Dunántúl, 1930. szeptember (20. évfolyam, 198-221. szám)
1930-09-10 / 204. szám
10. oldal. 11 DUNÁNTÚL Szerda, 1930. szeptember 10. FEILNER I. esti TÁNC TANFOLYAMA a Nőegyletben szept. 16-án kedden, táncbemutatóval nyílik meg. Külön meghívó nem lesz kibocsájtva. Telefon: 16:04. — A székesegyházi bányafelügyelő állás betöltése. Myskowsky Emil bányafőfelügyelőnek folyó évi szeptember 1-én történt nyugdíjaztatásával üresedésbe jővén a székesegyház tulajdonát tevő mecsekszabolcsi és somogyi bányáknál a székesegyház részéről rendszeresített bányafelügyelői állás, a megyéspüspök, a székeskáptalan javaslatára, a 21 pályázó közül Bauer Károly okleveles bányamérnököt nevezte ki a bányafelügyelői hivatal élére, egyelőre ellenőrző bányamérnöki címmel és azzal a kötelezettséggel, hogy a mecsekszabolcsi Ferenc József akna mellett a D. G. T. által nagy komforttal felépített és felszerelt bányafelügyelői épületben kell állandóan laknia és hivataloskodnia. Ebből kifolyólag a székesegyházi bányafelügyelőségnek Pécsett már nem lesz központi irodája, mert a hivatal szeptember 1-je óta már kizárólag Mecsekszabolcson működik. (Telefon: 5.84.)— Orvosi hír. Liebert Géza kir. főállatorvos, lakását Dr. Várady Antal utca 20. szám alá helyezte. Az ügyvédi kamarák kamaraközi értekezlete. Budapesten vasárnap tartották meg az ügyvédi kamarák kamaraközi értekezletüket, amelyen a pécsi ügyvédi kamarát Nemes Vilmos dr. elnök, kormányfőtanácsos képviselte, aki felszólalásaiban az ügyvédség problémáival, sérelmeivel és azok orvoslásával foglalkozott. — A Pécsi Katolikus Kör könyvtárórái. A belvárosi katolikus kör szerdától kezdve újra megkezdi könyvtáróráit. A könyvtárórákat minden héten szerdán 4 órától 5-ig tartják meg. — Halálozás, özv. Lőrincz Károlyné sz. Stein Zsófia ny. áll. tanító özvegye 82 éves korában, szeptember 8-án meghalt Pécsett. Temetése szeptember 10-én, délután 4 órakor lesz a központi temető ravatalozó csarnokából. Gyászmise szeptember 10-én, fél 8 órakor lesz azÁgoston téri plébániatemplomban. Halálát Pere Ferencné, szül. Lőricz János már, lakatos gyermekei, veje, unokái és a széleskörű rokonság gyászolják. — Két rosszullét a pécsi főpályaudvaron. Dombi József ernyei születésű 32 éves regenyei lakos, ma rosszul lett és eszméletlenül esett össze a főpályaudvar III. oszt. várótermében. Ugyancsak rosszul lett a főpályaudvaron Kovács Jánosné sz. Szilágyi Erzsébet vajszlói asszony is. A mentők mindkettőjüket beszállították az egyetem sebészeti klinikájára. A PTE kerékpárversenye. A PTE vasárnap rendezte a rövidtávú versenyét a mohácsi országúton. Eredmény:* 1300 méter távon a főversenyzők első beérkezője Bence, 1000 méter távon a haladóknál Tilmann, a kezdőknél ugyancsak 1000 méter távon Borbély szaladt be elsőnek. A versenyen induló csoportokat Bragyás, a PTE trénere indította. A verseny után a kerékpárosokat Piskur György látta vendégül a pécsiheédlőfélcsaj. w....*m'm "’■«üi'g—...'"«■[ Gyújtott a villám Siklóson Hiányos a tűzrendészet! felkészültség Siklós, szept. 9. —A végnélküli szárazságra jótékony eső zuhogott alá a siklósi határon vasárnap este. Mennydörgés és villámlás volt a kísérő zene s ez zavarta némileg — 4 órán keresztül — az eső egyhangúságát, fel-felriasztva az alvókat. Búcsúzásul aztán egy ilyen bolondos cikk-cakk beleszaladt Skribanek Béla pusztáján összerakott szalmakazalba, azt felgyújtotta, 4000 körüli kárt okozva tulajdonosának. A kár biztosítás révén jórészt megtérül. Egy nagyobb szalmakazal égése beláthatatlan veszedelmeket is rejthet magában, főleg, ha eső nem áztat meg előzőleg mindent körülbörül s erősebb szél nem űzi-hajtja a veszedelem csóváját. Fontos szerep jut ilyenkor a tűzoltóságnak s ezzel összefüggőleg a tűzrendészeti felszereléseknek. Ekörül pedig Siklóson nagy bajok vannak! Alig, hogy az első lajt víz megindult, száz méternyire a kiindulási ponttól, a kiszáradt kocsi felmondta a szolgálatot. A segítésre siető emberek leugráltak a lajtos hordóról, azt otthagyva, gyalog siettek a veszedelem színhelyére. A kifogott lovak a másik lajtos kocsit vitték volna, ha az nem üres. A harmadik — ugyancsak a széthullás veszedelmében — már a piactéren megrekedt. A negyedik levontatásához meg már idő kellett, — dacára, hogy ez még a legjobb állapotban volt — mert erről meg hiányoztak a hámfák. Mindezeket pedig azért mondjuk el, mert meg akarjuk állapítani, hogy valakit vagy valakiket felelősség is terhel, akár a közdolgok kezelésében, akár azok ellenőrzésében, nem is szólva a nagyobb veszedelmekről. — Jótékonyság. Kasza Ferenc vendéglős, a külső keresztek javítására 10, a Loschsteiner család ugyanerre 2, a Pius-templomra pedig 10 pengőt adományozott a „Dunántúl" útján. A nemes szívű adományokat rendeltetési helyére juttatjuk. — Orvosi hír. Hoch Bertalan dr. belgyógyász szakorvos szabadságáról megérkezett és rendelését újból megkezdte. — Savanyításhoz ecetsav, garantált vegytiszta, legolcsóbban kapható Koszi J. utódainál, Irgalmas utca 24. ályhát, tűzhelyet mielőtt venni szándékozik tekintse meg Hamerli József , hol a pécsi szén tüzelésére legalkalmasabb kályhák olcsó áron beszerezhetők. K — Orvosi hír: Adler-Rácz Antal dr. egyetemi tanársegéd urologus-sebész, rendelőjét Deák u. 1. sz. alatt megnyitotta. Rendel hétköznapokon , délután 2—144-ig. Telefon: 12—27. — A hivatalos nyomtatványok alakjának egységesítése. A hivatalos lap vasárnapi száma rendeletet közöl, amely a hivatalos nyomtatványok és papírok egységesítését, valamint ezekkel kapcsolatos módosításokat tartalmazza. — Erkölcsök a balokányi ligetben. Az államrendőrség pécsi kapitánysága őrizetbe vette és a királyi járásbíróságra kísértette át Parragi József 27 éves lakás és foglalkozás nélküli egyént, aki a balokányi ligetben megbotránkoztató magatartást tanúsított. — Meglopták a piacon. A Ferenciek utcája 7. sz. házban lakó munkaadójánál szolgáló Bauer Regina szobaleány, ma a rendőrségen feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a Mailáth téri piacról hazajövet, kézikosarából kilopta kisebb összeget tartalmazó pénztárcáját. Házvezetőnőt, megbízhatót, gyermekszeretőt, keres 4 fia mellé magános úriember azonnali belépésre, Rákóczi út 48. — Lopás a színházi nézőtére Jakabffy Imre (Ferenc József u. 13.) nyugalmazott gazdasági főfelügyelő feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki Uferiniék előadása alatt elemelte felesége pénztárcáját, amelyben jegyzetek és kisebb pénzösszeg voltak. Az ismeretlen illuzionistát nyomozza a rendőrség. —■ Raktárrendezés folytán, most egész hónapon át hallatlan olcsó árak mellett vásárolhat mindennemű cipőket Turul, Király utca 15. sz. ■— Telefonforgalom Pécs és Travnik között. Pécs—Travnik között a távbeszélő forgalom a mai nappal megnyílt. A háromperces beszélgetés díja 4,75 P. — Házicsatorna bekapcsolásokat előnyösen készít Gungl Fülöp és társa fémiparvállalat, Deák u. 9. — Balesetek munka közben. Minker János bádogosüzemében munka közben Szondán Gábor segédmunkás egy vasdarabtól, Hafner János lakatos pedig (Orsolya u. 15.) a Pannónia sörgyár egyik műhelyében egy kalapácsütéstől a kezén súlyosan megsérült. Mindkettőjüket a mentők részesítették elsősegélyben. A Uferini szerdán és csütörtökön utoljára szerepel Pécsett. Az Uferini család mesteri produkciói napról-napra telt házat vonzottak a színházba, ami arra késztette az igazgatóságot, hogy az Uferini előadásokat szerdára és csütörtökre is kiterjessze. A csütörtöki nap azonban végérvényesen az utolsó előadás napja. A két nap programján egy még nem látott mutatvány szerepel. Uferini tíz embert eltüntet a nézőtérről. A további új számok nevezetesebbje: A befejezett aranygolyó, Az ügyetlen szabómester, Tűz és víz varázslat, Fémketrec eltüntetése a nézőtéren ellenőrzés mellett stb. stb. Az előadások este fél 9 órakor kezdődnek leszállított helyieik mellett. — Elveszett a Zichy és Radonay utcai útvonalon egy lourdesi ezüst rózsafüzér. A becsületes megtalálót szépen kérik, adja át a rendőrségen,, vagy Gróf Zichy Gyula utca 19. sz. alatt. — Anyakönyvi hírek. Az anya-* könyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentették be: Rudnay Konrád rk. 49 éves honvédtiszthelyettes, Pataki József rk. 44 éves főmozdonyvezető, Pisasitz Antal rk. 17 éves borbélysegéd Véménd, özv. Berger Dávidné sz. Weisz Katalin szr. 83 éves, özv. Kis Péterné sz. Németh Erzsébet rk. 81 éves, Márkus Sándorné sz. Eszter Terézia rk. 72 éves, Pap Boldizsárod sz. Oldal Erzsébet rk. 65 éves, özv. Lőrincz Károlyné sz. Stein Zsófia rk. 82 éves. 7t11W7tv77TTVTV7TV7TTTT7WT1 Pécsi zeneiskolai tanárok Milesító szereplése, K. Kallivoda Olga, nagysikerű nyári hangversenykörútjáról, melynek során Amsterdamban, Párisban (kétszer), Bernben, Baselben, Lausanneben, Interplakenben, Milanóban, Genovában, Rómában, Frankfurtban és legutoljára Stuttgartban szerepelt — mindenütt kizárólag magyar szerzők műveivel — most érkezett haza. Az interlakeni világhírű hatalmas Kürssaalban aratott nagy sikerének tanúja volt Krausz László pécsi hegedűs is, ki mint Kürschnek Emánuel vert növendéke jelenleg a baseli városi színház kitűnő zenekarának tagja, nyáron át az interlakeni fürdőzenekar egyik koncertmesteri állását tölti be — kitűnő karmestereinek legnagyobb megelégedésére. Kallivoda Olgát interlakeni sikere után azonnal lekötötték a jövő szezonra is és tovább ajánlották az ostendei Kursaalnak is. Kürschner igazgató, a művésznő férje Milanóban, Lausanneben és Baselban játszott a rádióban és szereplésével Pécsnek és az általa vezetett zeneiskolának is dicsőséget szerzett. A bárányi mezőgazdák súlyos helyzete. A vármegyei közigazgatási bizottság mai ülésén Bocz Elek gazdasági felügyelő, Baranya gazdasági helyzetéről az alábbiakat jelentette: Az augusztus havi száraz időjárás mellett a cséplést akadálytalanul befejezték. A termés eredményekben a múlt havi jelentés óta változás nem történt. A búza árának állandó csökkenése következtében a mezőgazdák közgazdasági helyzete rendkívül súlyos lett. Az állattenyésztés fejlesztése érdekében Baranya vármegye területére Svájcból 31 drb. tenyészbikát hoztak be, amelyekből 4 drb. uradalmak közt, 11 drb. a pécsváradi járás, 6 drb. a szentlőrinci, 4 drb. mohácsi, 3 drb. hegyháti és 3 drb. a siklósi járás községeiben osztottak ki köztenyésztési célra.! ?r?v?V«’»'»17V777VT»7'»ízV77V770'rm'K