Új Dunántúli Napló, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-18 / 218. szám
2017. SZEPTEMBER 18., HÉTFŐ • XXVIII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Folyóirattár EGY PERCBEN A közönség is jól szórakozott PÉCS Jól megy a szekér a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapatával. Csirke Ferenc együttese pénteken és szombaton is játszott egy-egy felkészülési mérkőzést, ráadásul úgy, hogy előbbire Budapesten került sor, majd szombaton itthon a horvát Borovóval csaptak össze. ► 16 Már gyűjtik az adományokat SZENTLÁSZLÓ Nem lehet elég korán elkezdeni, gondolhatták a Szigetvári Család- és Gyermekjóléti Szolgálat szentlászlói telephelyének dolgozói, amikor szeptember elején meghirdették a karácsonyi cipősdoboz-akciót. ► 4 F ócs Mi»Sű Dunántúli Napló A Pécs City Karneváltól volt hangos a belváros PÉCS Immár ötödik alkalommal varázsolta egy napra karibi forgataggá a történelmi belvárost a Pécs City Karnevál. A jelmezes felvonulás és az egész napos utcai buli, a DJ-k, és koncertek több ezer embert mozgattak meg idén is. Szerencsére a vihar a felvonulás végére érkezett meg. Képgaléria: bama.hu Fotó: Laufer László A tornateremre is jut pénz SZENTLŐRINC Jelentős iskolafejlesztés várható jövő őszig a kisvárosban, a Szentlőrinci Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mintegy 143 millió forintból újul meg. A központ egy EFOP pályázaton nyerte el a forrást. ► 6 Két vereség a mérlegük KOMLÓ Egyelőre nagyon rosszul fest a Sport36-Komló férfi kézilabdacsapatának teljesítménye: két bajnoki, két vereség a mérleg. „Nehéz periódusban vagyunk. Küzdünk, dolgozunk tovább, hogy minél hamarabb elinduljunk felfelé” - fogalmazott Kilvinger Bálint vezetőedző. ► 15 Például :' É rdemes a gyerekeket, főleg ha lányok, minél korábban megtanítani főzni, sütni. Nemcsak azért, hogy segítségünkre legyenek, hanem, hogy mikor kikerülnek az életbe, és férjhez mennek, ne legyen ezzel gondjuk, így volt ez nálunk is. Mint a tanuló szakácsoknál, ők is a zöldség pucolásával indítottak. Rakott krumpli volt az otthoni menü, így sok burgonyát kellett hámozni. A nagyobbik lányom elvette a legnagyobbat, és neki is állt. Szépen, megfontoltan haladt. Egy fél óra múlva nézem, még mindig annál az egynél tart. Ilyen tökéletes pucolást nagyon ritkán lát az ember. Elgondolkodtam, bizony nagyon nehéz mesterség a szakácskodás. Lassú út vezet a célig. Zs. J. Még ősszel megújulnak a játszóterek PÉCS Három játszótér újul meg teljesen az elkövetkezendő hetekben: nem csak korszerűsítik és szabványosítják az elöregedett játékokat, de csúszdákkal, mászókákkal ellátott elemeket is kihelyeznek mindhárom helyre. ► 3 Indulhat a munka a várban PÉCSVÁRAD A napokban indult meg a pécsváradi vár felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás. Az elmúlt év végén 101 millió forint támogatást nyert el a város az állagmegóvási munkák elvégzésére. ► 3 Nyolcvanöt év felett is vezetnek BARANYAI KÖRKÉP Két olyan komoly baleset is történt nemrég Baranya megyében, amit idősebb vezető okozott. Olvasóink két táborra oszlottak, volt, aki szerint nyolcvanöt év felett már senki se üljön volán mögé. ► 2 Folytatódik a bővülés az építőiparban MAGYARORSZÁG Továbbra is bővül a magyar építőipar. A júliusi statisztikák alapján az ágazat termelése 22,7 százalékkal nőtt. A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 15,1 százalékos volt a növekedés> 7 Több tény kell, és nem találgatások CSERDI Az Európai Bizottság napokban kiadott jelentése szerint bőven akad még tennivaló a romák oktatáshoz és foglalkoztatáshoz való hozzáférése terén. Bogdán Lászlóval, Cserdi polgármesterével beszélgettünk. ► 4 Állták az esőt a veteránok PÉCS A szakadó eső ellenére is nagy sikert arattak tegnap a Széchenyi téren a több évtizedes járműérdekességek, amelyek tulajdonosaikkal a XXIII. Nemzetközi Gépjármű Találkozóra érkeztek a megyébe. A ritkaságok között számos harminc évnél idősebb autót fedezhettek fel az érdeklődők, a kiállított járművek remek esztétikai és műszaki állapotban voltak. Szerencsére nem esett egész nap, így volt lehetőség megcsodálni a kocsikat. Fotó: Laufer László Megérdemelték BARANYAI KÖRKÉP Nagyon jól futballozott a Szentlőrinc labdarúgócsapata a SZEOL ellen, s teljesen megérdemelten győzte le az éllovast. A PMFC is három pontot szerzett, miután magabiztosan nyert a Rákosmente vendégeként, és a Kozármisleny (képünkön) is sikeres hétvégén van túl. ► 15 SZERKESZTŐSÉG E-mail: bama@bama.hu OLVASÓSZOLGÁLAT hétköznap 8-10 óráig a vonal végén Wald Kata 80/200-088 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS 72/505-079 MA HOLNAP 21 20 Hétfőn csökken a felhőzet, napközben nyugaton lesz kevesebb napsütés, itt délutántól eső, zápor, akár zivatar is kialakulhat. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Diána és Metód nevű olvasóinknak!