Dunaújvárosi Hírlap, 1976. december (21. évfolyam, 96-104. szám)
1976-12-28 / 103. szám
2. oldal A politikai képzés nem reszortfeladat A pártoktatási év tapasztalatai Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága a közelmúltban áttekintette az 1976/77- es pártoktatási év megszervezését, indítását és tartalmi munkáját. Megállapította, hogy a több évre szóló oktatási terv jó keretnek bizonyult az új oktatási év indításához is. Bár kétségtelen az is, hogy több helyütt formálisan értelmezték e kereteket, nem vizsgálták, hogy az adott alapszervezetnek mire van szüksége politikai feladatai jobb végrehajtásához. Néhány helyen tapasztalható az is: a gazdasági feladatok annyira lekötik az alapszervezetek vezetőségét, hogy propaganda-munkával csak a propagandista, vagy az oktatási felelős, illetve csak az ágit.-prop. reszorzos foglalkozik. Pedig a képzés, továbbképzés, s általában a párttagság politikai felkészültségének növelése nem lehet pusztán reszortfeladat. A tananyagellátás megfelelő, viszont több helyen a tanteremhiány nehezíti a politikai oktatás megtartását. Ez utóbbi szervezési hiányosságokkal függ össze, a felméréskor erre nem fordítottak gondot. A szemináriumokat szinte mindenütt munkaidő után tartják, törekedve arra, hogy a munkaidőkiesés a lehető legkisebb legyen, ott ahol az átfedéseket nem tudták teljesen elkerülni. Az oktatásokon a részvétel emiatt nem csökkent, s ez örvendetes. Fontos továbbra is, hogy azokkal, akik a politikai képzést „nagyvonalúan” fogják fel, az illetékes pártvezetőségek elbeszélgessenek, és nagyobb megjelenési fegyelemre szorítsák a tanfolyamok hallgatóit. pártcsoportoknak az eddigieknél többet kell foglalkozni a politikai képzéssel, figyelemmel kísérni a képzés szinte minden mozzanatát. Az oktatás fontos része a szemléltetés. Az előadók törekszenek arra, hogy a mondanivalót szemléltessék is, azonban a szemléltető eszközök nem mindenütt felelnek meg a pedagógiai követelményeknek, s nemhogy segítenének, hanem esetenként nehezítik a tananyag megértését. Ezen a jövőben változtatni kell. Jó felkészültségű propagandisták vezetik a szemináriumokat. Politikai iskolai végzettségük, olvasottságuk, általános tájékozottságuk megfelel a kívánalmaknak, néhol azonban részkérdésekben nem mindig tudnak magabiztosan választ adni a problémákra. Módszertani segítséget speciális kollégiumok révén kapnak munkájukhoz, s feltétlenül szükséges, hogy az így szerzett ismereteket bátrabban ültessék át a gyakorlatba. Az MSZMP városi végrehajtó bizottsága a pártoktatási év tartalmi és szervezési kérdéseit elemezve — áttekintette a marxista középiskola, a speciális kollégiumok, a tömegpropaganda tanfolyamok, a politikai vitakörök, előadássorozatok, marxista esti egyetem és a a propagandista tanfolyamok működését — amelyeken több mint háromezer párttag tanul — és az alábbi fő tennivalókat határozta meg. Az eddigieknél nagyobb gondot kell fordítani az adatszolgáltatásra, hogy ennek birtokában több segítséget lehessen adni — és időben — a tanfolyamoknak és a propagandistáknak. Fokozni kell az ellenőrző tevékenységet. El kell érni, hogy az alapszervezetek a politikai képzés tapasztalatait jobban hasznosítsák propaganda-munkájukban, és összefoglalóit az egyes témák igényeljék propagandistáktól. Törekedjenek arra, hogy a politikai munka részévé váljanak mindazok a kérdések, amelyek a tanfolyamok hallgatóit foglalkoztatják. Ugyancsak tervszerűbbé és módszeresebbé kell tenni a propagandisták felkészítését, hogy a tananyag oktatásában ne legyen sehol lemaradás és tartalmilag is megkapják mindazt, ami a színvonalas oktatáshoz szükséges. A végrehajtó bizottság hangsúlyozta: a politikai képzés sehol sem lehet „csak” reszortfeladat, minden pártalapszervezet és pártszerv elsőrendű feladata és kötelessége gondoskodni arról, hogy a párttagság politikai felkészültsége, tájékozottsága a korszerű követelményeknek megfelelő, magasszintű legyen. s. Gy. Az emberek szeretnek pénzt keresni A bérekkel kapcsolatos kérdések természetszerűen mindig közérdeklődésre tartanak számot. A bér a lakosság túlnyomó részénél a személyes jövedelem legfőbb forrása, mértéke, alakulása és egyéni vagy a családi életvitel elsőszámú meghatározója. Éppen emiatt, ha jól gazdkodnak vele, az egyik leghatásosabb ösztönző is a népgazdasági, vállalati feladatok teljesítéséhez. Népgazdasági szinten persze a bérek „mozgását”, differenciálását nem határozhatja meg csupán egyetlen szempont — tehát, hogy mondjuk ott emeljenek bért, ahová munkaerő kell — hiszen országosan tekintettel kell lenni más, olykor talán még a termelési hatékonyságnál is fontosabb, például szociálpolitikai, vagy hosszú távú oktatáspolitikai érdekekre is. Nem lehet például ma országosan elrendelni, hogy jelentősen emeljék fel mindenütt a kazánfűtők, vagy a takarítók bérét, mert akkor a fiatalok közül a kívánatosnál bizonyosan sokkal többen mondanának le a továbbtanulásról . 10—15 év múlva a közép-, vagy magasabb szintű képzettséget megkívánó munkahelyek maradnának betöltetlenül. népgazdasági bérarányoknál tehát egyfelől hosszútávú stratégiai szempontok a döntőek, másfelől — jelenbeli feladatként — a vásárlóerő összehangolása a piacra kerülő árumennyiséggel. Így, országosan elkerülhetetlenül kötöttebb, óvatosabb, körültekintőbb bérgazdálkodás szükséges, a bérarányoknak csak óvatosabb, lassúbb változtatásával. No, de — és ez a lényeg — ami népgazdasági szinten túl kockázatos, az vállalati szinten nyugodtan alkalmazható. Az országos előírások — a bértömeg-, vagy az átlagbérszínvonal-szabályozás, a bértarifa rendelkezései, a béremelésekaózási rendszere stb. — a vállalatok „kerítéséig” érvényesek, a vállalatok egészére kötelezőek, de az adott kereteken belül szinte olyan bérrendszert alkalmazhatnak a vállalatok, a amilyet csak akarnak. E lehetőségre, különösen az utóbbi 10 évben igen sokszor felhívták a vállalatok figyelmét, mégis a helyi adottságokra és különbözőségekre épülő változatos vállalati belső bérrendszerek köre még mindig nem alakult ”el Sőt: a teljesítménybérezés — ez a hatékonyság szolgálatára jelenleg általánosan ismert és megfelelő bérezési forma alkalmazása — is messze elmarad a lehetséges mértéktől, illetve sok helyen, ahol létezik is, a normák nem eléggé korszerűek, nem gondoskodnak rendszeres karbantartásukról. A legutóbbi országgyűlésen nem véletlenül hívták fel újólag a figyelmet a teljesítménybérezés kiterjesztésének, fejlesztésének fontosságára, éppen a következő esztendő feszített feladatainak teljesítése érdekében. Amiatt szükséges a bérgazdálkodásban is a helyi lehetőségekkel számoló és az adott vállalati célokkal jól összehangolt változatos vállalati belső bérformák, bérrendszerek alkalmazása. Népgazdasági méretekben, központi szabályozókkal lehetetlen például elérni a bérdifferenciáltságnak azt a fokát és árnyaltságát, aminek pedig a hiánya ma már igen erőteljes fékező erő a termelésben. A túlságosan kiegyenlített bérek ugyanis csak a közepes teljesítményre ösztönöznek. Az üzemi, gyáregységi, egyéni vagy kollektív kezdeményezőkészséget a jövedelmek és ezen belül éppen a bérek erőteljes differenciáltsága élesztgetné mindennél jobban. . ..... Nem szabadna például bérezéssel szociálpolitikai teendőket ellátni. Sőt, az ilyesmi tulajdonképpen a szociálpolitika alapvető céljaival ellentétes, hiszen ha a bérek nem ösztönöznek a pontos, fegyelmezett munkára, a többlet teljesítményre, akkor végül is sokkal kevesebb jut a közös kaszad szóba is a társadalmi és szociálpolitikai célokra. A jó bérgazdálkodás a válalaton belüli munkeroál csoportosításokon is sokat lendíthetne, ha a gyárakban ■ „mernének” különbséget tenni a béremelések idején, s a,visszafejlesztésre ítélt területre nem, a fejlesztésre kijelölt tevékenységre viszont jelentős béremelést biztosítanának.A bérekbe beépíthető a minőség javításának, fenntartásának a követelménye, az anyagtakarékosság „normája és bármi, ami csak egy-egy vállalatnál egy adott időszakban fontos ■ gazdasági feladat. A differenciálásban a dolgozni szeretők, a pénzt csak becsületes munkával keresni akarók támogatására mindenütt nyugodtan számíthatnak. Az emberek szeretnek dolgozni és szeretnek pénzt keresni — ezt a két tényezőt kell e összehangolni korszerűbb bérgazdálkodással, s ezzel jelentős tartalékok szabadulnának fel a hatékonyabb munka kialakításához. Gerencsér Ferenc Dunaujvárosi Hírlap | 1976. december 28., kedd Játék a betűkkel panelméretben Szórakoztató televízióműsor a „Játék betűkkel.” És nemcsak szórakoztató, hanem vetélkedés nyújtotta feszültségteremtésen túl általánosítható tanulsággal is szolgál. Azzal, hogy az éppen rendelkezésre álló tíz betűből — a kötött nyelvtani és szóalkotási szabályok figyelembevétele mellett is — megszámlálhatatlanul sok, egymástól lényegesen különböző, magas pontszámmal díjazható szó rakható ki. A TV-játék példáját nem érdektelen felemlíteni, amikor azon méltatlankodunk, hogy városaink új lakótelepei alig különböznek egymástól, amikor azt halljuk, hogy a házgyári építkezés szükségszerű velejárója monoton, unalmas városkép. • A korlátozott számú építőelem, s a műszaki, gazdasági kötöttségek valóban nem teszik lehetővé egyedi városszerkezet, változatos városkép megkomponálását? A választ szinte sugallja az idézett TV-játék példája. Fantázia, vagy (és) türelem szükségeltetik ahhoz, hogy magas pontszámot érjen el a megfejtést beküldő versenyző. Fantázia, türelem és alkotói fűtöttség ugyanabból a házgyári panelválasztékból szebb és változatosabb várost tud tervezni és felépítetek Dunaújváros építésének mostani periódusában érdemes ráirányítani a figyelmet a tervezői leleményességre; megéri taglalni, hogyan, mennyiben gazdagította az alkotók fantáziája a kötöttségektől terhes házgyári lakásépítést, és mit jelenthet városunk számára a soronkövetkező esztendőkben tervezői elképzelések kívánt a szellemi többlete. Dunaújváros első húsz esztendeje alatt alig több, mint 11 ezer lakóház épült fel, jórészt hagyományos építőanyagokból és középblokkokból. A néhány öntött technológiával készített toronyház, s az első házgyári lakások ez idő tájt még a változatosságot jelentették. A negyedik és az ötödik ötéves tervidőszak tíz esztendeje alatt viszont több mint nyolcezer lakás épül fel Dunaújvárosban — kizárólag házgyári elemekből. Felfokozódott, és felfokozódik a építőelem korlátozott számú változatos elhelyezésének a jelentősége. A Castrum városrész épületegyüttesei azt igazolják, hogy a sűrű beépítés ellenére is sajátos és maradandó építészeti értéket tudott létrehozni városunk tervezőirodája. A Római körúton végigsétálva lépésről lépésre más kontúrokat pásztázhat végig a tekintet. A Váci Mihály utcai üzletsor, mint városrészközpont ugyancsak egyedi és sajátos jelleget mutat. Távolabbról szemlélve a Castrum városrészt, a magas és alacsony épületek váltakozó ritmusa dicséri a tervezők fantáziáját. Sajnálatos, hogy a „multilit-program” nem valósulhatott meg a Dózsa II. városrész építésénél. Emiatt a tervezőknek ugyanazokból az építőelemekből kellett a Castrum városrésztől legalább néhány jegyben elkülönülő épületegyüttest megálmodni. Itt a variációt az erkélyek játéka, s a városrész főutcájának „S” alakú vonalvezetése jelenti. Láttuk: a tervezők fantáziája a monotonnak ható építőelemekből is többféle, és egymáshoz sokféleképpen kapcsolódó épületet tud létrehozni. De — miként a, példaként idézett ’ TV-játéknál — az építészetben is szükség van a házgyári elemek készletének legalább részleges cseréjére. Ha a három alaptípus (kövérház, pengeház, toronyház) meg is marad, a színek és erkélyek variációja, a homlokzati felületek borítása legyen más, mint eddig! A Dózsa György út választóvonal. Ettől északra — egy kivétellel — szürkésfehér mészkőzúzalék színű az összes házgyári épület. A Dózsa György úttól délre — a Kallós Dezső utcát kivéve — nincs házgyári lakás. A város nagy egységei, a belső városrész, a Duna-parti sáv, a Castrum—Dózsa városrész együttese, ipartelepek az Óváros, s az övezete eléggé szerencsésen elkülönülnek egymástól, sajátos hangulatot adva mindegyik nagy egységnek. De milyen lesz a Béke városrész? Ugyanolyan házgyári elemekből épül, mint a Castrum és a Dózsa II. városrész? Nyilvánvalóan igen. A házgyár előnyeiről nem mondhatunk le. Arra viszont lehetőség kínálkozik, hogy a házgyári technológia lehetőségeihez alkalmazkodva egységesen más színtónusú panelt gyárttasson a város. Ahogyan Budapesten mindegyik metróvonal jellegzetessége a többitől elütő színtónus, ugyanúgy lehetnének például a Béke városrész lakóházai vörösesbarna, a még később épülő városrészé sárgászöld árnyalatúak.Elegendő számú és időnként váltakozó színű építőelemre van ahhoz szükség, hogy elkerülhesse Dunaújváros a lakásépítés uniformizálódását, a csaknem azonos városképek megismétlődését. Ha viszont megteremtjük a variálhatóság alapfeltételeit, a várost szerető tervezők alkotó, fantáziája még a nyomasztónak látszó kötöttségek ellenére is tetszetős, egyedi értékeket hordozó új városrészeket hozhatnak létre. Házgyári elemekből is. Csongor György Volt egyszer egy brigád Egy ismerőstől hallottam először a Vörös Október brigádról. A Dunai Vasmű öntödéjében dolgoznak, s jóformán mindent elértek, amit egy szocialista brigád elérhet. Hírnév, kitüntetések, vagy ahogy hivatalosan mondják, erkölcsi és anyagi elismerés. Hetvenötben vállalat kiváló brigádja letek. Elérték azt, amit nagyon kevés kollektívának sikerült elérni. A brigád tagjai lányok, asszonyok. Darusok, gépkezelők, targoncavezetők, magkészítők. Jó darabig nem jártam az öntöde felé, s mikor karácsony előtt néhány nappal jegyzeteim között lapozva rábukkantam a feljegyzésre, elhatároztam, hogy felkeresem őket. Gyurina József üzemvezető meglepő hírrel fogadott. — Az utolsó pillanatban jött, mert jövőre megszűnik a brigád ... Megdöbbenésemet aligha sikerült palástolni. S csak amikor az üzemvezetővel, majd a brigád három tagjával értettem beszélgettünk, akkor meg, hogy miért szűnik meg a Vörös Október brigád. — Hogy milyen ez a brigád? Nos, nézzük csak sorjában. Véleményem szerint olyan szintre jutottak, ami minden kollektívának a vágya. Pedig nehezen illeszkedtek be, legalábbis az én érzésem szerint. De ez érthető, hisz valamennyien nők, az üzemben pedig, a munka jellege a magyarázat rá, többnyire férfiak dolgoznak. De aztán szót értettek mindenkivel, s hetvenkettőtől kezdve már állandóan az élvonalban voltak. Eleinte próbáltunk „gyámkodni” felettük, de aztán kikérték maguknak, s kikövetelték az azonos elbírálást. Ne legyünk csak azért elnézőbbek velük szemben — mondták — amiért ők nők. Rengeteget vállaltak magukra, s amit vállaltak, azt mindig pontosan teljesítették. Később már szinte úgy kellett visszafogni őket. Például az üzemben ők vállalták először,hogy több gépen dolgoznak. (Gyurina József üzemvezető.) — Tizenöt éve itt dolgozom, tizenöt éve darus vagyok. Eleinte bizony rá kellett vernünk, s nem túlzás ha azt mondom, jóval a többet kellett csinálni mint férfibrigádoknak, azért, hogy valóban komolyan vegyenek, elismerjenek minket. (Papp Károlyné darus.) — Hogy miben segítettek? Csak egy példa. Ők voltak azok, akik kézbe vették a beteglátogatások ügyét, számon tartják, hogy ki mikor jubilál, mikor megy nyugdíjba, s tartják a kapcsolatot a nyugdíjasainkkal is. Nekem erre nincs is gondom, mert ők időben szólnak. — Főnök, ez lesz, vagy az lesz, most ezt köszöntjük, vagy ide megyünk látogatóba. Soha nem sajátították ki maguknak az elismerést, ők mindig az üzem nevében mennek látogatni vagy köszönteni. Nekem „csak” annyi dolgom van, hogy az anyagiakat előteremtsem, ha már kimerült a brigádkassza. (Gyurina József.) — Hat éve vagyok brigádtag, négy éve brigádvezető. Jelenleg tizen vagyunk a brigádban, de voltunk már többen is. A régebbi brigádtagok közül majd mindegyik kiváló dolgozó, van akinek kormánykitüntetése is van. Talán azért is jó közösség a miénk, mert fél szóból is megértjük egymást. Koszosak például a Ezt a férfiszem függönyök? nem nagyon veszi észre. Csak akkor, amikor a tiszta felkerül az ablakokra. Vagy tavaly nyáron egyikünk kint volt a napközis táborban. Mikor bejött dolgozni, csak annyit mondott, elég csúnyán néznek ki azok a faházak. A brigád tudta, hogy mire gondol, s tizenegy kisházat tettünk rendbe. A nyugdíjasbúcsúztatók és köszöntők? Hát az úgy van, ahogy a bérelszámoláson, Hámán Kató szocialista briagáddal nagyon jó a kapcsolatunk, s ők időben jelzik nekünk hogy ki mikor jubilál, mikor megy nyugdíjba. (Gál Józsefné brigádvezető.) — Én csak idén lettem brigádtag, az öntödében sem régen dolgozom. A régi munkahelyemen is szocialista brigádban dolgoztam, de ez más. Hogy miben? Talán abban, hogy itt sokkal több a közös megmozdulás, színház-, mozi-, tárlatlátogatás. S nem kell noszogatni senkit, hogy jöjjön. (Huszár Jánosné gépkezelő.) — Ha ilyen jó kollektíváról van szó, miért szűnik meg? — Pontosan ezért. Valamit el kell mondanom, hogy értse is a dolgot. Nemrégiben egy német szaklapban olvastam öntödei komplex brigádokról. Nem ez volt a nevük pontosan, de a lényege ez. Odaadtam egy brigádvezetőnek, olvassa el, mondja meg, mi a véleménye róla. Két nap múlva jött a srác, s azt mondta, jó dolog ez főnök, nálunk is meg kellene próbálni. Rendben, mondtam, beszéljétek meg a többiekkel is. Az első a Vörös Október brigád volt, amelyik fölismerte a lényeget, s jöttek be, hogy ők csatlakoznak. Bevallom, ellenállására számítottam, mert a nagyobb kollektívában eleinte nem mennek majd a megszokott módon a dolgok, biztos lesz visszaesés, amíg összerázódnak. S ők mégis elsőként ismerték fel a lényeget, s végül is saját maguk mondták ki ily módon a feloszlatásukat. (Gyurina József) — Igen, mi jöttünk a főnökhöz, hogy csatlakozunk. Azt reméljük, hogy nagyobb lesz az egység, nem lesz széthúzás, hogy mindenki csak a saját munkájára ügyel, a másiké már nem érdekli annyira. Most az egész technológiai folyamatot egy brigád csinálja végig, s felel az egész munkáért. Biztos vagyok benne, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, s végül is, hol van az megírva, hogy egy harmincöt tagú kollektíva nem lehet ugyanolyan jó, mint egy tíz tagú. Hát végül így és ezért oszlik fel a Vörös Október brigád. Még egy kicsit sajnálják — érthető —, de már a jövőre néznek. S hogy valóban jó közösség voltak, azt az mutatja, hogy saját maguk mondták ki a feloszlásukat, illetve pontosabban az egyesülést. Aminek a lényege — kissé közhelyszerűen megfogalmazva —, hogy felismerték, a brigádmozgalom nem öncél, nem jelvényszerző verseny, hanem mindig a több, a jobb munkát kell szoglálnia. S ha a továbblépés megkívánja, egy ilyen sok sikert megért, kipróbált kollektívának is dönteni kell, hogyan tudnak előbbre lépni. S a Vörös Október brigád, azzal, hogy megszűnt — bármilyen ellentmondásnak is tűnjék — előbbre lépett. D. Kiss Csaba