Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-22 / 170. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLI. évfolyam, 170. szám 1984. június 22., péntek óra: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ülést tartott a Minisztertanács A kormány tájékoztatási hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén tájékoztatót hallgatott meg a KGST-tagországok vezetőinek legfelsőbb szintű gazdasági értekezletéről, egyidejűleg jóváhagyólag tudomásul vette a KGST XXXVIII., rendkívüli ülésszakáról szóló jelentést. A kormány méltatva a szocialista országok együttműködésének fő irányait, hosszú időre meghatározó és szocialista gazdasági integráció fejlődési útjait kijelölő okmányok nagy jelentőségét, állást foglalt a hazai tennivalók kidolgozásáról. A SZOT elnökségének tájékoztatója alapján a kormány megvitatta a munkavédelem 1983. évi alakulását. A tapasztalatok alapján az irányító szerveket arra kötelezte, hogy az üzemi balesetek csökkentése és a foglalkozási megbetegedések megelőzése érdekében folyamatosan ellenőrizzék a munkavédelmi szabályok betartását és szigorúbban lépjenek fel azok megsértőivel szemben. A kormány megtárgyalta a kisüzemi termelést és a kisegítő tevékenységeket végző vállalkozások működéséről szóló jelentést. Megállapította, hogy a kisvállalkozások — beilleszkedve a szocialista gazdálkodás rendszerébe — általában eredményesen működnek, hozzájárulnak a lakosság jobb ellátásához, s a vállalati gazdálkodás eredményeihez. Az alapvetően pozitív tapasztalatok mellett kedvezőtlen jelenségek is mutatkoznak. Ezért — a rendeltetésszerűen működő szervezetek hasznosságát elismerve — a Minisztertanács úgy foglalt állást, hogy intézkedéseket kell tenni a nem kívánatos jelenségek visszaszorítására. Ezek kialakulásának megelőzéséhez, illetve felszámolásához a kormány igényli a társadalmi ellenőrzés fokozását, az üzemi demokrácia fórumainak támogató közreműködését. A Minisztertanács módosította a növény- és állatfajták állami minősítéséről szóló rendeletet. E szerint növelni kell a nemesítéssel és fajtafenntartással foglalkozó intézetek anyagi érdekeltségét, és kedvezőbb lehetőséget kell teremteni tevékenységük szakmai színvonalának emeléséhez. •r...................................... A tartalo Egy kicsit finomabban! I II párttitkár I , egyenruhában (3. oldal)I I Társadalmi összefogással óvoda és napközi épül Drávaszabolcson. (5. oldal) (3. oldal)*ItsfijjjT Helmut Kohl, az NSZK kancellárja Budapestre érkezett Megkezdődtek a tárgyalások Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos látogatásra csütörtökön Magyarországra érkezett Feimut Kohl, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja. Útjára elkísérte felesége, Hannalore Kohl is. Az NSZK kormányfőjének különgépe 13 órakor landolt Budapesten, a magyar és nyugatnémet zászlókkal feldíszített Ferihegyi repülőtéren. A vendég tiszteletére a légikikötő betonján csapatszállóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György és felesége, Marjai József,, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, továbbá a politikai és a gazdasági élet több más vezető személyisége. Ott volt Kővári Péter, a Magyar Népköztársaság bonni, és Norman Dencker, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. A repülőgépnél elsőként Lázár György üdvözölte Helmut Kohlt, s köszöntötte ezután a szövetségi kancellár kíséretének tagjait is. Úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek a szövetségi kancellárnak és feleségének, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett a magas rangú vendégnek. Elhangzott a két ország himusza, ezt követően a két kormányfő ellépett a díszszázad előtt. A magyar és az NSZK-beli személyiségek, mint házigazdák és vendégek, kölcsönösen üdvözölték egymást.Az ünnepélyes fogadtatás után a vendégek — magyar vezetők társaságában — gépkocsival szálláshelyükre hajtattak. Délután az Országházban Lázár György és Helmut Kohl szűk körű megbeszélésével — amelyet a Minisztertanács elnökének dolgozószobájában tartottak — megkezdődtek a magyar—NSZK hivatalos tárgyalások. Ezek Lázár György és Helmut Kohl vezetésével a Parlament delegációs termében plenáris üléssel folytatódtak. A kormányfők társaságában a plenáris ülésen magyar részről Nagy János külügyminisztériumi államtitkár, Bajnok Zsolt államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes, Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Kővári Péter, az NSZK delegációjának képviseletében Peter Boenisch államtitkár, a szövetségi kormány Sajtó- és Tájékoztatási Hivatalának vezetője, Andreas Meyer-Landrut külügyminisztériumi államtitkár és Norman Dencker ült tárgyalóasztalhoz. Miután az Országházban véget ért a plenáris tanácskozás, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja Norman Dencker nagyköveti rezidenciáján találkozott a budapesti NSZK-kolónia képviselőivel. Este Lázár György és felesége díszvacsorát adott a Parlament vadásztermében Helmut Kohl és felesége tiszteletére. A vacsorán a két kormányfő pohárköszöntőt mondott. * A magyar—NSZK hivatalos program során Nagy János és Esztergályos Ferenc partnertárgyalást folytatott Andreas Meyer-Landruttal a kétoldalú kapcsolatokról és a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. A képen: Helmut Kohlt vendéglátója, Lázár György miniszterelnök köszönti a tárgyalások kezdetén. Emlékezés a Misinán: 25 éves a pécsi televíziózás, emléktábla az első adótorony betontalap- bolgár vezető személyiség fozatán, (5. oldal),gadta. Ortega Szófiában Daniel Ortega, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front országos vezető tanácsának tagja, a Nemzeti Újjáépítés Kormánya kormányzó tanácsának koordinátora vezetésével csütörtökön nicaraguai küldöttség érkezett munkalátogatásra Szófiába. A küldöttséget a repülőtéren Milko Balev, a bolgár KP KB PB tagja és más Társadalmi összefogással A tereprendezésen dolgoznak az erőgépek Új uszoda a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán Két exkavátor és egy bulldózer bevetésével megkezdődött a Pollack Mihály Műszaki Főiskola uszodájának építése. Olyan beruházás indult meg ezzel Juhász Jenő, a főiskola Szilikát- és Vegyipari Gépészeti Intézete igazgatójának koordinálásával és irányításával, amelyből nemcsak a főiskola 1300 hallgatója részesül majd, hanem Pécs városa is gazdagodik. Az új uszoda természetesen tehermentesíti a pécsi strandokat, nyáron a főiskola kollégiumában üdülő turistákat szolgálja, használhatják majd a szomszédban most épülő új Művészeti Szakközépiskola diákjai és természetesen a nagyközönség. A főiskola központi épületének és kollégiumának tőszomszédságában alakítják ki a medencét, a Damjanich utca és a Bálicsi út által határolt területen, olyan telken, amit korábban pótlólag csatoltak az intézményhez. Méreteit tekintve versenyek rendezésére is alkalmas lesz a 33 13x22x2 méteres, feszített víztükrű úszómedence. Tervezése, a munkák megszervezése, továbbá a kivitelezés is társadalmi munkában valósul meg. Mindebben részt vesznek a Pollack Mihály Műszaki Főiskola különböző intézetei, tanszékei, azok oktatói, továbbá a főiskola gazdasági hivatala, amely a létesítmény pénzügyi és gazdasági beruházását látja el. Az oktatók vezetik a beruházás építészeti, gépészeti munkáit, ellátják az adott területek műszaki ellenőrzését, a tervezés, az ütemezés feladatát. Közülük kerülnek ki a tervezői művezetőkis. A teljes beruházás műszaki vezetését és irányítását Tóth Tibor műszaki osztályvezető látja el. A tervezők biztosítják a szakágukhoz szükséges tervek és méretek kidolgozását és a munkálatoknál szükséges biztonságtechnikai feltételeket. A kivitelezéshez a főiskola a honvédség segítségét kérte és kapta meg a Honvédelmi Minisztériumtól. Szentesről érkezett meg a földmunkák elvégzésére, mintegy 10 000 köbméter föld megmozgatására a két exkavátor és a bulldózer, és várják még egy exkavátor érkezését. Hat gépkezelő jött Pécsre a gépekkel. Ami a többi munkát illeti, a honvédség 35 katona közreműködését biztosította a pécsi Petőfi Sándor laktanyából. A katonák között szakmunkások vannak, akik majd a betonozási, vasbetonszerelési munkálatokat, a medence kivitelezését végzik el. A gépek szerelését, karbantartását, a munkáknál a művezetést a főiskola látja el. Az első ütemben így 12 millió forintos érték valósul meg, de csak 3 millió forintot költenek az építkezésre. Ezt az öszszeget a fenti feltételek biztosításával pályázta meg a főiskola a Művelődési Minisztériumnál, és az induláshoz meg is kapott 2 millió forintot. Mint Juhász Jenőtől megtudtuk, a nyár végére szeretnék elkészíteni a medencét, és a jövő évi strandszezon előtt szeretnék azt üzembe helyezni. A fürdésen, sportoláson, pihenésen kívül további oktatási célokat is szolgál majd a Pollack Mihály Műszaki Főiskola új uszodája. A medence vízforgató berendezéssel épül fel, így lehetőséget ad a hallgatóknak a víztisztítás,a vízforgatás élőben való tanulmányozására. Folynak a napelemekkel kapcsolatos kutatások a főiskolán. Szeretnék kidolgozni a víz napelemekkel való fűtésének módszereit is. A tegnapelőtt megindult beruházás ily módon a főiskola távlati, oktatási, kutatási feladatait is szolgálni fogja. Gállos Orsolya