Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)

1985-01-04 / 2. szám

Labdarúgó megyebajnokság Őszi első a Samberek Megbízható védelem, gyengébb csatársor „Soha rosszabb őszt!” — ál­lítják a sombereki gazdák és „Soha rosszabb szereplést!” — egészítik ki a község lab­darúgói. Mitagadás, a megye keleti részén lévő település sportélete még soha nem ke­rült annyira az érdeklődés kö­zéppontjába, mint éppen az elmúlt hónapokban. A falu fölötti dombon lévő, nagysze­rűen felszerelt sporttelepen most kedvére nyargal a szél, ám a jó talajú labdarúgópá­lya és az azt körül­ölelő futó­pályák melletti sportházban új tervek készülnek. A tervek­nek alapjuk van, amit évekkel ezelőtt raktak le, az egyre emelkedő „épület" azonban csak a mostani őszön került a nagyközönség szeme elé. Jól­lehet szép eredményeket értek el a község fiataljai az atléti­kai versenyeken, a sportkedve­lők figyelme azonban a fenn­állásuk óta eddigi legjobb tel­jesítményét nyújtó labdarúgók felé irányult. A megnövekedett érdeklő­dést pedig az a teljesítmény váltotta ki, amit a sportkör labdarúgói az idei őszön pro­dukáltak. A csapat fennállá­sának legeredményesebb sza­kaszát zárta azzal, hogy elő­ször végzett a tabella élén, s hogy a legjobb 64 közé jutott az MNK küzdelmeiben és a 32 közé jutásért lejátszott ta­lálkozón az NB II-es Baja előtt kellett meghajolnia. A csapat két egymást követő évben a megyebajnokságban a 6. helyen végzett. A két ha­todik hely közötti különbsé­get csupán 2 pont jelentette. Vagyis, amíg a sombereki gár­da az 1982/83-as évet 38 pont­tal zárva lett 6., addig az 1983.'84-es bajnokságban 40 ponttal érték el ugyanazon helyet. Most a félidőben pe­dig 26 ponttal, 30-10-es gól­aránnyal, egyetlen vereséggel a tabellát vezetik. Mi okozta ezen ugrásszerű javulást? — kérdeztük Kerner György ed­zőtől. — Az egymást követő két évben kivívott hatodik hely azt jelentette, hogy kialakult egy gerinc a csapatban, amely alapjául szolgálhatott a gár­­da továbbépítésére, további terhelésére. Az alapokat, vagy­­is az első 6. helyet elődöm, Weiszbart József érte el a fiúkkal, vagyis már egy jó kö­zépcsapatot vehettem tőle át. Az ugrásszerű fejlődést pedig ez eredményezte, hogy az előt­te is folytatott tervszerű csa­patépítés felgyorsult a nyá­ron. Olyan játékosok kerültek hozzánk, akik meghatározóivá válhattak a gárdának. Dárdai, Nyári, Réti, valamint a kato­nai kitérővel érkezett Füredi kapus Mohácsról, míg Kerner és Kővári a PVSK-ból. Mindez azt eredményezte, hogy meg­bízhatóbbá vált védelmünk. Bizonyítja ezt az is, hogy a le­játszott őszi 17 mérkőzésen mindössze 10 gólt kaptunk. — Nem is szólva arról, hogy a bekapott tízből hármat egy mérkőzésen, mégpedig az osz­tály újoncától, a Pécsi Gáz­műtől! — így igaz. Veretlenül ér­keztünk Pécsre a 10. forduló­ban. S ami nem történt meg velünk a sokkal esélyesebb csapatokkal szemben, megkap­tuk az újonctól. Éppen a csa­pat erőssége mondott csődöt. Ugyanis bármennyire hihetet­len, erősségünk a védelem. Le­számítva­ a pécsi kisiklást. Fü­redi a csapat egyik legmeg­bízhatóbb embere. A kapott góljainak 80 százaléka 11-es­­ből esett. Nagy szerepe volt abban, hogy jól szerepeltünk az MNK-ban. A kialakult, és összeszokott hátvédsorban , ha egyáltalán ki lehet valakit emelni, akkor az Schneider. A középpályán a példás teljesít­ményt nyújtó Dárdai mellett a sérüléseiből végre felépült Komli volt a csapat lendítője. Sajnos, a csatársort a mai na­pig nem sikerült az előző ket­tő csapatrész színvonalára­ fel­hozni. Jellemzésképpen: a lőtt 30 gól egyharmadát az in­kább középpályás Nyári érte el, de ugyancsak kivették ré­szüket a gólgyártásból a töb­bi középpályások, Komli és Kővári is, míg a csatárok kö­zül talán egyedül Kovács telje­sítménye volt elfogadható. — Mit terveznek a nagysze­rűen sikerült őszi szezon után? — Nem feledkezünk meg arról, hogy az osztály igazi arca majd csak a tavaszi idénnyel együtt lesz az igazi. Az első négy hely valamelyi­két tervezzük. Ez nem jelenti azt, hogy feladnánk az első helyet. Ezért jelentkeztünk a bátaszéki teremtornára, a for­­mábahozást, no és a további csapatépítést jelentő Steinmetz Kupára. A csapatépítést azért említettem, mert szerintem a sok új játékost még mindig nem sikerült teljes értékűként beépíteni a csapatba, márpe­dig mi azt akarjuk, hogy a rendelkezésünkre álló játéko­sokból valóban csapat legyen Sombereken. Kapu László Kempinghírek A Megyei Kemping Klub ve­zetősége értesíti a tagokat és érdeklődőket, hogy megérkez­tek az ez évi érvényesítő bélye­gek, amelyek változatlan áron igényelhetők az irodában. Ugyancsak változatlanul ér­vényben maradt a lakókocsik, utánfutók utáni 50 százalékos adókedvezmény is. Azok, akik 1985. február 15-ig érvényesí­tik igazolványukat a megyei klubnál, külön jutalomsorsolá­son vehetnek részt. Az igazolvá­nyokat eddig az időpontig aján­latos érvényesíteni a Karaván című lap folyamatos küldése miatt i­s. Fogadóóra minden héten kedden 14-től 18, csü­törtökön 13-tól 16 óráig Geisler E. u. 15. szám alatt van a Ha­zafias Népfront székházában. Az irodában kapható a Ma­gyarországi Kempingkalauz 40 forintos áron. Mindezekről rész­letes felvilágosítást ad a Kem­ping Klub vezetősége. Népsport Ország Világ DN 1. Dundee FC-Rangers 1 2 x. 1 22 2. Hearts-Dumbarton1 1 21 3. St. Mirren-Dundee United 1 X2 x 2 4. Como—Avellino 1 x1 X 5. Cremonese-AscoliX 1 XX 6. Internazionale—Roma 1 X 1 X x 2 7. Lazio—Milan x 2 x 2 1 1 2 8. Sampdoria—Juventus x 1 2 x 12 9. Campobasso-Lecce x 2 x 1X 10. Parma—Arezzo 1 XX 1.x 11. Sambenedettese—Padova1 X X 2 12. Taranto—Varese 1 2 X 2 11 13. Triestina—Catania x 1 x 21 +1 14. Napoli—Udinese 1 XX 1 A PMSC labdarúgói megkezdték az alapozást Megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a PMSC NB I- es labdarúgócsapata. Ezen a héten napi egy edzés és orvo­si vizsgálat szerepel a prog­ramban, január 7-től naponta kétszer edzenek a pécsiek. Az alapozás során Fonyódon és Tatán is készül több napon keresztül az együttes. Szó van február elejétől egy portugáliai túráról is, ez azonban még nem biztos. Az alapozásnak tegnap töb­ben sérülés miatt nem vághat­tak neki, így Lutz, Réfi és Róth J. A téli szünet alatt senkit sem igazoltak és senki sem távozott a BMSC-től. Kónya februárban leszerel, s onnan kezdve együtt készül a többi­ekkel. Futás minden mennyiségben. Az első edzésen a PMSC labdarúgói, elől: Bodnár, Gallai, Dobány és Pillinger. Maletics László felvétele A PÉCS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE III. o. Cseh-csoport 1. Dohánygyár 17 12 3 2 47-20 27 2. Aknamélyítők 17 11 3 2 50-14 25 3. Posta 17 12 1 4 33-23 25 4. Műszergyár 17 9 2 6 38-23 20 5. Baranyaterv 17 6 3 8 36-45 15 6. DÉDÁSZ 17 5 3 9 33-45 13 7. AFOR Kandó 17 5 3 9 20-41 13 8. Közgazd. E. 17 3 3 11 19-35 9 9. Szikra Ny. 17 3 2 12 28-50 8 MEGJEGYZÉS: a Dohánygyár csapa­ta feljutott a II. osztályba. Lázár-csoport 1. Volán III. 18 14 3 1 56-19 31 2. Kölcsönző V. 18 14­­ 4 59-23 28 3. Pécsi­ Terv 18 10 3 5 49-32 23 4. MÁV Vont. 18 9 3 6 40-25 21 5. Rendőrség 18 9 2 6 44-33 20 6. AGROKER 18 7 4 7 27-30 18 7. M. Erdészet 18 6 2 10 26-46 14 8. Gázmű II. 18 5 1 12 18-38 11 9. Tanácsi Ép. 18 4 1 13 28-51 9 10. 500. Szakm. 18­­ 5 13 15-65 5 MEGJEGYZÉS: a Volán III. csapata feljutott a II. osztályba. Asztalitenisz­bajnokság Asztalitenisz-verseny színhe­lye lesz a hétvégén Pécsett a Testvérvárosok téri Általános Iskola. Szombaton 8.30-tól a pécsi és városi környéki felnőtt női és férfi bajnokságra, va­sárnap 8.30-tól pedig az ifjú­sági, serdülő és újonc bajnok­ságra kerül sor. Sugar Ray Leonard autóbalesete­ ­ A Maryland államban le­vő Beltsville egyik kórházába szállították Sugar Ray Leonard korábbi hivatásos ökölvívó vi­lágbajnokot. Hármas karambol történt, Leonard arcán és ke­zén szenvedett sérüléseket a törött üvegektől. Az orvosok véleménye sze­rint Sugar Ray Leonard sérü­lései nem veszélyesek, állapo­ta kielégítő. Súlyemelés Kis Lénárt" a válogatottban A súlyemelő válogatott ke­ret hétfőn kezdi meg a közös felkészülést. Tata lesz a főhadi­szállás és a munkát változatla­nul Orvos András irányítja, aki 1968-tól megszakítás nélkül a válogatott szakvezetője. A felnőtt keret tagja egy újabb Lénárt, Lénárt Ferenc, az 1978-ban ifjúsági és felnőtt vi­lágbajnokságot nyert Lénárt István öccse. Új név 100 kiló­ban Sipos Antal (Lőrinci SE). Az elmúlt évben, a 75 kilósok­nál országos csúcsokat is ja­vított Csengerit 82,5 kilóban veszik figyelembe. Pelé a mini vb-ről Európai csapat nehezen nyer A Jornal do Brasil című lap­ban Pelé nyilatkozott az 1986. évi mexikói labdarúgó világ­­bajnokság esélyeiről. — Franciaország és Argen­tína nagyon jó csapattal ren­delkezik, de amire az idő elér­kezik, Brazília is felnő mellé­jük — mondotta Pelé. — Nem szabad elfeledkezni az egyre jobb eredményekkel kirukkoló Mexikóról, s Olaszország is ren­delkezik döntésre képes játé­kosokkal. Nem lebecsülve a franciák és az olaszok képes­ségeit, úgy vélem, nem lesz be­lőlük 1986-ban világbajnok, mert európai együttes nehezen diadalmaskodik Mexikóban. Az olaszokkal kapcsolatban Pelé hangoztatta, hogy 1982-ben világ­bajnoki címük ellené­re nem voltak kiemelkedőek. Spanyolországban a Brazília el­leni győzelem hozta lendület­be őket és ez a végső győze­lemhez vezetett. Amit 1982-ben mutattak, az csak egyszer le­hetett elég a világbajnoki cím­hez. — Brazília, mint mindig, nagy lehetőség — mondotta Pelé. — A döntőben a csapat nagy tettekre lesz képes, de kis­sé tartok a selejtezőktől. A Bo­lívia és a Paraguay elleni se­lejtezőkre kevés az idő, de re­mélem sikerül túljutni az aka­dályokon, s akkor 1986-ban Brazília beleszól a legjobbak küzdelmébe. JURISCS /1/1IKIOS­U Taróczyék „hihetetlen győzelme” Csütörtökre virradóra a lon­doni Royal Albert Hallban, a fedettpályás páros tenisz világ­­bajnokságon Taróczy Balázs és svájci partnere, Heinz Günt­­hardt három és fél órás gigá­szi ütközetben, vert helyzetből legyőzte a svéd Jarryd, Simon­­sson kettőst és ezzel túljutott az első csoportakadályon. Taróczy, Günthardt,Jarryd, Simonsson 3-6, 6-3, 1-6, 7-5, 7- 6 (8-6). A mérkőzés igazi drámája a svéd páros 2-1-es játszmaelő­nyénél kezdődött, amikor Ta­róczyék 4-1-re elhúztak, de pillanatok alatt leadták veze­tésüket, s 5-1 helyett az ered­mény 4-4-re, majd 5-5-re ala­kult. 6-5-nél megint nekik volt előnyük, ám a svédek, ahelyett, hogy — Jarryd adogatásával — egyenlítettek volna, elhi­báztak a hálónál egy hatal­mas ziccert, és ez sokba került nekik, mert a ponttal együtt a játszma is elúszott: a magyar —svájci pár feljött 2-2-re. A döntő játszma a lehető legrosszabbul kezdődött: Günt­hardt a harmadik gémben el­veszítette az adogatását, és a svédek 5-4-ig magabiztosan tartották az előnyt. Simonsson adogatásánál úgy tűnt, biztos a vereség, hiszen a fiatalabbik svéd addig minden szervajáté­kát megnyerte. Ezúttal azon­ban nem ez történt, veszített és 5-5-re alakult a játszma. Há­rom perc múlva Günthardt „visszaadta” a szívességet (vé­gig rosszul adogatott) és me­­gint a svédek kezében volt a lehetőség. Ezt azonban, a vál­tozatosság kedvéért Jarryd packázta el. A két nagy alka­lom tovatűnése a svédek ide­geit megviselte, mert a min­dent eldöntő rövidített játék­ban (6-6-os állás után) két csúnya kettőshibát vétettek, s ezt a hátrányt már nem tud­ták kiegyenlíteni. A játék 4-4- re, majd 5-5-re alakult, ekkor Taróczyék mérkőzéslabdához jutottak. Günthardt adogatott, és vesztettek. A svájci fiú má­sodik adogatása azonban már „megvolt", újabb mérkőzéslab­dához jutott a magyar—svájci páros és ezt végre, Jarryd első adogatásának elnyerésével, ér­tékesítették. A rövidített játék 8- 6-ra végződött, összesítésben 3-2-re nyertek. Mecseki nyílt túra Az év első nyílt túrája ja­nuár 5-én, szombaton indul a következő útvonalon: Magyar­­ürög—Égervölgy—Szentkút— Remeterét—Mandulás, Dömör­­kapu—Tettye. Távolság 12 km. Visszaérkezés k­b. 15 órára. Ét­kezés idozott élelemből, vagy Tettyén étteremben.­ Találko­zás: 8.45 órakor a 23-as busz­járat (Uránváros) megállójá­ban. Túravezető: Sáfár Jó­­zsefné. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft félévre 258,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007

Next