Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-25 / 323. szám

1981. november 25., szerda Beszámoló párttaggyű­tés a sellyei Agrokémiánál Megyénk ipari szövetkezetei­nek élvonalában van a sellyei Agrokémia Szövetkezet. Min­den egyes dolgozója évente másfél millió forintos terme­léssel járul a közös eredmé­nyekhez, s most, miután az éves tervet már teljesítették, könnyű szívvel ülhettek a szö­vetkezet kommunistái az éves program megvitatásához. Mint azt Murányi Sándor párttitkár a beszámolójában említette: a január 1-től teljes üzemmel startoló új telep van a figye­lem középpontjában, s azon belül is a termelés színvonalá­nak további növelése, a párt­­szervezet gazdaságszervező te­vékenységének javítása. A beszámoló taggyűlésen vita nem alakult ki — inkább hozzászólásokról beszélhetünk. Hiszen a jó termelési feladat­­végzés mellett — mint azt Ma­yer György, az MSZMP Siklós városi és járási Bizottságának titkára is megerősítette —, a 26 fős alapszervezet is jó mun­kát végzett. Sikerült a szerve­zeti, tartalmi munkát javítani, a gazdaságpolitikai célokért mozgósítani, jó munkahelyi légkört teremteni. Ezt hangsú­lyozta többek között Sághi Pé­ter is, kiemelve: a középveze­­zetők számára adott a lehető­ség a kezdeményező, önálló alkotó munkára. Ennek egyik eredménye, hogy az 1981-es év folyamán 1,7 millió dollár ér­tékben — ez közel 70 millió fo­rint — takarítottak meg devizát, saját termékkel váltva ki drága import anyagokat. Soós Attila dicsérte a fiata­lok hozzáállását, s felhívta a figyelmet az új üzem fogal­mazta új követelményekre. Szpisják Pál a takarékosság szem előtt tartását szorgalmaz­ta, Gyarmati Lászlóné pedig a kapukon belüli információadás, informálódás jobbításáért emelt szót. Mint az a beszámoló párt­taggyűlésen egyöntetűen meg­fogalmazódott: a szövetkezet­ben a tagság széles körű be­vonásával segíti a helyi terme­lési, politikai, társadalmi fel­adatok megoldását a pártszer­vezet; az egyes kommunisták pedig példamutatóan állnak helyt úgy a napi munkákban, mint a társadalmi feladatok végrehajtásában, így tudták elérni a tervezett 250 millió fo­rintos árbevétel helyett a 280 milliós árbevételt, s realizálni 28 milliós nyereséget úgy, hogy a gyártó munka mellett szink­ronban egy új üzem építését is sikerült a terveknek megfelelő­en befejezni. K. F. Dunántúli napló tt Margaréta-viták" az országos lapokban Az év bamba terméke a pécsi dobozos vaj Eltűnt a Margaréta? Kérdezi Ügeti Jánosné budapesti olva­só, a Magyar Hírlap november 10. számának Közönségszolgá­lat rovatában. A fogyasztó, aki tollat ragadott egy új, s általa megkedvelt termék miatt, ezt ír­ja: „Nagy örömmel fedeztem fel a nyáron a tejipar új termékét, a Margaréta vajat. Rövid idő alatt páratlan sikert aratott a fogyasztók körében. A BNV nagydíját ez a termék valóban megérdemelte. A vásár után a gyártók megígérték — olvastam, hallottam hogy lesz belőle elegendő. Egy ideig valóban kapható volt a közértekben. Az utóbbi hetekben azonban hiá­ba keresem. A nagyobb élelmi­szerboltokban, ha nyitásra oda­ér a vásárló, akkor időnként el­csípheti. Jó lenne, ha a tejipar e nagydíjas termékéhez ismét hozzájutnánk. Hiába kifogás­talan a minőség, ha a termék csak emlékeinkben létezik.” Hogy a vajat gyártják és a Margaréta nemcsak az emlé­kekben létezik, arra frappáns választ ad a Heti Világgazda­ság november 14-i számában közzétett egész oldalas „Marga­réta vaj” című cikk. Legfeljebb a 2 milliós fővárosban — ahol valóban sorok állnak érte a pul­tok előtt - kevés az a heti 70-80 mázsa, amit Pécsről felkülde­­nek. Csepp a tengerben. De a pécsi tejüzem, ahol a Marga­réta nagy sikere miatt tea va­jat már alig gyártanak, képte­len a nagy keresletet kielégí­teni. Gépi kapacitása még len­ne, csomagoló doboz is, de nincs hozzá elegendő tejzsír a körzetben. Dr. Szupper Már­ton, a Baranya megyei Tejipari Vállalat igazgatója, akit teg­nap épp Margaréta-ügyben ke­restünk meg, jó hírt üzen a bu­dapestieknek. Pécs átadta a gyártási jogot Győrnek, ahol most kezdik az előállítást. Ka­rácsonyra már Győr is besegít a főváros és az északi megyék ellátásába. A képlet tehát egyáltalán nem a megszokott, mint azt K. L. M. állítja kissé túl szelle­mesre színesített „A sárga vaj titka” című glosszájában, a Magyar Ifjúság november 4. számában. A Pécsi Tejkísérleti Állomás és a vállalat egyetlen márkavédett terméke a tubu­sos Boci sajt. Ennek valóban fenntartják a gyártási jogát, a többi 44 termékére nem, pedig ezeknek majdnem a fele saját gyártmányfejlesztésből szárma­zik. Nem védett másik sikerter­mékük, az egészen egyedi jel­legű Anikó sajt sem, ami sike­res átmenet a túró és a sajt kö­zött, s jövőre már 1000 tonnát gyártanak belőle, olyan nagy a fogyasztói érdeklődés.­­ Minél nagyobb a Marga­réta vaj körül a porverés, an­nál többen fogják keresni ezt a valóban sikerült termékünket. A teavaj 8 napjával szemben 16 nap az eltarthatósági ideje, minősége állandó, sárga színét nem vesztette el, a fogyasztók elég sárgának tartják és mi is, ha ezért azzal vádolnak is, hogy „vaj van a fejünkön”. Mondja mosolyogva ifjúsági lapunk glosszistájának csipke­lődésére utalva a vállalat igaz­gatója. És még hozzáteszi: — Eredetileg 450 tonnát akartunk az idén gyártani, mi­vel új termék, de felkapták, nö­veltük a gyártást, már most 600 tonnánál tartunk, s év végére elérjük a 720 tonnát. Ellátjuk Pécset, Baranyát, szállítunk So­mogyba, Veszprémbe, Bácsba, Csongrád, Szolnok és Pest me­gyékbe, na és a fővárosba. Jó, hogy a győri vállalat is belép, így a „felajzott” fogyasztók szélesebb rétegei juthatnak hozzá a BNV nagydíjas termé­kéhez. — Rné — Homlokzatfelújítási program a Zsolnay gyárban Ez év elején az egyik „Utcá­ról utcára" írásunkban megje­gyeztük: ha a Zsolnay Porce­lángyár hosszú homlokzatát rendbetennék, ennek olyan ha­tása lenne, mintha az egész Zsolnay utcát rendbetették vol­na. Nos, a megállapítás helyes­ségét igazolva láthatjuk már. Szeptemberben ugyanis meg­kezdték a több mint 400 méter hosszú homlokzat felújítását, s a nyolc épületrészből három már el is készült. Mint Lukács Tibor beruházási osztályvezető­től megtudtuk: kijavították, illet­ve szükség szerint kicserélték az ablakokat, felújították a csator­nákat és természetesen a va­kolatot is, mielőtt Fürtös György Munkácsy-díjas keramikus szín­­dinamikai terve szerint friss színeket is kaptak az épület­részek. Az idei programban ennyi szerepelt. Tavasszal a Zsolnay domb felé folytatják a munkát, majd utána sor kerül a legré­gebbi épületrészek, a Zsolnay alapította gyár első épületei­nek a felújítására. Ezek az épü­letek most jellegtelenül szür­kék. A felújítás során olyan színeket kapnak, amelyek hang­súlyozzák majd ipartörténeti ér­téküket is. Úgy tervezik, hogy 1983-ban a gyár Felsővámház utcai épü­letrészeit újítják fel és sort ke­rítenek a Zsolnay utca—Basa­ malmi út sarki épületre is. A külső homlokzatok felújításá­val egyidejűleg történik a gyár területén lévő értékes épületek megfiatalítása is. H. I. Express­kedvezmények Az ifjúság hazai és külföl­di turizmusát segítendő, az Ex­press Ifjúsági és Diák Utazási Iroda 1982-től új kedvezmények bevezetését tervezi. Január 3. és április 14-e kö­zött, aki Kőszegen kíván pi­henni, jelentős kedvezményeket élvezhet. A Hotel Panoráma Szállodában hétnapos turnu­sokban, félpenziós ellátással, 1300 forintért kínálnak üdülést, a hat éven aluli gyermekek szállodai elhelyezése azonban ingyenes. Akik csoportosan kí­vánnak Kőszeg üdülőközpontjá­ban pihenni, azoknak négy­ágyas szobákban — vasárnap­tól csütörtökig, két éjszaka igénybevétele esetén 1­53 fo­rintért kínálnak elhelyezést. Részletes felvilágosítást a kedvezményekről az Express megyei kirendeltségein és a budapesti fiókirodákban adnak. A Népszínház Táncegyüttese Pécsett „Néptáncegyüttes vagyunk: sem a klasszikus, sem a mo­dern balett nyelvét nem hasz­náljuk. Műsorunk és művészi szándékaink mégis különböznek a közönségnek már ismerős néptáncműsoroktól. A paraszti néphagyomány — zene, tánc, költészet - olyan gazdag, for­makincse és gondolatvilága olyan sokrétű, hogy többféle­képpen lehet meríteni belőle." Györgyfalvay Katalin SZOT- és Erkel-díjas koreográfus, a Népszínház Táncegyüttese mű­vészeti vezetője fogalmazta meg egyszer ily módon — egy kicsit ars poeticának is érez­hető — gondolatait az együt­tesről, amely tegnap este Pé­csett, a József Attila Művelő­dési Házban vendégszerepelt. Műsorukban Utcák és kitérők címmel arra is törekedtek vá­laszt adni, mi is voltaképp a Népszínház Táncegyüttese és milyen művészi célokat követ. Az együttes 1977 óta járja az országot, évente mintegy száz előadást tartanak, főképp vidéki művelődési házakban. Tagjai huszonéves fiatalok: táncosokkal, vezetőkkel, mű­szakiakkal együtt alig harminc­­egynéhányan. Egyetlen gondo­lat jegyében lépnek színpadra: népzenei és néptánchagyomá­­nyai­nkat olyan feldolgozások­ban nyújtani át, ami a­ szín­házhoz áll a legközelebb és rólunk, mai emberekről szól. Tehát emberi viszonylatokat, érzéseket, helyzeteket, maga­tartásformákat táncolnak el. Oly módon, hogy a koreográ­fiák többségükben határozott művészi­­vállalással őrzik a magyar folklór archaikus ha­gyományait, szellemiségét, de lépéseikben, térformáikban, mozgásrendszerükben és jelké­­piségükben legalább annyira emlékeztetnek a modern balet­tekre is. Zenei anyaguk, a né­hány tagú kisegyüttes hangsze­relése, hangszerösszeállítása (a trombita, dob jelenléte) külö­nösképp aláhúzza ezt. Műsor­számaik összekötő-ismertető szövegét maga a koreográfus művészeti vezető mondja el, rávilágítva: mi annak a lénye­ge — szerinte. Ezen túl persze sok minden eszünkbe juthat a világról, a történelemről, az emberi kapcsolatokról - ma­gunkról. Több táncuk ugyan­akkor stíluskísérletnek hatott számomra. Mégis kár, hogy mindezt alig fél ház láthatta: a műsor nagyobb figyelmet ér­demelt volna, elsősorban Pécs neves, országos hírű néptánc­­együtteseinek tagjai részéről. (n. e.) Jelenet az együttes Játék című műsorszámából Fotó: Cseh­ László 5 D­G Rádió mellett­.. Okos gyerekek K­ismagyarok” nyilatkoz­nak a riporternek —­­ elég gyakran —, hogyan vélekednek az új lakótelepi ját­szóterekről, játéklehetőségről, hogyan veszik birtokukba az aszfaltozott — rácsos kerítéssel övezett­­ „dühöngőket”, ame­lyek általában egyformák, bár­hol az ország új városrészei­ben. A kerítés óvja őket a közúti forgalomtól, nem kell hadakozniuk a szerintük örökké morcos­­ „házmesterek­kel", és hát a gyerekektől is védve van nagyjából az épü­letek közé bezsúfolt autók sokasága. Vagyis: mindenki jól járt. Mondjuk. Mert­­ ugyan miért is zaj­lana le minden gond nélkül? A némelyik játszótér környé­kén most a felnőttek nem ré­szesülnek védelemben. Ponto­sabban, az ablakok és a mö­göttük élő lakók. Persze, amíg futball-labda lesz a világon, addig a gyerekek be is rúgják az ablakokat és ezt vehetjük rendszeresen ismétlődő gyer­mekcsínynek, amit majd fel­nőtt korban szívesen emleget ez ember, ellágyult nosztalgiá­val. Hiszen a karikaturisták is szívesen ábrázolják a pimasz kis ebadtát, amint éppen egy gyönyörű lövést ereszt meg egy még gyönyörűbb függö­­nyös ablakra, hogy aztán ka­ján vigyorral meneküljön a ko­pasz és nagyhasú lakó, vagy a partvissal hadonászó házmes­­terné elől. Viccnek jó,­­ az ablakkárosult lakónak már kevésbé van kedve a viccelődéshez. Nem is csoda. Újmecsekalján például­­ az Ajtósi Dürer, illetve a Magyar Lajos utca között lé­tesült „dühöngő” nem a leg­sikerültebb játszótér, bár kül­alakja megfelel a szabvány­nak. Az a baj, hogy az épüle­tek és a kerítés között alig n néhány méter a távolság. A gyerekek sorra kirugdossák az ablakokat. Ezt mondja az egyik lakó: „Ebben az évben háromszor üvegeztettem, de minden alkalommal szinte he­tekig tartott, míg egy üvegező mesterembert előkerítettem. Az­tán kilincselnem kellett a biz­tosítónál. Van olyan szomszé­dom, aki éppen a napokban bedeszkázta az ablakot. Gyö­nyörű látvány, de mit tehet? A másik lakó rácsot szerelt fel, de ez is szabálytalan, mert a hivatalos szerv azt mondja, a ráccsal megbontja az épület homlokzati egységét. Hát ak­kor mit csináljunk?!” Más panaszok is felmerül­nek. Amíg jó idő van — mint például most, november má­sik felében is — a „dühöngő” focirendezvényei a késő esti órákig tartanak. A gyerekek — enyhén szólva — hangoskod­nak, a kerítés zörög, a labda pufog, következésképpen a közeli lakók még a tv-műsoron sem tudnak elaludni. A gyere­keket nem érdekli a csendren­delet, addig fociznak, míg ösz­­sze nem esnek a fáradtságtól, esetleg este tízkor sem. A fel­nőttek pedig — kellemetlen ta­pasztalatból — meg sem koc­káztatják, hogy az utcabaj­nokságoknak véget vessenek. Kerekkori emlékeimben úgy bukkan fel a parkőr, mint a hírhedett Drakula, aki elől kifutottunk a világból is. A hatalmi mámorban gyerekverő és üvöltöző vén piás csőszöket vissza nem kívánom játszóte­reinkre, inkább gyerekeket kedvelő, türelmes, de azért te­kintélyt kivívó valakit annál in­kább, biztosan akadna olyan nyugdíjas, vagy rokkantnyug­díjas ember egy-egy kerület­ben, aki megértetné az ebad­­takkal: a kerítésen kívül is él­nek emberek, akik létrehozták a játszótereket, de cserében több figyelmet és nyugalmat várnak el. Biztos megértik. Hi­szen mi magunk hangoztatjuk, milyen okosak a mai gyerekek. Rab Ferenc

Next