Dunántúli Tanítók Lapja, 1935 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1935-07-01 / 13-14. szám

Szombathely, 1935, jul. 1—15. Előfizetési óra évi 12 aranypengő. Amennyiben ugyanaz az előfizető ugyanarra a címre több példányt is rendel, úgy a további példányok éra évi 8 ar. P. Meghirdetett kedvezményeink érvényesek. Egyes szám ára 2 aranypengő. Felelős szerkesztő: FINTA SÁNDOR Táraszerkesztők: ÉZSŐL FÁBIÁN, Sopron. ÚJLAKI GÉZA, Győr. TIMAFFI ENDRE, Moson. 1USITS GYULA, Keszthely. Felelelős kiadó: BENDEFY LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Szombathely, Vérmegyeháza, földszint, 8. Hivatott. órák: Minden kedden 1. pénteken délelőt 10— 12-ig. HlSl«K MAOYAíbtoiAo ”*LTAM4DAsa OUHANTUKi XI. évfolyam. 13.-14. sz. Dunántúli Tanítók Lapja 12b l Tek. Szív. Pedagógiai Könyvtár Vill. Mária Terézia-tér 8. Bpest -vármegyei tanítóegyesületek, kir. tanfelügyelőségek, worm. _____...gw» » •creme-egyesületek hivatalos közlönye. A Vas-, Sopron-, Zala-, Győr-, Moson-,Veszprém, Somogy-, BaranyaTolna-, és Komárom vármegyék hitfelekezeti iskolái részére egyházfőhatóságilag ajánlott tanügyi lap . A vármegyei iskolán kivüli népművelési bizottságok hivatalos lapja Néhány kalász a tanítók tarlójáról iudit : Kovács Dezső, ÎWuvakeresztu v alahányszor eszembe jut Széchenyi, — a legnagyobb magyar — aki nagyúri szórakozásairól lemondva, gyalog indult el barátjával , Wesselényi báróval világot látni, hogy tapasztalatait majdan hazája javára fordítsa, mindig a legnagyobb csodálattal és tisztelettel adózom nemes emlékének. Csodálom akaratát, mely képessé tette arra, hogy magát a könnyelmű, költekező életből a testi és szellemi tétlenségből kiszakítva, a komoly munka szerére, lépjen; ugyanakkor pedig tisztelem elhatározását, mely a választás pillanatában őt a fárasztóbb, de egyúttal emberibb s hozzá mindenképpen méltóbb útra terelte. És szem előtt tartva nemes szándékát, igaz szeretettel zárom ragyogó emlékét újra, meg újra szivembe. Benne kicsiségem nem csak példaképet: a tanítók tanítóját,— de egyben a kálváriás tanítósors beteljesülését is látja. Mintha hallanám az általa joggal hangoztatott s máig is közszájon forgó szózatot: „Ne szeresd a hazát cifra szóval, hanem tégy érette !“ Nagy ész, nagy akarat és még nagyobb _ áldozatkészséggel párosuló — hazaszeretete azok a momentumok, a melyek emlékének fölidézésekor lelkijüket megragadják. Tehetség, akarat, hazaszeretet. E három tényező volt az, mely Széchenyit a nemzet tanítójává tette. S ugyanezen három tulajdonság az, a mely a ma tanítójának is kell, hogy értéket adjon, mely minket is kell, hogy ösztönözzön, tüzeljen arra a munkára, amely, ha Széchenyi útjáról le nem térünk, tán hamarabb, mintsem gondolnánk, a haza feltámasztásához vezet. A tanító felelőssége mindig nagy volt, a világháború után bekövetkezett országromlással pedig óriásivá növekedett. Mert sokoldalúvá lett az élet s vele az élet hőse : az ember, maradhatott-e ezek után egyedül a pedagógus a régi ? ! Nem. A tanítónak alkalmazkodnia kellett a kor kívánalmaihoz és elmondhatjuk, hogy alkalmazkodott is. Ma a tanító a szoros értelemben vett hivatásán kívül a béke katonáinak, a leventéknek oktatója, a hitelt keresők bankárja, (e szónak nem legújabbkeletű értelmezésében !) az olcsón vásárolni akarók kereskedője, (Hangyavezető), a háziipart űzők mestere, mintagazda, ha kántor is egyúttal : a templomban az áhitat emelője s a templomon kívül a szomorú jelen bajait feledtetni akaró énekkarok dalosledvü karnagya. És utoljára hagytam, bár nem utolsó sorban : a nép testi és lelki életének figyelmes szemű szemlélője, gyakran pedig orvosa. Ma, amikor a sokféle válság és munkanélküliség hatása folytán immár a falvak népe is egyre nyugtalanabb viselkedést árul el, a tanítónak az imént felsorolt sokoldalú munkásságából éppen az utoljára említettet tartom kiemelendőnek és hangsúlyozandónak, mégpedig nemcsak a testi, de lelki vonatkozásban is. ..! A falun is észlelhető mozgolódás (szociálista, nyilas) egyik oka kétségkívül a lerongyolódott társadalom nehéz életküzdelmében, mondhatni: nyomorában keresendő, beigazolt tény azonban az is, hogy e mozgalmak szítói és irányítói között olyanok is vannak, akiknek szája ízét a nyomor soha se rontotta meg, sőt akik a nyomorból is vagyonokat tudnak összeharácsolni. Mert volt nyomor azelőtt is, minden időben, de az, az izgatás hiányában nem is tűnt fel. Ám a jelen század 20-as éveinek gazdasági fellendülése oly igényessé tette az azelőtt kevéssel beérő, egyszerű falusi népünket is, hogy a régi (sőt kissé tán annál is nehezebb) állapotba való visszajutás immár szinte elviselhetetlennek tűnik fel előtte. Innét van az, hogy az izgatók olyan eredményeket érhettek el, aminőkre ők maguk sem számítottak. A mezőgazdasági termékek árhanyatlása mellett a falvakra is kiterjedt munkanélküliség csak fokozza a bajt s a falvak népét felbújtogatni akarók malmára hajtja a vizet. Pedig, hogy a munkanélküliség mit jelentett már a régi időkben is, arra nagyszerűen mutatott rá Stanford Smith, a kitűnő angol történész is, aki a római birodalom bukását is erre vezti vissza. Megállapításai szerint ugyanis a tényleges munkanélküliek gabonával való ellátása rengeteg munkakerülőt termelt ki, akiknek eltartására a földművesek nem vállalkoztak. Az ingyen búza- és lisztkiosztás tehát már 2500 évvel ezelőtt csődöt mondott. Az elégedetlenség megszüntetésén a kormányzat fáradhatatlanul dolgozik, az ennek nyomán fakadó friss gazdasági vérkeringés és ezzel a bajok javulása azonban még nem tudjuk, mikor válik érezhetővé. A szellemi munkanélküliek számának csökkenését célozza az a kultuszminiszteri rendelet, amely az ú. n. rostavizsgáról intézkedik. Szerintem azonban helyesebb lenne, ha ehelyett a felvételi vizsgát hoznák be, illetőleg szigorítanák meg. Sok-sok hiába kidobott pengő maradna így sok esetben a szegény szülők zsebében. De a magyarosítás szempontjából is előnyös lenne ez, mert a gyermekeit tovább taníttatni akaró idegen anyanyelvű honfitársaink nem lelkesednének úgy az anyanyelvükön való tanításért, hanem számbavéve földrajzi elhelyezkedésüket, törekednének a magyar nyelv minél tökéletesebb mérvű elsajátítására. Ezt pedig én, a magyar nyelvű oktatás egész vonalán való bevezetésével látom megoldhatónak. ( ț 1 Sajnos, ma az a helyzet, hogy nemcsak a szellemi munkanélküliek ismerkednek meg a nélkülözéssel (sőt sokszor a koplalással), hanem igen gyakran az állásban lévők is. Ezen az állapoton s a belőle folyó visszás helyzeten majd csak egy generális fizetésrendezés segít, melynek nyomán megvalósul a régi óhaj s a fizetését minden rendű és rangú tisztviselő egy helyről és pedig az állam pénztárából kapja. Kétségtelen, hogy a fizetés részben vagy egészben való elmaradása lehangolja és sokszor a leglehetetlenebb helyzetbe sodorja a szenvedő alanyt, mégis be kell látnunk, hogy ezen nem a szenvedélyes kifakadások segítenek. Mint ahogy azok a báránybőrbe bújt farkasok sem, akik ilyenkor magukat a legnagyobb emberbarátnak mutatják, hogy minél több nélkülözőt terelhessenek a szélsőségesek táborába. Ilyenkor példaképül állhat előttünk az az erdélyi tanítótestvérünk, aki, minthogy hat hónapig nem kapott semmi fizetést s a végén napokon át koplalni volt kénytelen, mégis munkája végzése közben hullott ájultan az iskola padlójára.