Dunántúl, 1926. december (16. évfolyam, 273-298. szám)
1926-12-02 / 274. szám
2. oldalt DUNÁNTÜK" Csütörtök, x'ct)* a «timber 2« Virág Ferenc pécsi püspök Pakson és Dimaföldváron A paksi templom 25 éves jubileuma Pécs, dec. 1 T- November 24.-én ülték meg Paks katolikus hívei, az ünnep nagyságához mért méltó keretek között templomuk huszonötéves felszentelési jubileumát. Az ünnepségen megjelent maga Virág Ferenc püspök is, aki Paksnak 10 esztendőn keresztül plébánosa volt. A fapásztor 23.-án érkezett Németkér felől. A község határában lovas bandérium fogadta, így vonult végig a község felvirágozott utcáin, ahol hívei a legnagyobb szeretettel üdvözölték. A plébániáról rövid tartózkodás után az irgalmas nővérek zárdájába ment és megszemlélte a nagy precizitással megrendezett színdarabot, amelyben a püspök szemei elé rajzolódott egész paksi áldásos lelkipásztori működése. Ezt a paksi rom. katolikus legényegylet lampionos felvonulással egybekötött szerenádott adott a szeretett főpásztor tiszteletére. A felvonulásban részt vett a tűzoltóság, ifjúsági egylet és a lakóság megszámlálhatatlan sokasága, így értek a plébániához, ahol Geyer ig. tanító karnagy vezetésével a kat. legényegylet dalárdája kitűnően sikerült szerenádot adott. Dala Lajos világi elnök szeretettől áthatott, meleg szavakkal köszöntötte a megyés püspököt. A főpásztor válasza után a nép hosszasan ünnepelte egykori szeretett plébánosát. Másnap reggel 9 órakor a fő-pásztor a levente és polgári iskolai tanulók sorfala között vonult át a templomba, ahol szent misét celebrált és szentbeszédet mondott. Megdicsérte a paksiak buzgóságát, akik 25 évvel ezelőtt e gyönyörű istenházát építtették és azóta vasárnapról-vasárnapra példás buzgósággal betöltötték. A mise után felszentelte az Oltáregylet és Szívgárda zászlóit. Mise után az Oltáregylet, hitközség és politikai község elöljárói tisztelegtek. Délben a plébánián ebéd volt, amelyen Erdélyi Aladár dr. és Klein Antal v. nemzetgyűlési képviselők, Ambach Mihály esperes, Kovács Endre földbirtokos, Scheirer Károly hitközségi elnök, Tarisznyás községi főjegyző és a hitközség valamint a politikai község vezetői voltak jelen. Délután a püspök megtekinteték az elemi fiúiskola Szívgárdájának minden várakozást felülmúló sikeres előadását, amelynek nagyszerű megrendezése a tanítóság érdeme. Ezután még a Leányklub adta elő, Szent Dorothea című őskeresztény színdarabot. A fényes díszletek és csodálkozást kiváltó nívós előadás rendezéséért Fülöp Etelka polg. isk. tanárnő elnöknőt illeti meg minden elismerés. Másnap reggel 8 órakor könyönyező híveitől Dunaföldvárra távozott a főpásztor, akit mindenütt oly nagyon, de talán sehol sem jobban mint Pakson, szeretnek. Reggel 9 órakor érkezett meg a főpásztor Paksról a község autóján Huber Ferenc főjegyző vezetésével Elsősorban a belvárosi plébánia templomba vonult az iskolás gyermekek sorfala között. A rózsákkal feldíszített templomba való vonuláskor felcsendült az Ecce Sacerdos fenséges dallama, amelyet Koudela Gyula igazgató ez alkalomra szerzett. Utána a püspök nagy papi segédlettel szentmisét pontifikált, amely alatt a legényegylet tagjai áldozáshoz járultak. A mise alatt a püspök szentbeszédet tartott, amelynek keretében az ifjúság előtt, mély filozófiai elmélyedéssel oda állította szent Józsefet. A szentmisén az egyházi vegyeskar őri Géza polg. isk. igazgató precíz vezénylésével a Missa St. Gregorii.-t adta elő. A szentmise után a község dísztermében a legényegylet díszközgyűlést tartott. A díszgyűlésen az egylet elnöke Auguszt István tartotta a megnyitó beszédet, magas szárnyalású szavakkal vezetve be az ünnepély műsorát, amelynek folyamán a püspök minden lelket megragadó beszédjével, az apostoli szelídség megragadó erejével szólott a hallgatókhoz. Felszólaltak az ünnepélyen Buzsáky Imre papa kamarás, aki rajongó felemelkedéssel és nagy világnézetével áthatotta a hallgatók szívét és felszólalt Erdélyi Aladár dr. nemzetgyűlési képviselő is a tőle megszokott elegáns szónoki stílussal. A napnak ünnepélyességét az egyenlőségi kör termében tartott esti előadás zárta be, ahol az alkalmi vegyes kar énekszáma után (Verdi „Nabuccó: A főpap imája“) után, amelyet Őry Géza karnagy dirigált, Rátkay László dr. adott elő költői intuíciókkal, gazdag előadást Képek, gondolatok címén. Utána Huber Ily szépen előadott szavalata következett. Guermino Alajos énekszáma" Istent akarjuk, nagy sikert aratott, amelyet Koudela Gyula kisért. Utána Auguszt István —T- Hábel Ignác Az őr halála c. melodráma következett, amelyet Salamon Erzsébet tanítónő szavalt, kitűnő orgánummal és nagy tehetséggel. Zongorán az ismert művésznő Fleicher Istvánná kísérte. Két rövidebb színjáték egészítette ki a programmot, (mely után tánc következett, reggelig). A püspök másnap reggel 9 órakor távozott a fellobogózott városból, mély hitbeli erősbülést hagyva a hívek lelkében. A választási biztos oly ajánlást, amelyen az ajánlók száma az ezernél kevesebb, vagy, amely egyéb rendelkezéseknek nem felel meg, nem fogad el. Az elfogadott ajánlást az ajánlók nem vonhatják vissza. Azok a választók, akik az ajánlást átnyújtották az ajánlás átnyújtásától a választás megkezdéséig a párt részére minden szavazókörben egy vagy két bizalmi egyént nevezhetnek meg. A bizalmi egyének a választás törvényszerűségét ellenőreik és e feladatok keretében az elnök engedelmével röviden felszólalhatnak, a szavazás befejeztével pedig észrevételeiknek a jegyzőkönyvhöz csatolását kívánhatják. A bizalmi egyének nevét a küldöttségi elnökkel idejekorán tudatni kell. A bizalmi egyének, a választók és a szavazószedő küldöttség között fenntartandó összeköttetés céljából, az elnök által minden jelölt pártja részére egyenlően megállapítandó számban és egyenlő jogokkal külön megbízottakat alkalmazhatnak. Ha valamelyik párt bizalmi egyénei e jogukkal élni nem kívánnak, ez a körülmény nem akadályozza meg azt, hogy a többi pártok megbízottakat alkalmazhassanak. A megbízottak nevét a küldöttségi elnökkel idejekorán tudatni kell. A megbízottak kötelesek a fenti rendelkezéseket és az elnöknek a rend fenntartása érdekében kiadott utasításait szigorúan megtartani, ellenkező esetben megbízásukat az elnök megvonhatja. A választási eljárás ideje alatt annak befejezéséig a választókerületben a választás céljára zászlót kitűzni, vagy egyébként nyilvánosan használni tilos. Tilos a választási körmenetek tartása is. A választással kapcsolatos falragaszok és röpcédulák a legszükségesebb tárgyilagos tudnivalókon kívül semmi más szöveget és semmiféle ábrát nem tartalmaznak. Az országgyűlési képviselő választás elrendelésétől a választási eljárás befejezéséig tilos a választóknak bármely ellátásban való részesítése, kivéve azokat, akik a képviselőjelölttel, illetve jelöltekkel közös háztartásban élnek, vagy szűkebb családjához tartoznak E tilalom megszegése, ha azt a képviselő maga követte el, vagy ha tudtával és beleegyezésével történt, az esetleges büntetőjogi következményeken felül a választás érvénytelenségét vonja maga után. A választás napját megelőző nap délutánjának 6 órájától kezdve a választási eljárás befejezéséig mindennemű szeszes italnak árusítása, kiosztása, vagy közvetlen fogyasztás céljából egyéb módon való forgalomba hozatala tilos egész Pécs város területén. Amit a szavazóknak tudniok kell Pécs, dec. 1. — Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény alapján a központi választmány Pécs városában az országgyűlési képviselő választásokat december 14.-ére és 15.ére tűzte ki. A választás az arányos képviseleti rendszer alapján történik, a szavazási eljárás minden szavazatszedő küldöttségnél a választási napokon reggel 8 órakor kezdődik. A lajstromokra, pártokra jelöltekre vonatkozó ajánlatokat a választási főbiztosnak Feszti Nándor kir. ítélőtáblás tanácselnöknek kell átnyújtani. Egy-egy lajstrom ajánlásához Pécsett olyan ezer választónak a sajátkezű aláírása szükséges, kiMinden ajánlásban két képviselő és két pótképviselőt kell ajánlani ha az ajánlás kevesebb jelölt nevét tartalmazza, az ajánlás érvénytelen. Az ajánlók az ajánlásban egy megbízottat és egy helyettes megbízottat nevezhetnek meg, akik az aláírókat, valamint a jelölteket a választási bizottsággal szemben képviselik. Megbízottul valamelyik ajánlott jelöltet is meg lehet nevezni. Az ajánlatot legalább két és legfeljebb tíz olyan ajánlónak kell átnyújtani, kiket a választási biztos személyében ismer, vagy akik személyazonoságukat előtte igazolják. A választási biztos az ajánlás átvételére rendelt helyiségből, az ajánlás átnyújtóit kivéve, mindenkit kitilthat, nek Pécsett választójoga van. OIOBOBQiGIOgOIOaOSOIOiOBOiOlOKQBiqSC J V ilágot hádité Rádió i Western superheterodyne és a 3 csöves Tungsram készülék, melyek részletfizetésre is kaphatók. \ FekínSse meg véfelkényszer nélkül C H M U R A láíszerész Pécs, Városháza. ©f-n M lg iiriö immmmmmzmwmmtmmmmmMM äiil ff 1 ¥1¥1t/ir*¥T¥ a I xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx rS! IVIH1 1, A f xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx a xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxI 4E HAGYD MAGÁD 11 §•' X) 4 X) X) cxxXxxxxxxxxxxxxxxxxx raiIFII T¥ A £ ÍXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX o 1 11 OI j 1 ^ A I tXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX a^ ^ *I