Dunántúl, 1939. április (29. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-30 / 98. szám

4. .................. ... Rej­tvé­nyesnk A legutóbbi számban közölt rejt­vények helyes megfejtését 76-an küldték be. Díjat nyert Vörös István,­­ Neugebauer Irén és Vas András,­­ Újabb fejtörőink ezek: gorombaság. A helyesen megfejtők közt három könyvet osztunk ki. Leo d­d Bárányok között Kis komédiák ELŐLÉPETT! A kis inasgyereket megkérdezi az apja: — Na, fiam, hogy haladsz a mű­helyben? — A napokban előléptem. — Hogyan? — Már szabad nevetnem, ha a mester megpofozza a másik inast ! * BIZTATÓ — Milyen sebességgel lehet futni ezzel az autóval? — Ha ki van fizetve, olyan sebes­séggel futhat vele uraságod, hogy akár a nyakát is kitörheti Szentesi Olga. Harmadikos elemis­­ta létedre nagyon szépen írsz és di­cséretedre legyen mondva, hibát se találtam leveledben. A gárdába való felvételednek nincs akadálya. Ha kedden délután belátogatsz, nyom­ban be is sorozlak, — Végh Lajos. Ezúttal cserben hagyott a tudomá­nyod, fiam. No, majd máskor, — Klein Margit. Mint mindenki, te is úgy kezded a leveledet, hogy nyerni szeretnél. Sajnos, a szerencse tün­dére csak három gárdistára moso­lyoghat hetenként és így a többinek várni kell, míg rákerül a sor. Meg­fejtéseid jók és szép, hibátlan írá­sodért meg is dicsérlek. — Deák László. Az egyik megfejtésed sántít, a másikat pontosan kitaláltad. — Szabó Ervin. Ha lesz időm, okvetlen meghallgatom a szavalásodat. Ha si­kered lesz, akkor kapsz egy szép jutalomkönyvet. A szép virágcsokrot köszönöm. — Somogyi Irma. Ha csakugyan mindenből kitűnő lesz a bizonyítványod, akkor jelentkezhetsz a jutalomkönyvért. Kedden miért nem jöttél be, ahogy ígérted? Molnár Erzsébet. A gárdisták nap­ján, kedden látogass be és beírom nevedet a gárda nagy könyvébe. Ta­nulj szorgalmasan, mert csak a ki­tűnő bizonyítvány alapján kaphatsz jutalomkönyvet. vWVVVVVVVWVVVVW Szerkeszti: Géza bácsi. j m Vasárnap, 1939 április 30. Pünkösdi rózsa Írta: Géza bácsi Azt mondják, Csíkországban nem nyílik pünkösdi rózsa, mióta oláh bocskor tapossa az erdélyi földet. Kinek is nyíljék? A székely leányok és asszonyok feketében járnak. Gyászruhához nem illik a piros pün­kösdi rózsa. A legények menekülten, messze Csonka-Magyarországban vár­ják az indulót a bosszúálló hazaté­résre, vagy oláh kommandóra tanul­ják még jobban gyűlölni a román fajtát. Az egyiket most még hiába várná haza a pünkösdi rózsa, a má­sik se a virág nyílását várja. .­. . Csíki Gáborné hiába járta a kertet. Nem talált virágra. Mit kös­sön hát koszorúba, hogy az évforduló­­napján elvigye férje sírjára? Pün­kösdkor lesz egy éve, hogy férjét halálra kínozták a vérszomjas ro­mánok. Virág helyett jó lesz az örök­zöld is. Az úgyis olyan mint a szé­kely hazaszeretet. Soha nem hervad el. Az özvegy lenyesegette az örök­zöldet és koszorúba kötötte. Milyen szépen illenék a közepére egy égő piros pünkösdi rózsa! Csak volna! Bevitte a házba a koszorút és szegre akasztotta. Maga pedig be­tért a belső szobába beszélgetni az emlékeivel. Elővette férje arcképét. Milyen derék, erős ember volt. Hogy szerette a családját és a földet, ame­lyet gyerekkora óta munkált. Miért kellett meghalnia? Mert az oláhok szemet vetettek földjére? Kinézett az ablakon és kifenyegetett a messze távolban kéklő hegyeken túlra. Majd elővette a fia arcképét. Szegényke, ott jár valahol Csonk­a-Magyarorszá­gon és hazafelé küldi sóhajtásait. Mikor látja viszont egyetlen szép fiát? Mikor üt már az óra, hogy hazatérjen és bosszút álljon apja halála miatt? Nézegette a két arc­képet és úgy érezte, hogy két erős kar öleli át. Mintha hangokat hal­lott volna: — Ne sírj anyám, él még a fiad! Már készülődünk hazafelé. . . . Hirtelen durva ajtókopogás za­varta meg. Összerezzent. Egy szú­rós kinézésű oláh katona nyomult be a kis szobába és megkérdezte: — Itt lakik özv. Csíki Gáborné? Székely özvegyre mindig veszélyt jelent, ha az oláhok keresik. Az öz­vegy bátortalanul felelt: — Én vagyok. A román katona vigyorogva felelte: — Ha látni akarja a fiát, siessen a községházára. Talán még megta­lálja. Az özvegy felsikoltott. — A fiam! Ne bántsátok a fiamat Hol a fiam? Hogy kerül ide? Az oláh vadul vigyorgott: — Hát bizon át akart jönni a ha­táron, aztán az egyik őr célbavette. — Szent Isten, csak nem öltétek meg? — Nem tudom, de jó lesz sietni, ha még beszélni akar vele. ... Rohant, repült az özvegy. Mire ■Misért, m­ar, csak a fia holttestét­ ta­lálta a földön fekve. Mellén kicsiny­ke nyitott seb volt. Körülötte aludt vér, mintha piros pünkösdi rózsa lett volna. ...Szegény székely özvegy, most már viheted az örökzöld koszorút a férjed sírjára. A pünkösdi rózsát­­ odatűzheted a közepére... kutya-csitítgató Ne ugass! Csak hallgass! Miért ez a lárma. Nem tör rá Senki sem A mi kis portánkra. - -*v Csak a kis Pistike A Jár-kel az udvaron. Azért a ’ Nevetés, A nagy vigadalom. Most tanul Az öcskés Járni-kelni szépen. Nagy újság Ez kérem Egész ház népének. Ne ugass! Csak hallgass! Örülj te is Fidi. Csendben légy. Úgy figyelj, — Járni tanul Pisti! Cserné Zucsek Gizella. Barátságos mérkőzés Írta: ifj. Szilvás­ István Régen volt már nálunk János bár­­csi, nem is csoda, most már akad dolog elég a szőlőben, szántófőldőn. Andrissal is megbékélt már, az uno­kájával, mert hogy húsvétkor jeles volt az általános előmenetele, még egy fobbalt is vett neki. No, ezen aztán meggyűlt a baj! Persze az Andris minden szabad idejét a legelőben töltötte. Össze­szedte a fiúkat tanítás után és men­tek fodbalozni. Természetes, hogy másnap dadog

Next