Dunántúli Tanítók Lapja, 1926 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1926-04-01 / 7. szám
1926 április 1 DUNÁNTÚLI TANÍTOK LAPJA 15 A meszleni rent. kath. Olvasókör kebelében alakult dalárda Kovách Irén kémtettavató rendezése mellett tartotta meg misiiciusi ünnepélyét. A megnyitó beszédet Kovách Irén kámtortanitó tartotta, majd pedig Mészáros Ferenc plébános mondáit telkes beszédet. A hosszú műsort sok hazafias szavalat ési énekszám gazdagította. A szalafői levente-egyesület sportfelszerelése javára 13-án és 11-én este az iskola termében szintelőadást rendezett Hamza József tanító, leventeegyleti vezető rendezésével. Színre kerültek: 1. Tóth Lidi egy felvonásos népszínmű. 2. Kolozsvári sétatéren. Énekli Lugosi Ferenc, harmoniumon kíséri Hamza József. 3. Szent bokréta. Irredenta színjáték egy felvonásban. A szombathelyi Haladás cserkész- és leventecsapat 11-én este a műhelyi étteremben, ünnepelte március idusát. Ünnepi beszédet Kovács József ev. lelkész tartott. A műsoron két hatásos színdarab is szerepelt. LEVENTESZÍV Szakállas Kitykirity — Regény. — írta: Finta Sándor. VIII. Mienk a Rábatöltés ! Szombatra ismertem már a branyiszkói diadalt s azt képzeltem el, én leszek az esti harc Coronidesze, aki megkerüli majd Filigrával a küzködő hadakat s olyan lármát csapok másodmagammal Firtyókék mögött, mintha fél Újváros gyerekserege akarná őket hátbatámadni. Meg is mondtam a tervemet Nagy Józsinak. Mosolyogva hallgatta és azt felelte: — Nem is igen kerül verekedésre sor. Legfeljebb a két vezér kapaszkodik egy kicsit egybe majd a csapatok helyett. De azért megteheted, ha kedved van rá. Filigra titkos vigyorgással húzódott mellém, hogy örömest jön velem. Ö is ilyenfélét gondolt. El is indultunk úgy hat óra tájban a Rábatöltésre. Mi ketten a hosszuhidnak tartottunk, hogy lehúzódjunk a vízpartra s úgy kerüljük hátba Firtyókékat. Nagy Józsi pedig egyenest vágott át a kispiacon és a kaszárnya közön Firtyókék tanyája felé. Nem volt vele több öt-hat gyereknél. Köztük láttam Tüske Ferkót is, meg a favágónk fiát, Szalma Palit. Géza kisasszony nem is jöhetett velük, mert dolga volt még, de Nagy Józsi nem is akart ilyen nagy segítséget. .Szedtük új lábunkat Filigrával a Rác utcán keresztül, hát kibe ütközünk siettünkben az első sarkon, mint az öreg Szakállasból — Hová szaladtok? — riad ránk.— Háború lesz a töltésoldalon a Az egyházaskeszői leventék lélek emelőén ünnepelték meg márc. 15-ét. A szép ünnepély az iskola egyik tantermében folyt le, hol nemcsak a leventék, hanem, a község1 apraja, nagyja megjelent. Az ünnepély programmja a következő volt: 1. Himnusz. 2. Talp 'a magyar, szavalta: Csordás Gyula levente. 3. Ünnepi beszéd, tartotta Németh Gyula c. kanonok, esperess,plébános. 4. Élet vagy halál, előadta: Kalmíár Lajos levente.. 5. Zengjen a dal, énekelte a dalá da Bogár Viktor kátoitanitó vezetésével. 6. A magyarok istene, szavalta: Paksi József levente. 7. Szózat. A vasszentmiháyi leventék téli oktatása sikerrel fejeződött be. A falu vezetői heten,kint kétszer tartottak a leventék részére előadásokat. Előadók voltak: Juhász Mihály káplán, Cweek József körjegyzői, Molnár Antal jegyzőgyakornok, Mészáros Jenő tanító, Kohl Antal gazdászz, Horváth Imre adóügyi jegyző, Mózes Zsigmond felügyelő és Major Kálmán kántortanító. rábapartiakkal! — kiáltja egy szuszra Filigra. — Micsoda? — süvölti Kitykirity. Erre én is magyarázni kezdem a dolgot hátbakerülő tervünkkel együtt. — Hű, a teremfáját, akkor én is ott leszek! — sikkant legényesen a Pékjancsi és már siet is velünk, pedig nehéz lehet a süteményes kosár a hátán. Útközben elmondom nekik, hogyan nyerte meg 1849. telén a branyiszkói csatát Guyon tábornok Coronidesz guerilla-főnök segítségével, aki egy zászlóaljjal, két ágyúval és tíz huszártrombitással, indult rejtekhegyi utakon át az osztrákok mögé. Guyon serege csak a jelet várta a támadásra. Coronidesz két üres hordóba lövetett ágyúival, amelyek iszonyatos dörgést csaptak. A tíz huszár folytonosan riadót fújt a trombitáján. A legénység meg torkaszakadtából kiáltozta: — Előre! Irány az ellenség! Társaim szájtátva hallgattak. Izgatottan trappoltak mellettem. — Tyűk, — a parapléját! Ez az én esetem! — kiabálta Kitykirity és szaladt le velünk a sárga folyó mellé. Itt már csak susogva és szuszogva mondtam el az osztrákok ijedelmét és a nagy győzelmet, amelyhez honvédeink jutottak a hóval-jéggel borított, sikamlós hegy meredekjein. Filigra fölnevetett és sunyorgatva veregette meg zsebeit. — Csak nem köveket hoztál magaddal? — kérdeztem megrökönyödve. — Hiszen a Józsi nem engedte meg! — Eszem ágában sincs! —mondta Filigra, amire megnyugodtam. Már láttuk a töltésen az ugráló ellenséget. Valamennyinél volt harci szerszám. Kard, puska, seprünyél, ifj. S mindenik papírcsákót viselt a fején. Fittyókot is észrevettük. Katonaruhásan járkált, mint valami generális. Egy kicsit meghökkentünk. — Hiszen ezek nagy csatára készülnek! — ijedeztem magam is. — És nekünk semmi fegyverünk sincs! — Hát e kutya! — dörmögött Jancsi és a zsebéből előrántott pisztollyal hadonászni kezdett az orrunk előtt. Ettől még jobban megrettentem. — Az Isten áldjon meg, Jancsi ! Csak nem akarsz embert ölni? — Evvel? — fitymálta le Kitykirity a fegyvert. — Isten , csak kutyariasztó! Jó ezeknek ez is. Akkorát durrantok vele, hogy mind elszaladnak! Most már nevettünk a dolgon s óvatosan kezdtünk mászni a töltésoldal füvében, hogy észre ne vegyenek. Igaz, hogy nem is lesték a vizet, mert csapatunk az utca felől közeledett. Amikor észrevették Firtyókék a mi maroknyi seregünket, fölujjongtak: — Isten csak hatan vannak mindössze, mink meg kétszerannyian! Hurrá! Éljen! — kiabálták összevissza és csatarendbe sorakoztak nagy félkörben, Firtyók mögött. Hamarosan elhallgattak és némán várták Józsi érkezését. Szivdobogva kúsztunk mögéjük s Jancsi pókkosarát toltuk védőpajzsul fejünk fölé. Percekig tartó csönd következett. A járókelők is messze jártak a csatatértől. Csak Nagy Józsi mezítlábasainak cappogása hangzott föl, amint megálltak, a töltés följárója előtt. — Itt vagyunk! — szólal meg szelíden Nagy Józsi. — Csak ennyen? — kérdi a töltés tetejéről Firtyók. — Nem a szám a fontos, hanem az erő, a bátorság és a becsület! —feleli határozottan a mi vezérünk. — Hát csak gyertek! — henceg Firtyók. — Elég leszek magam is! — szól Józsi — Remélem, te se kívánsz segítséget magadnak. Firtyók habozik. Úgy látszik, nem ezt várta, de aztán dobbant egyet. — Hát csak rajta, ha mersz! Nagy Józsi lépked fölfelé. Fittyók serege nekiindul, hogy rárohanjon. — Előbb majd én! — kiált a vezérük. — Maradjatok csak! — Most durrantsak? — kérdi Jancsi. —• Ne még! Most a vezérek viaskodnak! ■— intem le suttogva. — Az más! És csak várunk. Nagy Józsi fölfelé törhet, de Firtyók, úgy látszik, visszataszítja. Józsi huppanik, de ugyanakkor Firtyók is pottyan. Azt hiszem, elkapta a mi vezérünk estében a lábát. A másik pillanatban Józsi már a partra toppan. Firtyók népe rá akar rohanni. Firtyók maga is fölugrik.