Dunaújvárosi Hírlap, 1969. november (14. évfolyam, 87-95. szám)
1969-11-21 / 93. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1969. NOVEMBER 21., PÉNTEK Másodszor is Búcsú a Holdtól-úton hazafelé Befejeződött Conrad és Bean második holdsétája is. A „séta” megjelölés azonban ebben az esetben kevéssé helytálló, mert a két űrhajós — bár csak mindössze másfél kilométeres utat tett meg az égitest felszínén a csaknem négy órás expedíció alatt, komoly munkát végzett. Az Intrepid holdkomp két utasa több különböző kisebb és nagyobb kráter környékéről összesen mintegy 25 kilogrammnyi kőzetmintát gyűjtött be, felkereste a Surveyor automatikus űrállomás holdon lévő részét és leszerelte annak tv kameráját, valamint több más alkatrészt hogy a földre hozza vissza azokat. A második holdséta egyik legfontosabb manővere volt a Surveyor felkeresése.. Az automatikus űrállomás 1967 áprilisában simán leszállt a Holdra és több mint hatezer felvételt továbbított a Földre az égitestről. Az űrállomás mechanikus berendezése kisebb árkot is ásott, hold felszínének tanulmányozására. Conrad és Bean teljes épségben találta a Surveyort, amelytől holdkomjuk csak mintegy 200 méterre szállt le. Az űrhajósok eredetileg azt jelentették a földi irányító központnak, hogy az űrállomás külseje elszíneződött, az eredeti kék és fehér helyett világosbarna lett, de később úgy vélték, hogy csak portakaró borítja s egy helyen óvatosan le is törölték. Az Intrepid utasai meglepően könnyen mozogtak a Hold felszínén és nehézség nélkül ereszkedtek le az úgynevezett Surveyor kráter oldalán is. A kőzetmintákat a földi irányító központ utasításaiban kijelölt helyeken gyűjötték be. Valamennyi mintát számozott zacskóban helyezték el, eltávolítása előtt még a talajon lefényképezték és részletesen le is írták a földi irányító központnak. A mintákat ládában elhelyezve, érintetlenül hozzák vissza a földre. A két holdséta együttes eredménye összesen mintegy 50 kilogrammnyi holdkőzet lesz. Az űrhajósok védőöltözete kifogástalanul működött és mindvégig igen jó volt rádiókapcsolatuk egymással és a földdel. Nem sikerült azonban a televíziós közvetítés: a tvkamera még az első közvetítésnél elromlott s nem tudták megjavítani. Ezt is visszahozzák a földre, kivizsgálásra. A második holdséta Conrad számára csaknem pontosan négy órás volt, Bean, aki másodiknak szállt ki és elsőnek tért vissza az Intrepid kabinjába, ennél valamivel rövidebb időt töltött az égitest felszínén. Mindketten jól bírták a munkát, mindvégig kiváló hangulatban voltak és hallhatóan nagy élvezettel teljesítették feladataikat, tréfálkozva egymással és a földi központtal. Az űrhajósok részletesen számoltak be minden lépésükről. Az asztronaaták középeurópai időszámítás szerint körülbelül 15 óra után szálltak fel az égitestről, mintegy négy órával később holdkompjukat összekapcsolták az űrkabinnal, amelyben harmadik társuk, Gordon egyedül keringett az égitest körül. Gordon egyébként Intrepidet az égitest megfigyelte az felszínén és többször is kapcsolatban volt két társával. (MTI) Ez történt tegnap a Holdon Több mint másfél órával az eredetileg tervezett időpont előtt kezdte meg második holdsétáját az Apollo 12 holdkompjának két utasa, Charles Conrad és Alan Bean. Magyar idő szerint reggel öt óra tájban először Conrad, majd Bean hagyta el az űrkabin belsejét. A két űrhajós előbb a holdkomp oldalára szerelt tartályból kivette a szükséges szerszámokat: ásót, fogót, kanalat, drótvágót és a kőzetminták begyűjtésére szolgáló zsákokat. Leszerelték a használhatatlanná vált tvkamerát is. Földi utasításra ezt követően a tudományos berendezéseket ellenőrizték, mert a hold esetleges atmoszféráját mérő műszer nem működött. Fényképfelvételt készítettek napszél-vizsgáló berendezésről, majd hozzáfogtak a geológiai felderítéshez, amelynek során különböző kráterekből gyűjtöttek kőzetmintákat. A „hóember” fejét képező kráter oldaláról köveket emeltek ki, ezeket a kráterbe dobták, hogy ezzel ellenőrizhesse a földi központ, milyen hatást kelt a szeizmikus mérőműszerben. Felkerestek két kisebb krátert is mintagyűjtés végett, mivel a geológusok feltételezése szerint az egyik kráter peremén olyan kőzet van, ami a holdkéreg mélyebb rétegeiről került felszínre, a másik viszont frissen keletkezett, ezért az ott lévő anyag csak rövid ideje van kitéve a sugárzásnak. Conrad és Bean, magyar idő szerint 7 óra 30 perckor elérte a Surveyor Hold-szondát, amely leszállásakor 6315 televíziós felvételt készített a Holdról. A két űrhajós első észrevétele az volt, hogy az eredetileg fehérre, illetve egyes helyeken kékre festett Surveyor világos, sőt néhol sötétbarna színeket öltött. A másik észrevételük az volt hogy a Hold-kráter, amelyben a Surveyor két éve nyugszik, nem olyan meredek, mint ahogy korábban gondolták. Az űrhajósok arról is beszámoltak, hogy a Hold-szondát elég vastag porréteg borítja. Számtalan fényképfelvételt készítettek az űrállomásról, mégpedig a Houstoni központ által megadott szögekből. Ezt követően folytatták a kőzetgyűjtést a kráter környékén, majd a Surveyorból az utasítások szerint kiszerelt berendezésekkel megindultak a Holdkomp felé. Közvetlenül az Intrepid mögött újabb rendkívül köves kráterrre találtak. Conrad véleménye szerint a kráter nagyon régi lehet és valószínűleg sokkal nagyobb volt. A két űrhajós második Hold-sétájuk megkezdése után 3 óra 16 perccel, magyar idő szerint 8 óra 26 perckor a houstoni központtól utasítást kapott a Hold-séta befejezésére, bár a két űrhajós több ízben kérte sétájuk meghosszabbítását, a központ nem adott engedélyt a további kőzetgyűjtésre és ennek megfelelően elsőnek Bean, majd őt követve Conrad beszállt a holdkompba. ESTI FÉNYEK A FŐTÉREN Megszüntették a részesedési alap kategória szerinti felosztását Ülést tartott a Minisztertanács Tegnap ülést tartott a Minisztertanács. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Fehér Lajosnak, kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját a VDK kormányküldöttségével folytatott tárgyalásról, valamint Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját KGST Állandó Bizottságának üléséről. A kormány megvitatta az 1970. év népgazdasági fejlesztési tervét, valamint a munkaügyi-, igazságügyi miniszter és az OMFB elnökének előterjesztését. A Szakszervezetek Országos Tanácsa javaslatára a munkaügyi miniszter előterjesztést készített a részesedési alap kategóriák szerinti felosztásának megszüntetésére, melyet a kormány elfogadott. Határozatot hozott arra, hogy a részesedési alap felosztását, felhasználásának módját vállalati hatáskörbe kell utalni. Ugyanakkor továbbra is alkalmazni kell a differenciált anyagi ösztönzést, mely biztosítja a dolgozók közvetlen érdekeltségét a vállalati nyereség növelésében. Ezért a részesedési alap felosztásánál továbbra is figyelembe kell venni a végzett munka hatékonyságát, fontosságát, a munkaviszonyban eltöltött időt, valamint az átlagosnál nagyobb fizikai igénybevételt. A részesedési alapból — a kollektív szerződésben történő szabályok szerint — minden dolgozó kaphat évközi jutalmat, nyereségprémiumot és évégi részesedést. Az évvégi részesedés felosztásának alapját minden dolgozónál az éves kereset képezi. A magasabb vezetőállású dolgozók nyereségprémiumát, jutalmát és évvégi részesedését a felügyeleti szerv határozza meg, véve a vállalat gazdasági figyelembe eredményeit, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulását. A határozat intézkedik a magasabb vezetőállásúak eddigi prémiumátalányának differenciált alapbéresítésére, fenntartva a veszteséges gazdálkodással járó anyagi következményeket. Az intézkedés visszamenőleg, 1969. január 1-től érvényes, ami azt jelenti, hogy az évvégi részesedés felosztására már 1970-ben a módosítás szerint kerül sor. A kormány felhívta a munkaügyi minisztert, hogy a Szakszervezetekkal egyetértésben Országos Tanácsa1969. december 31-ig szabályozza a részesedési alap felosztásának új rendszerét. A Minisztertanács ezután a vízgazdálkodást és az idegenforgalmat érintő ügyeket, és más előterjesztéseket tárgyalt. yyyyyyyyyyyyyyyywyyywyyyyyyy SZÍVESSÉG ÉS HÁLA Találkoztam emberekkel, akik azért nem kérnek szívességet, mert nem akarnak hálásak lenni. Mások azért nem tesznek szívességet, mert utálják, ha hálálkodnak érte. De vajon, ez az igazi probléma? Vajon, a szívesség és a hála valóban szükségszerűen összetartozó fogalom? Csak keveseknek adatott meg közülünk, hogy a formailag „legyen szíves"-sel kezdődő mondatokon túl, a szó mélyebb értelmében is, ne kérjen szívességet. Ha tiltakozott is ellene, egyszer előbb, utóbb rákényszerült, így hát a társadalom felnőtt tagjai, szinte kivétel nélkül ismerik az érzést, azt a leginkább megalázó (egyeseknél azonban hiúságot tápláló) tudatot, hogy: most szívességet kapok. Őszintén szólva irigylem azokat, akik még nem kaptak szívességet, akik még nem próbálták behajtani a szívesség ellenértékét. Sokkal kevesebb gondjuk, lelki háborújuk van nekik, mint akik már kaptunk. A szívesség tárgya általában szükségletet elégít ki. Kapok szöget, de csak pult alól, kapok illendő bánásmódot, mosolyt stb. (de ha ezeken a helyeken lenne pult, akkor ezt is az alól). Kapok megannyi dolgot, amire szükségem van. De általában olyan dolgokra van szükségem, amelyeket tulajdonképpen szívesség nélkül is kapnom kellene, amely munkám, netán pénzem után, a történelem mai állása szerint engem jószerével meg is illet. Velem azonban el akarják és lassan el tudják hitetni, hogy nem a jogaimmal élek, hanem szívességet kapok. Szívességet, mégpedig azért, mert egyesek szerint a szívesség és a hála összetartozó fogalom. S ha én a szívességre, akkor ők a hálára tartanak számot. A hálaérzet — bár nem erős oldalunk, mégis — hozzátartozik életünkhöz. Szép erénye az embernek. Az ember általában hálás életéért, szabadságáért, egyszóval olyan dolgokért, amelyekről még véletlenül sem akarják vele elhitetni, hogy szívessé. Mert anyánk nem szívességből hozott bennünket a világra, fáradt, ismeretlen katonák nem szívességből hozták el számunkra a szabadságot, és tanítónk a falusi elemi iskolában, vagy az egyetemi katedrán, nem szívességből magyarázott. És mégis, irántuk hálával élünk. Irántuk, akik nem azért tették, hogy belőlünk kiprovokálják ezt az érzést. Hálásak vagyunk életünkért, szabadságunkért, neveltetésünkért. De húsz fillér órabéremelésért vajon illik-e hálát kérni, illik-e hálát adni cserében? Egyiket sem illik. De hát ez legyen az első és utolsó illetlenségünk. Helyenként azonban ez az illetlenség már-már szemtelenségbe csap át. Pimaszságba, ahol a szívesség és a hála közönséges piaci árucikké lesz, ahol a szívesség csereértéke a hála. Áruvá degenerálódik az emberi segítőkészség és a köszönet, áruvá, amelyben akár vesz, akár elad az ember, kénytelen kelletlen önmagát adji, veszi. Vannak munkahelyek és mikrotársadalmak, ahol az emberek egymás közti viszonyát már szinte csak a szívesség és hála jellemzi. Az egyik ember szívességet tesz, akármit is tesz, a többi sok pedig köteles ezért hálát érezni. Az ilyen közösségekben poshadt a levegő, innen menekülnek az emberek. Ezekben a közösségekben formálódnak ki téves nézetek főnök és beosztott szocialista viszonyáról, vezetők és vezetettek társadalmi különbségéről. És így magasztosodik a szívességtévő a „társadalommá”, és így provokálja ki és zsebeli be önmaga azt a hálát, amelyet a társadalom tulajdonképpen nem is vár a kérdéses „szívességért”. Szívességért, amely nem is szívesség, hanem kötelesség. Mert segíteni, jót tenni, igazságot szolgáltatni, ahol erre lehetőségünk van, tulajdonképpen emberi kötelességünk. És aki a kötelességét szívességnek játssza ki, az egyéb gyalázatosságokra is képes. Miskolczi Miklós