Dunántúli Napló, 1983. július (40. évfolyam, 180-210. szám)
1983-07-16 / 195. szám
Bólyi tárolók tövében A Pioneer nyomában A kifogástalan szárítás, tárolás kifizetődik! Aki messziről nézi a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát hatalmas, soktornyos-tárolós vetőmagüzemét, nehezen tudná eldönteni, hogy ez a behemót, kohószerű együttes a bólyi vetőmagok tárolásához mármost sok-e, vagy kevés. Akkor se sokat tisztul a kép, ha megmondjuk: 50 000 tonna vetőmagot termelnek évente, tavaly csak búzából 18 000 tonnát adtak el, majd ugyanenynyi termett hibridkukoricából is, és a szója meg a vetőmagborsó „mindössze" néhány száz tonnával, szerényen áll a sor végén, mintha azt mondaná: jó nekem a sarokban is . . . Pedig a valóság éppen az, hogy egyáltalán nem jó . . . Hogy miért, azt Túri János, az üzem igazgatója egy régi, de azóta is sokszor felhozott történettel szemlélteti: — öt éve itt járt nálunk egy angol üzletember, s így szólt: „Hozzanak ide nekem olyan borsót, ami még teljesen zöld!" Elhülve álltunk, s azt feleltük: képtelenség, ilyet nem lehet. „De lehet — mondta ő. — Vágják le negyven százalékos víztartalommal, félig még éretlenül. Ráfuvazott hideg, levegővel érleljék, úgy zöld marad! Angliába padozatos tárolóba teszik, s alulról hideg levegőt fuvatnak rá." Mennyit? — kérdeztük. „Anynyit — felelte —, hogy ha papírszalvétát tesznek rá, lebegjen fölötte . ..” Ahány mag, annyiféle igény Egyszóval: abólyiak méltán jó hírű és keresett vetőmagjaival nem lenne semmi gond, ha mindet, vagy csaknem mindet egyszerre, nagyjából egy időben termelnék s aratnák. Pontosabban: szárítókapacitás, tárolótér több kellene akkor is — így viszont az növeli meg a jelzett szükségletet, hogy mind az öt-hatféle vetőmagjuk máskor érkezik, a minőségtől, víztartalomtól s egyéb sajátosságoktól függően más-más velük a teendő, s persze mind-mind más ütemben kell a vásárlóknak! A búzaaratást például már a Péter- Pál előtti szombaton megkezdték, mert a pénteki próbavágás után a víztartalom ekkorra csökkent annyira, hogy lehetett is, meg kellett is. — Tizennyolc-húsz százalékos vízzel indultunk szombaton, ebéd után. Ezt a búzát ugyan még szárítani kell, de így kitűnő minőségű, nincs benne tört szem. Igen jó: 81—82 a hektólitertömeg értéke is, vagyis már ekkor igen fajsúlyos, nagy sikértartalmú vetőbúzát arathattunk . . . Szárító- és tárolótereik bővítése mellett szóló érveit ritkán tudja végigmondani, pedig nyilvánvaló: ha álmából keltenék fel, akkor is megfellebbezhetetlenül sorolná őket. Dehát itt az aratás: hol egy távoli majorból kell mintát küldeni a laborba, hol egy téesz (a szajki) hozná (hozza is) a vetőmagborsót, hol exportbúza szállítását kell sürgősen intézni: „Menjenek a kocsik!... Akárkinek a rovására, kivéve az aratást . . ." Élére állítva... Ha mozaikokból is, de öszszeáll a kép. A szárítás, tárolás egy-egy mozzanata látszólag apróság, de a végeredmény élére van állítva minden. A túlszárításból eredő magas törési százalék például többszörös veszteség — részben az elpocsékolt energia, részben a minőségromlás miatt — még a közönséges magnál is. Hogyne lenne így a vetőmagnál?! Miből áll tehát az új hólyi szárító- és tárolóprogram? Mindenekelőtt, valószínűleg még ősszel, hozzákezdenek egy új csöveskukorica-szárító építéséhez. Ez lényegesen különbözik majd a többiektől: számítógépes programmal lesz vezérelhető, a technológiát a világhírű Pioneer cégtől veszik át, és vetőmaggal fizetnek érte. Eddig sem volt náluk sok baj a szárítás-tárolás közbeni minőségellenőrzéssel, de a megszokott kézi mintavétel méreteikhez viszonyítva „kisipari módszer" már. A bólyiak széltében-hosszában látják igazolódni a vetőmagpiacon, hogy nemcsak a kiváló fajta, hanem a legmodernebb szárítási, tárolási, feldolgozási technológia is feltétlenül kell a jó magüzlethez. Az új vezérlő-szárító berendezés majd automatikusan ellenőriz és irányít: maga dönt el és hajt végre mindent. Kik diktálnak a piacon? Építenek még úgynevezett „kecskeméti” silókat is —szám szerint nyolcat —, s két padozatos tárolót. Az előbbiekben a Becsejre (Jugoszláviába) küldendő szóját tartják majd, az érte cserébe kapott, emberi fogyasztásra szánt késztermék tárolására viszont Sátorhelyen építenek egy harmadik padozatosat. Jelentősen bővítik, ki- és berakodásra egyaránt alkalmassá teszik mohácsi kikötőjüket is. — Termelőberuházások ezek mindenképpen — szögezi le Takács Zoltán, a kombinát fejlesztési főosztályának munkatársa. — Azok diktálnak a világpiacon, akiknek tárolótereik is kifogástalanok, elegendők. — Sajnos, ott még nem tartunk — fűzi hozzá Túri János —, hogy tárolóprogramunk komoly profittényező legyen, egyelőre csak mindennapi gondjainkat oldjuk meg. Az viszont mindenképpen tény, hogy a veszteségmentes tárolás előnyei ma már a legkomolyabb értéknövelő tényezők . . . Az üzem udvarára már érkezik a jószagú, kombájntiszta új búza. Mélyre merítem benne a kezem. Meleg, nedves. Varga János Új gépsor a Pécsi Bútorgyárban Hatékonyabb munka - munkaerő-átcsoportosítás A piac és a gazdasági törvényszerűségek mindinkább kikényszerítik az eddigieknél hatékonyabb termelést. A hatékonyság fokozását el lehet érni olyan termékszerkezet-váltással, amellyel nagyobb munka- és minőségi igényű termék gyártására vállalkoznak, azonos feltételek mellett. Hatékonyságnövelő az új technológiák bevezetése. Ugyancsak jelentősen lehet növelni a hatékonyságot, ha például felszabadítják azokat a munkaerőket, akiket sokszor a munkaidőt nem teljesen kitöltő munkakörben tudnak csak alkalmazni. Ez utóbbi munkaerőmozgás segítésére hozták létre az átképzési támogatást. (Erről bővebben a közelmúltban már írtunk.) Az eddigi felmérések tanúsága szerint - legalábbis a baranyai vállalatoknál — ez utóbbit kívánják a legkevésbé alkalmazni, inkább a belső munkaerő-átcsoportosítást. Ez is főként azokban a gyárakban jellemző, ahol vagy új termékek gyártását kezdték meg, vagy új gépsorok vásárlása tette az átszervezést szükségessé. Ez utóbbira példa a Pécsi Bútorgyár. A Pécsi Bútorgyárban a közelmúltban adták át az új felületkezelő üzemrészt. A 35 millió forintos beruházás során új olasz felületkezelő gépsort állítottak be. A régi felületkezelő üzemben 15 ember végezte azt a munkát, amit most az új gép mellett öt ember lát el. A megmunkált bútoralkatrészeket mindössze kétszer kell kézbe venni. Egyszer, amikor felteszik a szállító görgőkre, ezen emberi kéz érintése nélkül, zárt rendszerben megy keresztül a lakkozón, a csiszolón, a szárítón. Másodszor pedig, amikor a már kész bútorlapokat kell a szállítókocsikra pakolni. A munkafolyamat így sokkal gyorsabb, minősége kifogástalanabb. Az új gépsor kezelésének elsajátítására elsőként Auer Lászlót, a felületkezelők csoportvezetőjét jelölték ki. Egy hétig tanulmányozta a mátészalkai Szatmár Bútorgyárban lévő hasonló gépsor működését. Tőle tanulták meg itthon a többiek, Puchinger Lászlónak például egy műszak elegendő volt a tanuláshoz. Az új gépsor miatt feleslegessé vált dolgozókat a gyár legkülönbözőbb munkaterületeire, más munkakörökbe helyezték át. Van, akinek még jól is jött a munkahelyváltozás. Farkas Jánosnénak például már egyébként is rövidesen mennie kellett volna.. Egészségre ártalmas munkát, a poliésztercsiszolást végezte, csaknem kilenc évig, és már kezdtek allergiás tünetek kialakulni. Most enyvező. Az enyvezők munkáján áll vagy bukik a bútor minősége, ők ragasztják fel a funérlemezt, és ha ez nem sikerül kifogástalanul, a bútor értékcsökkent lesz. Horváth Lászlóné is idekerült több mint tíz év után. Ennyi ideig dolgozott a régi felületkezelő üzemben először polírozóként, majd csiszolóként. Mint mondta, a fizetése nem változott, de nehéz volt az újat megszokni, még akkor is, ha könnyen megtanulta. A gyár érdeke mindenképp a korszerűbb technológiával végzett hatékonyabb munka. Hiszen a tavalyi 7,8 millió forintos exporthoz képest az idén megháromszorozták az exporttervet, 22 millió forintos francia és 3,5 millió forint értékű svédországi üzletkötéssel rendelkeznek. Ezt pedig pontosan határidőre és kifogástalan minőségben kell teljesíteni. Az új gépsor ezt biztosítja. Ám a gyár érdeke nem mindig találkozik maradéktalanul a dolgozók érdekeivel. Az új gépek kezelői például elégedetlenek. Egybehangzóan állítják, a gyors gép kiszolgálása fizikailag nagyobb terhet ró rájuk. Azon kívül, bár nagy könnyebbség, hogy az új üzemben csak egy műszakban kell dolgozni, de elestek a délutáni, éjszakai műszakpótléktól, a fizetésük így átmenetileg jelentősen csökkent. A munkaerőmozgás, átcsoportosítás, tehát nem konfliktusmentes, még abban az esetben sem, amikor kapun belül történik, és még akkor is előfordul, amikor korszerűbb, jobb munka váltja fel az előzőt. Sarok Zsuzsa Mátrai Árpád jókedvű, szinte állandóan mosolyog. Azért furcsa számomra, mert amikor legutóbb tíz esztendeje megkíséreltem portréját fölvázolni, mogorva ember benyomását keltette, nem is tiltakozott a jelző ellen. — Nehezen barátkozom — mondta akkor. — Túl sokat vándoroltam ahhoz, hogy a jó ismeretségen kívül baráti kapcsolataim is kialakuljanak. Különben is korán nősültem, hamar megvolt a három gyerek, a család a baráti kört is pótolta. A család azóta még jobban kibővült, hiszen nyolc unoka született, talán ez is magyarázza a jókedvet, bár ha most számon kérném, amit az idő múlásáról 1972-ben mondott, talán ismét elkomorulna. Mátrai Árpád, a Mecseki Ércbányászati Vállalat műszaki vezérigazgató-helyettese hatvanesztendős, nemrégiben nyugdíjba ment, illetve a Társadalombiztosítási Központ fizeti, de koránt sem gondol arra, hogy az aktív műszaki tevékenységet abbahagyja. Azért is adtam most is nyugodtan a főmérnök címet. Ha a beosztást emberekre szabják, akkor sokkal jobban a főmérnöki, mint műszaki igazgatóhelyettesi címmel lehet Mátrai Árpádot azonosítani. Szóval az idő múlásáról a bányász szolgálati évek után kapott kitüntetések kapcsán esett szó. — Ezek inkább egy állapotot rögzítenek, mintsem elismerést — mondta 1972-ben. Jövőre 50 éves leszek, nem éppen boldogság, ha oklevéllel tanúsítják az idő múlását. Az pedig vészes gyorsasággal, véletleneket és törvényszerűségeket egyaránt hordozva rohan. A Pécsi tó túlsó végén, a volt repülőtér felett, Mátrai Árpád hétvégi házában beszélgetünk. Másfél évtizede kopár hegyoldal volt itt, később fenyőerdőt telepítettek. Amikor a főmérnök megépítette hétvégi házát, az erkélyről a tóra lehetett látni. Azóta újabb szintet kellett ráépíteni, a vakolás még el sem készült, hogy az egyre magasodó fenyves el ne zárja a kilátást. Nézzük a tavon ringatózó horgászcsónakokat, a zöldségeskertben dolgozó családot. Mátrai Árpád élete értelmének egy részletét vélem felfedezni. Korábban érdeklődtem: kormánykitüntetések, miniszteri kitüntetés és 1975-ben az Eötvös-díj voltak munkájának elismerései. — Látja, az Eötvös-díj nagyon sokat jelentett, illetve jelent is életemben. Ezt különleges műszaki-tudományos tevékenységért adják, ezt én olyan elismerésnek tartom, hogy nem tartanám túlzásnak, ha a műszakiak neve mellett is megjelenne, mint például X. Y. József Attila-díjas költő . . . — Voltak kudarcai? Csalódások? — Nem voltak. Én mindig jól átgondolom, hogy mire számíthatok, többet nem vártam, így aztán nem voltak csalódásaim. (A pontos tervezés, számítás, előrelátás lenne a titka, hogy az embert ne érjék csalódások?) — Az embereknek mindig a szemükbe mondtam, ha valami nem tetszett, bár ez hálátlan feladat, lehet, hogy ezért sokan gorombának tartanak . . . Eszembe jut egy régebbi találkozásunk, amikor néhány percig magamra hagyott irodájában, kissé felindulva jött vissza. — Elnézést — mondta akkor —, úgy fáj a butaság, mint a jó hallású embernek a hamis hang. Az lenne a legjobb, ha mindenkinek saját butasága fájna . .. Vártam, hogy megtudjam az indulatkitörés okát, okozóját. Másutt, mások szinte kivétel nélkül kiadják munkatársaikat. Ő azonban hallgatott. Mátrai Árpád most azt mondja: sosem fizettem rá, hogy megmondjam az igazat szemtől szembe. Az én életemben nem vált be, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. A Mátrai család a dédszülőkig bányász volt, az apa Dorogon bányamester. A bánya, a műszaki ismeretek, a családi hagyományok csábították Mátrai Árpádot is a bányamérnöki egyetemre, főiskolára, ahogy akkor a soproni intézményt hívták. A diploma átvétele után Várpalotán jelentkezett első felnőttkori munkahelyén, ugyanis az iskolai szünetekben már középiskolás kora óta lejárt a bányába dolgozni. A mérnökségen kapott beosztást, de mindig a termelésbe vágyott (ezt mondja: mindig akartam valaki lenni, ezért is akartam a termelésben dolgozni, de azért sosem feledkeztem meg Parkinson törvényéről, nehogy olyan beosztásba kerüljek, amelyet már nem tudok ellátni). Tatabányán üzemvezető volt, s felelős műszaki vezető is, aztán egyik délelőtt telefonáltak a minisztériumból, hogy még aznap délután utazzék Komlóra, vegye át munkakörét, és még aznap este hívja fel a miniszterhelyettest, sikerült-e a feladatot teljesítenie. Kossuth-bánya, Béta-bánya, majd a komlói tröszt voltak következő állomásai, 1963-ban került a Mecseki Ércbányászati Vállalathoz, ahol a IV-es bányaüzem kutatási és beruházási terveit kellett első feladatként munkatársaival elkészítenie . . . Húsz esztendeje . .. — S most? — A vállalatnál mindennel kellett foglalkoznom. A bányászattal, gépészettel, vegyészettel és természetesen mindezek gazdasági oldalával is. A semmiről mindent kell az embernek tudnia, döntéseket hozni. Arra nem volt mód, hogy egyetlen műszaki feladattal elmélyülten foglalkozzam. Most ezt szeretném! A kőzetmechanika mindig érdekelt, kísérletezgettünk, sőt eredményeket is értünk el. A kőzethorgonyzás, en- nek új műszaki módjai, ennek a biztosítási módszernek teherbíró képessége, hasznosítási területe, amelyre most specializálni szeretném magam. Az Országos Bányászati Egyesülés keretei között működik Tatabányán a Technológiai Társulás, itt fogok a jövőben dolgozni, az említett témában. Nézze, mindenki a nyugdíjra megpróbál valamiféle hobbit, vagy más elfoglaltságot keresni. Nekem is ajánlották a horgászatot, itt a házam, kézenfekvőnek látszott. Esetleg vadászni is járhattam volna. Nekem a szakmám jelent megnyugtató, nyugalmat adó örömteli elfoglaltságot. Mosolyog. Talán sosem volt ő igazán mogorva ember.. . Lombosi Jenő lemosolyog mi mogorva ember Mátrai főmérnök