Dunántúli Napló, 1967. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-20 / 17. szám
napló------------------------------------------ A kosárlabda NB I. újonca, a Szigetvári Spartacus férficsapata. A tavaszi rajt előtt a csapat a Baranya Kupa-mérkőzéseken vesz részt. Legutóbb a Nagy Lajos Gimnázium ellen 73:47 arányú fölényes győzelmet arattak a szigetvári fiúk. Eredetivel máris adat számol a Bányász közgyűlése Eredményes, érdekes, tanulságos évet zártak a Pécsi Bányász sportolói. Ez derült ki a sportkör közgyűlésén Bódi Dezső elnök beszámolójából. — Célul tűztük ki — mondotta a Bányász elnöke beszámolójában —, hogy lehetőségeinkhez mérten ifjúságunk akaraterejére és tehetségére támaszkodva, a sportszakemberek őszinte tudásával és segítő szándékával, versenyben legyünk a megye legjobbjaival. Nos, hogyan sikerült ez, a bányász sportolóknak? Az egyesület a pécsi szénmedence dolgozóinak, fiataljainak biztosít sportolási lehetőséget. Néhány év óta minden közgyűlésen foglalkoztak az aktív sportolók számának növelésével. Az elmúlt évben azonban ki kellett tenni a szakosztályok kapujára a táblát, megtelt. Pedig igen sok bányász-fiatal szeretett volna bekapcsolódni a szakosztályok munkájába, de a létesítmények már nem tudnak újabb tömegeknek sportolási lehetőséget biztosítani. sportkör tíz szakosztályában 142 aktív sportolót tartanak nyilvárt, az egyesület sportiskolájában közel 250 fiatalnak biztosítottak rendszeres sportolási lehetőséget. Igen sokan vettek részt a Bányász Kupa-versenyeken. A bányász-dolgozók körében legalább olyan találgatások folytak, hétről hétre, hogy ki nyeri a kispályás labdarúgó-bajnokságot, mint az NB I.-ben A hétfői napokon hangosak voltak a sporttelepek a szurkolók biztatásától, amikor a 24 csapat játékosai kivonultak a pályákra. Népszerűek voltak a tekeversenyek is. Közel háromszázan indultak a különböző tornákon, ötletesen megrendezett tömegversenyek voltak asztalitenisz és sakk sportágakban. Közel 1500 dolgozót mozgattak meg a tömegversenyek, de ebben az évben az új alapfokú bajnokságokon a munkahelyi spartakiadón még több indulót várnak. Örvendetes, hogy a sportoló fiatalok között fölébredt a tanulási vágy. A szakmával bírók már nem elégszenek meg azzal, igen sokan tanulnak tovább. A közösségi élet kialakításában, a klubélet megteremtésében, az ifjúsági nap és a tömegversenyek megszervezésében jelentős szerepet vállal a Bányász SK KISZ- csoportja. A klub fegyelmi bizottságának ritkán volt dolga, mindössze négy ízben ült össze. Nem kirívó fegyelmezetlenségekről volt szó. A még jobb összhang, a még teljesebb bizalom kialakítása a vezetők és a sportolók között, volt a fegyelmi tárgyalások célja. Alub vezetőinek tapasztalatai szerint az anyagilag és erkölcsileg legjobban megbecsült sportolók élnek vissza a bizalommal. Nehéz hétköznapok várnak a bányász sportolókra, sportvezetőkre. A hétköznapokon csak a verejtékes munkának van igazi becsülete. Hétköznapokon nem csattan föl a taps, nem hangzik a szurkolók buzdítása. De a vasárnapokért, az ünnepnapokért, a győzelmekért, a gólokért érdemes dolgozni, verejtékezni. Ezt vallják a bányász sportolók, és ez megmutatkozik eredményeiken is. Mi újság a szövetségeben? Az ország legjobb ökölvívói Pécsett véget értek az átigazolások • Ma döntenek a megyei labdarúgó-bajnokság beosztásáról Egyre mozgalmasabbak lesznek a szövetségi napok a megyei sportházban. Nem egy sportágban már bajnoki mérkőzéseket és versenyeket tartanak, más sportágak vezetői az új bajnokság előkészítésén fáradoznak. Az ökölvívó Európa-bajnokság előjátéka Pécsett - Az ökölvívó szövetségben már kész tavaszi programról tudtak beszélni. E hó végén indul a számukra is tetszetős, újtípusú mezgyei bajnokság. Baranya, Tolna, Somogy és Zala TS־ elnökei legutóbbi találkozójuk során megegyeztek, hogy miután megyéikben — Baranyát kivéve — kevés versenyzési alkalmuk van az öklözőknek, a Baranya megyei szövetség irányítása mellett, 1967-től, összevont megyei bajnokságot rendeznek. Ezen — az eddigi súlycsoportonkénti maximum 8 fő helyett — minden megye korlátlan számban indíthat versenyezőket. Kikötés, hogy ez egyéni versenyeken csak II., III. és osztályba még nem sorolt versenyző indulhat. Súlycsoporton kint azután a négy első helyezett, kiegészítve az I. o. és meghívott ökölvívókkal, már területi bajnokságon küzdhet a feljebb jutásért. A területi bajnokságok 1. és 2. helyezettje ugyanis jogot szerez az országos egyéni bajnokságon való indulásra Január 28—29־ én Zalaegerszeg a felnőtt és február folyamán — ugyanilyen felépítéssel — Pécsett az ifjúsági összecsapásokkal indul a megyei bajnokság. Későbbiekben Kaposváron az ifi és Szekszárdon a felnőtt területi bajnoksággal zárul az első felvonás. Az országos vidéki bajnokságok márciusban lesznek. Az ifiknél Dunaújváros, a felnőtteknél Miskolc a verseny színhelye. Sárkány Károly főtitkár elmondotta, olyan ökölvívó csemege lesz Pécsett, amilyen a városban talán még sohasem volt. Február 17—19־ én a Mecsek Kupa keretében minősítő egyéni versenyen, az ország legjobb ökölvívói , a májusi római Európa-bajnokságra szerezhetik meg a kiküldetési jogot. Ezen csak a sportág krémje, — az I. és II. o. versenyzők — indulhatnak a római repülőjegyért. Egyéb szövetségi hírek: a csapatbajnoki küzdelmek ן április 6־ án kezdődnek. Az átigazolás terén a megyei szövetség-ben tájékozatlanok. Ez évben ugyanis a sportkörök még közeívetlen az országos szövetséghez , nyújtják be ezirányú kérelmeiket. Az edzők, egyesületi vezetők pedig szándékaikról mély hallgatásba burkolódznak. Csupán anynyi szivárgott ki, hogy a félnehézsúlyú Niesz József a P. Honvádtól, a Szekszárdi Dózsához kérte átigazolását. Új edzők a labdarúgóknál A labdarúgó szövetségbe régen futott be annyi átigazoási kérelem, mint mostanság. Alaposan kihasználják a kis egyesületek is, hogy az új átigazolási szabályzat nekik is módot ad évek után — a nagy egyesületekkel egyenlő módon — a játékoscserékre. Gálosi Ferenc, főtitkár tájékoztatása szerint a százat jóval meghaladja a beérkezett ilyen kérelem. Ezek átvizsgálása, feldolgozása módszeresen folyik. Bár ez is izgalom eredője a kis egyesületeknél, de legalább olyan érdeklődéssel várják a ma, pénteken sorra kerülő megyei labdarúgó-értekezleten elhangzottak után, a megyei I. o. bajnokság két csoportjának beosztását. — Hogy milyen véleménnyel fogadták az érdekeltek a két csoportos megyei I. osztályt? — adta a kérdésünkre a kérdést Gálosi főtitkár — hát, az így felkerülök szívesen, a másikak nem nagy örömmel vették. 1968-ban ismét egy 16-os megyei I. o. lesz. Ebbe a mostani két csoport első 8 helyezettje kerül majd. Tévednek azok a régi I. o. csapatok, — hogy példaként csak a Szikrát, vagy a Postást említsem, — amikor, — szintén példaként Veméndet, vagy Szentegátot veszem — nem vélik elég erősnek az I. osztályhoz a most felkerülőket. Ennek cáfolatát saját bőrükön fogják tapasztalni. A szövetségben arról értesültünk még, hogy a délnyugati NB II. mellett, már kész az MNK első fordulójának is a sorsolása. A megye NB III-as csapatai a 3. fordulóban kapcsolódnak ebbe a mind nagyszerűbb kupa-küzdelmekbe. Minden megyei csapat megtalálta már szakmai irányítóját, és edző új csapatát. A P. Honvéd Lengyel Zoltánnal, az egykori P. Kinizsi edzőjével egyezett meg. Sándor Lajos a P. Előre után Bólyba került. A P. Postást pedig az új évadban Polgár — a Honvéd legutóbbi edzője — fogja irányítani. Friss erők a kézilabdázóknál A most folyó világbajnokság ugyancsak a kézilabda felé fordítja a sportközvélemény figyelmét. Talán ennek is, na meg azután a sportkörök megértő támogatásának is köszönhető (utóvégre őértük dolgoznak a szövetségben), hogy az utóbbi időben szép számmal akadtak új aktívák a kézilabda szövetségben. Dr. Buzánszki Béla elnök erről így beszélt: — A mi fiatal, rohamosan népszerűsödő sportágunknak — miként a labdarúgásnak — nincsenek még ,,örege”־, akik úgy maguktól jelentkeznek szövetségi munkára. Ezért kértük ehhez az egyesületek segítségét. Megkaptuk. Kell is az adminisztrációhoz. Az irányítás eddig is ment. Most legalább a tabellák is frissen, naprakészen jelennek meg. Különösen jól jött ez a beindult terem kézilabda küzdelmek megnövekedett szövetségi munkájához. Hallottuk még, hogy igen kellemetlen helyzet elé állította a szövetségét az a központi döntés, a beindult terembajnokságokon még nem kapnak igazolást és nem indulhatnak új csapatukban az átigazolásra várók. Singer István és Miszali István szövetségi aktivistáknak volt köszönhető, hogy gyors munkával sorozatban felülvizsgálták a kérelmeket és játékengedélyekkel biztosították a népszerű Dunántúli Napló Kupa zavartalan lebonyolítását, öröm viszont e sportág irányítóinak, hogy 28 fős (köztük 8 lány) új játékvezető-gárda kapcsolódott be — decemberi vizsgájuk után — e sportág vérkeringésébe. Gólbírákként már fel is tűntek a mostani összecsapásokon. Kicsit gyámoltalanul, kicsit lámpalázasan, de majd belejönnek . . . Dr. Pazár Ferenc Oslóban 16-szor rendezték meg a hagyományos szovjet—norvég gyorskorcsolyázó találkozót. A szovjet együttes 54 ponttal győzött. E 1960 JANUÁR 26. Az otorőolimpia téli versenyei A kedvező téli időjárást kihas״ nálva, megrendezik az úttörő olimpia téli versenyeit. Ma, pénteken délután 16 órakor a Dömöri kapu környékén sífutó, lesikló és műlesikló versenyt rendeznek. A szervezők közel hatvan kispajtás indulására számítanak. A síver׳ senyek mellett szánkóversenyt is tartanak. Az elmúlt évben az országos döntőn ebben a számban a pécsi Keresztes Erzsi aranyérmet szerzett. Vasárnap délelőtt Újmecsekalján, a 39־ es dandár úti iskola udvarán folytatódnak az úttörőolimpia téli versenyei. Gyorskorcsolyázó futamokat rendeznek« A lányok 200 és 300, a fiúk 30ffi és 500 méteres távon találkoznak» A szervezők ezúton is értesítik az Indulókat, hogy csak rövid- 1 korcsolyával vehetnek részt a versenyeken. Az asztalitensz M 1. mérkőzések már megkezdődtek. Az első fordulóban mindkét pécsi csapat otthonában játszott. Az eredmények ismeretesek, a PEAC legyőzte a Csepelt, az Ércbányász vereséget szenvedett a Postástól. A pécsi csapatok további műsora így alakult: január 21. Ércbányász SC—Kaposvár» január 22: Veszprém—PEAC február 5: Ércbányász SC—PEAC február 18: Aknamélyítők—Ércbányász SC, Eger—PEAC, március 5: Postás—PEAC, Ércbányász SC—Eger, március 19: PEAC—BGSC, Ércbányász SC—Ganz-MÁVAG. március 26: PEAC—BGSC— Csepel—Ércbányász SC. április 2: PEAC—Közért, Ércbányász SC— BGSC, április 15: PEAC—Spartacus, Veszprém—Ércbányász SC, május 6: Vörös Meteor—Ércbányász SC, Aknamélyítők—PEAC, május 7: Spartacus—Ércbányász SC, Ganz-MÁVAG—PEAC, május 14: Ércbányász SC—BGSC, PEAC —Vörös Meteor, május 27: Ércbányász SC—Közért, Kaposvár— PEAC. június 4. (őszről előrehozott fordulók) Ércbányász SC—׳ Vörös Meteor, PEAC—Aknamélyítők. Herren szabálymódosításokat javaslt A szovjet labdarúgó-edzők kéthetes tanfolyamán az olasz Helenio Herrera megtartotta második előadását is. A futball fejlődésével kapcsolatban megjegyezte, hogy a lesszabályt mihamarabb el kellene törölni, mert ez ma már akadályozza a sportág fejlődését. Herrera azt sem véli helyesnek, hogy amikor a labda az oldalvonalon kívülre kerül, kézzel hozzák játékba. A futballt lábbal játsszák, s ezért nagyon természetes, hogy amikor a labda a vonalon túlra kerül, lábbal kell a pályára bejuttatni. Herrera a VB-tapasztalatokat leszűrve, azt is megemlítette, nagyon időszerű volna a világversenyeken egy mezőnyjátékos és egy kapus cserelehetősége. ®iELAUi; epedarugob . Kacsótáná*y. .M n,oderi, garnitú. . k'??fo^ta6 kertes, 4005 St«£ZLETKE ISI VAJTA SUMVitos Pécs, Déryné utca ■11 ss Telefon • 36-75 , , ״ iwSgyrau*»] területtel csa- 6 1 ® *׳ ״ l&di ház eladó, vagy szőlővel lakható épülettel elcserélhető az I. kerületben. Kacsóta, Petőfi Sándor u. 10. szám. Akváriumok, trópusi diszhalkülönlegességek, vízinövények, akvarisztikai felszerelések, nagy választékban beszerezhetők Doktor S. u. 50. szám. Madár-Díszhal Szaküzlet. Telefon: 41-67. Postán utánvétté! szállítok_______ _*4» ba, konyhán főbérletet vennék. Sürgősen. ״ Tél” jeligére. Sállal u. hírdetőbe. _____________________ Konyhabútorrok, hálóbútorok, fonott garnbtika, eaz- ionok, rekamiék, ágysódronyok, ágybetétek Egyéb príma bútorok Soóky bú torüzletében olcsón vásárolható. Zsolnay u. 1. Figyelem! ,Panthera to- Irony-autódaruk-al 25 m magasságig .,5 to súlyig bérmunkát vállalónk. Pécsi Járási Építő Ktsz Pécs, Felszabadulás a. 16. sz. T.: 3150־. Tribante« vennnék rosz állapotban is. Jelige: ״ Autó”, Sallai u. hirdetőbe. veba, konyháé kis családi ház beköltözhetően eladó. Dunaszercső. Felszabadulás útja 52. ■szám. Martina Józsefné. _______ Eladó hálószobabútorok, rekamiék, sezlonok, matracok, sodronyok, szekrények, tea-tűzhely, parázstűzhelyek, kályhák, konyhabútor, toalett-tükrök. Kottáinál, Rákóczi út 46. RONGY*, PAPÍR-, VAS-, SZÍNESFÉM-hulladékot mindezalatt átvess Doktor Sándor uI. 14. sz. alatti átvevőhsdyünk. MÉH vállalat ercsaládtand* új, eőadó. Felsővámház u. 27. as. Idősebb néninek, vagy bácsinak különbé járatú szol.bát adok fürdőszoba használatdtal és gondozást készpénzért. ״ Élete végéig” jeligére a Sait&i atea. Keresek egy kétszobás kőpontitűtéses lakást, esetleg szövetkezetit is átvennánék, vagy belvárosi ölebjáradékos fér, azért elcserélném. Tavaszig megegyezünk jeligére a Jókai hirdetőbe. Elcserélném régibérű főbérleti 3 szobás összkomjortos PIK lakásomat nagyobbra, költségei térítek. ״ Jó időben költöznénk” jeligére a Sallai ט.hirdetőbe. S sentlőríikceD Szeast Ist ván utca 10 számúház augusztusib sfcölicecase 101-adó. ESERNYŐJAVÍTÁS áthúzás olcsón és szakszerűen. GYORS, PONTOS KISZOLGÁLÁS 1. Pécs, Sallai u. 5. TEMPO SZÖVETKEZET Japán tAskasaagoetsifosí eladó. Magyar elemmel működik. Hangerő kitürő. Nagyvárad u. 5. ez. Hálásaob&búter akssám eladó. Érdeklődni a Sallai utcai hirdetőbe.___________ Nagyobb családi ház beköltözhetően eladó. Mészl 2/a. Elcaeréfetésű a nép konyha, éléskamrás örök- s lakásomat 2 szobásra. — ״ öröklakás” jeligére & Lallás úti hirdetőbe. Sürgősen eladó nyugati részem, 2606 buszmegállótól 5 percre Moyzes féla családi ház, 2 szoba, konyha, előszoba, pince, présház, 220 négyszögöl területtel gazdálkodásra alkalmas. Víz villany van. Érdeklődni 15 óra után. Doktor Sándor u. 16. sz. Két fenykate figászó és, egy 6 hónapos vemhes üsző eladó. Pécs, Felsőbalok árny u. 41. szám. Két darab 5,90x13-as belső gumik, 1 db Opel ablak törlőmotor és Volkswagen alkatrészek eladók. Batthyányi u. 2. szám. Eladó 3,5x4 m kéed perzsaszőnyeg. Cím: Szabó Árpádjáé Pécs, Bajcsy-Zz. u. _6. szám.. *Türke télikabát, panofix béléssel, középtermetű férfi részére eladó. Hal tér l. I./6. cána. Madera, újszerű, kombibált garnitúrát vennék. Téseny, Állam! Gazdaság, Gyurkó Lajos._____________ 35© köbcentre Jáv« metalhoz alkatrészek l©61-e» Jávákhoz komplett kmóra spirál eladók. I. Huba u. 22. agám. Mindennemű fehérnemű javítását vállaljuk Hozott anyagból felsőruhák megvarrását, ágynemű varrását és bútorhuzatot készítünk. I'EMPO Pécs. Doktor Sándor u. 9. szám. T.: 1840־ Bleseré&Réna ltató, rövid, bőrpáncélosi zongorámat pianínóra. ״ Január: Jeligére Ga.Haji n. hirdetőbe.___ P&iesset béardsveatock. — ügysnitt kovácsoltvas előszobafal eladó. Kutt. Pozsony u. 2. szám. Kölcsön vennék 80 000 Ft-ot rövid határidőre, több ingatlan fedezet jótállókkal. ״ Magas jutalomért” jeligére״ Sellsi u. hiMetfb». Beköltözhet« kteai feáx, telekkel, azonnal eladó. ! Fürst• Sándor u. 66. szám. Érdeklőikre du. S__után._ [ Orosz, angol és német ן szakfordítást vállalok. — ! ״ Mérnök” jeligére a Bal- ן la! úti hirdetőbe.___ Újszerű állapotban levő j normál 6 db-os konyhabútor eladó. Bajta, Imre״ I Hajnócs* u.lf/a. _ Kaenbraatsseba és két I egyszemélyes rekamM el ,adó. Szabadság út 59. da. I 5 árától. Vagy d& W0 xg m hízott sertés eladó. Cím: Gerner Lajos. Rigóder tető, Hétvezér il 1 számladó 12 személyes evőeszköz. Magas áron veszünk ezüst pénzt. József u. 42 szám. elvárosban 3 szoba, kony- ן hás, részben beköltözhető ház eladó. Landler u. 18. jobb asengó. Wartburg de Lux© 1066-es Cs rendszámú eladó. At~lét* u. 20. Tüzér utcai futballpályáznál. Nagy iel l átvaényi diakályha eladó. Aradi vértromé.1k atja 32 szám. Kétszobás szövetkezeti kést átvennék. Art____ plusz OIT* jeligére a Jókai úti hirdetőbe. ,Vennék egy szoba konyhás főbérleti lakást 30 ezerig. Árajánlatokat kérek Pécs, Hl. Mártírok UI. 26. Skiboné.__________________ Egyedülálló nő!helyeskedne házvezetőnőnek, ־ vagy gyermekek mellé . Bentlakással. Leinformál 'ható jeligére a Jókai hir.detőbe. Hajderánát 4m korpásodésát kezeltesse Schneider fodrászává. Városháza. Skoda Octávia CH, bordó eladó. Pécsszabolcs óvoda u. 0. szám. 2 óra után. Kombinált szerverbútoar kiadó. Jókai Mór u. 46. Hl. 12. szám.___________ Lecseréltuáea rnagyszoba lakókonyha plusz kisszobe. leválasztott társbérletemet egy szoba konyhára. Esetleg vennék 1 szoba, konyha főbérletet. Geiger. — Heim Pál u. 2. m. 8. Egy családi ház elköltözés alatt sürgősem eladó, 145 ezer forintért. A ház : áll kettőszoba, konyha, f éléskamra, melléképületek-bőr. Méhészetre és gaz- Idálkodásra alkalmas. 400 négyszögöl kerttel, villany és víz van. Bányász járat és buszjárat van. Érdeklődni lehet a helyszínem. Baranyajenő,_Rózsa út 10. Családi ház beköltözhetően eladó. Mandula u. 2_szám.__ ________ gyiBobis (6x6) konyhán éléskamrái, előszobás lakásomat elcserélném két szobásra. Érd.: mindem 1 nap a helyszínen. özv. Horváth Ferencné, Tettye tér 2 szám. __ Nagy lakásomban 1—2 gyermek gondozását ellátással vállalom. Hétfőtől szombatig. Vagy hó elejétől hó végéig. ״ Hozámviszem” jeligére, Sallai u. hirdetőbe. _ Hárcsaszobás, vaszkomfortos nagyméretű család ház eladó. BOKRÉTA n. . ss. Stee busz, libák hizottac eladta, ürögi út 20.__szám. Összeköltözök: Belvárosi, földszinti, parkettás, hu*» rom nagyméretű szoba״ fürdőszobás, gázos lakáso« már elcserélném 2 szoba® plusz 1 szobásért. ..Ha«somnló lakás’ jeligére Ha* nyadi úti hirdetőbe. Alig: használt fehér, ma* dem vonalú mély gyermekkocsi eladó. Komló״ Tompa Mihály u. 2. s2. Telefon: 13-20. Cserép-kandalló és egy S ajtós politúrozott kemény fa szekrény eladó. Anna! u.__9 szám. Pkos pettyes bögrét vennék porcelánból (3 decist)) igényesnek. Benkő, Janu® P- u. 4. szám.__________ L a. eS éves tengeri eladó״ vagy 150—160 kg-os kövérsertésért elcserélendő) Alsóbatokány u. 17. sz. Forgatást, házbontást vállalok. ,,Forgatás” jeligére Sallai u.hírdetőbe. Kétszoba, összkomfortos״ kertes családi ház eladó״ Kertváros. Tánosig Mihály u. 80.________ Nagyhídi Út 9 számú, & Kokszmű közelében levő 2 szobás ház, mely baromfi tartásra, méhészetre kiválóan alkalmas״ azonnal beköltözhetően eladó. Bővebbet, Basarales út 6. szám. hmtt érkezett hordozható cserépkandalló VÁSÁROLHATÓ a PÉCSI, MOHÁCSI, KOMLÓI, SIKLÓSI VASBOLTOKBAN ÁRA: 1900,K FT BARANYA MEGYEI VEGYESIPARCIKK KERESKEDELMI VALLAT,AT PÉCS DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács Lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség Pécs, Hunyadi út 1I. Tel.: 1560-1150־ 21 .15-33 32־. Belpolitikai rovat: 31-68״ Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33. 21-50. 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12,5 Ft. Indexszám: 25 054