Dunaújvárosi Hírlap, 1976. december (21. évfolyam, 96-104. szám)

1976-12-28 / 103. szám

1976. december 28., kedd A Hírlap vendége: dr. Zathureczkij György, az egészségügy pártszervezetének titkára — Kedves Zathureczky elvtársi Engedje meg, hogy a D. Hírlap­ben szeretettel szerkesztőségé­köszöntsem. S hadd gratuláljak — utólag is —, az egészségügy párt­szervezetének élére történt megválasztásához. — Köszönöm! — Mozgalmas időpontban került e fontos tisztségbe. Az egészségügyi integráció meg­valósításának küszöbén. Az integráció milyen változást hoz az egészségügyi ellátás­ban, a gyógyító munkában, s ennek megvalósítása mi­lyen politikai feladatokat ró a pártszervezetre és a párt­tagságra? — Az integráció a szocia­lista egészségügyi ellátás megszervezésének fontos ál­lomása; egységes intézmény­­rendszer kialakítása a gyó­gyító-megelőző tevékenység magasabb szintre emelése érdekében. A lényege az, hogy minden beteg az in­tézményrendszeren belül ott és olyan szintű ellátásban részesül, ahol és amilyenre egészségi állapotát tekintve szüksége van. Ahhoz, hogy az új feladatoknak meg tud­junk felelni, a pártszervezet­nek a káder- és személyzeti munka, a tudatformálás, a pártirányítás és a pártellen­őrzés területén kell jelentő­sen előrelépni. — Az egészségügyben mi­lyen sajátos vonásai vannak a pártmunkának? — Sajátos talán annyiban, hogy sokszor érződik a szak­­macentrikusság a pártmun­kában, ami persze nem okoz­hat elkülönülést! Érthető, hogy az egészségügy fejlesz­tési problémái gyakran ke­rülnek megvitatásra a párt­­szervezetben, s ilyenkor a középkáderek, orvosok, as­szisztensek, gondozónők, kisegítő személyzet és gaz­­­dasági-műszaki dolgozók sa­ját munkaterületükön jelent­kező gondokkal foglalkoz­nak. A célunk az, hogy min­den problémát igyekezzünk megoldani, de egyben a dol­gozók szemlélete bővüljön, a közvetlen környezet gond­jain túl mindenki érzékelje az egész intézményrendszer megoldandó feladatait is. Ez egyébként egyik feltétele az integrált egészségügyi intéz­ményrendszer pártirányítá­sának. — Az orvos-egészségügyi dolgozó és a beteg viszonyá­ban gyakorta feszültségek je­lentkeznek. Az ön vélemé­nye szerint milyen okai van­nak ennek? Hogyan lehet e feszültségeket a szocialista egészségügy követelményei­nek megfelelően csökkente­ni? — A szocialista egészség­­ügyi intézményrendszer szer­vezeti és szervezési követel­ményei adottak, a kiteljese­dés fokozatosan végbemegy. Az anyagi-technikai bázis, felszereltség, azaz a beteg­ellátó kapacitás és az igé­nyek között azonban néha aránytalanság jelentkezik. Köztudott, hogy megyénk a lakosságra számított kórházi ágy tekintetében a megyék közötti rangsorban nem áll az elsők között. Ezért a ren­delőintézetekben és a fekvő­beteg-ellátó osztályokon is zsúfoltság jelentkezik, ami feszültséget teremt a beteg­ellátó tevékenység körében. Remélhető, hogy az integ­ráció és a folyamatban lévő intézményfejlesztési beruhá­zási program megvalósulása csökkenti a feszültségeket. A kérdés másik része az egész­ségügyi dolgozók és a bete­gek közötti időnként jelent­kező feszültség emberi ol­dala. Úgy gondolom, hogy a kölcsönös megbecsülés révén és mindenekelőtt a tudati szint emelésével csökkenthe­tők ezek a feszültségek is. Pártszervezetünk fontos tö­rekvése, egészségügy hogy a szocialista követelmény­rendszere a gyógyítás emberi kapcsolataiban is mind tel­jesebben érvényre jusson.­­ A jó munkahelyi légkör nélkülözhetetlen feltétele az eredményes gyógyító mun­kának. Ön szerint ma mi­lyen atmoszféra uralkodik a kórházban, a rendelőintéze­tekben és a körzetekben? — Előrebocsátanám, hogy a gyógyítás kollektív mun­ka. A jó munkahelyi légkör megítélésének kiindulópontja sem lehet más, mint az, hogy ez a kollektivitás mi­lyen fokú és milyen belső tartalommal bír. Úgy vélem, hogy a gyógyító tevékeny­séghez jó a munkahelyi lég­kör, s hadd tegyem hozzá, hogy az integráció révén még tovább javul. Az áttérés szervezési intézkedések egész sorát igényli, tehát bolygat is. De az egyes osztályok, valamint a kórház-rendelő­­intézet-körzet kapcsolat a jelenleginél jóval szorosabb a lesz. Az egyes területek ko­rábbi elszigeteltsége feloldó­dik, s ez nemcsak igényli, hanem hozzá is járul a mun­kakapcsolatok javulásához. — Sok szó esik manapság az orvosi tekintélyről, a gyó­gyító munka tekintélyéről, ön szerint mi alapozhatja meg, és mi ronthatja le ezt a tekintélyt? — Az a véleményem, hogy a szakmai tevékenység és az emberi hozzáállás a tekin­tély alapja. Az első pillanat­tól a gyógyulásig éreznie kell a betegnek, hogy szak­mailag jó kezekben van, em­berileg pedig az ellátásához szükséges gondoskodásban részesül. Betegeink döntő többsége — ezt tapasztalat­ból mondhatom — megelé­gedéssel távozik a kórházból vagy rendeléseinkről. A be­tegtől áramló információ fontos, erősítheti vagy ront­hatja az orvos tekintélyét. Ha például szakintézetbe utalunk beteget, kialakulhat olyan vélemény, hogy lám, itt „nem értenek hozzá”. Pe­dig nem erről van szó. Aho­va utaljuk, ott minden spe­ciális műszer, felszerelés és tapasztalat adott ahhoz, hogy azt a­z ellátást kapja a be­teg, ami szükséges. A szak­intézeteket természetszerűleg úgy kell felfogni, mint bizo­nyos betegségek elleni küz­delemben a szellemi és anya­gi erők tervszerű koncentrá­lását. Akadnak olyan bete­gek is, akik a legkülönbö­zőbb tanácsok, vagy hallo­mások alapján eleve más­hova fordulnak azzal a be­tegséggel, amit itt tökélete­sen lehet gyógyítani. Kétség­telen, hogy az orvos és a beteg közötti bizalom nagyon fontos tényező a tekintély erősítésében. Elég csak arra gondolni, hány máshová köl­tözött ember ragaszkodik a régi körzeti orvosához, ha beteg. — Káder- és személyzeti munka minősége összefügg a gyógyító tevékenység minő­ségével is. Milyennek ítéli meg a helyzetet a kinevezési rendszer életbelépésével, ho­gyan „minősíthetők” a minő­sítések, és a káderutánpót­lás lépést tart-e az élet kö­vetelményeivel? — A négy évre szóló fő­orvosi kinevezés rendszere 1976 januárban lépett életbe. A pozitív fogadtatás mellett — mi tagadás — voltak olyan vélemények is, hogy meg­rendült a bizalom a főorvo­sok iránt. Aligha kell hang­súlyoznom, hogy ez utóbbi nem így van. Mert a megbí­zatás több alkalomra is szól­hat, egészen a nyugdíjig. Sőt, a főorvosi cím birtoká­ban az orvos azután is dol­gozhat. Hogy megszűnt végleges kinevezési rendszer, a­­zt úgy kell értékelni, mint egy ösztönző erőt. Aki e cí­met viseli, annak bizonyí­tania kell, hogy képes meg­felelően vezetni, irányítani, átfogni területe gondjait, meg-megújítani önmagát, — a­­ korszerű követelmények­nek megfelelően. A kényelem csábításával szemben a tett­­rekészséget erősíti. A minő­sítés színvonala sokat fejlő­dött. Konkrétakká váltak a jellemzések. Van bennük ér­tékelő rész, és feladat-meg­határozó rész, mely az elvá­rásokat tartalmazza. A ko­rábbiakat így össze lehet vetni a későbbiekkel, s le­mérhető belőle az egyén fej­lődése. Az öncélú, udvarias­­­­kodó, általánosságokat tar­talmazó minősítéseket mind­inkább felváltja a céltudatos jellemzés. Ilyenformán a káderutánpótlást a legköz­vetlenebbül szolgálja, hiszen azt tartalmazza, hogy kitől, mit várnak, milyen perspek­tíva nyílhat meg előtte, ha felkészül a követelmények teljesítésére. Úgy hiszem, ezt lehet az élethez igazodó káderutánpótlásnak nevezni. — Melyek ma, — távirati stílusban fogalmazva — vá­rosunkban az egészségügyi fejlesztés legfontosabb fel­adatai? — Valóban csak távirati stílusban: az integráció; szakorvosi ellátás széles körű a biztosítása; egy új rendelő megépítése; kórházbővítés; káderutánpótlás; az intézmé­nyek műszerezettségének fej­lesztése; az egészségügyi do­kumentációs rendszer fej­lesztése. — Milyen ma az egészség­­ügyi dolgozók leterheltsége? Társadalmi megbecsülésük hogyan jut kifejezésre? — A munkaidő-csökken­tés sajnos sok esetben azt jelenti még, hogy a szabad­napon lévők munkáját bent lévőknek kell elvégez­­­ni. A zsúfoltságról már szól­tam, — ez is nehezíti a hely­zetet. Az­­ egészségügyi szol­gálat három műszakos. Mit mondjak még? A fejleszté­sekkel, például a kórház bő­vítésével sem változik sokat e téren a helyzet, mert az, hogy úgy mondjam, „szin­­tentartó” beruházás lesz, hi­szen közben fejlődik a vá­ros. Ami a társadalmi meg­becsülést illeti: Semmelweis születésnapján 8 éve rend­szeresen kitüntetik az egész­ségügy dolgozóit. Sokan kap­tak közülünk Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést, miniszteri dicséretet, kiváló dolgozó címet, a városi ta­nács vb elismerő oklevelét és néhányan jutalomutazás­ban részesültek. Érezzük a megbecsülést, bár úgy tart­juk, „nincs olyan rakott sze­kér” ... ez ránk is érvényes. — Végül engedjen meg Zathureczky elvtárs egy sze­mélyes kérdést: ön az orvosi egyetemen magas KISZ-tiszt­­ségeket töltött be, az egye­temet végezte „summa cum laude” el, azóta is több szakvizsgát tett le, jelenleg adjunktus, és párttitkár. Ho­gyan teremt összhangot szak­mai és politikai munkájá­ban? Mennyi ideje jut a csa­ládra? — A kérdés első felére azt mondhatom: sohasem érez­tem, hogy összhangot kell teremteni, mert a kettő csak együtt egész. Akinél ez nin­csen így — én úgy érzem legalábbis — ott valami pót­lásra szorul. Hogy mennyi időm jut a családra? Kevés! Mert jó lenne, ha több jut­na. Mégis, talán szerencsés vagyok. Feleségem is orvos, azonos a munkabeosztásunk. Hároméves a kislányom. Ha­vonta két hétvége szabad. Együtt lehet a család, többi idő, — mint minden­­­kinek — rohanás, munka, tanulás, továbbképzés, érte­kezlet, ügyelet. Nem akarom ,sajnálta­m magam, inkább azt mondom: nem unatko­zom! — Köszönöm a beszélge­­­­test! Sasvári György ! rosi Hírlap Ma: Ülést tart a városi tanács vb Ma délután 14 órai kez­dettel ülést tart a városi ta­nács végrehajtó bizottsága. A testület tanácskozásának na­pirendjén szerepel az 1977. évi ideiglenes városfejlesz­tési és költségvetési terv megvitatása, valamint az 1976. évi lakóház-felújítási terv végrehajtásáról szóló beszámoló s az 1977. évi la­kásfelújítási terv előterjesz­tésének megvitatása. Teljesítette tervét a betonelemgyár A meglehetősen feszített, 558 millió forint értékű ter­melési tervét teljesítette a dunaújvárosi betonelemgyár. A Beton- és Vasbetonipari Művek dunaújvárosi épület­elemgyára ebben az évben elsősorban a lakossági célokat szolgáltató termékek forgal­mazását növelte, ezen belül 100 százalékos eredményt ért el a Dunaújvárosba, Száz­halombattára­­ ás Székesfehér­várra szállított házgyári ter­mékek gyártásában. Üdvözlet Ciszty-Ilimszkből A dunaújvárosi 26. sz. Épí­tőipari Vállalat U­szty- Ilimszkben dolgozó fiataljai karácsonyi és újévi üdvöz­letüket küldték Dunaújvá­rosba. Levelükben beszámol­tak eddigi munkájukról, eredményeikről. Megismerked­tek az ott élő fiatalok mun­kájával, életével, számtalan barátság szövődött az Inter­­klub keretén belül a házi­gazda Lenini Komszomol és az Uszty-Ilimszkben dolgozó többi szocialista ország fia­taljai közt. 3. o­ dc Láthatatlan foltok A kémkedés történetében óriási jelentőségű volt, s hallatlan sikereket hozott a vegytinta felfedezése, illetve annak használata. A láthatatlan íráshoz hasz­nált különleges tinta egy ideig nagyon megkeserítette a kémelhárítók sorsát. De mint minden szernek, úgy ennek is felfedezték az ellenszerét, a vegytintát látha­tóvá tevő vegyszert. A csodaszert használó kémek te­hát nem sokáig élvezhették a biztonságot nyújtó mód­szert. Sorra lebuktak s a törvény ítélőszéke elé kerül­tek. Most azonban azt akarom elmondani, hogy az utóbbi időben milyen kellemetlen tapasztalatok birto­kába jutottam, a társadalmi tulajdont illetően. No nem azért kell szót ejteni erről, mintha véleményem szerint mostanában rohamosan romlott volna a helyzet, inkább csak sajnálatos stagnálásáról beszélhetünk. Még pon­tosabban úgy fogalmazhatnánk, hogy nem tapasztal­ható számottevő javulás. Ha ennél is precízebb akarok lenni, azt kell megállapítani, hogy nem a felfedezett visszaélések száma nőtt, illetve topog egyhelyben, ha­nem a társadalmi tulajdon elorzása lett könnyebb. És még valami, ami az ilyen állapot velejárója: nemcsak a megrögzöttek, illetve a gyengébb morális tartással bírók nem tartják a közös tulajdont tabunak, hanem a becsületükre adókat is megszédíti néha a könnyű zsákmány. Távoli rokonom legjobb barátja a főváros egyik filmstúdiójában dolgozik. Legalább két évtizede: Ha a „Corpus delictit” saját szememmel nem látom, nem hiszem el, hogy mi minden került ki a filmgyárból a jóbarát jóvoltából. Nagyon drága francia parfümök és szépítőszerek tucatja és a múltkor több tekercs drága, öntapadós tapéta. Egy Dunaújváros környéki termelőszövetkezet egyik vezetőjével beszélgettem. Néhány példát mon­dott arra, hogy a „derék gazdák” hogyan dézsmálják a közöst. A szokásos takarmánycsenések szinte köz­tudottak. De vannak nagyobb károk is. Múltkorában eltűnt­­ száz méter műanyag vízvezetékcső. Az éjjeliőrök idős emberek, az istállók, műhelyek környéke meg sötét. Nem is nagyon merészkednek a közelébe. De ami a közelmúltban megesett, az minden eddigit lefőz. El­tűnt az istállóból egy, körülbelül 40 ezer forintot érő ló. Olyan képtelenségnek tűnik, mintha a MÁV-tól el­lopnának egy mozdonyt. Csak a helyszűke szab határt a felsorolásnak. Most térek vissza a vegytintához. Mint említettem, egy ideig sikert hozott a kémeknek, de felfedezték az ellenszerét. A mi „becsületes” emereink vegytintája rendszerint a hosszú szolgálati idő és a bizalom, me­lyet élveznek. Ez teszi láthatatlanná azokat a foltokat, amelyeket az ellenszer — a gondosabb ellenőrzés, a jó­­ értelemben vett „bizalmatlanság” — előbb vagy utóbb­­ láthatóvá tesz* — bognár — f Környezetvédelem a Dunakor Vállalatnál Dunaújváros — a kirakatok tükrében Ha igaz, hogy az üzleti ki­rakatok a városok szemei, amelyek híven tükrözik az ott élők igényeit, ízlését és kulturáltsági fokát, akkor nyilvánvaló, hogy Dunaújvá­ros legnagyobb kereskedel­mi vállalatának is számot­tevő szerepe van a városkép alakításában__ Raktár helyett: reklám Úgy tűnik, hogy a vállalat vezetői egyre jobban felis­merik e városkép-alakító szerep fontosságát: a költ­ségvetésben évről évre na­gyobb összeget irányoznak elő a különböző áruk propa­gálására — az idén például már több mint 1 millió fo­rintot­ —, amelynek döntő hányadát a 125 üzleti kira­katra fordították. A vállalat jelenleg nyolc kirakatrende­zőt és két grafikust foglal­koztat, s évente több száz­ezer forintért vásárol deko­rációs anyagokat. Ám nemcsak az egyre nö­vekvő anyagi ráfordítások — bizonyos szemléleti változá­sok is tükröződnek a duna­újvárosi üzletek kirakatai­ban: visszaszorult az a ke­reskedői szemlélet, amely — mindent az eladás „szent” céljának rendelve alá — az összes kapható árut a kira­katokba akarta zsúfolni. A vásárlók informálását természetesen az újabb tö­rekvések is fontosnak tart­ják, de fokozott hangsúlyt adnak az esztétikai és a rek­lámhatás követelményeinek is. Ennek megfelelően szapo­rodtak például a szezonnak megfelelő cél- és márkakira­katok, amelyek csak egy-egy terméket vagy egy-egy gyá­rat állítanak a figyelem köz­pontjába.­ Egyre ritkábbak a stílustalan, kirakatrendezői az ízléstelen megoldások is: végérvényesen eltűntek például a kirakatokból az élesre vasalt és az egy sík­ban kilógatott-kifektetett nadrágok, amelyek azt a be­nyomást keltették a járóke­lőkben, hogy úthenger pusz­tított az üveg mögött. A kedvező változások elle­nére jónéhány „folt” homály­uk még a dunaújvárosi kira­katok üvegén. Ezek oka első­sorban az, hogy amennyiben felújítanak is egy-egy üzle­tet, a kirakatokról általában megfeledkeznek: a Vasmű úti kirakatok többségében már lazák a keretek, mozog­nak bennük az üvegek, s mögöttük gyorsan porosod­nak az áruk.­­ Máskor vi­szont éppen az okozza gondot, hogy modernizálják a a kirakatokat: az újszerű, csupa­ üveg erejű üzletek so­kat veszítenek a varázsuk­ból, ha a hatalmas ablakok túlzsúfolt polcokra, a polcok között felejtett felmosóvöd­rökre nyújtanak „rálátást”. Néha elfelejtik bekapcsolni Gyakran előfordul persze az is, hogy besötétedés után semmit sem lehet látni a ki­rakatok mögött — ennek egyik oka az, hogy a boltve­zetők olykor elfelejtik be­kapcsolni a világítást. Na­gyobb probléma hogy sok esetben azonban, nincs is mit bekapcsolni: az óvárosi ABC-üzlet világítása miatt például többször is reklamált már a rendőrség — a ros­­­szul kivilágított üzlet ugyan­is valósággal kínálja magát a betörőknek. Nem kielégítő a Barátság városrész ABC-áruházának a kivilágítása sem, különösen azóta, mióta — néhány betű meghibásodása miatt — a meglévő két neonfeliratból egyet kellett csinálni. Sajnos, a legtöbb helyen még erre sincs lehetőség, és ha elrom­lik egy-egy betű kivilágítása, sokszor hónapokig „lyuka­sak” maradnak a feliratok: a Vasmű úti üzletsor egyik bántó szépséghibája például, hogy elvétve akad üzlet, amelynek homlokzatán hi­bátlan a felirat. Ennek oka, hogy a vásott kamaszok kö­veitől a jégesőig, egy sereg dolog rongálja a fénycsöve­ket, s a megjavíttatásuk roppant hosszadalmas dolog. Éppen ezért a Vasmű úti női és férfidivat-szaküzleteknél már bevált fénydobozos fel­iratok alkalmazását szorgal­mazzák újabban. Boltvezetők, cirokseprűvel ! Ha egy kereskedelmi vál­lalatnak­­ előnyös az, hogy a város legforgalmasabb pont­jain tarthat fenn üzleteket , ak­kor ennek az előnynek a hátrányait is vállalni kell; gondoskodni kell például arról, hogy málló vakolatú üzleti bejáratok, rozsdás biz­­biztonsági rácsok, mosatlan kirakati ablakok ne csúfítsák az utcák képét. Évente több mint 2 millió forintot fordít a Dunaker­ Vállalat az üzleteinek tata­rozására és karbantartására. Ez elég jelentős összeg, s aligha lehet véletlen, hogy a Belkereskedelmi Minisztéri­um által kezdeményezett „Tegyük szebbé boltjainkat” elnevezésű országos verseny­ben a Dunaker Vállalat há­rom alkalommal is első he­lyen végzett az utóbbi évek­ben. Tény azonban, hogy ez a siker jelentős részben a fel­­­kes és minden áldozatra kész bolti kollektíváknak, szocia­lista brigádoknak köszönhe­tő. A Kék Duna Áruház el­adóinak például, akik több mint ezer órát dolgoztak tár­sadalmi munkában azért, hogy az áruház környéke rendezett legyen. E vállalások értékét nö­veli, hogy jelelntős terhet vállalnak a bolti kollektívák az üzletek belsejének taka­rításában is. A raktárak ki­csik, ráadásul az áruk egy része szalmába, faforgácsba csomagolva érkezik, ráadásul a vevők is szanaszét dobál­ják a csikkeket, a blokkokat a kijárat előtt , a takarí­tónő pedig kevés. Ezért jó­­néhány üzletben a takarítás a legfőbb feladata a kifutó kislánynak is. Kivéve, mikor aprópénzváltás van a postán — ilyenkor nem ritka lát­vány az sem, hogy valame­lyik eladó, sőt , hogy vala­melyik boltvezető látjuk a cirokseprűt. kezében (jy-j

Next