Dunaújvárosi Hírlap, 1969. november (14. évfolyam, 87-95. szám)

1969-11-21 / 93. szám

VILÁ­G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGA ÉS A VÁROSI TAN­ÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM ÁRA 1 FORINT 1969. NOVEMBER 21., PÉNTEK Másodszor is Búcsú a Holdtól-úton hazafelé Befejeződött Conrad és Bean má­sodik holdsétája is. A „séta” megje­lölés azonban ebben az esetben ke­véssé helytálló, mert a két űrhajós — bár csak mindössze másfél kilo­méteres utat tett meg az égitest fel­színén a csaknem négy órás expe­díció alatt,­­ komoly munkát vég­zett. Az Intrepid holdkomp két utasa több különböző kisebb és nagyobb kráter környékéről összesen mintegy 25 kilogrammnyi kőzetmintát gyűj­tött be, felkereste a Surveyor auto­matikus űrállomás holdon lévő ré­szét és leszerelte annak tv kamerá­ját, valamint több más alkatrészt hogy a földre hozza vissza azokat. A második holdséta egyik legfon­tosabb manővere volt a Surveyor felkeresése.. Az automatikus űrállo­más 1967 áprilisában simán leszállt a Holdra és több mint hatezer felvé­telt továbbított a Földre az égitest­ről. Az űrállomás mechanikus be­rendezése kisebb árkot is ásott, hold felszínének tanulmányozására. Conrad és Bean teljes épségben találta a Surveyort, amelytől hold­­komjuk csak mintegy 200 méterre szállt le. Az űrhajósok eredetileg azt jelentették a földi irányító központ­nak, hogy az űrállomás külseje el­­színeződött, az eredeti kék és fehér helyett világosbarna lett, de később úgy vélték, hogy csak portakaró bo­rítja s egy helyen óvatosan le is tö­rölték. Az Intrepid utasai meglepően könnyen mozogtak a Hold felszínén és nehézség nélkül ereszkedtek le az úgynevezett Surveyor kráter oldalán is. A kőzetmintákat a földi irányító központ utasításaiban kijelölt helye­ken gyűjötték be. Valamennyi min­tát számozott zacskóban helyezték el, eltávolítása előtt még a talajon lefényképezték és részletesen le is írták a földi irányító központnak. A mintákat ládában elhelyezve, érin­tetlenül hozzák vissza a földre. A két holdséta együttes eredménye összesen mintegy 50 kilogrammnyi holdkőzet lesz. Az űrhajósok védőöltözete kifo­gástalanul működött és mindvégig igen jó volt rádiókapcsolatuk egy­mással és a földdel. Nem sikerült azonban a televíziós közvetítés: a tv­­kamera még az első közvetítésnél el­romlott s nem tudták­ megjavítani. Ezt is visszahozzák a földre, kivizs­gálásra. A második holdséta Conrad szá­mára csaknem pontosan négy órás volt, Bean, aki másodiknak szállt ki és elsőnek tért vissza az Intrepid kabinjába, ennél valamivel rövidebb időt töltött az égitest felszínén. Mindketten jól bírták a munkát, mindvégig kiváló hangulatban vol­tak és hallhatóan nagy élvezettel tel­jesítették feladataikat, tréfálkozva egymással és a földi központtal. Az űrhajósok részletesen számoltak be minden lépésükről. Az asztronaaták középeurópai idő­számítás szerint körülbelül 15 óra után szálltak fel az égitestről, mint­egy négy órával később holdkomp­jukat összekapcsolták az űrkabinnal, amelyben harmadik társuk, Gordon egyedül keringett az égitest körül. Gordon egyébként Intrepidet az égitest megfigyelte az felszínén és többször is kapcsolatban volt két társával. (MTI) Ez történt tegnap a Holdon Több mint másfél órával az erede­tileg tervezett időpont előtt kezdte meg második holdsétáját az Apollo 12 holdkompjának két utasa, Char­les Conrad és Alan Bean. Magyar idő szerint reggel öt óra tájban először Conrad, majd Bean hagyta el az űrkabin belsejét. A két űrhajós előbb a holdkomp oldalára szerelt tartályból kivette a szüksé­ges szerszámokat: ásót, fogót, kana­lat, drótvágót és a kőzetminták be­gyűjtésére szolgáló zsákokat. Lesze­relték a használhatatlanná vált tv­­kamerát is. Földi utasításra ezt kö­vetően a tudományos berendezéseket ellenőrizték, mert a hold esetleges atmoszféráját mérő műszer nem mű­­­ködött. Fényképfelvételt készítettek napszél-vizsgáló berendezésről, majd hozzáfogtak a geológiai felde­rítéshez, amelynek során különböző kráterekből gyűjtöttek kőzetmintá­kat. A „hóember” fejét képező krá­ter oldaláról köveket emeltek ki, ezeket a kráterbe dobták, hogy ezzel ellenőrizhesse a földi központ, milyen hatást kelt a szeizmikus mé­rőműszerben. Felkerestek két kisebb krátert is mintagyűjtés végett, mivel a geológusok feltételezése szerint az egyik kráter peremén olyan kőzet van, ami a holdkéreg mélyebb réte­geiről került felszínre, a másik vi­szont frissen keletkezett, ezért az ott lévő anyag csak rövid ideje van ki­téve a sugárzásnak. Conrad és Bean, magyar idő sze­rint 7 óra 30 perckor elérte a Sur­veyor Hold-szondát, amely leszállá­sakor 6315 televíziós felvételt ké­szített a Holdról. A két űrhajós első észrevétele az volt, hogy az eredetileg fehérre, illetve egyes he­lyeken kékre festett Surveyor vilá­gos, sőt néhol sötétbarna színeket öltött. A másik észrevételük az volt hogy a Hold-kráter, amelyben a Surveyor két éve nyugszik, nem olyan meredek, mint ahogy koráb­ban gondolták. Az űrhajósok arról is beszámoltak, hogy a Hold-szondát elég vastag porréteg borítja. Szám­talan fényképfelvételt készítettek az űrállomásról, mégpedig a Hous­toni központ által megadott szögek­ből. Ezt követően folytatták a kő­zetgyűjtést a kráter környékén, majd a Surveyorból az utasítások szerint kiszerelt berendezésekkel megindultak a Holdkomp felé. Közvetlenül az Intrepid mögött újabb rendkívül köves kráterrre ta­láltak. Conrad véleménye szerint a kráter nagyon régi lehet és való­színűleg sokkal nagyobb volt. A két űrhajós második Hold-sétájuk meg­kezdése után 3 óra 16 perccel, ma­gyar idő szerint 8 óra 26 perckor a houstoni központtól utasítást ka­pott a Hold-séta befejezésére, bár a két űrhajós több ízben kérte sétájuk meghosszabbítását, a központ nem adott engedélyt a további kőzetgyűj­tésre és ennek megfelelően elsőnek Bean, majd őt követve Conrad be­szállt a h­oldkompba. ESTI FÉNYEK A FŐTÉREN Megszüntették a részesedési alap kategória szerinti felosztását Ülést tartott a Minisztertanács Tegnap ülést tartott a Miniszter­­tanács. Meghallgatta és jóváhagyó­lag tudomásul vette Fehér Lajosnak, kormány elnökhelyettesének tájé­koztatóját a VDK kormányküldött­ségével folytatott tárgyalásról, vala­mint Apró Antalnak, a kormány el­nökhelyettesének tájékoztatóját KGST Állandó Bizottságának ülésé­­­ről. A kormány megvitatta az 1970. év népgazdasági fejlesztési tervét, vala­mint a munkaügyi-, igazságügyi mi­niszter és az OMFB elnökének elő­terjesztését. A Szakszervezetek Országos Ta­nácsa javaslatára a munkaügyi mi­niszter előterjesztést készített a ré­szesedési alap kategóriák szerinti felosztásának megszüntetésére, me­lyet a kormány elfogadott. Határo­zatot hozott arra, hogy a részesedési alap felosztását, felhasználásának módját vállalati hatáskörbe kell utalni. Ugyanakkor továbbra is al­kalmazni kell a differenciált anyagi ösztönzést, mely biztosítja a dolgo­zók közvetlen érdekeltségét a válla­lati nyereség növelésében. Ezért a részesedési alap felosztásánál to­vábbra is figyelembe kell venni a végzett munka hatékonyságát, fon­tosságát, a munkaviszonyban eltöl­tött időt, valamint az átlagosnál na­gyobb fizikai igénybevételt. A része­sedési alapból — a kollektív szerző­désben történő szabályok szerint — minden dolgozó kaphat évközi jutal­mat, nyereségprémiumot és évég­i részesedést. Az évvégi részesedés felosztásának alapját minden dolgo­zónál az éves kereset képezi. A magasabb vezetőállású dolgo­zók nyereségprémiumát, jutalmát és évvégi részesedését a felügyeleti szerv határozza meg, véve a vállalat gazdasági figyelembe eredmé­nyeit, a dolgozók élet- és munkakö­­rülményeinek alakulását. A határo­zat intézkedik a magasabb vezetőál­­lásúak eddigi prémiumátalányának differenciált alapbéresítésére, fenn­tartva a veszteséges gazdálkodással járó anyagi következményeket. Az intézkedés visszamenőleg, 1969. január 1-től érvényes, ami azt jelen­ti, hogy az évvégi részesedés felosz­tására már 1970-ben a módosítás szerint kerül sor. A kormány felhív­ta a munkaügyi minisztert, hogy a Szakszervezetek­kal egyetértésben Országos Tanácsa­1969. december 31-ig szabályozza a részesedési alap felosztásának új rendszerét. A Minisztertanács ezután a vízgaz­dálkodást és az idegenforgalmat érintő ügyeket, és más előterjeszté­seket tárgyalt. yyyyyyyyyyyyyyyywyyywyyyyyyy SZÍVESSÉG ÉS HÁLA Találkoztam emberekkel, akik azért nem kérnek szívességet, mert nem akarnak hálásak lenni. Mások azért nem tesznek szívességet, mert utálják, ha hálál­kodnak érte. De vajon, ez az igazi probléma? Vajon, a szívesség és a hála valóban szükségszerűen össze­tartozó fogalom? Csak keveseknek adatott meg közülünk, hogy a for­mailag „legyen szíves"-sel kezdődő mondatokon túl, a szó mélyebb értelmében is, ne kérjen szívességet. Ha tiltakozott is ellene, egyszer előbb, utóbb rákénysze­rült, így hát a társadalom felnőtt tagjai, szinte kivétel nélkül ismerik az érzést, azt a leginkább megalázó (egyeseknél azonban hiúságot tápláló) tudatot, hogy: most szívességet kapok. Őszintén szólva irigylem azokat, akik még nem kaptak szívességet, akik még nem próbálták behajtani a szívesség ellenértékét. Sok­kal kevesebb gondjuk, lelki háborújuk van nekik, mint akik már kaptunk. A szívesség tárgya általában szükségletet elégít ki. Kapok szöget, de csak pult alól, kapok illendő bánás­módot, mosolyt stb. (de ha ezeken a helyeken lenne pult, akkor ezt is az alól). Kapok megannyi dolgot, ami­re szükségem van. De általában olyan dolgokra van szükségem, amelyeket tulajdonképpen szívesség nélkül is kapnom kellene, amely munkám, netán pénzem után, a történelem mai állása szerint engem jószerével meg is illet. Velem azonban el akarják és lassan el tudják hitetni, hogy nem a jogaimmal élek, hanem szívessé­get kapok. Szívességet, mégpedig azért, mert egyesek szerint a szívesség és a hála összetartozó fogalom. S ha én a szívességre, akkor ők a hálára tartanak számot. A hálaérzet — bár nem erős oldalunk, mégis — hozzátartozik életünkhöz. Szép erénye az embernek. Az ember általában hálás életéért, szabadságáért, egy­szóval olyan dolgokért, amelyekről még véletlenül sem akarják vele elhitetni, hogy szívess­é. Mert anyánk nem szívességből hozott bennünket a világra, fáradt, ismeretlen katonák nem szívességből hozták el szá­munkra a szabadságot, és tanítónk a falusi elemi isko­lában, vagy az egyetemi katedrán, nem szívességből magyarázott. És mégis, irántuk hálával élünk. Irántuk, akik nem azért tették, hogy belőlünk kiprovokálják ezt az érzést. Hálásak vagyunk életünkért, szabadsá­gunkért, neveltetésünkért. De húsz fillér órabéreme­lésért vajon illik-e hálát kérni, illik-e hálát adni cse­rében? Egyiket sem illik. De hát ez legyen az első és utolsó illetlenségünk. Helyenként azonban ez az illetlenség már-már szemtelenségbe csap át. Pimaszságba, ahol a szívesség és a hála közönséges piaci árucikké lesz, ahol a szíves­ség csereértéke a hála. Áruvá degenerálódik az emberi segítőkészség és a köszönet, áruvá, amelyben akár vesz, akár elad az ember, kénytelen kelletlen önmagát adji, veszi. Vannak munkahelyek és mikro­társadalmak, ahol az emberek egymás közti viszonyát már szinte csak a szívesség és hála jellemzi. Az egyik ember szívességet tesz, akármit is tesz, a többi sok pedig köteles ezért hálát érezni. Az ilyen közösségekben poshadt a levegő, innen menekülnek az emberek. Ezekben a közösségek­ben formálódnak ki téves nézetek főnök és beosztott szocialista viszonyáról, vezetők és vezetettek társadal­mi különbségéről. És így magasztosodik a szívesség­tévő a „társadalommá”, és így provokálja ki és zsebeli be önmaga azt a hálát, amelyet a társadalom tulajdon­képpen nem is vár a kérdéses „szívességért”. Szíves­ségért, amely nem is szívesség, hanem kötelesség. Mert segíteni, jót tenni, igazságot szolgáltatni, ahol erre le­hetőségünk van, tulajdonképpen emberi kötelességünk. És aki a kötelességét szívességnek játssza ki, az egyéb gyalázatosságokra is képes. Miskolczi Miklós

Next