Dunántúli Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-30. szám)
1977-01-12 / 11. szám
mérkőzésén húsz játékos szerepelt Új csapat alakult Komlón A rájátszás nem kedvezett a Komlói Bányász labdarúgóinak. Az NB II. csapatai, mint az előző bajnokságban, az őszi mérkőzések után egy tavaszról előrehozott mérkőzést is lejátszottak. A komlóiak az őszi mérkőzések után a bajnoki táblázaton a 11. helyen álltak 19 ponttal. A mezőny rendkívül tömör volt, a 6. helyezett Budafok mindöszsze két ponttal előzte meg a komlóiakat. A Kossuth KFSE ellen utolsó mérkőzésüket elvesztették a Bányász labdarúgói, a 14. helyre estek vissza és most 19 ponttal 21-23-as gólkülönbséggel várják a tavaszi idény kezdését. Az idénykezdés és nehézségei A sportkör elnöksége célkitűzésként a 10. hely megszerzését jelölte meg. Nem sok hiányzott abból, hogy a komlóiak teljesítsék a követelményeket. Gyengébb kezdés után magára talált az együttes, s amennyiben egygyel több mérkőzést nyernek, lényegesen jobban állnának a táblázaton. Az őszi idény jelentős része, hasonlóan az elmúlt évekhez, a csapatépítés jegyében telt el. A védelemben Buús, Keller és Tallósi helyett kellett új embereket beépíteni, a támadósorban Jánosi, Havasi, Jocki pótlásáról kellett gondoskodni. Megnehezítette a helyzetet, hogy Erdősi, Kovács féléves kihagyás után került újra a csapatba. Az új fiúk: Gyurina, Tóth, Pintér, Fülöp, Gulyás, Kapcsos és lényegében ennek számított Farkas is, csatasorba állása nem ment zökkenőmentesen. Csaba Gábor edző az ősi első mérkőzésein az Erdősi — Gyurina, Kovács, Steib, Kelemen — Tresch, Ladó Pál — Radics, Kapcsos, Lingl összeállítású együttessel próbálkozott. Később az Erdősi — Tresch, Kovács, Steib, Kelemen— Bányász, Pál, Tóth — Gulyás, Farkas, Radics összeállítású tizenjegyet szerepeltette. Legjobban az Erdősi — Tresch, Kovács, Steib, Gyurta — Bányász, Pál, Tóth — Gulyás, Lingl, Radics összeállítású csapat játszott. A húsz mérkőzésen 20 játékos szerepelt. Húsz mérkőzésen játszott: Kovács, Radics és Steib, 19 mérkőzésen: Erdősi, Pál, 18 mérkőzésen: Tresch, 17 mérkőzésen: Bányász, 15 mérkőzésen: Gyurina és Tóth, 14 mérkőzésen: Gulyás és Kelemen, 13 mérkőzésen: Lingl, 12 mérkőzésen: Farkas, 9 mérkőzésen: Mód, Róth és Ladó, 8 mérkőzésen: Kapcsos és Pintér, 1 mérkőzésen: Fülöp, Gallai játszott. A csapat legjobb góllövőjének Radics bizonyult, aki 8 góllal vezeti a Komlói Bányász góllövőlistáját. A további sorrend: 3 gólos: Gulyás, 2 gólos: Farkas és Singl, 1 gólos: Pál, Pintér, Mód, Steib, Tóth és öngól. A hazai pályán 10 mérkőzést játszottak, öt alkalommal nyertek és két döntetlent értek el és három mérkőzést elvesztettek. 13-9-es gólkülönbséggel 12 pontot szereztek. Idegenben ugyancsak 10 mérkőzést játszottak, két találkozót nyertek, három mérkőzésen döntetlen volt az eredmény és 5 mérkőzésen alulmaradtak a Komlói Bányász labdarúgói, 8-14-es gólkülönbséggel 7 pontot szereztek. Az eredmények alakulása Az eredmények érdekesen alakultak. Kellemes és kellemetlen meglepetések egymást váltogatták. A hazai pályán a Vasas Izzótól és a Szekszárdi Dózsától elszenvedett vereség érzékenyen érintette a csapatot, de az utolsó előtti helyen végzett Szolnoki MÁV otthonából sem tudtak elhozni pontot. A Budafok elleni mérkőzés jelentős részében nyerésre álltak, a hajrában visszaestek és a két pont a vendégcsapaté lett. Az utolsó 10 percben kaptak ki az idényzáró mérkőzésen Szentendrén a Kossuth KFSE-től is. A váratlan és fájdalmas vereségek mellett jól jött a csapatnak a Debrecenben, a csoport egyik legerősebb együttese ellen kiharcolt szép győzelem. Jó eredménynek számított a BVSC-vel szemben Budapesten elért döntetlen és a Várpalotán megszerzett egy pont is. Legjobban a Fűzfő elleni 3:0 arányú győzelemmel végződött hazai mérkőzésen játszottak a komlóiak. De a Debrecen és a BVSC ellen is jó napot fogtak ki. A szurkolóknak legjobban a Nagykanizsa elleni mérkőzés tetszett, ahol a komlóiak 3:2-re nyertek. Végig érdekes, színvonalas, változatos volt a játék. A hazai pályán jobbára támadó szellemben játszottak, a biztonságos védekezésről azonban egy pillanatra sem mondtak le. Idegenben elsősorban a védekezésre összpontosítottak, de ha erre lehetőség nyílott, főleg Radics révén ellentámadásokkal is próbálkoztak. A védelem most is a csapat legegységesebb részének bizonyult, a listavezető PMSC után a Komlói Bányász és Debrecen kapta a legkevesebb (23) gólt. Meg kell jegyezni, hogy több gólt kaptak a védők egyéni hibájából. A támadójátékban az őszi idénykezdéshez viszonyítva feltétlenül javulás mutatkozott, helyzetekben nem volt hiány. A befejezések azonban sokszor nem sikerültek. Nem vet jó fényt a komlóiak támadójátékára, hogy mindössze 21 gólt lőttek. Ennél kevesebbet csak a két kiesőjelölt csapat, a 19. helyen végzett Szolnoki MÁV és a sereghajtó Oroszlányi Bányász lett. A játékosok teljesítménye Radics mellett nincs igazi góllövő játékosa a Komlói Bányásznak. Radics nyolc gólja mellett a további komlói gólokon kilenc játékos osztozkodott. Nagyon kellene egy olyan felfutó középpályás és befejező játékos, aki a támadásokat a második hullámban gólokkal tudná befejezni, de olyan játékosa sincs a Komlónak, aki a mezőnyben tartani tudná a labdát. A játékosok egyéni teljesítményét vizsgálva Erdősi, Kovács, Radics érdemel elsősorban dicséretet. Erdősi az első mérkőzésektől eltekintve biztoskezű kapusnak bizonyult, Kovács derekasan küzdötte végig az őszi idény mérkőzéseit, Radics sokat változtatta helyét és a támadósor minden posztján jó játékra volt képes. Tresch és Steib is jobbára hasznos tagjai voltak a csapatnak, Gyurina és Kelemen sérüléssel bajlódtak, ezért nem tudták azt nyújtani amire képesek. A középpályán Bányász a várakozásnak megfelelően játszott. Pál sokáig sérült volt, többet tud, mint amit az őszi idényben nyújtott. Tóth avégén magára talált, Ladót sérülés üldözte, Róth, Pintér, Galilai ritkán jutottak szóhoz. Kapcsostól többet vártak Komlón, Gulyás bejátszotta magát a csapatba, Farkas váltakozó teljesítményt produkált, Lingl nagyszerűen kezeli a labdát, de a góllövéssel ő is hadilábon állt. Sokkal értékesebb tagja lehetne a csapatnak, ha formáját állandósítani tudná. Középcsapatként végezhetnek Kellemetlen meglepetés érte a Komlói Bányász szurkolóit a kökönyösi pályán lejátszott Szekszárd elleni mérkőzésen. A hazaiak 1:0 arányú vereséggel hagyták el a pályát. Képünkön: küzdelem a labdáért a komlói és a szekszárdi játékosok között A kosárlabda NB III. végeredménye Férfiak Nők Rövid szünet után január 23-án folytatódnak a küzdelmek a Forma–1. autós világbajnokságon, a következő Grand Prix futamot január 23- án a brazíliai Sao Paulo rendezi. Ez a futam egyben javítási lehetőség az angol Hunt, az osztrák Lauda, legutóbbi VB első és második helyezettje számára, akik az idei első — argentínai — versenyen feladták a küzdelmet Tavaszi remények Komlón nem táplálnak vérmes reményeket a tavszi szereplést illetően. Azt azonban jogosan elvárják a játékosoktól, hogy tudásuk legjavát nyújtsák, lelkesen, nagy akarással harcolják végig a mérkőzéseket. Ez esetben célkitűzésüket megvalósíthatják, középcsapatként végezhetnek az NB II-ben. Hegyi István Röviden LABDARÚGÁS. A siklósi járásban 16 csapat vett részt a járási serdülőbajnokság őszi mérkőzésein. Legjobban Kémes együttese szerepelt, a második helyet Villány, a harmadikat Kásád serdülő labdarúgói szerezték meg. KÉZILABDA. Komlón 15. alkalommal rendezik meg a teremkupa mérkőzést. Az első forduló mérkőzéseit már lejátszották, a férfiaknál 28, a nőknél 5 csapat nevezett. A férfi együttesek két I. osztályú, egy II. és egy III. osztályú csoportban találkoznak. ATLÉTIKA. A Pécsi Sportiskola atlétái is rajthoz álltak a Bp. Honvéd Budapesten megrendezett fedettpályás atlétikai versenyén. A serdülő lányoknál 24 induló közül Bérces Éva 10,24-es 4., Dávid Judit 10,11-es 5. helyezést ért el. Játékvezetői tanfolyam A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága labdarúgó játékvezetői tanfolyamot indít. A tanfolyam január 14-én (pénteken) 17.30- kor kezdődik a Megyei TSH tanácstermében. (Pécs, Megye u. 21.) Jelentkezéseket a helyszínen még elfogadnak. MTK-VM— Hamburger SV mérkőzés lesz Kedden délben Zürichben elkészítették a labdarúgó BEK, KEK és az UEFA kupa újabb, március 2-án és 16-án sorrakerülő fordulójának sorsolását, amelyen a legjobb négy közé kerülés a tét. A magyar klubokat már csak az MTK VM képviselte ezen a sorsoláson. A Sparta Práhával és a Dinamo Tbiliszivel szemben továbbjutott MTK VM nagy ellenfelet kapott a nyugatnémet Hamburger SV-ben. Az első mérkőzésen, március 2-án az MTK VM a pályaválasztó, a visszavágóra Hamburgban kerül sor. A várakozásnak megfelelően több, döntőnek is beillő összecsapásra kerül sor. A BEK-ben összetalálkozik a korábban Szuper Kupa döntőt vívott (a Kijev sikerét hozta) Bayern München és Dinamo Kijev. Slágerösszecsapás a B. Mönchengladbach—FC Bruges találkoz RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Zenevár. 9.12: Népművelők fóruma. 9.27: Bartók zongoramuzsikájából. 10.05: ,,Nyitnikék** — Kisiskolások műsora. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Népdalok. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Koloratúráriák. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Keringek fúvószenekarra. 16.10: Az élő népdal. 16.20: A természet hangjai. 17.07: Egy asztal mellett beszélgetünk a művelődésről az Egri Pallace Klubban. 17.32: Volt egyszer egy vadnyugat. 17.41: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.15: Czine Mihály könyvszemléje. 19.15: Könyvpárbaj. 21.05: Slágermúzeum. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A Purcell énekegyüttes Tomkins madrigálokat énekel. 22.45: Gondolatok útvesztői. A fejlődés vélt és valós állomásai. Hermann István írása. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Bálint János cimbalmozik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nótacsokor. 8.55: Az elvált asszony. Részletek Fali operettjéből. 9.33: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család (ism.). 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Dalok, hangszerszólók. 13.33: Lúdanyó meséi, részletek Ravel szvitjéből. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Csak a határt lépje át. 18.10: Hallelujah, Babyl Részletek Styne zenés játékából. 18.33: Magyar operaénekesek. 19.28: Harminc perc rock. 19.58: Népdalok, néptáncok. 20.56: Iránytű. 22.06: A Rádió Dalszínháza. 22.33: Kellemes pihenést I 3. MŰSOR 14.05: Hendel-művek. 16.03: A Londoni Melos együttes felvételeiből. 16.30: Mindenki iskolája. 17.00: Otto Klemperer operafelvételeiből. 17.45: Külföldi tudósoké a szó. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Szovjet Rádió felvételeiből. 18.45: Tip-Top parádé. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Az éjszaka csodái. Weöres Sándor verse (ism.). 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. A Magyar Rádió Beethoven ciklusa — III. rész. Közben: kb. 20.35: Rákóczi. Epizódok Laczkó Géza regényéből. — XIII. rész. Kb. 20.55: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.40: Operaáriák. 22.11: Vokális PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: A Lokomotiv GT új nagylemezéről. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Panoráma. Kulturális magazin. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Vizsgaidőszak. Riport. — Ifjúsági koktél. Hoffmann Antal műsora. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (sz.). 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. o.). Milyen vagy te Iván? 9.05: Környezetismeret (ált. isk. 1. o.). Az idő. 9.30: Delta. Tudományos híradó (ism.). 9.55: A szerelem és Mr. Lewisham. Magyarul beszélő angol tévéfilm-sorozat. IV 3. r. (ism.). 10.40: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 11.10: Frank és barátai. Intervízió-átvétel az NDK Televízió szórakoztató műsorából. 13.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ism.). 14.05: Környezetismeret (ism.). 14.30: Mindenki iskolája (ism.). 2. Földrajz. Kontinens fekvése, felszíne. 15.00: 3. Földrajz. Éghajlat, vízrajz, mezőgazdaság. 15.35: 3. Biológia. Anyagcsere. 16.38: Hírek. 16.40: Matematika-továbbképzés pedagógusoknak, és így tovább. 2—4. és 6—8. oszt. Geometria II. rész. 17.40: Nyugalmunk érdekében. 8. A kollektív védelem. 18.10: Milyen legyen, milyen legyen? A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 18.45: Szépen, jól magyarul . . . 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A második . . . 21.05: Ez csak divat (sz.). Zenés, táncos divattörténet. VI/5. rész. 21.25: Állványokon. Tévéfilm Végh Antal novellájából. 22.35: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR 18.38: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. A változó Föld (ism.) (sz.) 19.30: Tv-Híradó 20.00: Hat húron pendülünk. Gitáriskola kezdőknek. XI. rész. 20.15: Arsene Lupin (sz.). Magyarul beszélő francia film: ,,A tű titka’*. 21.05: Tv-Híradó 2. 21.25: A zene öröme. 21.45: Tévébörze. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Kis világ — gyermekhíradó. 18.15: Tudomány. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Szabad szerda. 2. MŰSOR 18.45: Animációs filmek. 19.00: A freskók védelmének és átvitelének új módszere. Művelődési adás. 20.00: Moziszem. A rádió ÉS TELEVÍZIÓ Oson I Indul a Steinmetz Kupa A városi labdarúgó szövetség rendezésében ebben az évben is kiírják a labdarúgó Steinmetz Kupa mérkőzéseket. Az elmúlt évben szerepelt 12 csapat (István-akna, Vasasi Bányász, Gázmű, Porcelángyár, Steinmetz SE, Beremend, Szentlőrinc, Szalánta, Siklós, Pogány, Postás, PMSC ifi) mellett számítanak az Universitas PEAC, a Kinizsi, a BTC és a Kesztyűgyár részvételére is. A tervek szerint a mérkőzéseket három csoportban játsszák. A torna küzdelmei január 30-án indulnának, s azokat a vasárnapi napokon bonyolítják le. A szervező bizottság az érdekelt csapatok vezetőinek részvételével január 17-én, hétfőn 16 órakor tart megbeszélést a megyei sportházban. furleig sportja Január 9-e fekete vasárnapja volt a holland labdarúgásnak, a különböző mérkőzés színhelyein, de főleg Hágában és Utrechtben összesen 84 fiatalt tartóztattak le rendzavarás, rendbontás miatt. A rendőröknek igen sok dolgot adtak a fiatal huligánok, akik szúró- és ütőfegyverekkel is fel voltak fegyverkezve. Sínylik a fiatalok „buzgóságát” a vonatok és egyéb járművek is, amelyeket egy-egy mérkőzés alkalmával oda-visszamenetben is alaposan tönkretesznek a „géprombolók” ... Minden különösebb zavar, bonyodalom nélkül zajlott le Buenos Airesben a Forma I. gépkocsik első világbajnoki futama, az argentin Grand Prix. Az argentin hatóságok megfelelően biztosították a körpálya környékét, összesen ötezer biztonsági ember vigyázott a rendre, arra, hogy ne történjen zavaró jelenség. A jó "mérleget" azonnal ki is használta Carlos Alberto Lacoste, az 1978. évi labdarúgó VB szervező bizottságának alelnöke, miután kijelentette: — Nem kell félnie a labdarúgó világnak, 1978-ra Argentína „biztosabb” ország lesz, mint akármelyik a világon. Varsóban a főiskolai kézilabda világbajnokság második fordulójában a magyar válogatott bravúros győzelmet aratott Jugoszlávia ellen, 14:14 arányú első félidő után 29:28- ra győzött. A minszki atlétikai versenyen Alekszandr Grigorjev a magasugrásban 2,26 m-es eredménynyel győzött és ezzel megdöntötte Valerij Brumel 16 éve fennálló európai és szovjet fedettpályás rekordját. Ismét szigorúan büntetett az UEFA ellenőrző és fegyelmi bizottsága. A holland Feyenoord Rotterdam együttesét 5000 svájci frank befizetésére kötelezte a december 8-i, a spanyol Barcelona elleni UEFA kupa találkozón történtek miatt. Ezen a mérkőzésen a holland klub szurkolói botrányosan viselkedtek, több tárgyat — köztük egy teli üvegpalackot — dobtak a pályára. Az UEFA illetékes bizottsága a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy a holland szurkolók „visszaesők". Meglepő tartalmú levelet kapott dr. Lakatos György, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség elnökségének tagja. Roy Evans, a szervezet elnöke értesítette, az Egyesült Államok lemondta az 1979. évi világbajnokság rendezését. " Váratlan az amerikaiak döntése, mert már híreink voltak előkészületeikről is — mondta dr. Lakatos György. A lemondás következtében új és sürgető helyzet állt elő a két év múlva sorra kerülő VB színhelyével kapcsolatban. Márciusban a nemzetközi szövetség birminghami kongresszusán kell arról határozniuk, hogy hol lesz a verseny. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallama Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10 053, 20 óra után 15 726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 ________________________ Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007