Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
Fiatal műszakiak kiállítása Moszkvában A szovjet népgazdasági kiállítás területén Moszkvában kiállítás nyílt bolgár, magyar, NDK-beli, mongol, lengyel, román, csehszlovák és jugoszláv fital műszaki szakemberek alkotásaiból. A képen: Wappel László mérnök (középen) a magyar kiállítási tárgyakkal ismerteti az újságírókat. Katonai parádé Khartoumban Katonai díszszemlével köszöntötték hétfőn Khartoumban a szudáni forradalom első évfordulóját. A díszszemlén felvonuló egységek között ott meneteltek a szövetséges Egyiptom és Líbia alakulatai is. Mint ismeretes, az ünnepségekre Khartoumba érkezett Nasszer, az EAK és Kadhafi ezredes, Líbia elnöke. A szudáni, egyiptomi és líbiai vezetők az alkalommal élve értekezletet tartanak és megvitatják a hármas szövetség Izraellel szemben folytatott politikájának egyes elemeit. ♦ MINNEAPOLIS: Az Egyesült Államok „mélyreható, fájdalmas és felesleges gazdasági recesszióba” jutott — jelentette ki Humphrey volt alelnök szombaton este egy demokrata párti gyűlésen. Humphrey azt fejtegette, hogy a súlyos helyzetért elsősorban Nixon a felelős, aki elzárkózik legközelebbi tanácsadóitól is. ♦ VARSÓ: Wladyslaw Gomulka, a UEMP Központi Bizottságának első titkára mondott záróbeszédet a KB május 20—21 -én megtartott plénumán, amely az anyagi ösztönzési rendszer tökéletesítésének fő problémáival és irányaival foglalkozott. ♦ FRANKFURT: Frankfurtban a hét végén a rendőrség átadta az államügyészségnek a 27 éves George Drummondot, egy gazdag skót bankár fiát, akinél 100 000 dollár értékű lopott csekket találtak. Mint a rendőrség közölte, Drummondot, VI. György volt angol király keresztfiát már csütörtökön őrizetbe vették. ♦ TANANARIVO: Tsiranana, a Malgas Köztársaság elnöke, akit szívbetegségével három és fél hónapig kezeltek. Párizsban, vasárnap este orvosai kíséretében hazaérkezett Tananarivóba. ♦ EVIAN. Ismeretlen személyek vasárnap reggel felrobbantották azt a vezetéket, amely a franciaországi eviani ásványvizet továbbítja a forrástól a palackozó állomásig. A töltőállomás 2000 munkást foglalkoztat és a világon a legnagyobb mennyiségű ásványvizet palackozza. ♦ INNSBRUCK: Vasárnap Tirolban egy autóbusz felborult az Ehrwald és Griesen közti országútszakaszon. A baleset következtében 19 angol turista megsebesült. . ♦ TOKIÓ: Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök hétfőn hazaindult Japánból. Nyolcnapos látogatása alkalmával jelen volt az oszakai világkiállításon rendezett „bolgár napon”. ♦ CALCUTTA. Vasárnapi hivatalos közlés szerint 117 halálos áldozatot követelt a kolerajárvány, amely az elmúlt két hétben Asszam és Nyugat-Bengália államokban pusztított. Nem hivatalos becslés szerint — írja az AP — a halálos áldozatok száma 151 volt. ♦ MÜNCHEN: Bajorországban vasárnap népszavazást rendeztek arról, hogy a lakosság helyesli-e a választási korhatár leszállítását 21-ről 18 évre a szövetségi tartományban. A szavazók 55 százaléka a korhatár leszállítása mellett foglalt állást. Bajorország a 9. nyugatnémet tartomány, ahol a korhatárt leszállítják. ♦ WOLVERHAMPTON. — Wolverhampton angol városban rendkívüli rendőrőrjáratok cirkálnak az utcán, azt követően, hogy a hét végén összetűzések zajlottak le fiatalok bandái, az indiai és pakisztáni színesbőrű bevándorlók között. ♦ KOPPENHÁGA: Svéd tüntetők tojásokkal dobálták meg Jerome Holland stockholmi amerikai nagykövet kocsiját, amikor szombaton látogatást tett egy középsvédországi kis faluban. A rendőrség tíz tüntetőt őrizetbe vett. Letartóztatások Cipruson Nicosia: ötvenre emelkedett azoknak a személyeknek a száma, akiket a limaszoli rendőrkapitányság megtámadásának kapcsán őrizetbe vettek a hatóságok — közölte vasárnap délután egy hivatalos nicosiai nyilatkozat A razzia azonban tart és még mindig négy fontos személy van a körözöttek listáján. Az elrabolt fegyverek egy részét Limaszol közelében egy gödörben megtalálták. Az eddig őrizetbe vett ötven ember közül öten tagjai a rendőrségnek, egy ember pedig a hadsereg őrmestere. ♦ CORDOBA. Az argentínai Cordobában múlt hét csütörtökön és pénteken a diákok és rendőrök között kitört heves összecsapások nyomán a város három egyeteme újabb utasításig bezárta kapuit. A tüntetések alkalmával megsebesült hét diákot kórházban ápolják. Több diákvezetőt letartóztattak, s azok most is őrizetben vannak. + TOKIÓ: Japánban nagy felháborodást keltett, hogy az amerikai kormány Nixon elnök döntése alapján elhalasztotta az Okinawa szigetén tárolt idegbénító gázkészletek elszállítását. Bunantatt napja . Az NDK közleménye Az NDK Minisztertanácsa hétfői üléséről nyilvánosságra hozott közleményében készütségét fejezte ki az NDK és az NSZK kormányfői eszmecseréjének folytatására, „mint helyt a szövetségi kormány , reális magatartást tanúsít a két német állam viszonyá- nak alapkérdésében, azaz az egyenlő, nemzetközi jogi kapcsolatok felvételének kérdésében”. A Minisztertanács egyúttal síkraszállt azért, hogy a két német államot egyenlő jogú tagállamokként minél hamarabb felvegyék a Világszervezetbe. Az NDK Minisztertanácsa elvárja a Német Szövetségi Köztársaságtól, hogy a jövőben tartózkodjék az NDK- val és annak polgáraival szembeni bármiféle megkülönböztető intézkedéstől, továbbá az NDK belügyeibe való beavatkozástól. A Minisztertanács elvárja azt is, hogy az NSZK haladéktalanul és feltétel nélkül hatálytalanítsa azokat a törvényeit és egyéb jogszabályait amelyek az NDK jelenlegi rendszere, valamint az NDK polgárai ellen irányulnak és ellentmondanak a nemzetközi jognak — hangsúlyozza a közlemény. 1970. május 26. Szihanuk üzenete Interjú a felszabadító hadsereg egyik vezetőjével Peking: Pekingben vasárnap nyilvánosságra hozták Norodom Szihanuk államfőnek a kambodzsai nemzethez intézett ötödik üzenetét. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a khmer nép sohasem fogja megbocsátani a Lan Nol—Sirik Matak klikk által elkövetett hazaárulást. — Kambodzsa lakossága egyre inkább felismeri a Lon Nol csoport áruló természetét. Ez a magyarázata annak, hogy minden, lehetséges támogatást megad a felszabadító hadseregnek és e hadsereg az ország számos területén újabb kiemelkedő győzelmeket arathat. Szihanuk kifejezésre juttatta meg. Szedését: Kambodzsa lakossága egy emberként kel fel és áll a nemzeti egységfront, a nemzeti felszabadító népi hadsereg oldalára és teljes győzelmet arathat az orszámegtámadó inváziós csapatok felett. — A három Indokínai nép — folytatta —• nem áll egyedül. Támogatják őket a szocialista és más haladó oszágok, amelyek ily módon hozzájárulnak a három ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállításához. Teljesen bizonyos, hogy Indokína hamarosan ismét az idokínaiaké lesz — hangoztatta befejezésül Szihanuk. ----------------- Takeo tartomány: Egyedülálló interjút készített Kambodiában Robert Miller, az LFI tudósítója. Az újságíró ellátogatott Takeo tartomány felszabadított körzeteibe és ott találkozott a felszabadító hadsereg egyik vezetőjével. A parancsnok a többi között kijelentette: Kambodzsában hétmillió ember él, és valamenynyien Norodom Szihanuk herceg visszatérését várják. A lakóházak falain még most is ott van Szihanuk arcképe és a lakosok csak akkor rejtik el, ha Lon Nol katonái látják. Azért harcolunk, hogy Szihanuk kormánya ismét elfoglalhassa helyét és elűzzük a korrupt Lon Nol rezsimet. Az újságíró megkérdezte a partizánparancsnoktól, hogy tudott-e előre az amerikai Intervenció megindításáról. „Igen — hangzott a válasz —, méghozzá a saigoni hadseregtől”. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Szihanuk mikor tér vissza hazájába, a parancsnok így válaszolt: „hamarosan”. Bangkok: Sikeres rajtaütést hajtottak végre thaiföldi partizánok vasárnap az egyik rendőrkonvoj ellen Thung Chang közelében, a laoszi határ mellett. Hivatalos közlemény szerint a konvoj tíz tagja életét vesztette, három rendőr megsebesült. A sikeres akció után a partizánok a környező őserdőbe vonultak vissza. Több hónap óta ez a legsikeresebb és legnagyobb arányú partizánakció a laoszi határvidék közelében. Az AFF szerint a thaiföldi partizánok az utóbbi időben e térségben összpontosítják erőiket. Május 26—27-én ..... ........ . —........... Ülésesik a NATO miniszteri tanácsa Róma: A NATO miniszteri tanácsának május 26-án és 27-én tartandó ülésére további küldöttségek érkeztek Rómába, így az olasz fővárosba érkezett Caglayangil török, Pipinelisz görög, Patricio portugál külügyminiszter. Sharp kanadai külügyminiszter hétfőn hajnalban indult el Rómába. Vasárnap éjjel 15 tagú küldöttség élén Rómába érkezett William Rogers amerikai külügyminiszter is. Megérkezésekor kijelentette: trAz 1970- ben kezdődő tíz esztendőben a NATO egyik fő célja az lesz, hogy felszámolja a hidegháború örökségét, a kelet és a nyugat közötti megosztottságot." A Bécsben folyó amerikai —szovjet tárgyalásokra és a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos négyhatalmi tanácskozásokra utalva azt mondotta: „Mi magunk és szövetségeseink máris tárgyalásokra bocsátkoztunk ennek érdekében, s reméljük, ezek hozzájárulnak célunk eléréséhez." — NATO-beli szövetségeseinkkel együtt ismételten kijelentettük — folytatta az amerikai diplomácia vezetője —, hogy érdekünk fűződik az Európában állomásozó fegyveres erők kölcsönös és arányos csökkentéséhez. Úgy vélem, e fokozatos közeledés a legjobb reményekkel kecsegtet a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatok javítását, a tartós békerendezést, s a bizalmatlanságnak az együttműködés szellemével való felváltását illetően. Mindent egybevetve, Európa megosztottsága huszonöt évvel a második világháború befejezése után nem természetes szükséglet — hangsúlyozta Rogers — kétségtelenül elérkezett a pillanat, hogy véget vessünk ennek. Európának a belátható jövőben a tartós béke sarkkövévé kell válnia. 1íz USB harci repülőgépeket szállít Izraelnek Dollárgyűjtemények Tel-Avivnak Abba Eban izraeli külügyminiszter kanadai, Egyesült Államok-beli és Nagy-Britannia-i látogatása befejeztével vasárnap este hazaérkezett Tel Avivba. Repülőtéri nyilatkozatában kijelentette, hogy Washington még nem hozott döntést az izraeli fegyverkérelmek ügyében. Az amerikai ABC televíziós társaság vasárnap este sugározta azt az interjút, amelyet korábban vettek szalagra Eban J. külügyminiszterrel. Ez alkalommal az izraeli diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy véleménye szerint az Egyesült Államok kormánya nem fogja elutasítani Izrael kérését további 125 harci repülőgép szállítására. Mint mindig, a külügyminiszter ezúttal is az arab országoknak — főként az EAK- nak — nyújtott szovjet katonai támogatást hozta fel érvként az izraeli fegyverszállítási kérelmek mellett. * Tel Aviv: Izraeli harci repülőgépek a hétfőre virradó éjjel bombáztak egyiptomi célpontokat a Szuezi fronton — közölte egy katonai szóvivő Tel Avivban. Huszonnégy óra leforgása alatt ez volt a harmadik izraeli légitámadás. Tel Aviv-i katonai források szerint a légitámadásokkal egyrészt az egyiptomi part menti ütegeket szeretnék megbénítani, másrészt a Szuezi-csatorna övezetében az egyiptomi légvédelmi rendszer kiépítésének akarják elejét venni. Washington : A TASZSZ hírügynökség washingtoni keltezésű tudósításában a „jótékony célú és vallásos jellegű” amerikai zsidó szervezetek és az izraeli állam kapcsolatairól ír. E szervezetek tevékenységében jelentős helyet foglal el Izrael pénzügyi támogatása — állapítja meg a TASZSZ. — Az évenkénti „felajánlások” összegét az úgynevezett „koordinációs tanács” jeruzsálemi ülésén döntik el. A tanács tagjainak sorában helyet foglalnak az izraeli miniszterek és a „zsidó ügynökség” nevű cionista szervezet vezetői. Az amerikai cionista szervezetek 1967 óta 500 millió dollárt utaltak át segélyképpen Izraelbe. Sajtójelentések szerint hasonló összeget kívánnak összegyűjteni 1970- ben az egész világon. A pénz oroszlánrésze az Egyesült Államokból jön majd. A Tel Aviv-ba áramló amerikai dollárok fő csatornája az United Jewish Appeal nevű szervezet. Szihanuk Hanoiban Hanoi. Hétfőn délben a fellobogózott Hanoi ünnepélyesen fogadta Norodom Szihanuk államfőt és kíséretének tagjait. Szihanuk a kambodzsai nemzeti egységfront elnökeként látogatott a VDK-ba, felesége, Monique Szihanuk kíséretében. Vele érkezett Benn Nouth miniszterelnök, valamint a királyi nemzeti egységkormány több minisztere. Négy megölt egyetemista koporsója felett sztrájkol az amerikai fiatalság. Belehalt sérüléseibe az a kaliforniai diák, aki a kambodzsai intervenció elleni tiltakozásul felgyújtotta magát. Nixon összehívatta az amerikai államok kormányzóit, hogy megvitassa velük a pattanásig feszült belpolitikai helyzetet. A tanácskozáson heves viták folytak a keményebb elnyomás hívei és azok között, akik a párbeszéd megkezdését indítványozták a tiltakozó tömegek szószólóival. Napról napra új bizonyítéka érkezik annak, hogy az Egyesül Államok belső életében tovább folytatódik a csúszás jobbra, a politikai reakció és a rendőri uralom fokozatos térnyerése. Már Johnson idejében megmutatkozott, hogy ez elsősorban a vietnami háború belső tükröződése az Egyesült Államok politikájában. Nixon hatalomrajutása óta azonban világos hogy a republikánus jelölt győzelme (külpolitikai ígéreteitől függetlenül) megteremtette az Egyesült A Hantokban egy reakciós társadalmi fordulat öszszes feltételeit. E fordulat középpontjában Mitchell igazságügyminiszter áll, aki egyben’ Mva*pl pozíciójánál fogva az FBI legfőbb főnöke is, Ő Nixon bempolitikájának „szürke eminenciása’». Az kezdettől fogva világos volt, hogy Nixon a Pentagon és az Üzleti körök feltétlen bizalmából került az elnöki székbe. Az alelnök személye, az ultrareakciós Agnew kiválasztása és legdurvább formában történő aktivizálása már a Nixonadminisztráció korai szakaszában jelezte a jobbrafordulást. E fordulat „agyveleje” azonban kétségtelenül Mitchell igazságügyminiszter, aki az elnök úgynevezett „déli stratégiájának’ kidolgozója. Ez a stratégia személyileg is nagymértékben megfelel Nixonnak. Abból indul ki ugyanis, hogy Nixon megválasztásában a korábban hagyományosan demokrata jólötre szavazó dél konzervatívok nagy szerepet játszottak. Nixon ezért politikai értelemben „adósa” ezeknek a konzervatív-reakciós erőknek. Ezt a politikai adósságot vissza, kell fizetnie. A „déli stratégia” azonban, mint a jelek megmutatták, nem egyszerűen választási manőver és földrajzilag sem koncentrálódik a déli államokra. E néven valójában , egy, az Egyesült Államok egész , belpolitikai életét átfogó, a Kennedy—Johnson érához képest is reakciós fordulatot kell érteni, amelynek fő összetevői a következők. Először: a „Law and Order”, a „rendcsinálás”, magyarán a fokozott rendőri erőszak alkalmazása a polgárjogaikat követelő négerek és a háborús kurzus ellen fellépő tüntetőkkel szemben. Másodszor: szisztematikus visszaszorítása a néger polgárjogi mozgalomnak, az elért eredmények befagyasztása, új pozíciók megszerzésének megakadályozása. Harmadszor: a modern tömegmanipuláció eszközeivel történő mozgósítása mindazoknak az erőknek, amelyeket egy ilyen reakciós fordulat ■ bázisának lehet, tekinteni. Negyedszer: a szenátus és általában a törvényhozás alkotmányos jogainak megcsorbítása, hogy a végrehajtó hatalom a fordulatot könnyebben végrehajthassa; ötödször: kísérlet arra, hogy az alkotmányjogi szempontból döntő jelentőségű Legfelső Bíróság összetételét reakciós irányban megváltoztassák, a ezzel azt a törvényhozással szemben a végrehajtó hatalom szövetségesévé tegyék. Átfogó fordulatról van tehát szó, és ma már a konzervativizmus felé hajló, ám a polgári szabadságjogokat féltő kommentárok is kénytelenek nevén nevezni a gyermeket. James Heston, a New York Times egyik vezető publicistája, Amerika talán elsőszámú újságírója aggodalommal és kétkedve már így teszi fel a kérdést: „Nehéz felbecsülni, milyen messzire haladt előre ez az ellenforradalom?»» | Sem Kennedy, de még Johnson adminisztrációja alatt sem akadt vezető polgári publicista, aki a belső fejlődés irányvonalára ezt a szót akár egyszer is alkalmazta volna! ! Magasabb politikai szinten a demokrata pártot nyerje.-A politikai ájultság jellemzi. Ez a párt a Johnson-időszakban elvesztette a képességét arra, hogy széles fronton összefogja a reakciós belpolitikai fordulat lehetséges ellenfeleit. Formai vezetője, Humphrey ex-alelnök mélységesen kompromittálta magát a Johnson-korszakban. Cs. a tömegekre országos méretekben ható vezető nem emelkedett ki. A háborús kalandok politikájánalüy módon léhet a belpolitikai tükörképe is: az Egyesült Államokban aggodalmat keltő reakciós fordulat tanul vagyunk, amely rendkívül káros hatással lehet nemcsak a világ legerősebb tőkés országa- I nak belső életére, hanem a nemzetközi helyzetre is. Amerika „belső Kambodzsája"