Dunántúli Tanítók Lapja, 1926 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1926-04-01 / 7. szám

1926 április 1 DUNÁNTÚLI TANÍTOK LAPJA 15 A meszleni rent. kath. Olvasókör ke­belében­ alakult dalárda Kovách Irén kémtettavató rendezése mellett tartotta meg­­ misiiciusi ünnepélyét. A megnyitó beszédet Kovách Irén kám­tortanitó tar­totta, majd pedig Mészáros Ferenc plé­bános mondáit telkes beszédet. A hos­­­szú műsort sok hazafias szavalat ési énekszám gazdagította. A szalafői levente-egyesület sport­­felszerelése javára 13-án és 11-én este az iskola termében szintelőadást ren­dezett Hamza József tanító, levente­­egyleti vezető rendezésé­vel. Színre ke­rültek: 1. Tóth Lidi egy felvon­ásos nép­színmű. 2. Kolozsvári sétatéren. Énekli Lugosi Ferenc, harmoniumon kíséri Hamza József. 3. Szent bokréta. Ir­redenta színjáték egy felvonásban. A­ szombathelyi Haladás cserkész- és leventecsapat 11-én este a műhelyi étteremben, ünnepelte március idusát. Ünnepi beszédet Kovács József ev. lel­kész tartott. A műsoron két hatásos színdarab is szerepelt. LEVENTESZÍV Szakállas Kitykirity — Regény. — írta: Finta Sándor. VIII. Mienk a Rábatöltés ! Szombatra ismertem már a bra­­nyiszkói diadalt s azt képzeltem el, én leszek az esti harc Coronidesze, aki megkerüli majd Filigrával a küz­­ködő hadakat s olyan lármát csapok másodmag­ammal Firtyókék mögött, mintha fél Újváros gyerekserege akar­ná őket hátbatámadni. Meg is mondtam a tervemet Nagy Józsinak. Mosolyogva hallgatta és azt felelte: — Nem is igen kerül verekedésre sor. Legfeljebb a két vezér kapaszko­dik egy kicsit egybe majd a csapa­tok helyett. De azért megteheted, ha kedved van rá. Filigra titkos vigyorgással húzódott mellém, hogy örömest jön velem. Ö is ilyenfélét gondolt. El is indultunk úgy hat óra tájban a Rábatöltésre. Mi ketten a hosszu­­hidnak tartottunk, hogy lehúzódjunk a vízpartra s úgy kerüljük hátba Firtyókékat. Nagy Józsi pedig egye­nest vágott át a kispiacon és a ka­szárnya közön Firtyókék tanyája felé. Nem volt vele több öt-hat gyereknél. Köztük láttam Tüske Ferkót is, meg a favágónk fiát, Szalma Palit. Géza kisasszony nem is jöhetett velük, mert dolga volt még, de Nagy Józsi nem is akart ilyen nagy segítséget. .Szedtük új lábunkat Filigrával a Rác­ utcán keresztül, hát kibe ütkö­zünk siettünkben az első sarkon, mint az öreg Szakállasból —­ Hová szaladtok? — riad ránk.­­— Háború lesz a töltésoldalon a Az egyházaskeszői leventék lélek emelőén ünnepelték meg márc. 15-ét. A szép ünnepély az iskola egyik tan­termében folyt le, hol nemcsak a le­venték, hanem, a község1 apraja, nagyja megjelent. Az ünnepély programmja a következő volt: 1. Himnusz. 2. Talp 'a magyar, szavalta: Csordás Gyu­la levente. 3. Ünnepi beszéd, tartotta Németh Gyula c. kanonok, esperess­­,plébános­. 4. Élet vagy halál, előadta: Kalmíá­r Lajos levente.. 5. Zengjen a d­al, énekelte a dalá­ da Bogár Viktor ká­­toi­tanitó vezetésével. 6. A magya­rok isten­e, szavalta: Paksi József le­vente. 7. Szózat. A vasszentmiháyi leventék téli ok­tatása sikerrel fejeződött be. A falu vezetői heten,kint kétszer tartottak a leventék részére előadásokat. Előadók voltak: Juhász Mihály káplán, Cweek József körjegyzői, Molnár Antal jegyző­­gyakornok, Mészáros Jenő­­ tanító, Kohl Antal gazdászz, Horváth Imre adóügyi jegyző, Mózes Zsigmond felügyelő és Major Kálmán kántortanító. rábapartiakkal! — kiáltja egy szusz­ra Filigra. — Micsoda? — süvölti Kitykirity. Erre én is magyarázni kezdem a dolgot hátbakerülő tervünkkel együtt. — Hű, a teremfáját, akkor én is ott leszek! — sikkant legényesen a Pékjancsi és már siet is velünk, pe­dig nehéz lehet a süteményes kosár a hátán. Útközben elmondom nekik, hogyan nyerte meg 1849. telén a branyiszkói csatát Guyon tábornok Coronidesz guerilla-főnök segítségével, aki egy zászlóaljjal, két ágyúval és tíz huszár­­trombitással, indult rejtek­hegyi utakon át az osztrákok mögé. Guyon serege csak a jelet várta a táma­dásra. Coronidesz két üres hordóba lövetett ágyúival, amelyek iszonyatos dörgést csaptak. A tíz huszár folyto­nosan riadót fújt a trombitáján. A legénység meg torkaszakadtából kiál­tozta: — Előre! Irány az ellenség! Társaim szájtátva hallgattak. Izga­tottan trappoltak mellettem. — Tyűk, — a parapléját! Ez az én esetem! — kiabálta Kitykirity és szaladt le velünk a sárga folyó mellé. Itt már csak susogva és szuszogva mondtam el az osztrákok ijedelmét és a nagy győzelmet, amelyhez hon­­védeink jutottak a hóval-jéggel bo­rított, sikamlós hegy meredekjein. Filigra fölnevetett és sunyorgatva veregette meg zsebeit. — Csak nem köveket hoztál ma­gaddal? — kérdeztem megrökönyöd­ve. — Hiszen a Józsi nem engedte meg! — Eszem ágában sincs! —mondta Filigra, amire megnyugodtam. Már láttuk a töltésen az ugráló ellenséget. Valamennyinél volt harci szerszám. Kard, puska, seprünyél, ifj. S mindenik papírcsákót viselt a fe­jén. Fittyókot is észrevettük. Katona­ruhásan járkált, mint valami gene­rális. Egy kicsit meghökkentünk. — Hiszen ezek nagy csatára ké­szülnek! — ijedeztem magam is. — És nekünk semmi fegyverünk sincs! — Hát e kutya! — dörmögött Jancsi és a zsebéből előrántott pisz­tollyal hadonászni kezdett az orrunk előtt. Ettől még jobban megrettentem. — Az Isten áldjon meg, Jancsi ! Csak nem akarsz embert ölni? — Evvel? — fitymálta le Kitykirity a fegyvert. — Isten , csak kutya­riasztó! Jó ezeknek ez is. Akkorát durrantok vele, hogy mind elszalad­­nak! Most már nevettünk a dolgon s óvatosan kezdtünk mászni a töltés­oldal füvében, hogy észre ne vegye­nek. Igaz, hogy nem is lesték a vizet, mert csapatunk az utca felől köze­ledett. Amikor észrevették Firtyókék a mi maroknyi seregünket, fölujjongtak: — Isten csak hatan vannak mind­össze, mink meg kétszerannyian! Hurrá! Éljen! — kiabálták össze­vissza és csatarendbe sorakoztak nagy félkörben, Firtyók mögött. Hamarosan elhallgattak és némán várták Józsi érkezését. Szivdobogva kúsztunk mögéjük s Jancsi pókkosarát toltuk védőpajzsul fejünk fölé. Percekig tartó csönd következett. A járókelők is messze jártak a csa­tatértől. Csak Nagy Józsi mezítlába­sainak cappogása hangzott föl, amint megálltak, a töltés följárója előtt. — Itt vagyunk! — szólal meg sze­líden Nagy Józsi. — Csak ennyen? — kérdi a töltés tetejéről Firtyók. — Nem a szám a fontos, hanem az erő, a bátorság és a becsület! —­­feleli határozottan a mi vezérünk. — Hát csak gyertek! — henceg Firtyók. — Elég leszek magam is! — szól Józsi — Remélem, te se kívánsz se­gítséget magadnak. Firtyók habozik. Úgy látszik, nem ezt várta, de aztán dobbant egyet. — Hát csak rajta, ha mersz! Nagy Józsi lépked fölfelé. Fittyók serege nekiindul, hogy rárohanjon. — Előbb majd én! — kiált a vezé­rük. — Maradjatok csak! —­ Most durrantsak? — kérdi Jancsi. —• Ne még! Most a vezérek vias­kodnak! ■— intem le suttogva. — Az más! És csak várunk. Nagy Józsi fölfelé törhet, de Firtyók, úgy látszik, vissza­­taszí­tja. Józsi huppanik, de ugyan­akkor Firtyók is pottyan. Azt hiszem, elkapta a mi vezérünk estében a lábát. A másik pillanatban Józsi már a partra toppan. Firtyók népe rá akar rohanni. Firtyók maga is fölugrik.

Next