Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-20 / 137. szám
# 8. oldal - Új Dunántúli Napló Oldalszerkesztő: Hírcsatorna TANÁCSKOZÁS A KULTÚRÁRÓL. A Pécs-baranyai Kulturális Szövetség május 25-én 14 órától tartja éves rendes közgyűlését a PTE Ifjúság út 6. szám alatti tanácstermében. Napirendjén a szövetség pénzügyi helyzete, a kulturális szakemberek képzési rendszere és Pécs kulturális fejlesztési koncepciója szerepel. (br) NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE. A Liszt Ferenc Zeneiskola zenekarainak növendékhangversenyére kerül sor május 25-én 18 órakor Pécsett a Liszt Teremben. A vonószenekart Csikós Miklós, a mini fúvósokat Maronics Zsolt és a Sopiane Ifjúsági Fúvószenekart Mátyás Tibor vezényli. (br) KÖR-FORGÁS. A Közelítés Művészeti Egyesület Török András „Kör-forgás” c. kiállítását rendezi meg Pécsett, a Mátyás Király utcai Közelítés Galériában. A tárlatot május 23-án 19 órakor Pilaszanovich Irén művészettörténész nyitja meg. (br) ÖTVÖSREMEKEK. Pécsett a Ferencesek utca 30. sz. alatt Kuti Kriszta budapesti ötvösművész ezüstékszereiből nyílik tárlat május 19-én 17 órakor. A munkák június 17-ig tekinthetők meg. (br) KERTÉSZ IMRE PÉCSETT. A neves író, Kertész Imre lesz a pécsi Művészetek Háza vendége május 24-én 18 órakor a ház Breuer Marcell Termében, ahol Csordás Gábor költővel és műfordítóval a nemzeti és etnikai hovatartozás kérdéseiről beszélgetnek. Az est házigazdája Stark András pszichiáter. (br) A TÁNC ÜNNEPE SELLYÉN. A Baranya Megyei Társadalmi Egyesülések Szövetsége és Selylye Város Önkormányzata május 20-án 16 órától a Sellyei Művelődési és Sportközpontban „A magyar népzene és néptánc ünnepe” címmel rendez találkozót szigetvári, pécsváradi és pécsi művészeti csoportok részvételével. (br) TÁRLAT A GYÖNGYSZEM BEN. A siklósi születésű B. Kolep Ilona festőművész munkáiból nyílik kiállítás június 2- án 17 órakor a pécsi Gyöngyszem Galériában. A július 5-ig látogatható tárlaton Szentivánszki Jeromos építészmérnök mond bevezetőt. (bri KULTÚRA - MŰVELŐDÉS2000. Május 20., szombat ||| Lehet-e egy építésznek ars poeticája? Az épület-szerkezettani tanszék vezetője, Kistelegdi István Ybl-díjas építőművész (kis képünkön) elégedett ugyan pályája eddigi alakulásával, de néha úgy érzi, mióta tanít, az önkormányzat s talán a szakma sem a régi módon fordul feléje. Hiába egyetemi tanár, a város sem kéri a véleményét évek óta, noha számos közérdekű, építészeti kérdésben kellett döntenie az évek során. De ismételjük meg a címben feltett kérdést: lehet-e egy építésznek ars poeticája manapság? Kistelegdi István a Pécsi Ifjúsági Iroda alapítójaként abból az építészgenerációból való, akiket Csete György építész óraadóként gyűjtött maga köré a Budapesti Műszaki Egyetemen. Pontosabban ott találtak egymásra - hiszen Csete mentalitása, nyitottsága, az, hogy folyóiratokat hozott hallgatóinak, számos később jeles építésszé vált tanítványának a rokonszenvét elnyerte. 1965- ben hallgatóival, Bachmann Zoltánnal, Jankovics Tiborral és Kistelegdivel együtt készíti a Magyar Nemzeti Színház és a Hévízi Tófürdő organikus felfogású tervpályázatát. A hetvenes évek fordulóján már egész csapatnyi építész jön le Pécsre és dolgozik a BaranyaTervnél, akik többé vagy kevésbé Csete György szellemi holdudvarához tartoznak - Jankovics Tibor, Deák László, Blazsek Gyöngyvér, Oltai Péter, Nyári József, Dulánszky Jenő, Kistelegdi István, majd Csete is csatlakozik hozzájuk. A rövidesen, 1970-ben megalakuló Pécsi Ifjúsági Irodának, a „Pécs Csoport” építészeinek híre megy. Ez az a csoport, amely az építészet népi gyökereit a magyar kultúra teljességében keresve, döntő lépést tesz az organikus építészet felé, nem mondva le a modern építészet addig megtett útjáról, részint a Bauhausból induló korszakos eredményeiről sem. A paksi tulipános házakról folyó vitát - az elhíresült panel-tulipánokat, mint ismeretes, a pécsiek tervezik -, és a Makovecz Imre-féle látásmód körüli disputákat máig nem lehet puszta építészettörténeti múlttá degradálni. Az is igaz, hogy a népi hagyománynak és a modernségnek ez a szelleme - mint Kistelegdi fogalmaz - Pécsett még jó ideig nem testesül meg épületekben. Viszont az 1970-es árvizet követően felépül Kistelegdi és Bachmann gyönyörű szamoskéri temploma, amely Corbusier rochamp-i kápolnájának és a Makovecz-féle épületmotívumoknak az elemeiből is merít, felépül a siklósi ravatalozó, Oltai Péter tervezte a Zsolnay-díszítést eredetien alkalmazó pécsi IBUSZ Székház - mindez az iroda munkája, ahol a tervek jobbára közös szellemi termékként születnek meg, és ezek a termékek keresettek lesznek. Viszonylag szerencsés időszakban kerültek ki az egyetemről, mondja Kistelegdi István. Megérett a helyzet arra, hogy bizonyos változások történjenek az építészetben - amit meghívások sora, bemutatkozás a Fészekben, a hetvenes évek fordulójának szellemi pezsgése is tanúsít. Az 1968-tól 1978-ig tartó időszak egyúttal az önképzés, keresés, tanulás időszaka is. Majd a második, Pécs szempontjából az egyik legvirágzóbb időszak a közelmúltból 1978-tól 1988-ig tart, amikor a belváros rehabilitációja állami segédlettel zajlott. Már az állam is „jól viselkedett”, nem csinált semmit a szakma megkérdezése nélkül. Ennek egyik kiemelkedő eredménye az „Elefántos tömb” restaurálása, de egy kicsit átgondoltabban kezdett a szakma is tervezni és építeni. Ezekben az években épül fel Kistelegdi Iparosháza és a „szárnyas hátú” Fészek Áruháza is. - A fővárosból érkeztek a dicséretek, Pécs példa volt, míg az itteni vezetők még fel sem fogták, mi történt körülöttük - mondja az építész. - Még mindig ebből az évtizedből él a város. A belváros rehabilitációja, amit akkor én vezettem, természetesen folyamatos munkát igényelne, de sajnos, a kilencvenes évek elején minden bedöglött, a privatizációs átalakulások során az állam, mint korábbi tulajdonos, amely korábban kézben tartotta és vezényelni tudta ezt a folyamatot, „kint rekedt”, a magántulajdonosok többsége pedig maga sem rendelkezik tőkével. Az államnak nem lett volna szabad kivonulnia. Újra ki kellene találni, hogyan lehet pénzforrásokhoz jutni. Arra a kérdésre, hogy lehet-e ma az építésznek ars poeticája, nehéz is, könnyű is válaszolni. Kistelegdi mindenesetre írásban is megfogalmazta: A hagyomány hármassága azt jelenti, hogy a hagyomány forrás, utat kijelölő, de jövőteremtő is.....a nemzeti jelleg, arculat hordozója, élettere a jelen, ahol a régi és az új értékek egymásra épülnek. (...) A tiszta építészet híve vagyok, annak erkölcsi, szellemi tartalmát illetően, valamint fizikai, anyagi voltát tekinve alapul.” Majd ennél is tömörebben csak annyit mond: a Napépítészet híve. Ami környezetbarát, ami energiabarát. Amikor is már a díszítőelemek is sallangokká válnak. A mai Pécs, építészeti arculatát tekintve, még szerencsésnek mondható, mondja Telegdi. Sok mindent megőrzött egységéből, varázsából - bár kétségtelen, hogy sok helyütt felmászott a panel domboldalakra és a teraszházak is egyre feljebb szorították a zöldet. Kellene egy újabb tíz év, hasonló ahhoz, ami 1978-ban indult. Amikor 1988- ban feljött a Pollack Mihály Műszaki Főiskolába tanítani, nem lett hidegebb körülötte a levegő, s az oktatás mellett tervezett is - például a FEMA Áruház már a múlt évtizedben épült -, de hiába kötött szerződést a pécsi önkormányzattal, az építészettel kapcsolatos fontosabb döntések előtt szinte soha nem keresték meg, nem kérdezték a véleményét. Pedig egy időben főigazgatója volt az intézményének. Ez a furcsa távolságtartás valamiképpen rávilágít a Pécsi Egyetem és a város ellentmondásos kapcsolatára is. Mintha az egyetem a maga közgazdászaival, építészeivel, művészetével, szellemi kínálatával nem a városé lenne. Az egykori Fészek Áruház épülete is Kistelegdi István tervei alapján készült el . B. R. A színház CD-n „A színház” a Pécsi Nemzeti Színház, amely az idén 105 éves. Ezt a címet viseli az a multimédiás CD-lemez, amely nemrég jelent meg. A bordó függönyt idéző borítót a pécsi teátrum képe díszíti, maga a lemez pedig hasznos ismereteket tartalmaz a pécsi színházi élet múltjából. Mozgókép adja meg a látnivaló hangulatát: a közönség elfoglalja helyét a nézőtéren. Egy-egy kattintásra felidéződik a társulat története, látjuk a színház összes igazgatójának képét Somogyi Károlytól (1895-1899) Balikó Tamásig, az örökös tagok képét Bódis Iréntől Uhrik Dóráig. A prózai bemutatók krónikáját 1949-től 1995-ig Nagy Imre állította össze, B. Horváth Csilla tanulmányt írt a pécsi színházi fotósokról. A lemez sorra veszi az egyes tagozatok történetét: a Bóbitát, az operát, a balettet, mégpedig külön Eck Imre, külön Herczog István korszakát, sok képpel és szép zenével tekint vissza a színház nagy korszakaira. Bemutatja az épület történetét is. A CD sokat segít a város múltjában búvárkodó szakembernek és az érdeklődő laikusnak egyaránt, hiszen számos kiváló magyar színész lépett fel a pécsi deszkákon: Bulla Elma, Csonka Endre, Sárdy János, Tolnay Klári, Márkus Emília, Rózsahegyi Kálmán. És akkor még nem szóltunk a ma is élő nagyokról. A CD-lemez anyagát Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház színésze válogatta és szerkesztette, és a kiadásról is ő gondoskodott. G.T. A menekülő Csillaglány Nincs béke a világűrben sem. De a megtámadott Csillaglánynak a szeretet erejével segíthetünk, persze (vagy inkább sajnos) csak a mesében. A Pécsi Harmadik Színházban készülő új gyermekdarabból mégis kiderül, megéri a jók mellé állni. Néha ezt a rossz is megteszi. Évek óta tudatosan vállalt feladatának tartja a Pécsi Harmadik Színház a gyermekelőadások színpadra állítását. A sor most a Csillaglány című produkcióval folytatódik, amelyet Moravetz Levente (képünkön) rendez. A mesemusicalt Keller Zsuzsanna írta, a zene Novák János műve, a dalszövegeket pedig Fábri Péter szerezte. A rendező maga is játszott a közel húsz évvel ezelőtti budapesti ősbemutatón, de a mesét a mostani premierré kissé át kellett formálni. A technikai lehetőségek fejlődésével a látványt is „korszerűsíteni” lehetett, a kivetítőernyőn így ma már megjelenhet az űr, a száguldó csillagokkal. - A történet a fantasztikum felé hajlik - mondja Moravetz Levente -, hiszen a főszereplő Csillaglányt valahol az űrben megtámadja a gonosz Burkalat, és a menekülő lányt csak a gyerekek segítségével lehet a Földre hozni. Egyébként az előadás minden pillanatában építünk a gyerekekre, elképzeléseink szerint fontos részei a produkciónak. Nemcsak ez a fajta interaktivitás utal a darabban az internetes űrkorszak kérdéseire, ám az alapigazság megmaradt arról, hogy a gonosz mindig veszélyes, és a jónak győznie kell, még akkor is, ha a valódi világban ez nincs mindig így. A rendező szerint egy gyerekelőadásnak is magas szakmai színvonalon kell elkészülnie, már csak azért is, mert el kell kezdeni felnevelni a jövő Hamletközönségét, aki fel tudja majd ismerni, milyen értékei vannak egy Shakespeare-drámának és egy brazy tévésorozatnak. A Csillaglányt a gyermeknap alkalmából május 28-án 10 órakor mutatják be a közönségnek. A címszerepet Tamás Éva alakítja, földi barátját pedig, a csodabonban készítő Barnabást, akivel „űrtávkapcsolatot” tart fenn, Barkó György. A különös jellemű Frici cica Széli Horváth Lajos lesz, Kantilla, a papagáj, Dévényi Ildikó, Kísérleti, az egér pedig Steiner Zsolt. A díszlet Bényei Miklós, a jelmez Hammer Edith munkája. H. I. GY. NAGY IMRE FILMJEGYZETE Futnak a képek Az árulkodó Kandinszkij Vannak filmek, amelyeket az ember úgy kezd el nézni, hogy kényelmesen hátradől a széken, ellazítja magát - „Ernyedj el, kéz, ernyedj el, test, ernyedj el, gondolat!”, ahogy a költő mondja -, és ebben a felzsibbadtféléber lebegésben elkezdi szépen figyelgetni a vásznon pergő képeket. A jó krimi számomra kicsit olyan, mint a klasszikus balett: a táncosok látszólag a teljes felszabadultság és súlytalanság állapotában mozognak, ugranak, szállnak, miközben mindig hajszálpontosan oda lépnek, ahová kell, s úgy forognak, ahogy a szigorú koreográfia előírja. Jó nézni. A krimit is. Egyrészt a hétköznapi élet esetlegességei, nyüzsgése, jövés-menése jelenik meg előttünk, másrészt viszont az egész történetet egy jól kiszámított matematikai konstrukció, tervrajz alapján vezérlik, s ezt egy magamfajta irodalmár, aki egykor a szinusz-tételnél sajnálatos módon örökre elvesztette a Gauss-féle fonalat, már csak azért is különösen kedveli, mert háborgó lelkiismerete megnyugtatására szolgál. Utólag belátom, milyen igaza volt Galileinek és Kiss Horváth Jenő tanár úrnak: a világ a matematika nyelvén van megírva. Akárcsak a jó krimi. A Kettős kockázat (Double Jeopardy) című film rendezője azonban ezt nem tudja, mert még jóval a szinusz-tétel előtt felmentették számtanból, valahol a törteknél, amiket alighanem össze akart ragasztani, mikor kiküldték az óráról. S minthogy Bruce Beresfordnak ennek következtében a konstrukció sem erős oldala, nem csoda, hogy már az első másodpercben szinte mindent lehet előre tudni, leszámítva a melléfogásokat, amelyek sokszor üdítően egyediek és meglepők. Legalábbis kezdetben, később hozzászokunk ezekhez. Mert nemcsak a rendező vét sokat, a szereplők is, akik egymás hibáiból élnek, mint a rossz futballisták. A hősnő például gyanútlanul besétál - pedig már okulhatott volna - egy ordítóan nyilvánvaló csapdába, gonosz ellenfele leüti, bezárja egy... (nem mondom meg, hova), ám a hölgynél hagyja a pisztolyt, szerencsére, mert az rendes aszszony, ám teljesen logikátlanul és így tovább. Így aztán nem lehet nyugodtan hátradőlni és ellazulni, mert a bakik bosszantanak, ráadásul az embernek elkezd működni az agya, hogyan is kellett volna ezt jól megcsinálni. Más szereplőkkel, más rendezővel. Csak Tommy Lee Jones maradhatna ebből a csapatból, meg az árulkodó Kandinszkij a falon (csupa szétszórt vonal meg folt, de az egész mégis félelmetesen fegyelmezett és átgondolt, puszta létével leleplez minden fércművet). És meghagynék néhány mellékfigurát, például a képkereskedőt, akit oly mulatságosan meghatott a hősnő műveltsége. Mert a magányos fiatalaszszony története, aki kettős kockázatot vállalva síkraszáll az igazságért, megérné a fáradozást, bíbelődést, számítgatást. Amit most a rendező helyett nekem kell elvégezni. Hát lehet így felhőtlenül szórakozni? A szalmakalapot Poirot is kedvelte - ezúttal Ashley Judd fején