Dunaújvárosi Hírlap, 1979. december (24. évfolyam, 97-104. szám)
1979-12-21 / 102-103. szám
Dunaújváros—Rába ETO 3:0 (2:0) Kohász: Holló ■— Keller, Giron, Tóth, Virágh — Nagy NI., Sula (Sajó 77. percben),- Fajkusz — Szűcs, Segesvári (Magyar a 77. percben), Kuti. 1 Rába ETO: Palla — Szijjártó, Pardavi, Pásztor, Magyar — Hannich, Füzi, Póczik — Szabó O., Glázer, Pölöskei. Dunaújváros, háromezer néző, vezette: Soós. Nem úgy kezdett a Kohász, hogy ezen a meccsen feltétlenül győzni akarna. Mindenesetre nyoma sem volt az idegeskedésnek, igaz, egy jó ideig az összjátéknak sem. Az első Kohász-lövést a hetedik percben egy szabadrúgás után Giron küldte Palla kapujára, a bal felső sarokba tartó labdát azonban a kapus kiöklözte. A 11. percben Pásztor felvágta az előretörő Virághot, Fajkusz szabadrúgása nyomán a legurított labdát Kuti kapta, aki a bal oldalion meghúzta a védőket, éles szögből lőtt, Palla védett. Egy perccel később Keller—Segesvári—Keller volt a labda útja, a kényszerítőzést követően a hátvéd jobbról a kapu elé ívelt, Szűcs lövésébe azonban beleléptek a védők. Az első negyedóra végén feljött a Győr. Hannich húsz méterről lőtt, a labda fejen találta Giront, és az őrizetlenül álló Szabó O elé pattant, aki nagy erővel a jobb alsó sarok mellé lőtt. Az ellentámadást Fajkusz indította, remek labdával futtatta Nagy II-t, aki a kapu előtt keresztbe az érkező Sulia elé tálalt, de a labdát Sulia csúnyán kapu mellé lőtte. Eseménytelen percek következtek, inkább a győriek játszottak mezőnyfölényben, egymás után három alkalommal is szögletet íveltek be Holló kapuja elé. Már eltelt az első félidő, amikor egy ellentámadás során Fajkusz túlságosan rövid indítását Szijjártó szerezte meg, a harcias Segesvári azonban leszerelte a hátvédet, aki felvágta a csatárt. A szabadrúgást Kuti ívelte középre, és a túlsó oldalról nagy lendülettel érkező Giron magasan felugorva nyolc méterről éles fejest küldött a léc alá. 1:0. A gól után feljavult a Kohász, és három perccel később parázs jelenet alakult ki Palla kapuja előtt. Virágh lövése elakadt a védőkben, Segesvári szerezte meg a labdát, Kutihoz játszott, aki egyből Nagy II-höz továbbította a labdát a középpályás pedig nagy nyugalommal szorongatott helyzetben ügyes lövőcsellel szabadult meg egy pillanatra védőitől, és a balra mozduló Palla mellett a kapu jobb oldalába lőtt. 2:0. Ismét alábbhagyott a játék irama, a második félidőben azonban a kitámadó vendégcsapat ellen már a nagyszerű akciókat vezetett Kohász. A 46. percben Nagy II. Fajkuszhoz játszott, aki a túlsó oldalra ívelt, Szűcs egy csel után az érkező Kuti elé tálalt, és Kuti lövését Palla bravúrral védte. Tóth indítása után Sulia lövése adott munkát Pallának, majd Kuti beadását Pásztor mentette szögletre, amelyet Szűcs ívelt be, és a labdát Fajkusz fejelte a jobb alsó sarok mellé. A győriek egyre többet kapkodtak, és egyre többet szabálytalankodtak is. Kuti labdájával Nagy II. csapta be Szíjártót, aki kíméletlenül hátulról felvágta a középpályást (Szijjártó sárga lapot kapott). Egy ellentámadásból a Gijonról kivágódó labdát Póczik közelről lőhette kapura, Holló védett. Ezután reflexszerűen Fajkusz támadásvezetését követően Pardavi vágta fel a jobb szélen Szűcsöt, Keller beívelt labdáját Nagy II. elől Segesvári fejelte a léc fölé Egy Sula—Kuti—Szűcs-akció után Szűcs futtából a felső kapufát találta el. És Segesvári következett, aki Pardavit szerelte a szögletzászlónál. A hátvéd azonban csúnyán, szándékosan hátulról felvágta a csatárt. (Parradi sárga lapot kapott). Póczik viszont nem kapott sárga lapot (pirosat érdemelt volna), amiért a labdát már továbbpasszoló Fajkusz lábát húzta el. ja. Érett a Kohász újabb gólSzűcs visszagurítását Kuti egy csel után ballal lőtte kapura, Palla kiöklözte a labdát, Lulia Segesvárit hozta helyzetbe, aki azonban a jobb alsó sarok mellé lőtt. Egy perccel később Segesvári nagyszerű ütemben középen ugratta ki Kutit, aki elhúzta a labdát az eléfutó Palla és a keresztező Szijjártó mellett és éles szögből, futtából az üres kapuba helyezte. 3:0. Három perccel később Kuti újra helyzetbe került, de lövés, majd visszajátszás helyett büntetőt akart kicsikarni — eredménytelenül. A másik oldalon Szabó O. hagyott ki egy óriási gólhelyzetet, majd Póczik lövését fogta Holló. A befejezés előtt néhány perccel a frissen beállt Magyar a 16-oson belül, már az alapvonal közelében nagyszerű csellel csapta be a győriek Magyarját, Kuti elé játszott, aki hat méterről lőtt, Palla védett. Ez is gólhelyzet volt. Csapatunk végre az őszi szezon végére elkerült a kieső helyről, s ez elsősorban a fegyelmezett, nyugodt játéknak köszönhető. Holló kevés dolgát jól látta el. A hátvédsorból Giron játéka kiemelkedett, de nagyszerűen játszott Tóth és magabiztosan a két szélsőhátvéd. Középpályásaink közül egyedül Sulicnak nem ment a játék (igaz, kapott egy nagy rúgást, és sérülten játszotta végig meccset) Fajkusz ezúttal ellenálla hatatlannak bizonyult. Remekül játszott Nagy II., a gólja élményszámba ment. A csatárok közül ezúttal Segesvári volt a legjobb. Kuti nagyon akart, küzdött, szerzett is egy remek gólt, de nem ment neki igazán a játék. Szíjártóban nehéz ellenfélre talált. Szűcs a második félidőben talált magára. Aczél Gábor A bajnokság őszi 1. Bp. Honvéd 17 2. FTC 17 3. Vasas 17 4. Videoton 17 5. ZTE 17 6. V. Dózsa 17 7. Tatabánya 17 8. MTK-VM 17 9. Békéscs. 17 10. Rába ETO 17 11. Debrecen 17 12. PMSC 17 13. DVTK 17 14. MÁV E. 17 15. Dunaújv. 17 16. Volán SC 17 17. STC 17 18. PVSK 17 végeredményei: 98 65 3 29:20 23 3 36:23 22 854 38:27 21 9 3 5 35:29 21 8 854 28:22 21 3 6 38:35 19 7 4 6 27:23 18 6 6 5 28:26 18 665 28:27 18 8 2 7 29:32 18 5 6 6 24:23 16 5 5 7 27:22 15 7 1 9 21:22 15 4 6 7 18:31 14 4 458 24:29 13 5 8 19:31 13 2 8 7 18:26 12 2 5 10 16:35 9 Tizedik helyen a tartalékok D. Kohász—Rába ETO 3:1 (1:0) Központi Sporttelep, 800 néző. V.: Juhász, D. Kohász, Török — Tímár (Pruckner), Bársony, Miskovics, Szadeczky — Weitner, Bazsó, Paizs — Bartók (Albrecht), Bizovics, Engelbrecht. Rába ETO: Kocsis — Baumann, Lipót, Marth, Kocsis L. — Jugovits, Koltai, László — Gyurmánczy, Szabó, F. (Tamási), Hajszán (Domonyik). A 36. percben született meg az első hazai gól. Bartók lőtte be az alapvonalról a labdát, s a berobbanó Bizovics egyből a léc alá továbbított. 1:0. Szünet után a Rába ETO kezdett jobban. A 47. percben Szabó F. lépett ki a védők közül, lövése nyomán a labda a jobb kapufa tövéről Török kapus kezébe perdült. Az 50. percben a jó a ütemben kiugró Koltai lövése kapufára vágódott. Egy perc múlva pedig Engelbrecht találta el a labdával a felső kapufát! A 60. percben a bal oldalról ívelt be egy szögletet, Bartók s az érkező Paizs 25 méterről futtából a bal felső sarokba bombázta a labdát. 2:0. Ezután egy vitatható les megítélése miatt reklamált Weitner. Neki is sárga lapot mutatott fel a játékvezető. A 70. percben a lesre számító hazai védők közül kilépő Gyurmánczy lövése nyomán a labda a kapuba jutott, 2:1. A gól után élénkült a játék, a győriek a kiegyenlítésért, a hazaiak az eredmény tartásáért harcoltak. Végül a Kohásznak sikerült a gólszerzés. A bal oldalon kitörő Engelbrechtet gólhelyzetben buktatták, 11-es. A büntetőt a sértett végezte el, és a kapust becsapva laposan a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 3:1. • Jó: Szadeczky, Weitner, Paizs, Bizovics, illetve Baumann, Koltai, M. L. (A Bp. Honvéd később játszik a ZTE, a Volán SC és a VIDEOTON csapatával.) . A bajnokság őszi végeredménye: 1. Tatabánya 17 11 2 4 37:13 24 2. Debrecen 17 9 4 4 38:23 22 3. ZTE 16 10 2 4 31:22 22 4. Rába ETO 17 9 3 5 33:22 21 5. V. Dózsa 17 9 3 5 28:19 21 6. Bp. Honvéd 14 8 3 3 24:13 19 7. Volán SC 16 8 3 5 32:28 19 8. Videoton 16 7 4 5 26:18 18 9. Békéscsaba 17 7 3 7 28:25 17 10. D. Kohász 17 4 9 4 25:23 17 11. MTK-VM 17 7 3 7 21:27 17 12. Vasas 17 6 4 7 29:32 16 13. FTC 17 6 3 8 23:28 15 14. PMSC 17 6 2 9 33:32 14 15. PVSK 17 6 2 9 18:32 14 16. DVTK 17 4 4 9 23:28 12 17. Salgótarján 17 2 2 13 25:57 6 18. MÁV Előre 17 1 4 12 14:46 6 Torna: Tokióban... A Japánban szereplő magyar válogatott tornászok szépen búcsúztak az 1979-es évtől. Óvári Éva gerendán, Flandler Erika ugrásban szerezte meg az első helyet. Flander talajon harmadik, Óvári felemáskoraláton a második helyen végzett. Kovács Péternek két ezüstérem jutott. Gyűrűn és korláton lett második. Kispályás foci: Eredményhirdetés Tegnap délután került sor az 1979. évi városi kispályás labdarúgó-bajnokság eredményhirdetésére. A városi sportfelügyelőségen osztották ki a vándorserlegeket, okleveleket és a sportfelszereléseket a legjobban szerepelt csapatoknak. Bajnokságot nyert az „A” csoportban az Intercisa, „B” csoportban az Everton, a a „C” északi csoportban a Tornádó, a „C” déli csoportban a Royal csapata. Másodikként végzett a Vörös Meteor, a Vendéglátó, a BVM II. és a Rangers. Harmadik lett az Origó I., a METÁL, a Kőbányai és a Vegyesipar együttese. Sportműsor PÉNTEK: Jégkorong: D. Kohász—BVSC serdülőcsapatok bajnoki mérkőzése 18.00 órakor a műjégpályán. SZOMBAT: Kézilabda: D. Kohász—Debreceni MVSC női MNK-mérkőzés 16.00 órakor a központi sportcsarnokban. vasárnap: Jégkorong: D. Kohász—Miskolc OB I. B. osztály, felnőtt bajnoki mérkőzés 11.30 órakor a műjégpályán. 1979. december 21., péntek Úszás: Vasárnap a Komjádi uszodában rendezték meg az Úttörő Kupa „B” döntőjét. A versenyen indult a Kohász fiú- és leánycsapata is. A fiúcsapat — Salamon Péter, Szentkirályi Ferenc, Varga Imre, Nagy Tamás, Ágh Péter, Tóth László, Rajna Vilmos, Schrauf József, Fenyvesi Gábor, Vad Loránd — izgalmas küzdelemben megnyerte a versenyt. A leánycsapat — Bodor Gyöngyi, Sümegi Noémi, Sunyál Kornélia, Molnár Ágnes, Moksin Katalin, Baráth Mónika, Bedő Gabriella, Szabó Szilvia — összeállításban a III. helyet szerezte meg. Kiemelkedő eredményt ért el Bodor Gyöngyi a 400 m-es gyorsúszásban (5:07,36 — 521 pont), majd a 800 m-en ugyancsak ő (10:35,29 — 522 pont). Ez utóbbi eredményével teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Nagyon jó időt úszott még Sunyál Kornélia 200 vegyesen (2:47,76 — 524 pont). Varga Imre ugyanebben a versenyszámban (2:51,57 — 389 pont), Fenyvesi Gábor 50 mellen (37,17 — 379 pont), Szentkirályi Ferenc 100 pillangón (1:15,94 — 359 pont) és Molnár Ágnes 200 gyorson (2:35,56 — 434 pont). A pontversenyben elért jó szereplésen kívül örülhetünk annak is, hogy versenyzőink a különböző számokban négy első helyezést értek el. A pontverseny végeredménye: Fiúk: 1. D. Kohász (6248 pont), 2. TFSE (6166 pont), 3. Szolnok (5785 pont). Lányok: 1. Nyíregyháza (7685 pont), 2. Rába ETO (7483 pont), 3. D. Kohász (7131 pont). A kupadöntőkkel véget ért úszóink eredményes és szép sikereket hozó versenyévadja. A rövid karácsonyi pihenő után az alapozással megkezdődik az újabb felkészülési időszak a jövő évi feladatokra. Sikeres kupadöntő Röplabda: A Dunaújvárosi Építők női röplabda szakosztálya eredményesen zárta az 1979. évet. Felnőtt csapata az NB II-es jában osztály középcsoportnehéz mérkőzéssorozat után dobogós helyet, bronzérmet szerezte meg. A a bronzérmeket az Építők SE elnöksége és a szakosztály vezetése december 13-án ünnepélyes keretek között adta át a bajnoki évadban legeredményesebben szereplő tizenkét játékosnak és az edzőnek. Az ünnepélyes eredményhirdetés után Deimel János, a Dunaújvárosi Építők Sportegyesület elnöke méltatta a csapat tevékenységét, köszönetet mondott az eredményekért, és további sikereket kívánt a szakosztálynak és a csapatnak. Az eredményes bajnoki évadban teljesített sportmunkájukért bronzérmet kaptak: Szélig Árpád edző, Somoráczné S. Tóth Margit, Meskál Márta, Tóth Erika, Darazsac Mária, Deák Ágnes, Szelei Ilona, Bojér Éva, Ekker Éva, Váli Andrea, Stefán Gyöngyi, Komenda Csilla, Keresztes Klára. Bronzérem Autósport: Egy fiatal szakosztály Csak tavaly januárban alakult meg az Építők SE autó- és motorsport szakosztálya, azonban fiatal autósai, motorosai és gokartosai már az idén is szép eredményeket értek el a különféle bajnokságokon. A Trabanttal rallizó Kéring István—Stankovics István párost — géphibák miatt — balszerencsés versenyzés jellemezte 1979- ben (hol a hengerfej tőcsavarjai szakadtak ki a helyükről, hol a féltengely tört el). Kategóriájukban így is a 7. helyen végeztek, akárcsak a túraosztályban a Fogta Frigyes—Manzéger Tamás duó, széria Ladával. A szintén a túraversenyeken rajtoló Késmárky Róbert—Oncsák László páros a 14. lett a legnépesebb a trabantos mezőnyben. Az 50 köbcentiméteres miniszlalom-motorversenyek, az Edzett Ifjúságért mozgalom keretében meghirdetett MAMSZ Kupa ’79 B osztályának országos bajnoki címét a tehetséges Harmati Árpád nyerte el (a negyedik: Girrich Boldizsár) öt forduló alapján. A motoros túrabajnokság B osztályában szintén öt bajnoki versenyre került sor az idén. Az 50 köbcentiméteresek között Csontos László a 2., Dormán István az 5., míg a 250 köbcentiméteresek mezőnyében Vajda Zoltán a 6., Hódos Tibor a 7. helyen végzett. A gokartos Tar József a szériagéposztályban — hat forduló alapján — a 8. lett. Az Építők SE — pillanatnyilag ötventagú, de technikai sportok iránt érdeklődők jelentkezését szívesen fogadó — autó- és motorsport szakosztálya 1979-ben nemcsak a jó eredményekkel, hanem néhány verseny (egy autós ügyességi és két motoros miniszlalom gyorsasági) sikeres megrendezésével is felhívta magára a figyelmet. A legközelebbi programként — amint beköszön az igazi tél, s befagy a szabad strand vize — a szakosztály látványos autós jégversenyt szervez, amelyen biztonságos körülmények között bárki időre próbálhatja meg, milyen a négykerekű csúszkálás. Harmati Árpád, a bajnok (a „bűvölője”, Virág László képen balra) és a motor , (Oncsák László felvétele)