Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-25 / 323. szám

1981. NOVEMBER 25 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KATALIN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.03 — nyugszik 15.59 órakor A Hold kél 5.29 — nyugszik 15.49 órakor K­ilencven évvel ezelőtt, 1891. november 25-én született Istvándiban, és 1940 júliusában halt meg a Szovjet­unióban Magyar Lajos kommunista író, újságíró. Iskoláit Pécsett végezte. 1910-ben otthagyta az egyetemet, a jogi pályát: az akkor Pécsett megjelenő radikális ellenzéki lapnál, a Pécsi Hírlapnál lett főmunkatárs. Ettől kezdve élete összefonódott a publicisztikával. Feltűnést keltő cikkeivel hozzájárult az októberi polgári demokratikus forradalom elő­készítéséhez, amelynek kitörésekor a Nemzeti Tanács tagja lett. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Népszava szer­kesztőségében dolgozott, majd Moszkvában, a ROSZTA saj­tóiroda, később pedig a Pravda munkatársa lett. Kitűnő nyelvtudását — több nyelven beszélt — igen jól ka­matoztathatta a nemzetközi kommunista mozgalomban. 1926- ban Kínába küldték, ott is sajtóterületen dolgozott. Amikor 1927. november 7-én orosz fehérgárdisták megtámadták a sanghaji konzulátust, Magyar Lajos bátran, fegyverrel a kéz­ben harcolt, s szervezte az épület védelmét. Moszkvában később tagja lett a Sarló és Kalapács című lap szerkesztő bizottságának, s 1929-től a Komintern Keleti Titkárságán ő vezette a közel-keleti osztályt. Előadója volt a Szun Jat-szen­­ről elnevezett egyetemnek, és tanított a Lenin-iskolán is. tanácskozás Kedden Budapesten megkezdődött a nemzet­közi szociológiai egyesület művészetszociológiai ku­tatócsoportjának ülése. A találkozóra — amelynek a művelődéskutató intézet a házigazdája — 13 ország­ból érkeztek a tudomány­ág képviselői; a november 27-ig tartó program során a művészetszociológia mai szerepéről tanácskoznak, s megvitatják a társadalmi tudat és a műalkotások kapcsolatának feltárásá­val, a művészet közösség­formáló hatásának vizsgá­latával összefüggő idősze­rű kutatási feladatokat. A nemzetközi kutatócsoport, amelynek Vitányi Iván, a művelődéskutató intézet igazgatója az elnöke, az ülésen előkészíti a jövőre Mexikóban megrendezen­dő X. szociológiai világ­­kongresszus e szakterületé­nek munkáját is, továbbá ajánlásokat dolgoznak ki az — ugyancsak 1982-ben sorra kerülő — kulturális miniszterek II. világkonfe­renciája számára. — Filmforgalmazás. A Baranya megyei Tanács művelődésügyi és ifjúság­­politikai bizottsága Takács Gyula elnökhelyettes el­nökletével ülést tartott tegnap délelőtt. Pozsgai Miklós, a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat igaz­gatója a megyei filmfor­galmazás helyzetét, ak­cióit és feladatait ismer­tette. Ennek részletesebb tájékoztatására visszaté­rünk. Ma­bile SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Álarcosbál (este 7 óra) Egressy-bérlet. Kamaraszínház: óz, a nagy varázsló (du. 3 óra) BÁBSZÍNHÁZ Bóbita Bábszínház: (Déryné u. 18.) Hagymácska (du. 3 óra) MOZI Petőfi: Szabadlábon Velencé­ben (f5, f7) Kossuth: üzemszünet. Park: Szabadlábon Velencében (f4, f6, f8) Tanárképző Főiskola: Vámmen­tes házasság (5) Languszta reggelire (f8) Helyőrségi Mű­velődési Otthon: A 3. számú űrbázis (8) Rákóczi: Joseph Andrews (5) Mohács: Korai darvak (6) Néptanítók (8) Komló, Zrínyi: Kölcsönkért gyufa (4, 6, 8) Komló, Május 1.: Az utolsó valcer (15, 17) Várható időjárás szerda es­tig: egyre erősebb lesz az előbb délnyugati, majd észak­nyugati irányú szél. Az esti óráktól viharos széllökésekkel felhőátvonulások és — főként éjszaka — átfutó záporok vár­hatók. Délután az Északi- Középhegységben már hózápor is lehet. A nappali hőmérsék­let jelentősen csökken. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 3—8, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 6—11 fok kö­zött várható. Dunántúli napló Veress Péter Moszkvába utazott Veress Péter külkereske­delmi miniszter kedden a KGST külkereskedelmi ál­landó bizottságának soron következő ülésére Moszk­vába utazott. ♦ — Két telepen a serté­sek. Az állami támogatás­sal megindított sertéstelep­­rekonstrukció eredménye­ként a Bólyi Mezőgazda­­sági Kombinátban 1983- tól két telepen lesz a 2400 koca és szaporulata. A fel­újítás során különös figyel­met fordítanak az energia­takarékosságra. ♦ Go Klub Szegeden A szegedi Ifjúsági Ház­ban megalakult az első ma­gyarországi vidéki Go Klub. A rendszeresen tartott fog­lalkozásokon számos fiatal ismerkedik meg a több mint négyezer éves játék szabályaival. A go a sakk­nál is nagyobb variációs lehetőséget tartalmazó stratégiai játék. Ma már évente Európa- és világ­­bajnokságot és mintegy 20—30 nemzetközi versenyt rendeznek hívei. Hazánk­ban eddig csak a főváros­ban voltak követői. ♦ — A zalaegerszegi Ref­lex Színpad szerepel ma és holnap, november 25. és 26-án a pécsi Ifjúsági Ház színpadán. A Merő Béla vezette amatőregyüttes Szívek és szarvak címen mutatja be műsorát. Változó időjárás HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS A DUNÁNTÚLI MEGYÉKNEK Az elmúlt hét közepéig foly­­tatód­ott a november nagy ré­szére jellemző hideg időjárás. Általában párás, ködös volt az idő. Több helyen mértek­­10 fokhoz közeli értékeket szerda hajnalban. A hét második fe­lében a korábbinál melegebb­­levegő áramlott Közép-Európa fölé. A talaj mentén elhelyez­kedő hideg és a magassági meleg levegő átkeveredése kö­vetkeztében alacsony szintű ré­tegfelhő alakult ki, melyből gyenge, nem számottevő meny­­nyiségű csapadék hullott. Az éjszakai lehűlés mérséklődött.­ A hőmérséklet a hét végére jelentősen emelkedett. Vasár­nap általában 14—17 fokra me­legedett fel napközben a le­vegő. Ez 10 fokkal haladja meg az évszaknak megfelelő hőmér­sékleti értéket. A hét közepén még enyhe marad az idő, a hét végétől viszont erős lehűlés kezdődik. Egy-egy napon futó záporesők kialakulására lehet számítani: a hét közepén inkább az or­szág északi részén, a hét vé­gén pedig elsősorban a keleti országrészben várható csapa­dék. A jövő hét elején kisebb hószállingózás, gyenge havazás egy-két helyen előfordulhat. A hajnali minimumok eleinte —1, plusz 4, a hét végétől 0, —5 fok között lesznek. A nappali maximumok az időszak elején még plusz 8—13 fok között ala­kulnak, majd plusz 3, plusz 8 fokra csökkennek. ­TCT­BB HÉMTIÉhMfifly BffH PÁRTMUNKÁSOK KÖSZÖNTÉSE: Tóth István és Tóth Istvánné mázaszászvári lako­sok pártba lépésük 50., dr. Bihari Ottó akadémikus, az MTA Dunántúli Tudo­mányos Intézet igazgatója, dr. Gergely László görcsönyi főorvos és Kraumann Lajos pécsi lakos tegnap ünnepelték párttagságuk 40. évfordulóját. A Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjeit a Kommunisták Magyarországi­­Pártja megala­kulásának évfordulóján Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára köszöntötte. i .­­—A­i ■ — Növényvédelmi előrejelzés Az őszi gabonavetések­re az enyhe őszi időjárás miatt a levéltetvek korán betelepedtek, s így most kisebb-nagyobb mértékben csaknem minden táblán megtalálhatók. Az őszi­­árpatáblák egy részén már az első telepek is ki­alakultak. Elszaporodásuk­nak a november elején be­köszöntött tartós hideg ve­tett véget. A jelenlegi át­meneti felmelegedés már nem befolyásolja a helyze­tet. Az általános őszi fer­tőzés hatása a kora ta­vaszra tevődik át, mert a tavaszi szaporodás — az áttelelő állomány részle­ges pusztulása ellenére is — az átlagosnál nagyobb­­ról indul. Novemberben folytató­dott a mezei pocok bete­lepedése az őszi kalászos vetésekbe. A jelenlegi át­meneti felmelegedés gyor­sítja ezt a folyamatot. Ezért rendkívül fontos, hogy a gabonavetések szomszédságában felderí­tésüket a lehető legrövi­debb időn belül elvégez­zék, s ahol már régebben védekeztek, ott megismé­teljék a szemlét. A gabo­naterületeken sokkal ne­hezebb a védekezés, mint a pillangósokban, a bete­lepedés megállítása ezért sehol sem tűr halasztást. — Kiállítás: Bicsár Ven­del pécsi ötvösművész és Hegedűs L. László kecske­méti grafikus alkotásaiból látható mától kiállítás a pécsi Ifjúsági Ház galé­riájában. A Győr ad otthont no­vember 26—28. között az Auróra művészeti fesztivál­nak, a felnőtt amatőr vers- és prózamondók, a kama­razenekarok illetve a kóru­sok országos seregszemlé­jének. ♦ — Az NSZK-beli Krupp cég Widia Szerszámgyára közös termék- és techno­lógiai bemutatót tartott kedden a magyar partne­rével, a Forgácsolószer­számipari Vállalattal, a Láng Gépgyár Művelődési Házában. A Forgácsoló­­szerszámgépipari Vállalat húsz évre szóló együttmű­ködési megállapodás kere­tében 1976 óta gyártja a váltósapkás marófej csalá­dot a Krupp cég részére. ♦ Értesítés A 43-as orvosi körzet, a vö­röskeresztes alapszervezet és a Hazafias Népfront november 25-én. — szerdán — 16 órakor nyugdíjasok napját rendez a MÉV klubhelyiségében, melyre szeretettel meghívja a körzet nyugdíjasait. •SS 10 053 Szerkesztőségi hírügye­letes ma délután 14—19 óráig: Ádám Erika. ♦ — Aranydiploma Dévé­nyi Józsefnek. 50 eszten­dővel ezelőtt kapott tanári diplomát az akkori buda­pesti Pázmány Péter Tu­dományegyetemen Dévé­nyi József, aki négy évtize­den át Pécsett oktatott és a Kereskedelmi és Ven­déglátó Szakmunkásképző Iskola igazgatóhelyettese­ként ment nyugdíjba. A félévszázados jubileum al­kalmával a napokban vet­te át Dévényi József az aranydiplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorától. * KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Diákfélóra. 8.57: A Tátrai vonósnégyes játszik. 9.38: Kis magyar néprajz. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Szer­pentin. 11.35: Angol asszony lánya. Operettrészletek. 12.35: Magvetők. 12.55: Operasláge­rek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.01: Kóruspódium. 14.29: Li­­tera­túra. 15.10: Operettrészle­tek. 15.28: MR 10-14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Ma­gyar előadóművészek. 16.50: Fényes Szabolcs filmdalaiból. 17.07: Közös pénznek milyen a háza? Riport. 17.32: Népdal­­feldolgozásokból. 19.15: Kilátó. 20.03: A Rádió lemezalbuma. 21.19: Régi magyar dalok. 21.30: Külpolitikai klub. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Operanyitányok. 22.51: Viták a filozófiában. 23.06: Orgona­hangverseny. 0.10: Tolcsvay László dalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Munkásőrség Köz­ponti Férfikara énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Magyar művek rézfúvók­ra. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Ének­szóval, muzsikával. 12.33: Tánc­zenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik se­besség. 18.33: Közvetítés az Ú. Dózsa—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.55: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 19.15: Zenei Tükör. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Hubay Jenő—Farkas Gyula hangsz.: Azt mondják, nem adnak. 20.42: Magángyűj­temény. 21.45: A Rádió Dal­színháza. Gülbaba. 23.20: Nó­ták. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Dzseszsfelvételeinkből. 9.46: Chopin-művek. 11.05: Zenekari muzsika. 13.07: Brahms: Négy dal női karra. 13.26: Csajkov­szkij: Az orléans-i szűz. — Négyfelvonásos opera. Közben: 15.16: ,,Mi kell az élethez?" — Portré. 15.36: Az operaköz­vetítés folytatása. 16.47: Öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Szabolcsi Ben­ce rádióelőadásai Bartók Bélá­ról. VI/1. rész. 17.52: Szimfo­nikus zene. 20.00: Külföldi tu­dósoké a szó. 20.15: A Rádió­színház bemutatója. — Nem ve­szett a mi kutyánk. — Hangjá­ték. 21.10: Operaáriák. 21.50: Bee­thove­n-fe­l­vétele­k­ből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét köz­ben. Dél-dunántúli körkép pró­zában és zenében. Az aktuális magazint Borsos József szer­keszti­. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hí­rek. — Felsőszentmártoni hét­köznapok. Filákovity Brankó ri­portja. — Dráva menti horvát népdalok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítások. — Fiatalok félórája. — Iskolará­diónk postájából. 19.30: Mű­sorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna (ism., sz.). 8.35: Deltácska. 9.35: Magyar nyelv — ált isk. 1. oszt. — sz. 9.50: Stop! Közlekedj okosan — sz. 9.55: Delta — sz. 10.20: Ellery Quenn: Bűnügyi filmso­rozat — (sz., ism.). 11.05: Le­het egy kérdéssel több? — (ism.). 13.45: Stop! (ism., sz.). 13.50: Szülők iskolája. 13/1. rész (ism.). 14.20: Magyar nyelv (ism., sz.). 14.35: Del­tácska. 14.55: Mindenki iskolá­ja. Biológia. Élő és élettelen. 15.45: Hírek. 15.50: Az ember felemelkedése. 13/4. rész — sz. 16.40: Reklám. 16.50: Szerbia- Macedónia. — Útifilm — sz. 17.35: Lesz-e tornaterem Szo­­molyán? — Riport. 17.­55: Rek­lám. 18.05: Csúzli. 6/5. rész — sz. 18.20: Játékvezető: Palotai. 18.55: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna — sz. 19.15: Esti mese — sz. 19.30: Tv-hír­­adó — sz. 20.00: A megseb­zett bolygó. 13/7. rész — sz. 20.30: A Kék Fény New York­ban. Riportfilm — sz. 21.20: Operabál 13. Tévéfilm — sz. 22.25: Tv-híradó 3. — sz. MÁSODIK MŰSOR 20.01: Pécsi est. A pécsi kör­zeti stúdió műsora. Kb. 21.00: Tv-h­íradó 2. — sz. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv­­napló. 17.40: Hírek. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Tv-nap­­tár. 18.45: Zenebarátok. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szabad szerda. 21.15: A forradalom alakjai. 22.00: Tv-napló. 22.15: Rock­zene. MÁSODIK MŰSOR 18.45: Művelődési műsor. 19.15: Kulturális szemle. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szabadság — a szarajevói Nemzeti Színház előadása. 21.35: Zágrábi körkép. 21.55: Szerelem falusi­ módra. — Hu­moros sorozat (ism.), a BÁnK­S. 1981. november 25., szerda — Cseregéptároló a gépüzemben. A Mecseki Szénbányák komlói köz­ponti gépüzemének udva­rán cseregéptároló csarno­kot építenek. Az épületet várhatóan még az idén át­adják rendeltetésének.­­ A patacsi lakásberu­házásról tárgyaltak tegnap a pécsi Városi Tanács és a Mecseki Ércbányászati Vállalat képviselői. Meg­egyeztek abban, hogy a 600 lakás építésére alkal­mas terület közművesítési és beruházási programját a tanács rendeli meg, a lakásépítést a MÉV és más vállalatok végzik. ♦ Esküvő WALTER ZSUZSANNA és VÉGSŐ SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. november 28-án 13.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). HORVÁTH ANDREA és RÓTH ANTAL szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. november 28-án 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). TÓTH ZSUZSANNA és FALTA TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. november 28-án 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). 04-05-07 Motorkerékpárral ütközött a személygépkocsi. Hétfőn Mo­hácson, a Szabadság út, Jókai utca kereszteződésében sze­mélygépkocsijával közlekedett Bogdán Pál 30 éves mohácsi lakos. A Jókai utcában balra kanyarodva nem adta meg az elsőbbséget a vele szemben haladó motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset követ­keztében a motor vezetője sú­lyos sérülést szenvedett. Klasszikus zeneművek csendültek fel tegnap este a MÉV koncert-fúvószenekará­­nak a Ságvári Endre Művelődési Központban megtartott hangversenyén. A kon­certet a zenekar vezetője, Apáthy Árpád vezényelte, s ez alkalommal zajlott le az együttes országos minősítése is. ♦ ­ Negyven százalékos kedvezményt ad a szoba árából az eresztvényi Sal­­gó Hotel azoknak a bel­földi vendégeknek, akik legalább három éjszakát töltenek a fenyvesekkel övezett, szép fekvésű hegyi kirándulóhely központjá­ban. A kedvezmény már­cius 31-ig érvényes, a ka­rácsonyi és újévi ünnepe­ket kivéve. Az egycsillagos, negyven szobás vendéglá­tó hely szobái kétágyasak, amelyekbe egy-egy pótágy beállítható. A földszinten étterem, társalgó, televízió, a közelben sífelvonó, sí­­lesikló pálya, ródlipálya, erdei kocogó pálya, a dor­­nyai turistaházban pedig karácsonytól kondicionáló terem szolgálja a vendé­gek pihenését, üdülését, kikapcsolódását.

Next