Dunaújvárosi Hírlap, 1976. december (21. évfolyam, 96-104. szám)

1976-12-28 / 103. szám

2. oldal A politikai képzés nem reszortfeladat A pártoktatási év tapasztalatai Az MSZMP városi végre­hajtó bizottsága a közelmúlt­ban áttekintette az 1976/77- es pártoktatási év megszerve­zését, indítását és tartalmi munkáját. Megállapította, hogy a több évre szóló okta­tási terv jó keretnek bizo­nyult az új oktatási év indí­tásához is. Bár kétségtelen az is, hogy több helyütt formá­­­lisan értelmezték e kereteket, nem vizsgálták, hogy az adott alapszervezetnek mire van szüksége politikai fela­datai jobb végrehajtásához. Néhány helyen tapasztal­ható az is: a gazdasági fel­adatok annyira lekötik az alapszervezetek vezetőségét, hogy propaganda-munkával csak a propagandista, vagy az oktatási felelős, illetve csak az ágit.-prop. reszorzos fog­lalkozik. Pedig a képzés, to­vábbképzés, s általában a párttagság politikai felké­szültségének növelése nem lehet pusztán reszortfeladat. A tananyagellátás megfe­lelő, viszont több helyen a tanteremhiány nehezíti a po­litikai oktatás megtartását. Ez utóbbi szervezési hiányos­ságokkal függ össze, a felmé­réskor erre nem fordítottak gondot. A szemináriumokat szinte mindenütt munkaidő után tartják, törekedve arra, hogy a munkaidőkiesés a le­hető legkisebb legyen, ott ahol az átfedéseket nem tud­ták teljesen elkerülni. Az oktatásokon a részvétel emi­att nem csökkent, s ez ör­vendetes. Fontos továbbra is, hogy azokkal, akik a politi­kai képzést „nagyvonalúan” fogják fel,­­ az illetékes pártvezetőségek elbeszélges­senek,­­ és nagyobb megjele­nési fegyelemre szorítsák a tanfolyamok hallgatóit. pártcsoportoknak az eddigi­­­eknél többet kell foglalkozni a politikai képzéssel, figye­lemmel kísérni a képzés szinte minden mozzanatát. Az oktatás fontos része a szemléltetés. Az előadók tö­rekszenek arra, hogy a mon­danivalót szemléltessék is, azonban a szemléltető eszkö­zök nem mindenütt felelnek meg a pedagógiai követelmé­nyeknek, s nemhogy segítené­nek, hanem esetenként nehe­zítik a tananyag megértését. Ezen a jövőben változtatni kell. Jó felkészültségű propa­gandisták vezetik a szeminá­riumokat. Politikai iskolai végzettségük, olvasottságuk, általános tájékozottságuk megfelel a kívánalmaknak, néhol azonban rész­kérdések­­ben nem mindig tudnak ma­gabiztosan választ adni a problémákra. Módszertani segítséget speciális kollégi­umok révén kapnak munká­jukhoz, s feltétlenül szüksé­ges, hogy az így szerzett is­mereteket bátrabban ültessék át a gyakorlatba. Az MSZMP városi végre­hajtó bizottság­a a párt­oktatási év tartalmi és szerve­zési kérdéseit elemezve — át­tekintette a marxista közép­iskola, a speciális kollégiu­mok, a tömegpropaganda tanfolyamok, a politikai vita­körök, előadássorozatok, marxista esti egyetem és a a propagandista tanfolyamok működését — amelyeken több mint háromezer párttag ta­nul — és az alábbi fő tenni­valókat határozta meg. Az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani az adat­szolgáltatásra, hogy ennek birtokában több segítséget lehessen adni — és időben — a tanfolyamoknak és a propa­gandistáknak. Fokozni kell az ellenőrző tevékenységet. El kell érni, hogy az alapszerve­zetek a politikai képzés ta­pasztalatait jobban haszno­sítsák propaganda-munká­jukban, és összefoglalóit az egyes témák igényeljék propagandistáktól. Törekedje­­­nek arra, hogy a politikai munka részévé váljanak mindazok a kérdések, ame­lyek a tanfolyamok hallgató­it foglalkoztatják. Ugyancsak tervszerűbbé­ és módszere­sebbé kell tenni a propagan­disták felkészítését, hogy a tananyag oktatásában ne le­gyen sehol lemaradás és tar­talmilag is megkapják mind­azt, ami a színvonalas okta­táshoz szükséges. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta: a politikai kép­zés sehol sem lehet „csak” reszortfeladat, minden párt­­alapszervezet és pártszerv elsőrendű feladata és köte­lessége gondoskodni arról, hogy a párttagság politikai felkészültsége, tájékozottsá­ga a korszerű követel­mé­nyeknek megfelelő, magas­szintű legyen. s. Gy. Az emberek szeretnek pénzt keresni A bérekkel kapcsolatos kérdések természetsze­rűen mindig közérdeklődésre tartanak számot. A bér a la­kosság túlnyomó részénél a személyes jövedelem legfőbb forrása, mértéke, alakulása és egyéni vagy a családi élet­­­vitel elsőszámú meghatározója. Éppen emiatt, ha jól gaz­­d­­kodnak vele, az egyik leghatásosabb ösztönző is a nép­­gazdasági, vállalati feladatok teljesítéséhez. Népgazdasági szinten persze a bérek „mozgását”, diffe­renciálását nem határozhatja meg csupán egyetlen szempont — tehát, hogy mondjuk ott emeljenek bért, ahová munkaerő kell — hiszen országosan tekintettel kell lenni más, olykor talán még a termelési hatékonyságnál is fontosabb, például szociálpolitikai, vagy hosszú távú oktatáspolitikai érdekekre is. Nem lehet például ma országosan elrendelni, hogy jelen­tősen emeljék fel mindenütt a kazánfűtők, vagy a takarítók bérét, mert akkor a fiatalok közül a kívánatosnál bizonyosan sokkal többen mondanának le a továbbtanulásról . 10—15 év múlva a közép-, vagy magasabb szintű képzettséget megkí­vánó munkahelyek maradnának betöltetlenül. népgazdasági bérarányoknál tehát egyfelől hosszútávú stratégiai szempontok a döntőek, másfelől — je­lenbeli feladatként — a vásárlóerő összehangolása a piacra kerülő árumennyiséggel. Így, országosan elkerülhetetlenül kötöttebb, óvatosabb, körültekintőbb bérgazdálkodás szüksé­ges, a bérarányoknak csak óvatosabb, lassúbb változtatásával. No, de — és ez a lényeg — ami népgazdasági szinten túl­­ kockázatos, az vállalati szinten nyugodtan alkalmazható. Az országos előírások — a bértömeg-, vagy az átlagbérszínvo­­nal-szabályozás, a bértarifa rendelkezései, a béremelések­­a­ózási rendszere stb. — a vállalatok „kerítéséig” érvénye­sek, a vállalatok egészére kötelezőek, de az adott kereteken belül szinte olyan bérrendszert alkalmazhatnak a vállalatok, a amilyet csak akarnak. E lehetőségre, különösen az utóbbi 10 évben igen sokszor felhívták a vállalatok figyelmét, mé­­­­gis a helyi adottságokra és különbözőségekre épülő változatos vállalati belső bérrendszerek köre még mindig nem alakult ”­el­ Sőt: a teljesítménybérezés — ez a hatékonyság szolgála­tára jelenleg általánosan ismert és megfelelő bérezési forma alkalmazása — is messze elmarad a lehetséges mértéktől, illet­ve sok helyen, ahol létezik is, a normák nem eléggé korsze­rűek, nem gondoskodnak rendszeres karbantartásukról. A leg­utóbbi országgyűlésen nem véletlenül hívták fel újólag a figyelmet a teljesítménybérezés kiterjesztésének, fejlesztésé­nek fontosságára, éppen a következő esztendő feszített fel­­adatainak teljesítése érdekében. Amiatt szükséges a bérgazdálkodásban is a helyi lehetőségekkel számoló és az adott vállalati célokkal jól összehangolt változatos vállalati belső bérformák, bérrend­szerek alkalmazása. Népgazdasági méretekben, központi szabályozókkal lehetetlen például elérni a bérdifferenciált­­­ságnak azt a fokát és árnyaltságát, aminek pedig a hiánya ma már igen erőteljes fékező erő a termelésben. A túlságosan­­ kiegyenlített bérek ugyanis csak a közepes teljesítményre ösztönöznek. Az üzemi, gyáregységi, egyéni vagy kollektív kezdeményezőkészséget a jövedelmek és ezen belül éppen a­­ bérek erőteljes differenciáltsága élesztgetné mindennél jobban. . ..... Nem szabadna például bérezéssel szociálpolitikai teen­dőket ellátni. Sőt, az ilyesmi tulajdonképpen a szociálpoli­tika alapvető céljaival ellentétes, hiszen ha a bérek nem­­­ ösztönöznek a pontos, fegyelmezett munkára, a többlet telje­sítményre, akkor végül is sokkal kevesebb jut a közös kasz­­ad szóba is a társadalmi és szociálpolitikai célokra. A jó bérgazdálkodás a válalaton belüli munkero­­ál csoportosí­t­ások­on is sokat lendíthetne, ha a gyárakban ■ „mernének” különbséget tenni a béremelések idején, s a­­,visszafejlesztésre ítélt területre nem, a fejlesztésre kijelölt tevékenységre viszont jelentős béremelést biztosítanának.­­A bérekbe beépíthető a minőség javításának, fenntartásának a követelménye, az anyagtakarékosság „normája és bármi, ami csak egy-egy vállalatnál egy adott időszakban fontos ■ gazdasági feladat. A differenciálásban a dolgozni szeretők, a­­ pénzt csak becsületes munkával keresni akarók támogatásár­a mindenütt nyugodtan számíthatnak. Az emberek szeretnek­­ dolgozni és szeretnek pénzt keresni — ezt a két tényezőt kell­­­ e összehangolni korszerűbb bérgazdálkodással, s ezzel jelentős tartalékok szabadulnának fel a hatékonyabb munka kiala­kításához. Gerencsér Ferenc Dunaujvárosi Hírlap | 1976. december 28., kedd Játék a betűkkel panelméretben Szórakoztató tele­­vízióműsor a „Játék betűkkel.” És nemcsak szó­­­rakoztató, hanem vetélkedés nyújtotta feszültségteremté­sen túl általánosítható ta­nulsággal is szolgál. Azzal, hogy az éppen rendelkezésre álló tíz betűből — a kötött nyelvtani és szóalkotási sza­bályok figyelembevétele mel­lett is — megszámlálhatatla­nul sok, egymástól lényege­sen különböző, magas pont­számmal díjazható szó rak­ható ki. A TV-játék példáját nem érdektelen felemlíteni, ami­kor azon méltatlankodunk, hogy városaink új lakótele­pei alig különböznek egy­mástól, amikor azt halljuk, hogy a házgyári építkezés szükségszerű velejárója monoton, unalmas városkép. • A korlátozott számú építő­elem, s a műszaki, gazdasági kötöttségek valóban nem te­szik lehetővé egyedi város­­szerkezet, változatos város­kép megkomponálását? A választ szinte­­ sugallja az idézett TV-játék példája. Fantázia, vagy (és) türelem szükségeltetik ahhoz, hogy magas pontszámot érjen el a megfejtést beküldő verseny­ző. Fantázia, türelem és al­kotói fűtöttség ugyanabból a házgyári panelválasztékból szebb és változatosabb vá­rost tud tervezni és felépí­tetek Dunaújváros építésének mostani periódusában érde­mes ráirányítani a figyelmet a tervezői leleményességre; megéri taglalni, hogyan, mennyiben gazdagította az alkotók fantáziája a kötött­ségektől terhes házgyári la­kásépítést, és mit jelenthet városunk számára a soron­­következő esztendőkben tervezői elképzelések kívánt a szellemi többlete. Dunaújváros első húsz esztendeje alatt alig több, mint 11 ezer lakó­ház épült fel, jórészt hagyo­mányos építőanyagokból és középblokkokból. A néhány öntött technológiával készí­tett toronyház, s az első ház­gyári lakások ez idő tájt még a változatosságot jelentették. A negyedik és az ötödik öt­éves tervidőszak tíz eszten­deje alatt viszont több mint nyolcezer lakás épül fel Du­naújvárosban — kizárólag házgyári elemekből. Felfokozódott, és felfoko­zódik a építőelem korlátozott számú változatos elhe­lyezésének a jelentősége. A Castrum városrész épület­­együttesei azt igazolják, hogy a sűrű beépítés ellenére is sajátos és maradandó építé­szeti értéket tudott létrehoz­ni városunk tervezőirodája. A Római körúton végigsétál­va lépésről lépésre más kon­túrokat pásztázhat végig a tekintet. A Váci Mihály ut­cai üzletsor, mint városrész­­központ ugyancsak egyedi és sajátos jelleget mutat. Távo­labbról szemlélve a Castrum városrészt, a magas és ala­csony épületek váltakozó rit­musa dicséri a tervezők fan­táziáját. Sajnálatos, hogy a „mul­­tilit-program” nem valósul­hatott meg a Dózsa II. vá­rosrész építésénél. Emiatt a tervezőknek ugyanazokból az építőelemekből kellett a Castrum városrésztől leg­alább néhány jegyben­ elkü­lönülő épületegyüttest meg­álmodni. Itt a variációt az erkélyek játéka, s a város­rész főutcájának „S” alakú vonalvezetése jelenti. Láttuk: a tervezők fantá­ziája a monotonnak ható építőelemekből is többféle, és egymáshoz sokféleképpen kapcsolódó épületet tud lét­rehozni. De — miként a, pél­daként idézett ’ TV-játéknál — az építészetben is­­ szükség van a házgyári elemek­ kész­letének legalább részleges cseréjére. Ha a három alap­típus (kövérház, pengeház, toronyház) meg­ is marad, a színek és erkélyek variáció­ja, a homlokzati felületek borítása legyen más, mint eddig! A Dózsa György út vá­lasztóvonal. Ettől északra — egy kivétellel — szürkés­fehér mészkőzúzalék színű az összes házgyári épület. A Dózsa György úttól délre — a Kallós Dezső utcát kivéve — nincs házgyári lakás. A vá­ros nagy egységei, a belső városrész, a Duna-parti sáv, a Castrum—Dózsa városrész együttese, ipartelepek az Óváros, s az övezete eléggé szerencsésen elkülönülnek egymástól, sajátos hangula­tot adva mindegyik nagy egységnek. De milyen lesz a Béke vá­rosrész? Ugyanolyan ház­gyári elemekből épül, mint a Castrum és a Dózsa II. városrész? Nyilvánvalóan igen. A házgyár előnyeiről nem mondhatunk le. Arra viszont lehetőség kínálkozik, hogy a házgyári technológia lehetőségeihez alkalmazkod­va egységesen más színtónu­sú panelt gyárttasson a vá­ros. Ahogyan Budapesten mindegyik metróvonal jel­legzetessége a többitől elütő színtónus, ugyanúgy lehetné­nek például a Béke város­rész lakóházai vörösesbarna, a még később épülő város­részé sárgászöld árnyalatúak.­­Elegendő számú és időnként váltakozó színű épí­tőelemre van ahhoz szükség, hogy elkerülhesse Dunaújvá­ros a lakásépítés uniformi­­zálódását, a csaknem azonos városképek megismétlődését. Ha viszont megteremtjük a variálhatóság alapfeltételeit, a várost szerető tervezők al­kotó, fantáziája még a nyo­­­­masztónak­­ látszó kötöttségek ellenére is tetszetős, egyedi értékeket hordozó új város­részeket hozhatnak létre. Házgyári elemekből is. Csongor György Volt egyszer egy brigád Egy ismerőstől hallottam először a Vörös Október bri­gádról. A Dunai Vasmű ön­tödéjében dolgoznak, s jó­formán mindent elértek, amit egy szocialista brigád elérhet. Hírnév, kitüntetések, vagy ahogy hivatalosan mondják, erkölcsi és anyagi elismerés. Hetvenötben vállalat kiváló brigádja let­­­­ek. Elérték azt, amit nagyon kevés kollektívának sikerült elérni. A brigád tagjai lá­nyok, asszonyok. Darusok, gépkezelők, targoncavezetők, magkészítők. Jó darabig nem jártam az öntöde felé, s mikor kará­csony előtt néhány nappal jegyzeteim között lapozva rábukkantam a feljegyzésre, elhatároztam, hogy felkere­sem őket. Gyurina József üzemvezető meglepő hírrel fogadott. — Az utolsó pillanatban jött, mert jövőre megszűnik a brigád ... Megdöbbenésemet aligha sikerült palástolni. S csak amikor az üzemvezetővel, majd a brigád három tag­jával értettem beszélgettünk, akkor meg, hogy miért szűnik meg a Vörös Október brigád. — Hogy milyen ez a bri­gád? Nos, nézzük csak sorjá­ban. Véleményem szerint olyan szintre jutottak, ami minden kollektívának a vá­gya. Pedig nehezen illesz­kedtek be, legalább­is az én érzésem szerint. De ez ért­hető, hisz valamennyien nők, az üzemben pedig, a munka jellege a magyarázat rá, többnyire férfiak dolgoz­nak. De­­ aztán szót értettek mindenkivel, s hetvenkettő­től kezdve már állandóan az élvonalban voltak. Eleinte próbáltunk „gyámkodni” fe­lettük, de aztán kikérték ma­guknak, s kikövetelték az azonos elbírálást. Ne le­gyünk csak azért elnézőb­bek velük szemben — mond­ták — amiért ők nők. Ren­geteget vállaltak magukra, s amit vállaltak, azt mindig pontosan teljesítették. Ké­sőbb már szinte úgy kellett visszafogni őket. Például az üzemben ők vállalták elő­ször,­­hogy több gépen dol­goznak. (Gyurina József üzemvezető.) — Tizenöt éve itt dolgo­zom, tizenöt éve darus va­gyok. Eleinte bizony rá kellett vernünk, s nem túl­zás ha azt mondom, jóval a többet kellett csinálni mint férfibrigádoknak, azért, hogy valóban komolyan ve­gyenek, elismerjenek min­ket. (Papp Károlyné darus.) — Hogy miben segítettek? Csak egy példa. Ők voltak azok, akik kézbe vették a beteglátogatások ügyét, szá­mon tartják, hogy ki mikor jubilál, mikor megy nyug­díjba, s tartják a kapcsola­tot a nyugdíjasainkkal is. Nekem erre nincs is gon­dom, mert ők időben szól­nak. — Főnök, ez lesz, vagy az lesz, most ezt köszöntjük, vagy ide megyünk látogató­ba. Soha nem sajátították ki maguknak az elismerést, ők mindig az üzem nevében mennek látogatni vagy kö­szönteni. Nekem „csak” annyi dolgom van, hogy az anyagiakat előteremtsem, ha már kimerült a brigádkas­­­sza. (Gyurina József.) — Hat éve vagyok brigád­tag, négy éve brigádvezető. Jelenleg tizen vagyunk a brigádban, de voltunk már többen is. A régebbi brigád­­tagok közül majd mindegyik kiváló dolgozó, van akinek kormánykitüntetése is van. Talán azért is jó közösség a miénk, mert fél szóból is megértjük egymást. Koszo­sak például a Ezt a férfiszem függönyök? nem na­gyon veszi észre. Csak ak­kor, amikor a tiszta felke­rül az ablakokra. Vagy ta­valy nyáron egyikünk kint volt a napközis táborban. Mikor bejött dolgozni, csak annyit mondott, elég csú­nyán néznek ki azok a fa­­házak. A brigád tudta, hogy mire gondol, s tizenegy kis­házat tettünk rendbe. A nyugdíjasbúcsúztatók és köszöntők? Hát az úgy van, a­hogy a bérelszámoláson, Hámán Kató szocialista bri­a­gáddal nagyon jó a kapcso­latunk, s ők időben jelzik nekünk hogy ki mikor jubi­lál, mikor megy nyugdíjba. (Gál József­né brigádvezető.) — Én csak idén lettem brigádtag, az öntödében sem régen dolgozom. A régi mun­kahelyemen is szocialista brigádban dolgoztam, de ez más. Hogy miben? Talán abban, hogy itt sokkal több a közös megmozdulás, szín­ház-, mozi-, tárlatlátogatás. S nem kell noszogatni sen­kit, hogy jöjjön. (Huszár Já­nosné gépkezelő.) — Ha ilyen jó kollektívá­ról van szó, miért szűnik meg? — Pontosan ezért. Valamit el kell mondanom, hogy ért­se is a dolgot. Nemrégiben egy német­­ szaklapban ol­vastam öntödei komplex bri­gádokról. Nem ez volt a ne­vük pontosan, de a lényege ez. Odaadtam egy brigádve­zetőnek, olvassa el, mondja meg, mi a véleménye róla. Két nap múlva jött a srác, s azt mondta, jó dolog ez főnök, nálunk is meg kelle­ne próbálni. Rendben, mond­tam, beszéljétek meg a töb­biekkel is. Az első a Vörös Október brigád volt, amelyik fölismerte a lényeget, s jöt­tek be, hogy ők csatlakoz­nak. Bevallom, ellenállására számítottam, mert a na­gyobb kollektívában eleinte nem mennek majd a meg­szokott módon a dolgok, biz­tos lesz visszaesés, amíg ös­­­szerázódnak. S ők mégis el­sőként ismerték fel a lénye­get, s végül is saját maguk mondták ki ily módon a fel­oszlatásukat. (Gyurina Jó­zsef) — Igen, mi jöttünk a fő­nökhöz, hogy csatlakozunk. Azt reméljük, hogy nagyobb lesz az egység, nem lesz szét­húzás, hogy mindenki csak a saját munkájára ügyel, a másiké már nem érdekli annyira. Most az egész tech­nológiai folyamatot egy bri­gád csinálja végig, s felel az egész munkáért. Biztos va­gyok benne, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, s vé­gül is, hol van az megírva, hogy egy harmincöt tagú kollektíva nem lehet ugyan­olyan jó, mint egy tíz tagú. Hát végül így és ezért oszlik fel a Vörös Október brigád. Még egy kicsit saj­nálják — érthető —, de már a jövőre néznek. S hogy valóban jó közösség voltak, azt az mutatja, hogy saját maguk mondták ki a felosz­lásukat, illetve pontosabban az egyesülést. Aminek a lé­nyege — kissé közhelyszerű­en megfogalmazva —, hogy felismerték, a brigádmozga­lom nem öncél, nem jel­vényszerző verseny, hanem mindig a több, a jobb mun­kát kell szoglálnia. S ha a továbblépés megkívánja, egy ilyen sok sikert megért, ki­próbált kollektívának is dönteni kell, hogyan tudnak előbbre lépni. S a Vörös Október brigád, azzal, hogy megszűnt — bár­milyen ellentmondásnak is tűnjék — előbbre lépett. D. Kiss Csaba

Next