Dunántúli Napló, 1983. szeptember (40. évfolyam, 241-270. szám)
1983-09-25 / 265. szám
1983. szeptember 25., vasárnap Dunántúli napló Az őszi BNV-ről jelentjük Otthon, ’84 lakberendezési bemutató Nagyon sok a szép termék, de nem ezért lenne nehéz a választás Eltűntek a gyermekbútorok A magyar bútoripar évente több mint 12 milliárd forint értékű terméket állít elő, nincs okunk kételkedni, hogy a gyárak legjobban sikerült alkotásaikat mutatják be az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár Otthon, '84 kiállításán. Nagyon sok a szép, a praktikus bútor, mégis a vásár „A”-pavilonjában tett látogatás után nehéz elképzelni, hogyan is rendeznénk be új lakásunkat, családi házunkat, ha erre sor kerülne. A Bútoripari Fejlesztési Intézet a kiállításon ugyan megkísérli, hogy a látogatók segítségére legyen négy tipikusnak mondható három-négy szobás házgyári lakást berendezett a most folyamatosan kapható bútorokkal, lakberendezési tárgyakkal. Tizenhat bútoripari vállalat, a Soproni Szőnyeggyár, a Szombathelyi Lakástextil V., a Domus, a Graboplast fogott össze többek között, hogy termékeikkel berendezzék a lakásokat. Sajnos, valamennyi bemutató (kényelmes, otthonos, szép lakás érzetét egyik sem keltette) csak a bútorboltok lehetőségeit kínálta választásra. Pedig például a Zala Bútorgyár Léda bútorcsaládja (háló és nappali), a soproni szőnyegpadlók, a LATEX faliszőnyegjei, a tapéták külön-külön nagyon tetszetősek, együtt azonban .. . Nem beszélve arról, hogy nagyon nehezen mozgathatók a bútorok. Nem beszélve arról, hogy a szokásosnál nagyobb típuslakásokban nem találni a gyerekek helyét, bútorát. Pedig ilyen lakásokat nagy valószínűséggel csak a gyermekes, de még inkább a több gyermekes családok kapnak. A rendezők szerint a bútorgyárak nem ajánlottak fel gyermekbútorokat, ezért nincsenek kiállítva. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy miért nem? A válasz prózai és a vállalati nyereségérdekeltséget, önállóságot figyelembe véve bizony a jövőre nézve a kilátástalanság érzetét kelti:az állami dotáció megszűnése után (csak a csecsemőbútorokra maradt meg) nem gazdaságos a gyártásuk, így aztán az Otthon, ’84 bemutatóján nem csoda, hogy a Balaton Bútorgyár praktikus babaágya az öltöztetőasztallal, babaállvánnyal szembetűnő még olyan férfilátogató számára is, akinek gyermekei már rég nem szorulnak erre a bútordarabra. A Pécsi Bútorgyár is bemutatta már korábban is gyártott, de azóta módosított termékeit, ez azonban inkább a gyermekibútorok hiányát erősítette az összképben. A Szék- és Kárpitosipari Vállalat (Baranyában Mohácson és Siklóson is van gyára) ismét rangos bemutatót rendezett ülőgarnitúráiból, székeiből, miként a Pécsi Faipari Szövetkezet rusztikus szekrényei előtt is ismét sokan megálltak a vásárlátogatók közül. Azért is kell ezt hangsúlyozni, mert tagadhatatlanul, a szép bútorokból az idén sincs hiány, sőt talán az eddigieknél is több van az őszi BNV-n. Nagyon találó azonban ezzel kapcsolatban az Esti Hírlap megjegyzése: „Otthon derül ki, hogy szép a lány, de nem okos”. Egyszóval, hiba lenne nem észrevenni azt, ami hiányzik az Otthon, '84-ről! Viszont igazságtalan lenne a magyar bútoriparral szemben az is, ha észrevétlennek tekintenénk néhány különlegesen értékes terméket (persze bizonyára ez is nagyon szubjektív), amelyre ugyan nem lehet egyértelműen azt sem mondani, hogy szép, hogy korszerű, hogy ésszerű, hogy bármilyen lakásban elhelyezhető, talán csupán annyit, hogy ez kellene. Ilyen a Tisza Bútorgyár Fenyő, Mályva, Nárcisz konyhabútora, mindegyikhez korszerű légtisztító berendezések is tartoznak, a budapesti Béke Kárpitosipari Szövetkezet stílbútorai, amelyek luxusigényeket elégítenek ki, a Zalaszengróti Faipari Szövetkezet díjnyertes kolóniás lakószobája, amelynek egyes darabjai külön is megvásárolhatók (akasztós szekrény, bárszekrény, kanapé, könyvszekrény, fotelek, s más kisebb tartozékok), amelynek ára a gyors számítás szerint 100 000 forint körül van. Ugyancsak tetszetős a luxusigényeket szolgáló Néró II. garnitúra, a Zala Bútorgyár kárpitozott bőrgarnitúrája és a Baja Lakberendező Építő- és Vasipari Szövetkezet fenyőfából készült, fiatal házasok igényét és anyagi lehetőségeit is számba vevő elemes bútora is.. . Lombosi Jenő A Szék és Kárpitosipari Vállalat mohácsi gyárának bútora. Fotó: Proksza László 3 Indulás SOOOO adattal Aktfotó-kiállítás a pécsi IH-ban Mit tud a Tourinform? Válasz negyven másodperc alatt Korszerű és udvarias Mit tudnak Pesten a szekcsői árakról? Pesten valószínűleg ez volt a turistaévad legkülönösebb kérdése: — Tessék mondani, Dunaszekcsőn mennyibe kerül egy adag halászlé? A kérdés elhangzott Budapesten, szombaton délelőtt tizenegykor, kissé félénken, hiszen országunkban mostanság annyiféle informátor vágná e kérdés után a legszolidabb érdeklődő fejéhez is a leghangulatosabb magyar durvaságot ... A kellemes hölgy azonban nyelt egyet — nem tudni, a halászlé emlékére, avagy a kérdés enyhén dühítő mérgét nyelte le —, de ezt felelte szelíden : — Tessék visszahívni holnap délelőtt, vagy ha kedve van, hát elsétálni errefelé, mert elég ritka ez a kérés. Azért megpróbáljuk megtudni a hallé árát. És megtudták. Másnap délelőtt odamentünk, s jött az ára, hogy 41 forint és „nagyon szívesen, máskor is”. Mindez a fővárosban a Belvárosi Telefonközpont épületében, a Petőfi Sándor utca 17—19. szám alatt. Itt alakult meg az év elején a Tourinform, nyolcvanezer adattal. Hiszen egy információs szolgálat nagyságát, hatását elsősorban az jellemzi, hogy hányféle kérdésre képes mindjárt a megalakulásának pillanatában felelni. Nos, a magyar Tourinform nyolcvanezerre tudott. A Magyar Posta és az Idegenforgalmi Propaganda Kiadó Vállalat az indulásra ennyiféle adatot táplált be a Tourinform adattárába. Megadott a nyilvánosságnak egy telefonszámot: 179-800. Ha valaki felhívja, s a nyolcvanezer adat közül kér egyet, úgy negyven másodperc múlva megjelenik a képernyőn a helyes válasz, s a kíváncsi kérdező már meg is kapja. Nyolcvanezer választ nehéz néhány példával jellemezni, de mégis: az ország szállodáinak számai, éppen szabad vagy telt állapota, külföldi üzletek nyitvatartási ideje, az olaszországi szállodai-éttermi adó lényege, az éppen kialakult, avagy éppen megszűnt forgalmi dugó és uram bocsá, hogy mennyibe kerül honunkban egy nőgyógyászati vizsgálat külhoni köréinek. Magyarország tehát a Tourinformmal belépett a turizmust elektronikus nyilvántartással segítő országok sorába. Sőt egy valamiben előbbre is lépett azoknál: nem sajátos utazási iroda, hanem általános. Külföldön ugyanis egy-egy utazási iroda — például az üzleti verseny végett — csak a saját útjaira vonatkozó felvilágosításokat adja meg. A mi szocialista jellegű tájékoztatói irodánk viszont egy testvérként kezeli a vasutat és a MALÉV-et, az IBUSZ-t és a COOPTOURIST- ot, egyik várost és a másikat, hazai és külföldi turistát. Mindent egy helyen ad meg. Témaköreinek száma huszonnégy. Nehéz kiemelni közülük bármelyiket is, de talán az Útinform mégis kiemelhető. Hiszen a turizmus alapját, az utazást, annak, pillanatnyi helyzetét azonnal megmondják mindenkinek. Olyan ez, mintha a pesti Petőfi utcai intézmény odalátna a balatoni út felé. Mivel még a helikopterek legfrissebb megfigyelését is tudja. Nemzetgazdaságunk számára fontos a turizmus, ezért a Tourinformmal is beléptünk az európai vérkeringésbe. Eddig több mint százötvenezer kérdést kapott az intézmény. S egyetlenegyszer sem mondta, hogy „Nem tudjuk!" Vagy azonnal adta a választ, illetve azonnalnak tűnő negyven másodperc alatt, vagy pedig türelmet kért másnapig. Volt, akinek levélben küldték el a feleletet, mivel nem tudott ismét telefonálni. Ha van telefonja, s nem áll azonnal rendelkezésre a válasz, felírják a kérdező számát és általában fél órán belül visszahívják. A dunaszekcsői halászlé ára jó példa volt a pesti Tourinform színvonalára. Létrehozói: a Fővárosi Tanács, Országos Idegenforgalmi Hivatal, Budapest Tourist, Magyar Posta és az Idegenforgalmi Propaganda Vállalat három részre bontotta az iroda munkáját: telefonos szolgálatra, személyes szóbeli tájékoztatásra és a Világjáró ABC nevű, sokat tudó újság rendszeres kiadására. A háromrétegű munka bevált, az elégedett érdeklődők száma egyre távolodik az első évi százötvenezertől. Hazaiak, külföldiek tremészetesen támasza lett a pesti, Petőfi utcai intézmény, a Magyar Tourinform, F. D. Csabai István: Térdelő akt című képe Szépek a képek Közel száz fiatal nő és férfi fényképét láthatják az érdeklődők péntektől a pécsi Ifjúsági Háziban megrendezett aktfotó kiállításon. A szentesi művelődési központ másodízben hirdetett országos pályázatot ebben a témakörben. A beérkezett fotók közül neves szakemberekből álló zsűri válogatta ki azokat a képeket, melyeik az országos vándorkiállítás pécsi állomásán is feltehetően sikert aratnak. Hazánkban — kisebb-nagyobb megszakításokkal — a századforduló óta láthatók aktfotók. Tény azonban, hogy míg a képzőművészetben gyakorlatilag az ókor óta elfogadott a meztelenség, fényképeken látva sokakban visszatetszést kelt a ruha nélküli emberi test. Mások kaján mosollyal vagy kétértelmű megjegyzésekkel fogadják az aktfotó kiállítások hírét. Az IH-ban látható képeken a női és férfi aktok a természeti környezettel vagy más alakokkal állnak kapcsolatban, s ha egymagában szerepel az alak, a beállítás akkor is valamilyen mögöttes tartalmat sugall. Egyetérthetünk a katalógus egyik megjegyzésével: „A tárlatlátogatót arra kérjük, ne csak a felszínt nézze. Ari világunkat tükrözik a bemutatott fotók. Az embert, a maga valóságában.” A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg az Ifjúsági Házban, naponta 13 és 21 óra között. Bozsik L. Először persze élcelődnek: hol épült Magyarország legnagyobb erőműve (?) — a válasz Gigászon. Mit is mondhatott volna 1949-ben a pécsi bányaipari technikum diákja, amikor minden reggel, a tanítás előtt sajtófélóra volt, s a cikkek többsége a gigászi erőművek építésével, vagy az osztályellenséggel foglalkozott. Legfeljebb az nem válaszolt erre a kérdésre, aki elkésett és a becsöngetés előtti utolsó pillanatokban az ablakon mászott be. Aztán felidézik a gyakorlati órákat, amikor a fenekükkel tanulták meg a bányában, hogy mi az ereszke, ismét görbetükröt állítanak maguk elé, akik a technikusi oklevél átvétele után „népbutítók” lettek, vagyis vájártanuló intézetekbe helyezték őket oktatóknak. Mint mondják, neveltek miniszterhelyetteseket, üzemvezetőket és persze akasztófavirágokat, szép számmal olyanokat, akik később elhagyták hazánkat. Később, amikor az osztálykönyv előkerült, már kevésbé volt kedvük tréfálkozni. A Pécsi Bányaipari Technikum első nemzedékéből (1949— 1953) sajnos, már többen nem jöttek el a harmincéves érettségi találkozóra. Hatvan diákból talán negyvenen vettek részt tegnap délelőtt Pécsett a Déryné utcai bászklubban a névsorolvasáson. Persze, nem akárkik, köztük baranyai bányavállalatok vezető munkatársai, bauxitbányászok, a magyar tudományos élet képviselői, többségük azonban ma is olyan beosztásban dolgozik, közvetlen termelésirányítási beosztásban, ahol emberek életéért, a termelésért, anyagi eszközökért, gazdasági eredményekért közvetlenül felelősek, Öt esztendeje is találkoztam velük, tegnap sem maradt el sokakkal a bemutatkozás. Sokkal nagyobb baj, hogy ők, az egykori osztálytársak is sokan neveket, emlékeket kutatva ráztak egymással kezet. Többségük 1935-ben született, most még csak egyikjük van nyugdíjban, de tréfás-keservesen azt mondják, hogy amikor legközelebb összejönnek, már ráérnek két napig is, hiszen legtöbben nyugdíjban lesznek. Alaposan próbára tette őket az elmúlt három évtized. Néhányan életművükről, életükről, egykori dáktréfákról, társaikról beszélnek. A szőlősgazdák elhozták bemutatni boraikat , körbekínálják. Elemi erővel mutatkozik meg a bányászság bizonyítási vágya, hogy a föld alatt és a napszinten egyaránt képesek megtalálni, megtermelni, amit a föld ad. Legutóbb még dr. Mares Zoltán igazgató is részt vett a találkozón, kegyelettel emlékeztek rá, Dr. Kisbán László és dr. Czihai Ferenc azonban ma is megelégedéssel hallgatták egykori diákjaikat, akik szerint munkaszeretetre, logikai szemléletre nevelték őket, s akiket ma is összetart a szakmaszeretet, a hivatástudat, s akik sehogysem szeretnének megfeledkezni egymásról. L. J. Harminc év múltán