Dunántúli Napló, 1981. január (38. évfolyam, 1-30. szám)

1981-01-21 / 20. szám

1981. január 21., szerda Próbasütés a boltokban már kapha­tó a nagy rostanyag­­tartalmú étkezési bú­zakorpa, valamint a jelen­tős mennyiségű fehérjét, zsírt és B, illetve E vita­mint tartalmazó búzacsí­ra. Az egészséges táplál­kozásba ma már a salak­dús étrend is beletartozik, a felnőtt szervezet napi 25—30 gramm rostanyagot igényel. A Cabonaforgalmi és Malomipari Vállalat még tovább lépett, kezdemé­nyezésére a Pécsi Sütő­ipari Vállalat most újabb termékkel kísérletezik. A termelési osztály megkezd­te a korpás, búzacsk­ás kenyér próbasütését, igaz, egyelőre csak laboratóriu­mi méretekben. A 10-25- 50 dekás kenyérkék szí­nükben a barna kenyérre emlékeztetnek és egyelőre semleges ízűek. A tegnapi első labora­tóriumi próbasütés ered­ményei biztatóak. A to­vábbi kísérleteket, majd az engedélyeztetési és egyéb eljárásokat követő­en remélhetően fél-egy éven belül megkezdhetik az új, egészséges termék nagyüzemi gyártását a pécsi kenyérgyárban. Az ilyen kenyérharcnak csak örülhetünk, hisz cél­ja, hogy ki-ki válogathas­son, milyen kenyeret fo­gyaszt legszívesebben. S ha lehet, ne csak az íze, színe, bélzete, héja alap­ján válassza ki, hanem aszerint is, hogy az minél egészségesebb legyen. M. L. N­em irigyelhetjük azokat, akik idegenként érkeznek Pécsre, s rossz sorsuk úgy hozza, hogy a Kertvárosba kell menniük, mondjuk a Melinda ut­cába. Addig még eljutnak, hogy megtudják, melyik busz megy a mondott városrészbe, de azután végképp megtorpannak. Ugyan hol lehet a sok lánynév-utca kö­zül a keresett, hiszen nemegy­szer a buszjárta utaktól mesz­­szebb, beljebb vannak az eliga­zító táblák. Vagy mondjuk gépkocsival ér­kezik a látogató, ugyancsak a Lvov-Kertvárosba. Itt gyakorta találkozhatunk olyan utcákkal, amelyek tulajdonképpen egy négyszögletes U alakú épületből állnak (Fülöp Lajos utca, Faze­kas Mihály utca). Azt sem lehet prontosan tudni, hol kell ide ka­nyarodni a főútvonalról, ám ha a szerencse folytán eddig eljut­nak, akkor a belső tömbökben nem találkoznak utcatáblával, csak a házmesterek jóvoltából a hátsó bejáratokra ragasztott papírcédulákkal. Van gond emiatt bőven az új városrészeken, s még az olyan „profik", mint a taxisok, a men­tősök sem tudnak mindig eliga­zodni. Erre felfigyelve ajánljuk a Pécsett illetékesek figyelmébe a budapesti példát. Az új városré­szekben — a tapasztalat egé­szen friss — a főútvonalak mel­lé állítanak fel jól látható hely­re, esztétikus eligazító táblákat, nyilakkal irányítva a reményt­­vesztetten keresgélőket a tömb­belső utcái felé. Jóllehet, van­nak már kialakult részei a pécsi Kertvárosnak is, de az építkezé­sek dinamizmusát figyelve hasz­nos lenne mielőbb az utak mel­lett látni ezeket az okos és vég­ső soron a megyeszékhely ven­dégfogadó képességét is jó irányba befolyásoló táblákat. Ha már „kitalálták”, érdemes a példát követni! — ma — Dunántúli napló IGY KÖZLEKEDÜNK MI Havas, jegel az utakra?! ,Jégsrapnelek” a buszmegállókban várakozó utasokra A rossz példa ,­­, örülhetünk. Az újabban szo­katlan hevességet támadó tél nyomai kedd reggelre kezdtek eltűnni az utakról, ismét köny­­nyebb, veszélytelenebb lett a közlekedés. Nem voltak hó­akadályok, kevésbé csúszott az aszfalt, letisztították a jár­dákat, igaz, ebben az olvadás is segített. De ugyanakkor bosszankod­hatunk is. Mert a hó, a jég tegnap Pécs több pontján is­mét visszakerült az utakra. Nem az ismétlődő havazás, nem az éjjeli fagyok nyomán, dehogy . . . Szorgos munkáske­zek varázsolták vissza a jeget, a havat. Utcaseprők egyenru­hájában dolgozók, akiket teg­nap reggel közlekedési őrjára­tunk során a város néhány for­galmasabb helyén dolgozni láttunk. Először a Szalai András—Jó­kai utca kereszteződésében tűntek fel. Azzal, hogy a járda szélénél felhalmozódott, az au­tók, hókotrók által félrenyomott havat, jeget lapáttal az útra, a buszok, tehergépkocsik, sze­mélyautók elé dobálták. Oda, ahonnan korábban csak nagy erőfeszítések árán sikerült azt eltávolítani. „Ezt az utasítást kaptuk" - magyarázkodott az egyik lapátoló, majd a közel­ben a munkákra felügyelő fő­nökéhez irányított. „Nincs elég teherautónk, ezért oldjuk meg így a helyzetet" — világosított fel. „Elolvad ám egy óra mái­val" Az lehet, de addig? Ma­rad a csúszkálás, a veszélyes manőverezés . . . A hír gyorsan szárnyra kelt. A Halbisztrónál a járdát ugyanilyen módon tisztító (és az úttestet „behavazó") mun­kások irányítója már óvato­sabb volt. Amikor meglátta fo­tós kollégám kezében a fény­képezőgépet, sietve adta ki az utasítást: „Fiúk! Ne dobál­játok az úttestre!" A Megyeri út környékén tüsténkedőkhöz még nem érhetett oda a figyel­meztetés, mert itt a laktanyá­val szemben levő járdáról nagy elánnal dobálták a jóko­ra jégdarabokat a 6-os útra. Ahogy jöttek az autók, úgy kopogtak az alvázak, úgy re­pültek a „jégsrapnelek” a buszmegállóban várakozók fe­lé. S mert a rossz példa ra­gadós, a Zsolnay-szobornál egy házfelügyelő takarította a jár­dát ugyanígy és kérdésünkre kérdéssel válaszolt: „Ha a Köztisztaságinak szabad, ak­kor nekem is, nemde?" A felüljárón Lvov-Kertváros felé menet a kátyúkat eltün­tető aszfaltozókra lettünk fi­gyelmesek. A korlát menti hó­halom nekik is útjukban lehe­tett. Mégsem hajították le a havat oda alá, mondjuk, a sínekre. A végállomás: a Bolgár Néphadsereg útja. Itt fejeztük be keddi őrjáratunkat. S mi­lyen a véletlen? A Köztisztasá­gi és Útkarbantartó Vállalat székháza előtt az úttest pa­tyolattiszta ... H. L. ragadóS A járdáról az úttestre hányják a havat, jeget az Athinay úton a munkások Fotó: Kopjár Jogi tanácsadás a Mozgalmi Házban Tovább szélesíti a lakosság­nak nyújtandó szolgáltatások körét a Baranya megyei Mű­velődési Központ. Havonta jog­segélyszolgálatot szervez a pé­csi Mozgalmi Házban, ahol ja­nuár 27-én 15 órakor dr. Mikes Ferenc, a Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugellátási osz­tályának vezetője tart tájékoz­tatót, válaszol az érdeklődők kérdéseire a nyugdíjjal kap­csolatos jogszabályokról. Ezen a fórumon csak eligazítást, fel­világosítást kaphatnak az ér­deklődők, főként azok az idős emberek, akik közvetlenül vál­lalati jogtanácsoshoz nem tud­nak fordulni. A szervezők havonta kíván­ják e jogsegélyszolgálatot megtartani: februárban csa­ládjogi és örökléssel, március­ban munkaüggyel kapcsolatos jogi problémák szerepelnek a tanácsadás programján. Élettázsmi Halálát okozta Korom Rudolf 20 eszten­dős korában lopott, közve­szélyes munkakerülő volt és azóta kilenc alkalommal állt már bíróság előtt. A Pécsi Megyei Bíróság dr. Bertha Pál vezette tanácsa a na­pokban halált okozó testi sértés bűntette miatt vonta felelősségre a 41 éves pécsi lakost. Korom Rudolf négy eszten­deje együtt élt a 20 eszten­dős Prizecski Etelkával. A szellemileg kissé visszama­radt leány több alkalommal elhagyta élettársát. Ha nem tért önként vissza, akkor Ko­rom mindig megkereste és hazavitte. 1980 szeptemberé­ben is eltűnt a leány. Egy hét múlva került elő és tért vissza hosszas rábeszélés után élettársához. Prizecski Etelka a távozásakor magá­val vitt három karikagyűrűt, egy nyakláncot és egy kar­kötőt. Korom kérdésére kü­lönböző történeteket adott elő, hazudott. Korom Ru­dolfot a féltékenység és az ékszerek elvesztése nem hagyta nyugodni és élettár­sát állandóan faggatta. A kérdezősködés vallatás­sá fajult. Károm napokon át bántalmazta a hazudozó lányt, puszta kézzel és fej­szével is. Prizecski Etelka sé­rüléseibe október 9-én be­lehalt. Törött bordái beha­toltak a mellüregbe, ez geny­­nyes gyulladást és vérmérge­zést okozott. Ez volt a halál oka. A bíróság halált okozó testi sértés bűntettében ta­lálta bűnösnek Korom Ru­dolfot. E bűncselekmény büntetési tételének felső ha­tára 8 évi szabadságvesztés. A bíróság enyhítő körül­ményként értékelte a feltáró jellegű beismerő vallomást, súlyosbítóként vette figyelem­be a vádlott többszörösen büntetett előéletét, valamint a kitartó és kegyetlen elkö­vetési módot. Korom Rudolfot 7 évi sza­badságvesztésre ítélték. Az ítéletet mind a vádhatóság képviselője, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette, így jogerős. Jogerős ítélet Korom Rudolf ügyében Vendégünk volt: Bessenyei Ferenc Az irodalmi kávéházak job­bára úgy élnek emlékezetünk­ben, mint ahol költők róják a verssorokat az asztalok már­ványlapjaira, ahol adomák születnek és cserélnek gazdát. Bessenyei Ferenc némiképpen más véleményen van. „Az iro­dalmi kávéház a kimondott szótól lesz a literatúra ottho­na" — mondta hétfő esti pécsi vendégszereplése után. Ezt a kijelentést akár bóknak is ve­hetik az Irodalmi Kávéház cí­mű műsorsorozat szervezői, a TIT Baranya megyei Szerveze­tének munkatársai és a Nádor Szálloda vezetősége. 1981-ben havonta lesz ré­szünk irodalmi-művészeti cse­megékben, ha az első kávéházi est jó és rossz tapasztalatait figyelembe veszik a rendezők. (A műsor bensőségesebb, „ká­­véházibb” lehetne, például, ha kevesebb vendéget fogadná­nak, ha az előadóval — legyen mégoly neves is — előre tisz­táznák, mit várnak tőle. A „spanyolviaszt" nem mi fedez­tük föl, a TIT már ebben a szellemben tárgyal a kö­vetkező műsor vendégeivel, Al­­mási Évával és Harsányi Gá­borral.) A Nádor Irodalmi Kávéház első vendége Bessenyei Ferenc Kossuth-díjas színművész volt. Műsorának első részében ma­gas indulati fokú szabadelő­adást tartott a klasszikus szín­ház védelmében, aztán né­hány vers értelmezési lehető­ségeit világította meg. Az est csúcsa kétségtelenül Vörös­marty A vén cigány című ver­sének mélyen átélt előadása volt. Erre már csak ráadást je­lentett a Hegedűs a háztetőn című musical ismert dalbetét­jének eléneklése, Síró Attila, operettszínházi karnagy zongo­rakíséretével. Harminc-egynéhány évvel ezelőtt Bessenyei Ferenc Pé­csett is töltött néhány évadot. — Szegény színészek voltunk, nemigen jártunk kávéházba — emlékezett este a Széchenyi té­ren. A Hunyadi út felé intett: — Innen egyszer bobbal jöt­tünk lefelé, hárman. Mint a „legkönnyebb", természetesen én ültem hátul. Ketten leér­tünk valahogy, de a harmadik egyenesen berohant a dzsámi­ba ... Jellegzetes Bessenyei-haho­­ta, s az autó már indul is az éjszakai útra, hazafelé. Havasi J. 5 A Rádió mellen... Ü ott... A­z ember nem tudja már, kínjában sírjon, vagy ne­vessen —, mondta a ri­porternek egy pesti —1­40 laká­sos társasház — házfelügyelője. El is hiszem. Hetek óta ott áll a szemét nylonzsákokba gyömö­szölve a folyosókon, a kapu alatt, a lépcsőházban, mert a köztisztasági emberek különös módon így „büntetik” a házfel­ügyelőt az elmaradt „jatt" mi­att. Pedig a „jatt" — vagyis a havi százas borravaló nem ma­radt el, a házfelügyelő — saját zsebből! — továbbra is felkínál­ta nekik, ám egy szép napon közölték vele, kevés a jatt hap­­sikám, fölmentek az árak ugye . . . családunk van ugye .. . mi is a piacról élünk ugye . . . szóval 150 forintban megegyez­hetünk. A felügyelő fizetett El­múlt egy hónap és 200 forintra emelkedett a „jatt”. Ezúttal nem fizetett, hanem bepanaszolta őket a vállalatnál, ahol jól le­rámolták a szemeteseket, akik újabb módszerhez folyamodtak: munkaidő után kimosakodva, ki­öltözve bekopogtak a felügye­lőhöz és figyelmeztették, hogy nekik a kettő darab százas meg­jár. Figyelmeztették — enyhén szólva . .. A riport hallatán — ahogy mondani szokás — jómagam is „fölkaptam a vizet”, de még csak nem is a jattolás eme egy­szerűbb megnyilvánulása miatt. Vannak ennél rafináltabb esetek is, amikor a „jattolást” valami­féle üzleti szabályzat írja elő, következésképpen nem is nevez­hető „jattnak”. Márpedig ha nem az, akkor az ügylet legális és az ügyfél fizet. K­olléganőm meséli — rég történt — krákog, makog a mosógép, aztán leáll, kész. A hibát bejelenti ott ahol kell, megadnak neki két egy­mást követő napot, valaki tar­tózkodjék otthon, majd jön a szerelő. Első nap a szomszéd­­asszony ül be a lakásba, más­nap,kolléganőm vesz ki egy nap szabadságot, de a szerelő nem jön. Azon a héten egyáltalán nem jön, de még csak üzenet sincs, hogy kérjük szíves elné­zését, de ezért vagy azért. .. sa­többi. A következő hét második felében volt oly szíves és kiszállt a szerelő, természetesen senki sem tartózkodott otthon. Hogy mégis ott járt, azt bizonyítja az a kis számla — 40 forint feltün­tetésével — amelyet bedobott a postarésen. Fizesse meg a ked­ves ügyfél a kiszállási díjat. Kol­­léganőm nem egy szószátyár va­laki, de azért útba ejtve a hiba­felvevő irodát, megkérte az asz­tal mögött ülő hölgyet, hogy ha egy mód van rá, őt ne nézze hülyének és máriás huncutnak sem. Újabb ígéretet kapott, újra becsapták. Kolléganőm már-már ott tartott, hogy elmegy „gyes­re" és a három év alatt talán sikerül személyesen­­ megismer­kednie a szerelővel. A „jatt” . . . pardon ... a ki­szállási díj jogosságáról engem ugyan meg nem győz senki de mégis fizettem. A hűtőszekré­nyem automata kapcsolója el­romlott, egy reggelre minden szétfagyott, a masina búgott­­bömbölt veszettül. Miután a zsi­nórt kirángattam a falból, fel­hívtam egy szerelőt, mondom neki mi a baj. Nem tudom hány nap telt el, egyszer megjelenik, ledobja a kabátját, szerszámo­kat szed elő, és leszereli azt a műanyag kis dobozkát, amely a szekrény belső jobb oldalán van, mellesleg ott van egy kis vil­lanyégő is. Belenéz, megkocog­tatja csavarhúzóval, sajnálkozva mondja: 480 forint. „Nemi”. — üvöltöm, erre visszacsavarja, összepakol, írjam alá a papírt: 40 forint kiszállási díj, mikor kedvesen elbúcsúz­tam tőle, dühömben fog­tam a csavarhúzót, le­szedtem a műanyag borítót, megpillantottam egy kis zárt fém dobozkát, s miután nem ér­tek hozzá, beleköptem, vissza­csavaroztam, bekapcsoltam és kész. A hűtőszekrényem jó. En­nek nyolc éve már. Azóta sem­mi baja, ha csak az nem, hogy néha üres. De én nem is kapok jattot. Rab Ferenc

Next