Új Dunántúli Napló, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-21 / 44. szám
2017. FEBRUÁR 21., KEDD • XXVIII. ÉVFOLYAM, 44. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Kemény lesz a középszakasz PÉCS Elszántan készül a PVSK-Mecsek Füszért férfivízilabda-csapata az OB I. szerdán rajtoló középszakaszára. A holnap esti, Tatabánya elleni hazai meccs előtt Lukács Gergely vezetőedző csak arra összpontosít, hogy csapata folytassa az alapszakaszban megkezdett munkát. ► 12 Újabb kamerák márciusban KOMLÓ A komlói önkormányzat 2014-ben kezdte el kiépíteni a városi közterületi térfigyelő rendszert, azóta folyamatosan bővítik a hálózatot, így hatékonyabban előzhetők meg a rongálások épp úgy, mint a bűncselekmények. ► 2 Dunántúli Napló EGY PERCBEN A pécsi kutatók a legvadabb vírusokkal is dolgozhatnak Katasztrófafilmeket idéz a PTE egyedülálló laborja PÉCS Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár is elismeréssel szólt a Pécsi Tudományegyetem víruslaborjáról a hétfői avatáson. A Szentágothai János Kutatóközpontban 120 millió forintos európai uniós támogatással megvalósult fejlesztés révén a korábban is komoly biztonsági rendszerrel felszerelt kutatóhely immár a legmagasabb követelményeknek is megfelel, azaz olyan vírusokat is kutathatnak, mint az ebola vagy az Európa számára is reális fenyegetést jelentő krími-kongói vérzéses láz kórokozója. A laborban számos új kutatói helyet is létrehoztak a műszereket, technikai berendezéseket is modernizáló fejlesztéssel, ezzel a hazai védelmi-biztonsági szervek munkájához is csatlakozhatnak. ► 2 A pécsi kutatólaboratórium elsősorban állatokról emberekre terjedő vírusok vizsgálatával foglalkozik Fotó: Laufer László A színpadról és az életről PÉCS Aki megkedvelte az utóbbi évtized legnépszerűbb hazai akciófilm-sorozatát, a Tűzvonalbant, abban is Cserna Antalt, az most bizonyosan megnézi a pécsi Ádám almás színjátékot is. És nem fog csalódni, mert a színész egy sokkolóan kemény előadásban újabb rendkívül következetes és emberséges karaktert alakít. ► 5 Feloszlatták magukat CSERKÚT A képviselő-testület feloszlatásáról döntöttek Cserkúton a múlt csütörtöki testületi ülésen. Az öttagú testület három tagja, szavazott a feloszlatásra. ► 4 Például óz bevált kereskedői szokás, és egyre több gyártó is alkalmazza, hogy ha a termékeiből egy összeg felett vásárolnak, akkor a vevők kedvezményt, ajándékot kapnak. Mindenki elégedett, mert jobban fogy az áru, és a vevők is úgy érzik, többet kapnak a pénzükért. De mi van akkor, ha ajándék helyett csak az üres doboz áll a polcon? Irány az információ, esetleg van-e még tartalék a raktárban. Nem kellett sokat várni a határozott válaszra: „Ha úgy látja, hogy üres, akkor az bizony üres. Azt jelenti, hogy elfogyott, és nem is érkezik több. Az akció csak a készlet erejéig érvényes!” De a vevő sem volt rest: „Ez az akció olyan, mint a Columbo hadnagy felesége, mindig csak beszélnek róla, de látni soha nem lehet. ” H. Zs. J Orbán az új nemzeti politikáról BUDAPEST A kormány nemzeti konzultációt indít, mert többek között olyan veszélyforrásokkal kell az idén szembenéznie az országnak, mint az illegális bevándorlás, a rezsicsökkentés és az adócsökkentés uniós betiltása, vagy a külföldi befolyásolási kísérletek - hangoztatta a parlament tavaszi ülésszakának megnyitóján Orbán Viktor. ► 7 Tiffán Zsolt nem indul a választáson PÉCS-BUDAPEST Lapunk értesülései szerint nem indul jövőre az országgyűlési választáson Tiffán Zsolt. Úgy tudjuk, a fideszes politikus távozik a szigetvári választókerülete éléről is. A választókerületben értesüléseink szerint Nagy Csabának, a megyei közgyűlés elnökének van a legnagyobb esélyes arra, hogy elinduljon a Fidesz színeiben az egyéni mandátumért. ► 4 ( Pécs u..)_ , V c,"-zwmts ^^--^Polyóirattar__.—x Rögtönzések nagy délutánja Pécsett DÉL-DUNÁNTÚL Nemes versengésre hívták a hétvégén a dél-dunántúli színjátszó csoportokat a Pécsi Kulturális Központba. A Magyar Színjátékos Szövetség fesztiváljának regionális döntőjére nyolc csapat nevezett, köztük a helyiek mellett kaposvári és barcsi csapatok. A program Improfeszko, farsangi rögtönzések címet viselte. ► 4 Kiemelkedő volt a játék szabadsága Fotó: Laufer L. Csay és Kozák a legjobbak között BUDAPEST Csay Renáta az Év női sportolójának járó díjat, Kozák Danuta pedig a legjobb olimpiai női kajakosnak járó elismerést kapta a World Paddle Awardson. A hétvégén Montebelóban rendezett ünnepségen Csay Renáta vett részt, aki a világ legjobb maratoni versenyzőjeként elnyerte az Év női sportolója díjat. „Sokat számít, hiszen olyan kuratórium ítélt a legjobbnak, amelyben olimpiai és világbajnok versenyzők foglalnak helyet” - nyilatkozta Csay Renáta. Kozák Danuta, aki Rióban három aranyérmet szerzett, a 2016-os év legjobb olimpiai teljesítményért járó díjat kapta - a gyermekáldás előtt álló kajakos nem volt ott az eseményen. A World Paddle Awardson az evezős sportágak legjobbjait díjazzák. MTI Külföldi élmények Erasmus-diákként PÉCS Harminc éve biztosít külföldi tanulási és gyakorlati lehetőségeket az Erasmus program, amelynek révén a Pécsi Tudományegyetem hallgatói immár mintegy négyszáz partnerintézményére juthatnak el Európa szerte. Az Erasmus+ program idén tavasszal számos eseményen mutatkozik be, hogy minél szélesebb körben ismertessék a diákokkal a lehetőségeket. Szerdán a BTK-TTK-aulában (Pécs, Ifjúság útja 6.) zajlik a roadshow 9.30-tól, ami 14 óráig tart. Az eseményen a tájékoztatók és fórum mellett játékok is várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak olyan erasmusos hallgatókkal, akik személyesen számolnak be a külföldön szerzett életre szóló tapasztalataikról. N. L. SZERKESZTŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 72/505-079 Kedden egy csapadékzóna éri el térségünket, így többfelé kell gyenge esőre, záporra számítani. Sokfelé élénk lesz a nyugati-délnyugati szél. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Eleonóra és Zeimira nevű olvasóinknak! )»