-utca 21. szám az udvarban. Aranyat, ezüstöt, brilliánso­­kat, ékszereket és régiségeket legmagasabb árban veszek. SoiUOC­f|| 32KP8 Ékszerkereskedő Hunyady-utca 10. sz. Telefon 8—18 K­ivAt tánciskola­i lakásomon (Széchenyi-tér 2, Lóránt-palota) is hol az összes táncok magánórákon sajá­­títhatók el. A legújabb táncok, úgymint Byessz, Boston - tanga, Gobelin-írót is tanítva lesznek. Szives pártfogást kér FELLNI.R, tánctanár Hölgyeim! Fessen öltözködni csak akkor lehet, ha nálam varratnak. Strausz Jóssefné Városház­ utca és Percei utca sarok. 4587 Marhabér nagyban és kicsinyben olcsóbb mint bárhol. Kapható Római Róbert fűszer és csemege kereskedésében Irgalmasok­ u. 1. sz. 4644 „Darócyhalma­, Kelemenligeti Bérgazdasá­gok Intézősége.“ Darócyhalmai bérgazdaság pályázatot hirdet: kertészet állási». Megkivántatik a kellő szakértelem kony­­havetemén­yek termeléséhez, továbbá vi­rágkertészethez és méhészethez. Szolgálat­ba lépés: 1921. január 1. Pályázók fizetési igényeik és bizonyítvány másolataik (me­lyek vissza nem küldetnek) mellékelésével kérvényeiket: Nagyságos Eizer János ur, Pécs. — címre mielőbb nyújtsák be. Darócyhalma­ és Kelemenligeti bérgazdaságok Intézősége. Két szárnyas BOLT AJTÓ, külső és belső ABLAKTOKOK és RÁMÁK, továbbá LÓ­SZERSZÁM részek eladók Kisrókus­ utca 8. Úri háznál 3—4 férfi jó házi kosztot ebéd, vacsorát kaphat november 1-től. Cím a kiadóhivatalban: 4634 E­ladó új fehér modern hálószoba bútor egy sze­mély részére 6000 kor, fürdőkád 600 kor., nagyobb párlósajtár, borleeresztő kötél, na­gyobb vaskályha, szobaeleset, vastűzhely sütő nélkül, konyhaasztal, modern új fehér garderob szekrény ovál tükörrel Perczel­­-utca 35. sz. 4638 • Bányatelep­ utca több héthely eladó. Érdeklődni lehet Malier Istvánnál, Kisbiri­­csizma­ ut 7. szám alatt. 4642 Keresek megvételre 2 egyforma fényezett ruhásszekrényt. „Ruhásszekrény“ jelige alatt kérek ajánla­tokat ármegjelöléssel a kiadóhivatalba. 4651 gymb­Mu­sznSt v. tanítónőt keresek 2 fiú mellé. Egyik 10, a másik 20 éves. Csakis gyermekeket szerető, türelmes nő ajánlkozzék. Cím: Fodor Hugó, Mária­ utca 8. sz. I. em. Árpa és tengeri őrlését állati takarmányozáshoz azonnal az átadás alkalmával elvégzi a szeszfö­zdei darálómalom, melynek vezetését átvettem. Yeisgei­ í és árpadae­a a napi áron kicsinyben is kapható. S­zíves pártfogást kér Boross János Pécs, B­attyányi­ utca 4., a Baranyai és pécsi gazdák szeszfőző szövet­­kezetének helyiségében. 4174 tűzifa eladás. Bükk, gyertyán, tölgyfahasáb és gömbfa valamint aprított fa kapható Milaion Miklós fakereskedőn­él Kaszárnya­ u. 30. Telefon 525. HEfFEJEDElEM MIHIZ RI?",? ! Telefon 7­96. Orcsóbb mint bárhol petróleum, ecet, cukor, só, gyufa, Diana, lugkő, szóda, szappan, fűszer, továbbá rövidáru, fa- és bádog edény, úgyszintén kosarak, táskák, kefék, mész élők stb. 2 korona 89 fillér 1 kg. bükkfaszén (Jugoszláv pénzben.) 50-100 kg. vételnél TÓTH Sándornál Pécs, Sörház­ u. 17. Elad­ó 2 ablakra való, kiválóan elegáns kivitelben drapériával és hozzátartozó finom csipke Storakkal együtt. Alsó-Balokány­ utca 2. sz. Sokat jövedelmező ipari vállalathoz egy pénzes embert keresek, ki engem financirozna. Ajánlatot kérek „Ipar“ jeligére Főposta posztresztant. 4588 leszek főpapsaDe ártja a férfi-, f­ut, g­arm­álruhát és cipőt. — Kívánatra házhoz is megyek. Frankfurter Ármin Irányi Dáiel-tér 10. Telefon 470.­­Kifőzés! Ferenciek­ u. 5. sz. alatt az udvarban. Kosztosok házonkivü­li kihordásra és ott étkezésre felvetetnek. Ebéd havi 500 K., vacsorával 900 K. 3 adag étel. 4636 i.­rendű­ tengeriliszt, tengeri dara, árpa dara, vörös liszt állandóan legolcsóbban kapható a Fischer-féle ,darálé tiulorán. Feketefa vendéglő,­s""66~ Telefon 872. Stukásul", »nodoll és ala­­bastrom gipsz kicsinyben és nagy­ban, úgyszintén firniss és ablakos gitt kapható Virághalmi Aladár szobafestő-, mázoló- és címfestészeti vállalatánál Pécs, Sörház­ u. 12. Telefon 551. 4627 Eladó egy divatos jókarban levő fekete tafft ruha, egy fehér seviet ruha csipke derékkal, egy sötétkék velour kalap. Cím a kiadóhivatal­ban. 4650 Ki a Oraer János droglistánál történt 50.000 koronás ruhalopás tetteseinek nyomára vezet, magas jutalékot kap. !!? Man Ér­on ?!­ Ha nem, úgy olvassa: Hogy Pécsett nov. hó 1-én fog megnyílni Werte Testvérek illatszertára Király­ utca 42. sz . (Lyceum-épület.) I ©OO Legfőbb speciális cikkeink a lehető leg­jobb milsőségben és legjutányosabb árakon: Valódi francia illatszer különlegességek, kozmetikai- és háztartási cikkek, garami árak, kötszerek, szappan és piperecik­­kek, haj-, köröm- és fogkefék, fésűk és borotva készletek. 4406 3 nap alatt SIS! “! modellformákra bársolykalapokat VereCUCS LIHa UtC&a tében. Festések elvállalhatnak. IF. könyvt nyomdájában, Pécs, Lyceum­­ utca 4. — 1920. Szerda), 1920. október 26.

Next