Dunántúl, 1941. december (31. évfolyam, 275-297. szám)
1941-12-13 / 284. szám
6 DUNÁNTÚL Szombat, 1941 december 13. — Pályázat 112 intézeti éri állásra. Az igazságügyminiszter pályázatot hirdet a Magyar Szent Koronához visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen, valamint a visszafoglalt délvidéki területen kívül eső letartóztató intézeteknél (azaz kir. országos büntetőintézeteknél és kir. bírósági fogházaknál) betöltésre kerülő s a II. osztályú altisztek csoportjába tartozó 112 őri állásra. Ezek közül több állásra csak kovács, lakatos, gépkezelő, szerelő, stb. polgári foglalkozású nevezhető ki. Pályázati határidő 4 hét. Részletek a hivatalos lap csütörtöki számában. — KODOLÁNYI JÁNOS MEGNYERTE A KÚRIÁN AZ ELLENE INDÍTOTT PLÁGIUMPERT. Irodalmi körök élénk érdeklődéssel kísérték azt a plágiumpert, amelyet Erdős László író indított Kodolányi János, a „Földindulás" című nagysikerű színmű szerzője ellen. Erdős keresetében azt állította, hogy Kodolányi a Földindulás témáját, az egyke-probléma feldolgozását, de egyebeket is az ő „Megkondul a harang" című darabjából vette át. A törvényszék terjedelmes bizonyítási eljárás lefolytatása után Erdős László keresetét elutasította. Fellebbezés folytán a budapesti tábla tényként állapította meg, hogy Kodolányi felhasználta Erdős színdarabjának több adatát, de magáévá tette a szerzői jogi bizottság véleményét, amely úgy szólt, hogy a Földindulás önálló szerzői műnek tekintendő, ennélfogva Kodolányi János szerzői jogbitorlást nem követett el. A magánjogi szabályok értelmében azonban kötelezte Kodolányi Jánost 2400 pengő kártérítésre azért, mert a Földindulás című darabnak a Nemzeti Színházhoz való benyújtása folytán Erdős László művének színrehozatala elmaradt. A tábla ítélete ellen bejelentett felülvizsgálati kérelmek folytán a Kúria Jakab Mihály elnöklésével csütörtökön tárgyalta az érdekes plágiumpert és Erdős keresetét teljes egészében elutasította s Erdőst, mint pervesztest a perköltségek megfizetésére kötelezte. A Kúria indokolása szerint Kodolányi Földindulás című darabja eredeti mű, Kodolányi nem követett el szerzői jogbitorlást, ennélfogva kártérítésben sem marasztalható el. — Karácsonyi cukorka és likőr nép-akció. A közellátási miniszter felhívással fordult a cukorka és likőrgyárosokhoz, hogy a karácsonyi ünnepekre való tekintettel készítsenek népakció keretében olcsó cukorkákat és likőröket. Az eredeti terv az volt, hogy a felhívásra 100 vagon cukorkát és néhány vagon likőrt gyártanak a nép-akcióra. Az idő rövidségére való tekintettel azonban megállapították, hogy ilyen mennyiséget karácsonyig már nem tudnak elkészíteni. Ennek következtében az előre meghatározott menynyiségnek csak bizonyos százalékát készítik el és szállítják le a cukorka és likőrgyárosok. — DECEMBER 17: A „Harmonia“ Művészeti Szövetkezet első pécsi hangversenye a Pannónia nagytermében. Agyonlőtte magát az Amerikát megjárt nagybudméri mezőőr. A pécsi kir. ügyészségre érkezett telefonjelentés szerint Nagybudméren szolgálati fegyverével agyonlőtte magát Geiger János 59 éves községi mezőőr. Mire rátaláltak, már halott volt. Hozzátartozói elmondották, hogy Geiger évekkel ezelőtt Amerikából tért vissza Nagybudmérre és dollárokat is hozott magával. A pénzzel azonban nem tudott célszerűen gazdálkodni és emiatt kedvét vesztette. Valószínű, hogy tettét is elkeseredésében követte el. — Tolvaj a gazdasági udvarban. Mozes Kálmán főpályaudvari vendéglős gazdasági udvarából 2 méter mázsa tengerit elloptak. A tetteseket keresik. — Ellopták a targoncáját. Heller János Tettye tér 3. szám alatti lakos kézitargoncáját ismeretlen tettes ellopta. A lopás igen érzékenyen érinti a szegény embert, mert mint csomaghordó a targoncával kereste a kenyerét. RANGJELZÉST KÉRNEK AZ EGYENRUHÁJUKRA AZ ERDÉSZEK. Az erdész műszaki kar már hosszabb idő óta kifogásolja, hogy fontos hivatását nem hangsúlyozza eléggé a ruha, amelyet az erdészek viselnek. Ezért most érdekes javaslatot vetettek fel. Az erdészeti kart egységbe kell tömöríteni, amelyet kifelé a törvényesen meghatározott és védett, kötelező rangjelzéssel ellátott formaruha biztosítana. Minden erdőtulajdonost kötelezni kell arra, hogy az állami erdészek mintájára csakis szolgálati esküt tett egyéneket alkalmazzanak az erdőgazdaságokba. Az egyik javaslat szerint a formaruha alapszíne szürkészöld lenne. A képesítéssel nem rendelkező erdőszolgák (kerülő-erdőőrök, illetve vadőrök) rangjelzés nélkül viselnék a formaruhát. A szakvizsgára készülő erdőgyakornokok,lletve szakiskolások zöld gallért kapnának az egyenruhára ezüst, makknélküli tölgyfalevélre. A szakképesített erdősegédek pedig rangjelzésképpen egy makkos, ezüstszínű tölgyfalevelet viselnének. A körerdész két és a főerdész három makkal ellátott ezüst tölgyfalevelet kapna gallérjára. Az erdőmérnöki kar ugyanilyen jelzéseket visel, természetesen aranyozott distinkciókkal. Az erdőszolgák vadásztőrt viselnének oldalfegyverként. Az egyéb műszaki beosztású erdészek pedig a rendőrség példájára, pisztolyt. — Cipő kellene, hogy dolgozhasson egy tizenhét éves pécsi fiatalember. Ha van olyan jószívű olvasó, aki nélkülözni tud 43-as cipőt vagy csizmát, nagy segítségére lesz egy fiatal magyar embernek. — Megrúgta a ló. Németh István 44 éves Czindery utca 6. szám alatti lakost az Irányi Dániel téren levő Szieb-féle vendéglő istállójában hasba rúgta a ló. A szerencsétlen embert belső vérzéssel és bordatöréssel a pécsi sebészeti klinikán ápolják. — Elvitték a száradó ruhákat, Páhok Mária Mindszent utca 11. szám alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy az elmúlt éjszaka-. 300 pengő értékű száradó ruhaneműt loptak el az udvaráról. A nyomozás megindult. Felesége feljelentésére őrizetbe vettek egy megrögzött tolvajt. A pécsi rendőrség őrizetbe vette Grosz György 38 éves, Nyíl utca 8. szám alatt lakó napszámost, aki beismerte, hogy Rihmer Ilona Király utcai lakos Buzássy Ábel út 6. számú villájába betört és onnét nagymennyiségű ruhaneműt ellopott. Ezek egy részét eladta, a kapott pénzt elitta. Ugyanő Váczi Ferenc Petrezselyem utcai sütőmester kerékpárját is elemelte, amely most szintén előkerült. Grosz Györgyöt felesége jelentette fel, mert egy hónapja nem vállalt munkát s hazulról mindent elhordott és eladott, a kapott pénzt szokása szerint elitta. Kihallgatása után átkísérték az ügyészségre. — Kormányzósértésért elítéltek egy eszéki géplakatost. A pécsi törvényszék dr. Garay tanácsa pénteken vonta felelősségre Zsankó Antal 39 éves eszéki géplakatost, aki ellen a királyi ügyészség kormányzósértés és tiltott határátlépés vétsége miatt indított eljárást. Zsankó ■ez év október 13-án engedély nélkül átjött a határon, s betért Karancson az egyik vendéglőbe. Itt politizálni kezdett s ennek során olyan kijelentéseket tett, amikkel megsértette Magyarország kormányzóját. A pénteki főtárgyaláson ittasságával védekezett, de a tanuk ellene vallottak. A bíróság megállapította vétkességét mindkét vádban, s ezért jogerősen egy hónapi és 28 napi fogházra ítélte, de a büntetést a vizsgálati fogházzal kitöltöttnek vette és szabadlábra helyezte. — Útjában volt a más fája — kivágta. Cseke Béláné Bosnyák utca 18. szám alatti lakos feljelentést tett ismeretlen fuvaros ellen, aki a földje melletti gyalogútra hajtott kocsijával s az útjában levő gyümölcsfáit kivágta. A kár? 40 pengő. A nyomozás folyik. wsumewm Mohács megyei város kiegyűlese, Mohács megyei város képviselőtestülete vitéz Szőnyi Alajos polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott. Napirend előtt Petrovics Károly kifogásolta, hogy forgalmas utcák járda nélkül vannak, vagy ha épültek is, keskenyek. A polgármester válaszában közölte, hogy a város ugyan készített járdaprogramot, azonban az különféle okokból kiegészítésre szorul. A tervet átdolgozzák majd és azután sokszorosítva kiosztják a képviselőtestület tagjai között, hogy azok megtehessék észrevételeiket. A napirend során elhatározta a képviselőtestület, hogy a város 2000 P névértékű Erdélyi nyereménykölcsönt jegyez. A Nép és Családvédelmi Alapból készült házak előtti utcát „Magyar jövő” utcának nevezték el és felhatalmazták a polgármestert, hogy sokgyermekes családok részére, mindenkor egyéni elbírálás alapján, villamos áram kedvezményt adhasson. — DECEMBER 17: A pécsi hangversenyszezon nagy eseménye a Trio Italiano hangversenye a Pannónia nagytermében. — A Pécsi Egészségvédelmi Szövetség (Stefánia) közgyűlése. A Pécsi (Stefánia) Egészségvédelmi Szövetség ma, december 13-án, délután 5 órakor tartja rendes éviközgyűlését, Dulánszky Nándor utcai székházának előadótermében. A vezetőség meghívja tagjait, az egyesület jóakaróit, támogatóit, jóbarátait. Hosszú idő óta fekvő betegek a régbevált, tisztán természetes „Ferenc József” keserűvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashajtó hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosát! — A PÉCSI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ TESTÜLET december 21-én, vasárnap d.e. 10 órakor Pécsett a tűzoltólaktanya tanácstermében (Rákóczi út 5. sz.) az alábbi tárgysorozattal tartja évi rendes közgyűlését: 1. Elnöki megnyitó. 2. A parancsnokság évi jelentése. 3. Zárszámadás és a számvizsgáló bizottság jelentése. 4. Az 1942. évi költségvetés tárgyalása. 5. Alapszabály módosítás. 6. Esetleges indítványok. Az indítványokat a közgyűlést megelőzőleg 8 nappal előbb az elnökségnél szóban vagy írásban kell bejelenteni . ALMÁSMÁLOMI KARÁCSONYESTI KÁNTÁLÓ, NAGYSZALONTAI ÚJESZTENDŐT KÖSZÖNTŐ a Nagykarácsony éjszakája előadásán dec. 21-én a Pécsi Katolikus Legényegyletben. Kedden tartja közgyűlését a Magyar Városok Országos Szövetsége. A Magyar Városok Országos Szövetsége december 16-án, a jövőhét kedden tartja közgyűlését a Központi Városháza tanácstermében. A magyar városok testülete közgyűlésén igen fontos javaslatok felett dönt. — Elveszett egy koldusszegény család utolsó pár pengője. Egy szegény asszony, akinek a férje és két gyermeke beteg, csütörtökön délután a Mindenszentek templomától az Ágoston utcán, Anna utcán át a Káptalan utcáig, vagy visszafelé a Barát úr utcáig, elvesztette a rádiónyugtájába tett 15 pengőjét, amelyen beteg gyermekének akart cipőt venni karácsonyra. Kérik a becsületes megtalálót, juttassa el a pénzt a Dunántúl szerkesztőségébe. — A téli Erdély legszebb üdülőhelye: Borszék és Gyilkostó. Az IBUSz téli szenzációja az idén Borszék és Gyilkostó, ahová az IBUSz karácsonykor és az egész tél folyamán 7 és 12 napos utazásokat rendez. Az utazások december 20-án kezdődnek. Borszéken és Gyilkostón kitűnő sí- és korcsolyalehetőségek vannak, ezenkívül Borszéken új lesiklópálya épült. Jelentkezni lehet az összes IBUSz irodákban. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADLMI HÍREK mmmTuwwwmmitwwwwiwlll A PIUS ÖREGBAJ december 13-án, szombaton este 8 órakor tartja szokásos összejövetelét. Mindenkit várnak. A vigalmi bizottság azonban fontos ügyek miatt feltétlen jelenjék meg. A CISZTERCI DIÁKSZÖVETSÉG pécsi osztályának tagjai csütörtökön este a Pécsi Katolikus Körben barátságos, vacsora utáni eszmecserére gyűltek egybe, amelyen részt vett az osztály elnöke, Virág Ferenc megyéspüspök is. A remiző felszólalásában vázolta a tagok sorban beállott örvendetes szaporodást és további taggyűjtésre kérte a megjelenteket. Megemlékezett a budapesti csoport áldásos együttműködéséről, a szövetség egyik alapító tagjának, Braun István paksi apátplébánosnak tragikus haláláról, és az osztály egyik alelnökének, Fischte Béla nyug alispán, felsőházi tagnak tiszteletbeli doktori avatásáról és az ott elmondott, lelkes, izzó magyarságról tanúskodó tanulmányáról. A nagy számban megjelent tagok, Pécs társadalmi életének kiválóságai, meleg barátságban sokáig együtt maradtak és elhatározták, hogy minden két hónapban összejönnek és igénybe veszik a Pécsi Katolikus Kfró felajánlott szíves vendégszeretetét. Y EGYSZERI KÜLÖNLEGES SEGÉLYT KAPNAK A HATÁRON TÚL HARCOLÓ HONVÉDEK ITTHONI HOZZÁTARTOZÓI. A honvédelmi miniszter már régebben rendelkezett, hogy a keleti hadjárat hadműveleteiben résztvett honvédek hozzátartozói egyszeri különleges , segélyben részesíthetők. A vármegyék alispánjai most utasították az összes járási főszolgabírákat, a megyei városok polgármestereit és a községek elöljáróságait, hogy a segély megállapítása tárgyában dönteni hivatott bizottságba a helyi szociális munkaközösségek arra alkalmas képviselőit vonják be, illetőleg a helyi munkaközösségek közreműködését biztosítsák. Lőwy kabátot vegyen! A FOGYASZTÓK KÉPVISELŐI IS HELYHEZ JUTOTTAK A LÁBBELI KÖZPONTBAN. A Magyar Vidéki Sajtótudósító budapesti jelentése szerint most nevezték ki a Lábbeli Központ vezetőségét. A falusi lakosság az új központ vezetőségének összetételéből megelégedéssel állapíthatja meg, hogy abban nemcsak a bőrgyárosok, cipésziparosok, cipő- és bőrkereskedők, továbbá az állami szakértők, de a magyar gazdatársadalom képviselői is helyet foglalnak, mégpedig a Mezőgazdasági Kamarának és az OMGE delegátusainak révén. Az agrártársadalom őszinte helyesléssel viseltetik a közellátási miniszternek eme intézkedése iránt, mert nemcsak észszerűnek, de jogosnak tartják azt a politikát, hogy ha ezután egy termelési ág érdekében történik valami, akkor ne csak az illető ág kereskedői, iparosai és gyárai kapjanak védelmet, hanem a sok milliót kitevő fogyasztók is. Fiatalkorú telefonbandíták. Hét pécsi inatgyerek ellen indult eljárás, akik az utcákon levő nyilvános telefonállomások készülékében gombostű segítségével áramot kötöttek, felhívták főnökeiket és az ismeretlenség leple alatt trágár szavakkal illették őket. Kihallgatásuk folyik. A tulajdonosnak ajánlják megvételre a lopott szőrmét. Az egyik pécsi szűcsmester alkalmazottja szőrmét lopott és azt értékesítés végett átadta mit sem sejtő ismerősének. A véletlen úgy hozta, hogy a lopott szőrmét tulajdonosának kínálták megvételre, aki felismerve saját áruját, nyomban megtette a feljelentést. Egy józongora ■ 4. bérbeadó. Megtekinthető: Rákóczi-út 13/a. szám, I. dal. Délelőtt 100 1-ig