Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)

1986-09-27 / 266. szám

A Pannónia v Olaszországban Magyar hangulat a Kossuth indulóval 1986. augusztus 31. Olaszor­szág. Jellegzetesen mediterrán éjszaka volt. Az itáliai kisváros, Castell del Piano szűk utcács­káin a megszokott közvilágítás helyett középkori hangulatot idéző viaszfáklyák sercegtek és mérték szűken a fényt a járó­kelőkre. Előestéje volt ez a vá­ros egykori nagy ünnepeit kö­vető mai, modern megmozdu­lásnak, a háromévente megren­dezésre kerülő ipari vásárnak. A sikátorokat népviseletbe öltö­zött, különböző nemzetiségű folklórcsoportok járták, és ahol a házak között elegendő id­eig volt, táncra perdültek a párok. Az utcák lakói pedig azon ver­senyeztek, hogy ki tudja fensé­gesebben megvendégelni a másnapi főműsorra kedvcsináló együtteseket. Az olasz embereknek nem kellett sok hogy jókedvre de­rüljenek. A zenét hallva, néhány lépést gyorsan elsajátítva egy­mást hívták a táncba. Ilyen volt az idei olaszországi útján a Pé­csi KISZÖV Pannónia Tánc­­együttesének első nyilvános sze­replése, melyen az olaszhoz oly közel álló magyaros tempera­mentummal, a mutatós tánccal és szép népzenével már a kö­vetkező napi sikerüket alapoz­ták meg a csoport tagjai. Az ipari vásár nyitónapjának fő látványossága volt a folklór­bemutató a Csend kastélyában, mert magyarra fordítva így hangzik a városka neve. A fel­lépő együttesek verseny nélkül adtak ízelítőt hazájuk táncai­ból, dalaiból. Az előadásért a város bőkezűen jutalmazta a csoportokat, a többiekkel együtt a KISZÖV Pannónia is arany­ plakettel gazdagította eddig el­nyert díjainak sorát. A következő fellépés egy hét múlva Montebellunóban volt. A közben eltelt idő egy részét a magyar csoport egy másik olasz kisvárosban, Avianóban töltötte. Itt szövődött barátság a pécsi és a Castell del Pianóban meg­ismert ankarai török csoport táncosai között. Az ázsiai együt­tes vezetője Enver Keskih volt, aki az UNESCO Nemzetközi Folklór Szervezetének titkára. — Nagyon szépek a kézzel készített ruháik, jól énekelnek, táncolnak és nekem a zenészek játéka is nagyon tetszik. Érde­kességként mondom el, hogy a magyarok táncát figyelve, főleg a fiúknál, néhány, a mi tánca­inkkal hasonló vonást vettem észre. A fiúk egyes ruhadarab­jai is majdnem teljesen azono­sak. Enver Eskin elmondta, hogy bár ő maga még soha nem járt Magyarországon, számos isme­rőse és néhány barátja is akad hazánkban, akikkel különböző nemzetközi rendezvényeken is­merkedett meg. Ő tolmácsolta a pécsi csoportnak a törökök meghívását, és egybe­n kifejezte abbéli reményét, hogy a láto­gatást ők is viszonozhatják majd. A törökök mindenesetre a pécsiek nem kis meglepetésé­re a búcsúnapon dudán elját­szották, hogy Azok a szép szász leányok ... Montebellunában a város 12. nemzetközi folklórfesztivál­­jára volt hivatalos a KISZÖV Pannónia. Fellépésük előtt a görög, török és olasz csopor­tokkal együtt látványos , utcai menettáncon mutatták be a magyaros lépéseket a tánco­sok. Talán az itt mutatott pro­dukció sikerének köszönhetően kérték fel a pécsieket a rende­zők az esti főműsor zárószámá­nak előadására. Sem ők, sem a közönség nem csalódott. A KI­SZÖV Pannóniások mintegy 40 perces bemutatója maradandó élményt nyújtott az olasz em­bereknek. Az itáliai út utolsó állomása az észak-olasz Pordenone volt. A valamivel nagyobb lélekszá­mú város Castell del Pianóhoz hasonlóan ipari vásárt rende­zett nemzeti ünnepén. Ezt szí­nesítette a táncosok produkció­ja. A fellépés itt is két részből állt, a már elmaradhatatlan ut­cai táncból és a színpadi sze­replésből. Sajnos, a vásárt övező nagy felhajtás kicsit mél­tatlan helyzetbe hozta az együt­teseket. A közönség így nem értékként, hanem inkább holmi egzotikumként figyelte a tánco­sokat. Ez­­a kis kellemetlenség azon­ban nem rontotta el az utazás végig jó hangulatát, örömteli érzés volt a két hét alatt nem egyszer látni, hogy az eredeti, magyar néptáncnak és népze­nének is milyen sikere van ide­gen földön. Hogy­ lehet bog­rácsgulyás, karikásostor és ha­zai borok nélkül egyszerűen a Kossuth-induló eléneklésével is olyan hangulatot teremteni, hogy abba nemcsak a mieink­nek borsózik bele a háta. Cse­rében a csoportnak része lehe­tett a híres olasz vendéglátás­ban, a jutalom pedig firenzei és velencei kirándulás volt. Kaszás Endre A Pannónia utcai menettánca Montebellunában B————m 8. HÉTVÉGE Sok könyv hiánycikk - szaporodó raktárkészletek Hosszú listát tesz elém Rabóczky Ferenc, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat tolna-baranyai boltcso­portjának vezetője, én pe­dig egyszerre bennfentesnek érzem magam. Együtt ta­nulmányozzuk, milyen mű­vek fognak megjelenni 1987-ben.­­Nem tévedés: jövőre. Már több mint egy hónapja le kellett, hogy ad­ják a rendelést központjuk­nak.* Pedig annyi minden történhet még addig, nem szólva arról, hogy nem tud­ják, nem tudhatták, mely könyvek jönnek ki az 1987- es könyvhétre. „Szép dolog, ha ennyire előre tudunk tervezni!" — mondom, és egyszerre ne­vetünk fel. Ezt a nevetést már láttam valahol. A köny­vesboltban gyakran ilyesféle kényszeredett mosoly ül ki a vevő arcára, a sajnos, gyakori „elfogyott!” válasz után. Hosszú listát sorolok én is a hiánykönyvekből, és közben ott motoszkál a fe­jemben az is, hogy más oldalról több milliós raktári készlet halmozódott fel el­adatlan könyvekből a ter­jesztő vállalatoknál. Próbáljuk meg a lehetet­lent! Tűzzünk ki magunk elé elérhetetlen célokat, aztán elégedjünk meg az­zal, hogy árnyalni tudjuk a képet:­­hiánykönyv ügyben. Szenvedélyes beszélgeté­sek közben több miérttel kezdődő kérdés hagyja el a szánkat, mint egy három­éves gyereknek. Érvel a bol­ti eladó: ő tehetetlen, hiá­ba érzi, mennyi kéne egy­­egy műből, ritkán kapja pontosan a kért mennyisé­get. Vagy több jön vagy kevesebb. Érvelnek a ter­jesztő központok: a kiadók diktálnak. Érvel a kiadó: kevés a papír, a nyomdák­ra se lehet mindig számí­tani. Érvel a nyomda: Késve érkeznek a kéziratok. Érvel a vásárló: hozzá szeretnék jutni a könyvhöz! Három könyvterjesztő vál­lalat van hazánkban. Mun­kájukat nagyobbrészt a te­rületi elrendeződés jellemzi. Az Állami Könyvterjesztő Vállalaté Budapest, a Mű­velt Népé a vidék nagy ré­sze. A Könyvértékesítő Vál­lalat a könyvtárakat és az áfész-boltokat látja el, és újabban kezdeményezéseket tesz arra is, hogy saját könyvesbolti hálózata le­gyen.­­ Megkérdeztem: a három vállalat gyakorlatilag sem­milyen kapcsolatban nincs egymással. Koordinálás nél­kül igénylik a példányszá­mokat, és többnyire — szin­tén személyes és más ob­jektív okok miatt — vagy kapnak a könyvekből az igényeiknek megfelelően vagy nem. A verseny a "könyvterjesztésben, e terüle­ti elrendezés miatt sem az igazi. Legfeljebb a kiadók, valamint a központok és a vidéki boltcsoportjaik között folyhatnak. No, de ez oly messze van az egyszeri vá­sárló kegyeitől, mint, mond­juk, egy kézirat leadása a könyv boltba jutásától. Könyvekre évente több és több pénzt költünk. Igaz, mostanában ehhez hozzá­járult az árak jelentős emelkedése. A terjesztő vál­lalatok azonban nem iga­zán érdekeltek a forgalom növelésében. Rendszerint kevesebbet rendelnek a szükségesnél. A jó könyv számukra az, ami hamar elfogy. A raktározás pénzt köt le, meg különben sincs elég helyiségük. Mi, sze­gény olvasók búslakodunk, és azt hiszem, búslakodni is fogunk, amíg olyan struktúra nem alakul ki a szerző, kiadó, nyomda, ter­jesztő négyszögében, ahol mindenkinek érdeke, hogy amit csinál, azt jól csinálja. Mert pillanatnyilag úgy tű­nik, mindenkinek más éri meg, a kiadónak például saját kapcsolatai, a terjesz­tőknek a napról napra élés, a nyomdáknak a borosüveg­­címke gyártása. Nincs egy­séges­­ szabályozás, nincse­nek egyeztetve a napi fel­adatok sem. Nem véletle­nül ilyen a helyzet, ami­lyen­ az olvasó érdeke se­hol. Vannak persze, érdekes kezdeményezések is. Érde­kesek, mert bizonyára ta­lálkoznak igényeinkkel, és érdekesek azért is, mert nem elsősorban a könyv­terjesztés javítása, a hiány­könyvek, a raktári készletek megszüntetése a feladatuk. Inkább az, hogy a könyv mellett mást is áruljanak a boltokban. Meglátogattam Budapes­ten Drucker Tibort, a Könyv­értékesítő Vállalat igazga­tóját. Hallottam, hogy a könyvért két boltot is nyit Pécs belvárosában, így az üzletek számával nem lesz gond, de javít-e ez valamit az áruellátásban? — Csodákra mi sem va­gyunk képesek — kezdte Drucker Tibor, szavaiban szelíd irónia bujkált. — Si­ránkozás helyett tettekkel próbálunk válaszolni a ki­alakult helyzetre. Például Magvető könyvesboltháló­zatunkkal. Ezek közül az egyik még ebben az évben megnyílik Pécsett, az Ele­­fántos-tömbben. Elsősor­ban kortárs magyar írók munkáit áruljuk majd itt, később sor kerülhet kisebb kiállításokra, író-olvasó ta­lálkozókra is. Októberben, a volt Kossuth könyvesbolt he­lyén, a Rákóczi úton meg­nyílik új üzletünk. Az álta­lános profilú­­boltban teljes készletünk lesz a Pécsett ki­adott Pannónia könyvekből, és innen rendelhetik meg ezeket az ország bármely részébe. Gyors után rende­lésre törekszünk, és szeret­nénk videokazettákat, mik­rofilmeket is árulni — fejez­te be Drucker Tibor. Három újdonság várja a Művelt Nép boltjaiba be­térőket még ebben az év­ben. A népszerű Planétás kártyasorozat újabb fejezete a szépségápolással kapcso­latos. Idősebbek, fiatalab­bak egyaránt előjegyezhetik az egyes paklikat a boltok­ban. Újdonság a korong­lexikon is. Matematika, földrajz, kémia és fizika té­makörökben szerezhetnek­­hasznos információkat, egy „lapon" két elforgatható sík segítségével tűnnek fel az egymáshoz tartozó infor­mációk. Megjelenik a Lehet egy kérdéssel több? című társasjáték is, és megjele­nik a Lingva sorozat első két része, elektromos érint­kezőkkel, tesztlapok alapján ellenőrizheti tudását min­denki, aki angolból és né­metből akar alap- vagy kö­zépfokú nyelvvizsgát sze­rezni. Az­­ új kezdeményezések mindenképp örvendetesek, nekem mégis az az eset jár az eszemben, amely akkor történt, amikor Druckter Ti­borral találkoztam. Ugyan­akkor vendége volt az egyik országos kereskedelmi vál­lalat igazgatója is. „Tibor — fordult az igazgatóhoz —, tudod, a lányom középisko­lás. Sehol sem kapni Victor Hugótól a Nyomorultakat, nem szereznél egyet ne­kem?” Drucker nem lepő­dött meg a kérésen, tele­fonálgatni kezdett. De hiába. A Nyomorultak nem kapható sehol, még az igazgatónak sem. A válto­zások hosszú időt vesznek igénybe, a türelem fogy. Bozsik László Bertalan Ist­ván: Portyák az éjszakában (Regényrészletek) III. Nyugtalan pihenő November tizenhetedikén már ötödik napja járőrözgettünk a kerületben. Este tízkor tértünk vissza a körletbe, ahol cigaret­tafüst, pirított kenyér, sült sza­lonna illata terjengett, elve­gyülve a nedves csizmák és a hevenyészve bevetett ágyak át­ható szagával. Járőrtársam, Deres Sándor főhadnagy egy rozoga karos­székbe telepedett. Miközben a tisztító vesszőt fegyvere csövé­ben húzogatta, ütemesen fel­­felnyögött alatta az öreg szék. Kótai Péter százados, akivel november tizedikén együtt je­lentkeztem karhatalmistának, ugyancsak géppisztolyát tiszto­gatta. Mindig gondosan ügyelt arra, hogy a fegyver csövét a padló vagy a mennyezet felé irányítsa. Karvas Ernő főhad­nagy, a kis szemüveges tüzér, törékeny termete akár néhány összedrótozott csont. Arca sá­padt, gyerekes, vékony bőrén átütöttek a kék erek. Minden lehetséges alkalmat megraga­dott az olvasásra: egyetlen per­cig sem lehetett könyv nélkül látni, még járőrözéskor is kö­penye zsebében őrizte az ol­vasnivalót. Most is nyitott könyv feküdt előtte az ágyon, olvasás közben megosztott figyelemmel tisztogatta fegyverét. A külön­ben hallgatag Kótai ezt nem hagyhatta megjegyzés nélkül: „A hideg futkározik az ember hátán! A géppisztolyát babrál­­gatja, és közben olvas! Egyszer még bajt csinál!" Ilyenkor Kar­vas tekintete néhány percig fegyverére összpontosult, majd újra megfeledkezett magáról. Utolsóként Ihász Péter had-­­nagy került a rajunkba. Közép­­termetű fiatalember volt. So­vány, kissé görbe alakján lötyö­gött az egyenruha. Alacsony, széles homloka alatt arca any­­nyira keskenyedett, hogy feje jókora körtére emlékeztetett. Vékony nyaka, akár a körte szára. Dús, homlokába hulló sötét haját a tarkónál kiborot­­váltatta, elálló füle mellett hosszú oldalszakállt viselt. Ap­ró, fényes, fekete szembogara szüntelenül ugrált. Puszta meg­jelenése nyughatatlan, heveske­­dő természetre vallott. — Ikász Peti, valériatelepi vagány! — mutatkozott be érkezésekor. Hozzátette: — Nem félek a majrés buliktól. A hadnagy ezúttal ágyán ült, halkan fütyörészve serényen tö­­rölgette a fegyverből kiemelt súlyzárat. Rajparancsnokunk, Keszpéri József őrnagy lépett a szobá­ba. Már az első napon észre­vettem, hogy a koros tiszt kül­sőleg Don Quijotére emlékez­tet. Éppoly hosszúra nyúlt, so­vány, vékony arcú, lázas tekin­tetű. Csupán a kecskeszakáll hiányzik, hogy külsőleg teljesen hasonlatos legyen a regény­alakhoz. Természete viszont ko­rántsem egyezett a hiszékeny és naiv búsképű lovagéval. Erős akaratú, reális gondolkodású ember volt. Megszerettük. Nyu­godt, kiegyensúlyozott jelleme, határozott fellépése biztonság­­érzetet adott. Márpedig a ka­tona számára ez — különösen rázós helyzetben — mindennél fontosabb. Alváshoz készülődtünk. Éjfél közeledett, s hajnali háromkor ébresztő, négy óra készültségi szolgálat, majd újabb négy óra járőrözés. Átázott csizmáinkat a kályha köré állítgattuk, a láb­belik szárára teregettük nedves kapcáinkat. Én is lehúztam la­tyakos csizmámat. Elmerengve néztem az ormótlan lábbelit. „Igen, talán ebben patkolok el — ágaskodott bennem az aggodalom. — A csizmát bizto­san lehúzzák rólam, s valaki más koptatja tovább vele az aszfaltot. Tavasszal pedig, ami­kor már rend lesz, ebben megy majd találkára, s valahol a bu­dai hegyekben rúgja le a lábá­ról, elkeveredve egy lány mel­lett. Nem is gondol arra, hogy valaki meghalt benne ...” To­vább gondolkodtam. Ki tudja, mi lesz? Egyelőre semmi vigasztaló. A közlekedés kiszámíthatatlan. A villamosok és az autóbuszok személyzetét az utcán összecsődülő rendza­varok ijesztgetik, fenyegetik. Az üzemekben sztrájk . . . Ha néhol nagy nehezen meg is indul a munka, abban sincs köszönet. A munkások fejét és kezét elbi­zonytalanítja a cseppfolyós, ki­látástalanak tetsző helyzet. A kerület szívében, az áruház kör­nyékén naponta összecsődülő gyülekezet törzsközönsége egy­re kihívóbban viselkedik, nyug­talanítja a lakosságot. Mi pe­dig diskurálgatunk velük, agi­­tálgatjuk őket. Határozottab­ban, keményebben kellene fel­lépnünk. Persze, a parancs, az parancs. Nem tehetünk mást: jámboran rójuk az utcákat, tét­lenül nézzük, hogy lassan újra eluralkodik a káosz, s hogy a negyediké után visszahúzódott bajkeverők ismét színre lépnek.. „Vérszemet kapnak ... Ha nem csépeljük el őket, bizto­san vérszemet kapnak... l­e kell hűtenünk az indulatokat... De hogyan? Mivel?... Puska­tussal?" — Ebben már nem vot­tam teljesen bizonyos. Harsány nevetés zökkentett ki gondolataimból. Karvas fő­hadnagy hatalmasat húzott az egy szál lábravalóban­ tötyörgő Deres hordónyi fenekére. — Ahol feszül, jogos! — ki­áltotta, de terebélyes társa nem­ méltányolta az indokot. A vélet­len ágyakon átugrálva, a me­nekülő Karvas után igyekezett. Persze, nem érte el, a tréfa­csináló egy iramodással a túl­só sarokba szökkent, újabb csi­pős megjegyzéssel ugratta a li­hegő Derest: — Nem értem, ilyen hordár,,*» pocakkal hogyan lehet szerel­meskedni! — Cincogsz, csontegér? Azt hiszed, izgatnak a hülyéskedé­­seid? De jól vigyázz, a pacs­'t visszakapod! Csak egy kicsikét nagyobbat! — emelte fel fenye­getően péklapátnyi tenyérét, majd morogván ágyába bújt. (Következik: Riadó!)

Next