Új Dunántúli Napló, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
Vasárnapi Dunántúli Napló, 2016-02-21 / 8. szám
VASÁRNAPI | Dunántúli Naplóéig ARA: 185 FT ■ SL___ XXVII. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM, 2016. FEBRUÁR 21. EGY PERCBEN Az ötös lottó 7. heti nyerőszámai ® %6 © © Joker Az a fontos, ami van is SÜTŐ ENIKŐ azt mondja, 57 évesen elégedettebb az életével, mint a 80-as években, amikor fiatal volt és mindenki azt hitte róla, hogy övé a világ. Most éppen egyedül van, de így is boldog, mert azt tartja: sok minden csak döntés és szemlélet kérdése az életben. ► 6 Visszavennék a korona ékét II. ERZSÉBET KIRÁLYNŐTŐL és a bíróságtól is azt követeli egy pakisztáni ügyvéd, hogy a brit korona adja viszsza hazájának a legendás Koh-i Noor gyémántot. Csakhogy a koronázási ékszer díszét indiaiak, irániak és afgánok is a maguknak tartják. ► 3 Nem haldoklik a költészet GRYLLUS DÁNIEL szerint nem a költészet halála, hogy az emberek egyre kevesebb verseskötetet vásárolnak. Úgy látja, ahhoz, hogy a költészet nem járja a végét, a Kaláka is hozzájárult. ► 7 Közös sovot terveznek ERDÉLYI MÓNIKA és Joshi Bharat barátsága az Édes Élet adásai alatt mélyült el. Állítják, egymás lélegzetvételéből is tudják, mit akar a másik. Maguk sem tagadják, hogy ez nem szimpla munkakapcsolat, hiszen már közös terveik is vannak. ► 11 Nf BUDAPEST Mozgalmas tavasz jöhet, mert egyre több szakszervezet tiltakozik az alacsony bérek miatt, s többen már sztrájkot is kilátásba helyeztek. A várható béremeléssel a Volán-társaságok és a MÁV dolgozói is elégedetlenek, az egészségügyben pedig vissszatérő kérdés az alacsony bér. A magyar átlagkereset az osztráknak a harmadát sem éri el, mégsem reménykedhetünk nagyobb emelésben, mert ahogy az összeállításunkból kiderül, ahhoz több kell, mint gyárak, üzemek hazánkba csalogatása. Feladta magát a pécsi trafikrabló PÉCS Feladta magát az a fiatalember, aki február 15-én, hétfőn hajnalban kirabolt egy non-stop dohányboltot a pécsi vasútállomás közelében. Mint arról beszámoltunk, a tettes maszkkal lépett be a trafikba, és az eladótól a napi bevételt követelte. A boltos átadta a pénzt, majd a rabló ezt követően távozott a helyszínről. Az esemény során az eladó nem sérült meg. A 19 éves férfi péntek este telefonon adta fel magát. A rendőrök előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a tettes részletes beismerő vallomást tett. A fiatalt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására. Zs. J. A volt fideszest gyilkossággal gyanúsítják Leváltanák a képviselőt DUNAÚJVÁROS Rendkívüli közgyűlést hívott össze hétfőre a dunaújvárosi képviselő-testület, ahol leválthatják G. Roland képviselőt. A Fideszből kizárt, jelenleg előzetesben ülő politikus többek közt a város közbiztonsági tanácsnoka, de felügyelő bizottsági tagja a kézilabda akadémiának is.G. Rolandot és két társát azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy közük volt egy 2013-as emberöléshez. Az áldozat egy több mint két éve eltűnt dunaföldvári vállalkozó, akinek holttestét a rendőrség korábbi tájékoztatása szerint egy dunaújvárosi ház pincéjében eltemetve találták meg. A meggyilkolt vállalkozót valószínűleg még eltűnése napján ölték meg. Mint a BorsOnline megírta, G. Rolandot az egy hete kirobbant botrány után kizárták a pártból, de a városi közgyűlés csütörtökön nem váltotta még le tisztségéből, ami újabb felháborodást okozott, s most valószínűleg ezt a hibás döntést orvosolnák. VR BUDAPEST Több ezren vettek részt tegnap azon a tüntetésen, amelyet száznál több civil szervezet csatlakozásával tartottak az állatvédők az állatkínzások ellen az Országháznál. A jelenlevők azt követelték, az állatokat bántalmazók ne kerülhessék el a büntetést, a tömegbörtönt az állatkínzóknak! feliratokkal vonult. A tüntetők átadtak egy petíciót is Horváth Istvánnak, a mezőgazdasági bizottság képviselőjének. A tüntetés azután kezdték el szervezni, hogy kiderült: a borsodi Detek alpolgármesterének a fia és annak barátja agyonvertek egy kiskutyát, a tettükről készült videót pedig maguk tették fel az internetre. VR vasárnap 4JVP ! Cameron átvette tervét az unión LONDON Nagy-Britanniában hét évbe is telhet, amíg a vendégmunkások jogosultak lesznek a brit állampolgárokat megillető szociális juttatások teljes körére. Hasonló korlátozás a német és az osztrák törvényhozástól is várható, miután David Cameron miniszterelnök az uniós csúcson elfogadtatta a „vészfék” néven elhíresült csomagját. A példa Európa-szerte ragadóssá válhat, ismerve a bevándorlásba belefáradt törvényhozások egyre nyűgösebb állapotát. A brit kormányfő korábban a nemzetgazdaságra nehezedő segélyturizmussal indokolta, hogy szükség van az uniós alapelveket érintő korlátozásra. A munkaerő szabad mozgásának az uniós elve nem sérült, a magyar munkavállalók előtt nyitott marad az uniós munkaerőpiac, és a tervezet nem is diszkriminatív, hiszen minden nem brit állampolgárnak számolnia kell a korlátozással. A számok azt mutatják, alig több mint 30 ezer nem brit gyermek után vesznek igénybe családi pótlékot a szigetországban. Cameron szombaton bejelentette: a brit uniós tagságáról népszavazás június 23-án lesz. ► 2 16008 SZERKESZTŐSÉG Email: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig - a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13.30 óráig 72/505-079 MA HOLNAPI 9 A nap nagy részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég, sokfelé várható eső, záporeső. Hétfőn többfelé néhány órás napsütésre is számíthatunk. ► 12: Boldog névnapot kívánunk Eleonóra, György nevű olvasóinknak! ** ITN41