Dunántúl, 1926. április (16. évfolyam, 74-97. szám)
1926-04-04 / 76. szám
42. oldal. egész ház és környezete, hát miért lenn azon mégis négy hárító? — Hát fiam, volt a válasz, a Franklin villámhárítója humbug. Látod ezt a négy Villámhárítót, mégis beleütött a ménkűjó bankba, célozva a bank bukására, illetve felszámolására, miáltal a pécsi polgárok egy tekintélyes része, közötte apám is, jegyzett részvénye jórészének értékét elveszítették. Hogyazonban mégis miért alkalmaztak az Iházon, négy villámhárítót, annak ismeg tudom mondani a valódi okát. 1A. háztulajdonos, báró Prandau neje nagyon félt az égi háborútól, azért alkalmaztak fölös számú hárítót, félelme oly nagy volt, hogy egy kissézivataros időben is selyem ruhát öltött, mely köztudomás szerint rosszuidámvezető, a szoba közepére ült és imádkozott. A báró prandau-család, melynek birtokai Szlavóniában feküdtek s melynek Valpón nagyon szép kastélya volt, nagyon szerette városunkat és az év legnagyobb részét itt töltötte. A báróné jótékonyságáról volt közismert. Halálával a szegények nagyon sokat veszítettek. 1862. évben halt meg Pécsett. .Holttestét Pécsről Val■póra szállították. Temetése napjánaz üzletek zárva voltak, a végtisztelet megadására városunk aprajáii agya kivonult. Egy pécsi régiségikereskedő raktárában van egy olajffestményű kép, mely báró Prandaunét ábrázolja; érdemes volna a képet múzeumunk részére megszerezni, hitesen e képnek ma már csak ilyen mértéke van; talán a tulajdonos felajánlaná a városi múzeumnak, melyet halála kötelezne ezáltal. Grün Béni bank- és váltóüzlettulajdonos. Üzleti telepe a Petrovszky alispán által épített...Király-utcai Bábel-ház földszintjének egyik bolthelyisége volt. Ma a Hamerli Imreáltal épített Pannónia-szálloda áll e házhelyen. Grün Béni 1873. évi nagy pécsi ,,krach" alkalmával vagyonának lágy részét szintén elveszítette és Pécsről végleg Amszterdamba költözött, ahol utódai ma is élnek. Hermann Robert, a Baranyai-bank pénztárnoka. Kaufmann János, aranyműves. RamaP55 Jetter Károly, a lyceum-nyomda bérlője, feltűnő szép két leánya volt, egyik a színi pályra lépett, a másik zongoraművésznő lett. Fia Károly, iskolatársam, még mint gyermek önkezével oltotta ki életét. Bánffay Simon ügyvéd, később pécsi kir. közjegyző. Zsolnay Imre kereskedő, Zsolnay Vilmos fivérével együtt bírták a mai Központi Takarékpénztár földszinti helyiségében dúsan felszerelt nörnbergi és diszműüzletüket. Pillér Béla órásmester, Nendtvich Vilmos gyógyszerész, a budai városban, a Magyar Korona gyógytár megalapítója, Hirscher Ignác vasszerszám-kereskedő, üzlete a mai Corso helyiségében létezett. Dr. Ludvig János keresett orvos, háza a Király utcában, a Lyceum-templom átellenében volt, a kapubejárat felett ma is kőből faragott emberi fej látható, amint nyelvét kiölti, orvosi jelvény. Hartmann Antal vászonkereskedő, telepe a Király-utcában, a boltívközzel szemben levő házban volt a Kék Csillaghoz címezve; túl nyers ember volt, emiatt üzlete nem is virágzott s azt csakhamar fel is kellett hagynia; később ügynöki irodát nyitott. Dietz Dániel mohács-pécsi vasúti osztálymérnök, Stirling Antal timármester és végül Mikálik János és Komáromy Károly jegyeztek egy-egy darabot. Kettő darabot jegyzett: Brauhorn Anitás fűszerkereskedő, az általunk is még jól ismert Tóni bácsi, a szabadságharcot mint honvéd küzdötte végig, sok ütközetben volt. Ráth Mátyás fakereskedő, dr. Koharits Károly orvos, Back Márton kalaposmester, Rupprecht János harangöntőmester, Bors Mátyás sütőiparos, Obermayer Gyula fűszerkereskedő és Zsolnay György ügyvéd, későbbi kir. ügyész. . .Három, darabot jegyzett: Zelms György szobafestő, Lakits Ferenc vaskereskedő, négy darabot, Köszl Ferenc,öt darabot Erreth János ügyvéd, későbbi országgyűlési képviselő, majd főispán, és Reéh Vilmos fűszeres vaskereskedő, Cvetkovits Ferenc pedig jegyzett 71 darabot. A későbbi közgyűlési jegyzőkönyvekben találtam még a következő pécsi polgárok neveit: Atzker József arcképfestő, fivére Károly híres festő volt; Atzker József inkább templomokat festett; Brabetzky János sütőiparos, Hoffmann Károly asztalosiparos, Kovacsics Károly fűszerkereskedő, Koller Lipót könyvnyomdász, Máltai Alajos puskaműves, Stangl Ede kefekötő-iparos, Tróber Mátyás ügyvéd és még sokan. S midőn e neveket felemlítem, a régi jó Pécs burgervilága tárul elém; megváltozik szemem előtt a város, látom, mint döcögnek a járművek a macskafejű kövezetén, látom, az esti órákban a petróleumlámpák kormos világosságát, amit később a szórványosan alkalmazott gázlámpák váltottak fel, melyek azonban kalendáriumi pontossággal égtek, ha ugyanis a kalendáriumban holdvilág volt feltüntetve és ha még úgy be volt is borulva az ég, a nemes tanács a lámpákat még sem gyujtatta fel és ismét előkerült a kézi lámpa. No de mi is volt kis városkánk az 1870. évben! Én még ígytanultam a földrajzot: Pécs város, a hatszáz láb magas Mecsek-hegy lábánál, 24.000 lakossal, kik iparral és szőlőműveléssel foglalkoznak; a bányatelepi szénbányák még gyermekkorukat élték. Iskoláink a népiskolákon kívül a papnevelő intézet s jogakadémia, a ciszterciták főgimnáziuma és a három osztályú alreáliskola volt. Az egyesület most már végleg megalakulván, 1870. évben az ingatlanok tulajdonjogát az egylet javára bekebelezték. 1871. évben megveszik a ház mögött és annak keleti és nyugati oldalán levő négy darab szőlőt 1375 négyszögöl nagyságban él., felépítik ezen telek északkeleti sarkán a lövőideépületet, amely ma e cikk írójának tulajdona, és létesítik a lövőpályát a 4. számú ház mögött nyugatra húzódó vonalban kb. 200 láb hosszban. A lövőházat a mai alakjában emelték A díszes ház uralta a fensík ezen sarkát. Az épület előtt hatalmas árboc állott, melyen a céllövészet idejd alatt nemzeti lobogó lengett. A lövőpálya végén állott a két cél-tábla. A találatokat (treffer) külön forgatható készülékkel jelezték. Közzéptalálatnál (centrum) elsült a felállított és gyújtókészülékkel ellátott mozsár. Ez a mozsárlövés azonban a szerencsés lövésznek félakó sörébe került. Egy alkalommal szerencsétglenség történt a céllövészetnél: a mórzsár nem sült el, mire az azt kezelő egyén, valami Sámson nevű fiatalember babrálgatta és vigyázatlansága folytán mégis elsült és letépte jobb karját, de életben maradt szegény; egy ideig mint dijnok tengette életét, a szegényházban halt meg. Vígan űzték az egyesület tagjai a testedző nemes sportot, hangos volt a Tettye és környéke a lövések zajától, főleg vasár- és ünnepnapok délután után, a polgárság szine-java kereste fel a kies fensikot. Az itt állomásozó katonaság tisztikara többször látogatta a lövöldét s űzte a sportot mint vendég. Thurn Taxis herceg, gróf Platen vértes ezredbeli főhadnagyok és lovag Helm a vadászok hadnagyának sikereiről beszéltek a régi egyleti tagok. Szebb- nél-szerb lövésztáblák lettek a tagok és vendégek által felajánlva. Az elhasznált mint megannyi , olajfestmény díszelgett a lövőház termeinek falain. Kár, hogy elkallódtak. Pedig ma múzeumunkban volna méltó helyük. Nem folytatom tovább most, majd az ünnepek után. Kellemes húsvéti ünnepeket. Viszontlátásra húsvét hétfőjén a Tettyén, a mi Emausunkon! Az olasz Riviérán keresztül írta: Lányi János dr.. u. fél l-tor este 6 óráig a természet megint , minden elképzelhető szépet nyújt. Villanyos erő viszi vonatunkat Savonáig, nehogy az alagutak szakadatlan sora füstjével s kormáin zavarja az utasok kényelmét. Megint csak, néha még fokozott szépségben az előbb vázolt gyönyörűségek. .. Balról ismét mellénk szegődött a tenger, mely itt kissé fösvényen mutogatja ékességeit; alighogy kiérsz a föld alól és reája esik szomjas nézésed, már ismét el is illan előled. De, amint a hogy arra való, hogy a völgy kiességét élveznesd, úgy az alagút sötétsége is előkészíti lelkedet, hogy annál nagyobb mohósággal elmerülhess egy-egy, felbukkanó öböl csodáinak élvezésében. Vonatunk tropikus tájakon halad és fent a hegyeken egy hosszú ,fehér sáv jelzi, hogy ott még télapó honol, dús növényzet között szaladunk be egy városka állomására. Neve oly ismerős: Savona. Halászok, egyszerű, napbarnította, becsületes emberek hazája. A világ zajától, hideg üzérkedésétől, úgynevezett kultúrájától távol űzik szegényes mesterségüket, mint azt. 2000 évvel ezelőtt távol keleten a Genezáret tó partján kollégáik tettek. S amint a galileai úgy 1500 évvel későbben a szecileai halászokra is, ráesett az Úr tekintete, azé az Úré, ki kiválasztja az egyszerűt, hogy megszégyenítse vele a világ bölcseit. Péternek, Andrásnak és Jánosnak mondotta: a Mester; ezentúl emberek halászaivá tesztek titeket. 1500 évvel későbben ugyanígy szólott a Mester egy kis savonai halászfiúhoz, ki IV. Sixtus néven foglalta el szent Péter trónját és valamivel későbben Savona egy másik ütötte kormányozta az egyház ihatocskáját II. Gyula néven. Velük egy kort jelöl, meg az emberiség, mely a történelemben mind a mai ’óig páratlanul áll. IV. Sixtus a korai renaissance párok sorában, II. Gyula pedig X. Leo mellett a legnagyobb e korban; nagy művész triász: Leonardo da Vinci. Raffael és Michel Angelo boezű mecénása, Savona után nemsokára heves sürgés-forgás, mozgolódás kocsinkban. Egy német figyelmezteti társait: Most nézzünk, ha szépet akarunk látni! Jön San Remo,az olasz Riviera legnagyobb téli üdülője 17.000 lakossal. És igazán érdemes volt kitekinteni. Egy magas és széles hegygerinc integetett barátságosan felénk olaj-, narancs-, pálmafák árnyékában meghúzódó lakályos villákkal. Azt mondta valaki útközben, azt hiszem egy svájci: „Monte Carlo után San Renoban játszanak legtöbbet." Nem tudtam hirtelen eldönteni, melyik játék erkölcstelenebb? Az-e, , mely a roulette-asztalon folyik, vagy az, amelyet 12 évvel ezelőtt itt játszottak a politika sakktábláján? Mire Boraigherába értünk, már az esti homály borította fátylát a városkára. A jó Isten akarta, úgy, hogy este már ne sokat lássak e tündérkertből és másnap meglepetésem annál nagyobb legyen. Reggel fél nyolc körül kitárom ablakom spalettáit és egy halk „ak" szökik fel keblemből Nyugat felé esik nézésem sj villából, mely hófehér ruhájában mint valam királynő trónol társai között. Megérkezésemkor párás félhomály és most verőfényes, üde tavaszireggel Felhőnek nyoma sincs. Fent kék ég alul kék tenger néhány fehér vitorlással. Előttem hegyfok, mely mélyen szalad be a tengerbe. Menton a neve Ez már francia föld. Tehát egy gyermekkori álom részben legalább teljesedőben: itt a hegyfok mögött fekszik a legendás Monte Carlo és valamivel messzebb a kéklő hegyei, alján a virágok városa: Nizza. Moneton és Bordighera közt helyes kis öböl, melyet, mint édesanya gyermekét, hegykoszorú ölel körül. Az öblöcskefelé haladó völgyek egyikébe beleágyazva megpillantom 5 km-nyi távolságban Ventimigliát, Olaszország határállomását és nem messze tőle, épen ablakommal szemben. Menton, az első v.sita 1 37. m as rf. A nap már teljes fenségében veti sugarait a szomszédos hegyoldalra és észreveszem ám a napfényben fürdő, csillogó, kacagó, vörösképü narancsokat előkandikálni a haragos zöld levelek mögül. Csábítóbb képet ritkán szemléltem. Ilyet láthatott Kiváncsi Éva anyánk a paradicsomban. És azt hiszem, nem messze járok az igazságtól, ha állítom, hogy kedves pécsi tanítványaim közül is nem egy kúszva fel kipirult arccal, villogó lelkesedéssel a hegyoldalra, hogy szakítson egyet, legalább egyet a csalogató, zamatos, friss gyümölcsből. Szt. mise után körutat teszek a kastély kertjében. Rómából jövök és nem északról. Csak egyszer láttam havat a télen, azt is csak néhány óráig. A ■zent városban is sok minden zöld de ami itt virul a szemem előtt, az egyszerűen csodás. A kerti bejáratot repkenyek koszorúzzák körül ezernyiezer kis virággal. A kertben tarkabarka virágágyak özöne. Dús zöldlapon, különböző színű árvácskák, violák, szegfük, tearózsák illatozó nja. Az egyes virágágyak, zöld mezők élén terebélyes 1 és Vi—2 méter vastagságú pálmák állnak őrt hatalmas legyező- vagy lándzsa-alakú leveleikkel. Közbe-közbe egy-egy minoza gazdag sárga virágfüzéreivel, vagy egy-egy tavaszi virágpompába öltözött alma és mazdulafa tarkít,«t felvidító képet. Minden minden. DUNÁNTÚL Vasárnap, 1926. április 4." a9eee-®^©@ö©89ö©öö®8©öe'22‘2» céljából megismerkedne, egyedül álló idősebb iparos ember, kinek 12 emeletes gazdasági háza, üzlete nagy, konyha kertje van, némi hozománnyal vagy keresettel bíró nővel. Leveleket „Komoly 3501 “ jelinére a kiadók valaha kérek"